Furcsa arcú fiatalember ül szemben velünk. Nem is az arca furcsa, az arckifejezésében van valami, ami hol bambának tűnik, hol vadnak, hol mogorvának, hol félelmetesen korlátoltnak, de mindig idegenszerűnek, mindig távolinak, megközelíthetetlennek, tébolyultnak és egyben öntudatosnak. Három és félórás beszélgetésünk alatt egyetlen pillanatig sem mosolygott. Nem ismeri a nevetést. Még soha életében nem nevetett. Tekintete alattomos, merev. A gátlások, a kisebbségi érzések, a feneketlen lelki sértődések, idegrendszerének sebei szinte kitapinthatóak minden szavában, minden szemvillanásában. Ahogy beszél, hazugságai úgy állnak, csillogva és dermedten a levegőben, mint egy cseppkőbarlang mélyén a cseppkövek. Harmincnégy éves. Van valami vadállati benne. Hallgatva nehéz, vontatott, dadogó szavát, figyelve a mondatok között tartott szünetekben meg-megtorpanását, nézve szemének hol vad lángjait, hol apatikus elhamvadását, az ember önkéntelenül egy vadállatra gondol, amely az utolsó kegyelemdöfés előtt a dzsungel bokrában ül és tehetetlen vérszomj megfékezett paroxizmusában bámul ki a sötétből. A vád ellene: Újvidék. A vád szerint ő volt az újvidéki vérengzés legkegyetlenebb irányítója. De nemcsak Újvidék bűne égeti, a vád szerint a kecskeméti gettó embertelen csendőrparancsnoka volt, a hatvani vasútállomásról minden rendelet nélkül deportáltatta a munkaszolgálatosokat, a Kárpátalján megfékezhetetlenül ütötte, verte, kínozta, ölte a nyilas rendszer üldözöttjeit, ahol megjelent, lába nyomán megnyílt a pokol. Egy nehezen forgó nyelvű, csendes szavú fiatalember ül velünk szemben. Minden szavából oly hosszú árnyék nyúlik a lelke felé, hogy csak évekig tartó vizsgálat tudná követni s megállapítani az árnyak eredetét és anyagát.

Aznap hagyták másodfokon helyben halálos ítéletét, amikor beszéltünk vele. Fellebbezésnek többé helye nincs. Talán kegyelmet kap, talán nem. Mindenesetre most, amikor rongyos, szűk katonazubbonyában, rongyos nadrágjában, egész testében dideregve elénk tántorog, a jogerőssé vált halálos ítélet rémületével az arcán, még nem lehet tudni, kivégzik-e az elkövetkezendő napok egyikén, vagy kegyelemből átváltoztatják-e a halálos ítéletet életfogytiglan tartó kényszermunkára. Alacsony ember, valamikor zömök lehetett, most csontos, sovány. Fakószín arcából elővillog barna szeme. Szeme alatt mély karikák árkai. Fiatalember, 1906-ban született. Felfelé fésült szénfekete hajában, a két mellett mélyen lelógó bajuszában ősz szálak csillannak. Imbolyogva jön le cellájából, járásában van valami bizonytalanság, ingatagság, tántorgás. Két karját bizonytalanul, tétován lóbálja szűk börtönfolyosón, hol a falat súrolja, hol a korlát vasát. Ahogy leül velünk a fogházőrmester kis asztala mellé, fejét nyomban a kezébe ejti. Alig tenyérnyi távolságban arcától ég a villanykörte, szeme zavarosan lángol a fényben. Először a hangját figyeljük, ezt a jól hangsúlyozó, tömör, mély, vidékies hangot, amely a németek bevonulása után oly sokszor okozott megdöbbentő perceket azoknak, akik a rádiót hallgatták. Nem lehet megismerni. Most tétova a hangja, csendesebb, bizonytalanabb, nem is olyan mély, nem olyan öblös. Pedig még most is fülünkben cseng az a hang… Azok a mészárlásra uszító, elvakult, őrjöngő eszmék, amelyeket az a hang terjesztett! A rádió helyzetmagyarázója volt a németek inváziója után, a „Tarnopolból indult el”, a „Kaganovicsok” című szörnyművek szerzője, az „Ártatlanok”című komprimált bűn egyik írója, az „Egyedül vagyunk”, a „Magyar Futár”, az „Új Magyarság” és egyéb dachaui közlönyök szerkesztője. Szenvedélyesen magyarázza jóhiszeműségét, sőt ki meri mondani ártatlanságát. Ki meri mondani e két szót: ártatlan vagyok… nem fél, hogy e két szó bűnös ajkon lángot vet! Mondatai kerekek, logikája precíz, mondat- és gondolatfűzése hibátlan, modora sima, csak egy-egy szemvillanásban, egy-egy szavának hangsúlyában, egy-egy taglejtésének hirtelenségében nyilvánul meg egy halálraítélt ember rémülete és reménykedése…

Pattogó szavú, erős hangú fiatalember. Bajuszának szálai megnőttek, lelógnak, mögülük erős, hófehér fogsora csillog. Gyakran nevet, hangosan, jókedvűen, a Burschenschaftok [diákegyesület – a szerk.] legényeinek nevetőkórusában kitűnően beleillene harsány nevetése. Félszemén kötés van. Barna kabátja alatt pizsama. Biztosan kitűnően tud s szeret kórusban énekelni. A fogházőr azt mondja: aligha tud cellájából az őrmesteri szobába jönni, nagyon beteg. De egy perc múlva vidáman lép be. Bocsánat – mondja –, csak kiszólok. Kimegy a folyosóra, valamit mond az őrnek, aztán újra bejön, szinte beperdül, cigarettával kínáljuk, rágyújt és – mint mondja – rendelkezésre áll. Hangos szóval felel minden kérdésre és sokat nevet. Ez az a fiatalember, akit a Kállay-kormány eltiltott attól, hogy neve nyomtatásban megjelenhessen, mert féktelen, dúvad uszítása a legnyilasabb nyilas mértéket is meghaladta; aki harsány hangjával a rádióban és féktelen tollával a nyilas lapok hasábjain olyan eszméket hirdetett, amelyeknek hatása alatt minden eszmetársa már jóval a nyilas korszak beköszönte előtt bitót ácsolt szívében a zsidók számára; aki váratlanul felfedezte magában a munkások protektorát és vad harcba kezdett a tőke és a földbirtok ellen; aki megszökött a nyilasok elől és belépett az SS-be; aki mint SS-százados ölt, pusztított, harcolt; akit kivetett magából az SS és akit internáltak a nyilasok; aki megszökött a nyilas internálótáborból és önként jelentkezett az amerikaiaknál; aki egy May-regény hőse lehetett volna és a vérbe mártott toll ámokfutója lett. Egy kicsit olyan mint a Három testőr egyike, vad, hangos, vidám, felelőtlen – de elfajzott, megszállott, mások szenvedésétől és vérétől mámoros, lelkében a felszínes jószándék alatt az emberien embertelen ösztönök mélybe nyúló gyökereivel.

Alig hallani lépteit, amikor jön a börtönfolyosó vaspallóján. Félszeg mozdulatokkal lép be a szobába, alig hallhatóan köszön, megbiccenti fejét és leül a lócára. A villanyfény homályában sárgán csillan az arca, két barna szemgolyója, mint léghuzamban két tűzkör, riadtan forog, kapkod, lángol. Arcbőre feltűnően sárga. Rövidre vágott haja tele ősz szálakkal. Ritkás, őszes szakálla borítja az állát. Ebbe a szakállba az ajak két oldalán belekeveredik ezüsttel meghintett fekete bajusza, amely jellegzetesen úgy lóg alá, hogy ajkának lét sarkát nem érinti s így a bajusz és a szakáll összefolyó, gondosan ápolt szőrzetéből, mint két sárga félhold, kopáran és csupaszon sápad elő két körcsík az ajka két oldalán. Ezt a csupasz húsdarabot néha megsimítja a kezével, láthatóan büszke rá, a beszélgetés során meg is említi. Hosszú, éles metszésű, egyenes orra van, hosszú rajzú arca, hosszú füle, feltűnően duzzadt cimpákkal. Többször hivatkozik turáni mivoltára, ázsiai eredetére, de az arca inkább egy középkori spanyol inkvizítoré, mint egy turáni lovasé. Nagyon halkan beszél, gesztusokkal alig, inkább élénk, barna szemének felvillanásaival és gyors tekintetváltásaival kíséri szavait. Amikor beszél, alig érthető mormolássá folynak. Nem könnyű megszólalásra bírni. Határozottan zárkózott jellemű ember. És félszeg. Mozdulatai is félszegek, mosolyában valami sértődékeny félszegség érezhető. De félszegsége mögül szinte láthatóan előrenyújtja fejét a makacsság, a hajthatatlanság, a sértődékenység. Olyan ember benyomását kelti, aki nem dübörög, hanem surran egy úton, de ehhez az úthoz ragaszkodik, mint egy rögeszméhez. Debrecenben még egyszerű újságíró volt. Budapesten már egy szélsőjobboldali lap főszerkesztője és aztán felült a vihar szárnyaira és egyre jobbra kanyarodott, míg végül a Sajtókamara elnökségén, áltudományos antiszemita könyvek szerzőségén, a rádió, a film fasiszta szellemű irányításán, sajtófőnökségen és államtitkári pozíción át beevezett a Szálasi-éra szennyvizeire. Közel három óra hosszat ül szemben velünk, az ingó lábú lócán. Nagynehezen fogad csak el egy cigarettát, de aztán szenvedélyesen szívja. Gyorsan búcsúzik, szeme megvillan s oldalt fordulva, a fal mellé húzódva, félénken, félszeg mozdulattal kisurran a szobából.

Páter, Ön pap volt. Miért elegyedett a napi politikába?

Nem vettem részt a napi politikában. Isten és ember előtt tagadom a vádat. Közönséges koholmány minden ellenem szóló vallomás.

Páter, miért állít olyasmit, ami köztudomás szerint nem felel meg a valóságnak?... Hiszen filmet készítettek Önről, amikor a gyilkosok élén vezérkedett!

Nem gyilkoltam meg soha senkit. Nem is tudok arról, hogy mások, testvéreim, gyilkoltak volna.

Negyvenkilenc éves vagyok, 18 éve nős. Makón születtem, apám napszámos volt, anyám kenyeret sütött, 1922-ben doktoráltam a budapesti egyetemen. Szülész, nőgyógyász és gyermekorvos vagyok. Makón praktizáltam. A Stefániát vezettem lent, OTI-orvos voltam, OTBA-orvos, vasutas-orvos. 1941-ben politikai okokból több havi börtönre ítéltek, akkor kizártak az Orvosi Kamarából, elvesztettem a diplomámat. Kereset nélkül maradtam, ezért kellett a nyilaskeresztes pártban fizetéses állást vállalni. (Nyelvét állandóan forgatja a szájában.) Már gyermekkoromban elhatároztam, hogy orvos leszek. Színjeles tanuló voltam. Az egyetemen Tellyesniczky mellett dolgoztam. Néhai Návay Lajos, az ellenforradalmár támogatott. Két évig a Tóth-klinikán, két évig a Bókay-klinikán dolgoztam. (Kezét megszakítás nélkül dörzsöli.) Kötelességtudó ember voltam mindig, inkább szorgalmas, rendszerető, mint önállóan tehetséges. Egyetemista koromban nem politizáltam, de persze szívem inkább az úgynevezett jobboldal felé vonzott. Akkor még voltak zsidó barátaim, de akadtak később is. Soha semmiféle atrocitásban, sem egyetemista koromban, sem később, nem vettem részt. (Széles gesztus, széles mosoly.) Hiszen ez természetes is, orvos vagyok, humanista…

(Hiába kínáljuk székkel, nem ül le, szigorú arccal áll szemben velünk.)

Az urak hivatalból akarnak vizsgálni engem?

Szó sincs róla. Az igazságügyminisztérium engedélyével…

Engedélyével. Helyes. De nem hivatalosan?

Nem hivatalosan.

Mert én fenntartom minden személyi jogom valóságát.

Ez természetes.

Elismerik az urak?

El.

Akkor miben lehetek mégis rendelkezésükre?

Mi kérdéseket szeretnénk feltenni Önhöz s Ön arra válaszol, amelyikre válaszolni kíván. Ha néhány perc múlva kényelmetlennek találja, abbahagyjuk. Hajlandó rá?

Tessék. (S most végre leül. Sötét puha kalapját térdére helyezi. Fekete télikabátját nem gombolja ki. Száján ömlik a szó.)

(Az első beszélgetés után hat nappal ismét szemben ülünk vele. Állig felgombolt fekete télikabát, alatta – most már kétségtelen! – zöld ing, kezén gyapjúkesztyű, melyet most sem vet le egy percre sem, lábán csizma, térdnadrág. Arca most is feltűnően fakószínű, szeme alatt mély és sötét árok gyűrűi. Elnézést kér, hogy most nem állat rendelkezésünkre, de éppen félegy óra van, lent várja a meleg ebéd – leves s héjában főtt burgonya –, rossz a gyomra s nem bírja a hideg ételt. Félóra múlva visszajön s rendelkezésünkre áll. Nevet, aranyfogai villognak a rosszul világított szobában, amelyet most beszélgetésünk színhelyéül kijelöltek. S távozik. Félkettő előtt néhány perccel vezeti fel újból egy detektív. S most precíz udvariassággal, mosolyogva leül szemben velünk, egy íróasztal elé és minden kérdésünkre a legkészségesebben felel.)

A tárgyalás

A népbírósági tárgyalások során eddig nem látott nagy érdeklődés mellett kezdte meg kedden, 1946. február 5-én délelőtt a népbíróság Jankó Péter tanácsa Szálasi Ferenc és hat társa bűnügyének főtárgyalását. A Zeneakadémia nagytermét és a karzatokat zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. A tárgyalás érdekessége, hogy a bűnper hét vádlottjának két-két védője van. A tárgyalást 9 óra 27 perckor nyitotta meg Jankó tanácselnök, akinek intézkedésére fogházőrök kíséretében vonulnak be a vádlottak. Elől Szálasi Ferenc, utána Szőllősi-Naszluhácz Jenő, Kemény Gábor, Beregfy-Berger Károly, Gera József, Vajna Gábor és Csia Sándor.

A vádirat

A népügyészség Szálasi Ferencet hűtlenség bűntettével, továbbá a népbírósági törvény 11 szakasza 1, 3, 4, 5. és 6. pontjába ütköző háborús bűntettel. – Vajna Gábor hűtlenség bűntettével és a NBR. 11. § 4. 5. és 6. pontjaiba ütköző háborús bűntettel, – Szöllősi (Naszluhác) Jenőt hűtlenség bűntettével és az NBR. 11. §-ának 3. 4. 5. és 6. pontjaiba ütköző háborús bűntettekkel, – dr. Csia Sándort hűtlenség bűntettével és az NBR. 11. §-nak 3. 4. és 5. pontjába ütköző háborús bűntettel – dr. báró Kemény Gábort hűtlenség bűntettével és az NBR. 11. §-nak 1. 4. 5. és 6. pontjaiba ütköző háborús bűntettekkel és a 13. szakasz 7. pontjába ütköző háborús bűntettel vádolja.

Szálasi Ferenc

Ennek befejezése után a fogházőrök bevezették Szálasi Ferencet, akinek védője előterjesztést kívánt tenni:

• Kérem az elfogultsági kifogás tárgyában határozatot hozni, tekintettel arra, hogy Szálasi Ferenc ezt a kifogást megtette s kérem, hogy a vádlott ezt személyesen terjeszthesse elő.

Rövid tanácskozás után az elnök kihirdette a népbíróság határozatát, amely szerint az idevonatkozó törvények értelmében a főtárgyalás megkezdése után csak kizáró okokat lehet érvényesíteni, miután pedig itt elfogultsági kifogást emeltek, a népbíróság a kifogást visszautasítja. (A közönség az elnök bejelentését megtapsolja.)

A védő semmiségi okot jelentett be.

A február 6-i tárgyaláson az elnök folytatta Szálasi kihallgatását.

Lészay Béla népbíró intézett elsőnek kérdést:

• A kormányzó azt mondta, hogy még várjanak. – Úgy értette ezt, hogy addig ne tárgyaljunk a németekkel, amíg nem várjuk be, hogy a háború sorsa merre folyik?

A tárgyalás harmadik napján Jankó tanácselnök folytatta Szálasi kihallgatását az október 15-i eseményekkel kapcsolatban.

Az elnök ezután szünetet rendelt el, aminek elteltével Kemény Gábor volt nyilas külügyminiszter kihallgatását kezdte meg a bíróság. Kemény kijelentette, hogy nem érzi bűnösnek magát. 1944. május végén lett a párt külügyének vezetője.

Az elnök kérdéseire Csia kijelenti, hogy a vádat megértette, de nem érzi magát bűnösnek. Elmondja, hogy 1939-ben, a párt megalakulásakor lépett be a Nyilaskeresztes Pártba a választások előtt. A szentendrei kerületben választották meg képviselővé. A párt megalakulása után a belügyeket intézte a pártban, továbbá a parlamenti csoport anyagi ügyeit, valamint a jogi és szociális osztályt vezette a pártban.

Az elnök ezután Csia Sándor kihallgatását befejezte és utasította a fogházőrt, hogy vezessék elő Gera József vádlottat.

Az elnök intézkedésére Vajna Gábort, a következő vádlottat vezetik a terembe.

Frank népügyész ezután Beregfyhez intézett kérdést arra vonatkozólag, hogy október 16-án miért tűzték fel a karszalagot.

Beregfy elmondja, hogy valaki karszalagot adott át neki azzal, hogy útzáraknál csak ezzel lehet keresztüljutni. Ezt a karszalagot az illető akkor rátette.

Beregfy Károly kihallgatására február 12-én került sor. Az elnök kérdésére kijelenti, hogy a vádat megértette, bűnösnek nem érzi magát. Ezután bejelenti, hogy cellájában kiütéses tífuszeset fordult elő, fogolytársaival együtt szombat óta zár alatt volt és a cellát fertőtlenítették. Az éjszakát a csupasz aszfalton ülve és állva töltötte, úgyhogy nem tárgyalóképes. Tíz hónap óta kizárólag csak rabélelmezésen van. (Gúnyos felkiáltások: Szegény!)

Dr. Jankó Péter tanácselnök a szerdai tárgyaláson Szöllősi Jenő volt miniszterelnök-helyettes kihallgatásával folytatta a tárgyalást.