Pszichoanalitikus beszélgetés Zöldi Mártonnal
Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Pelikán Kiadó, Budapest, 1993. 26-35.
Megjelenés: -1. november 30. hétfő
Szerző: Szirmai Rezső
Furcsa arcú fiatalember ül szemben velünk. Nem is az arca furcsa, az arckifejezésében van valami, ami hol bambának tűnik, hol vadnak, hol mogorvának, hol félelmetesen korlátoltnak, de mindig idegenszerűnek, mindig távolinak, megközelíthetetlennek, tébolyultnak és egyben öntudatosnak. Három és félórás beszélgetésünk alatt egyetlen pillanatig sem mosolygott. Nem ismeri a nevetést. Még soha életében nem nevetett. Tekintete alattomos, merev. A gátlások, a kisebbségi érzések, a feneketlen lelki sértődések, idegrendszerének sebei szinte kitapinthatóak minden szavában, minden szemvillanásában. Ahogy beszél, hazugságai úgy állnak, csillogva és dermedten a levegőben, mint egy cseppkőbarlang mélyén a cseppkövek. Harmincnégy éves. Van valami vadállati benne. Hallgatva nehéz, vontatott, dadogó szavát, figyelve a mondatok között tartott szünetekben meg-megtorpanását, nézve szemének hol vad lángjait, hol apatikus elhamvadását, az ember önkéntelenül egy vadállatra gondol, amely az utolsó kegyelemdöfés előtt a dzsungel bokrában ül és tehetetlen vérszomj megfékezett paroxizmusában bámul ki a sötétből. A vád ellene: Újvidék. A vád szerint ő volt az újvidéki vérengzés legkegyetlenebb irányítója. De nemcsak Újvidék bűne égeti, a vád szerint a kecskeméti gettó embertelen csendőrparancsnoka volt, a hatvani vasútállomásról minden rendelet nélkül deportáltatta a munkaszolgálatosokat, a Kárpátalján megfékezhetetlenül ütötte, verte, kínozta, ölte a nyilas rendszer üldözöttjeit, ahol megjelent, lába nyomán megnyílt a pokol. Egy nehezen forgó nyelvű, csendes szavú fiatalember ül velünk szemben. Minden szavából oly hosszú árnyék nyúlik a lelke felé, hogy csak évekig tartó vizsgálat tudná követni s megállapítani az árnyak eredetét és anyagát.