Frank népügyész ezután Beregfyhez intézett kérdést arra vonatkozólag, hogy október 16-án miért tűzték fel a karszalagot.

Beregfy elmondja, hogy valaki karszalagot adott át neki azzal, hogy útzáraknál csak ezzel lehet keresztüljutni. Ezt a karszalagot az illető akkor rátette.

Frank: Amikor a kormány már meg volt alakulva és lefényképezték, akkor nem volt már önön karszalag?

Beregfy: Akkor még rajtam volt.

Frank népügyész: Ön vallotta, hogy a Radetzky-laktanyában történt kivégzések szemtanúja volt. Hány embert végeztek ki?

V.: Négyet vagy ötöt.

Frank: Milyen alapon?

V.: Ez a rendelkezés a tábori biztonsági utasításban foglaltak 10.001-es fővezérségi rendelet.

Frank: Ki volt a fővezér, aki kiadta?

V.: Szálasi Ferenc. (Élénk derültség.) Az ő intézkedése alapján történt.

Frank: Felállítottak egy politikai rendőrséget, amelynek Hain Pál volt a vezetője.

V.: Nem mi állítottuk fel, már korábban történt Keresztes-Fischer alatt.

Frank: Ön nem nevezte ki Haint.

V.: Nem. Ő már vezető volt, én csak megbíztam a további vezetéssel.

Frank: Tud arról, hogy a Hain-féle rendőrségre felvittek embereket, megkínoztak és megöltek?

V.: Nem tudok róla és nem is hinném, hogy megöltek volna. A német Gestapónak ugyanott, a közelben volt valahol az épülete. S ez esetben a magyar politikai rendőrséget összetévesztették a német Gestapóval.

Frank: Abból, hogy magyarul beszéltek velük és más körülményekből többé-kevésbé tudhatták, hol vannak.

V.: Nem tudok róla, hogy valakit megöltek volna.

Frank: Igaz az, hogy április 10-én Mattseeben volt egy megbeszélés, ahol Szálasi megbízta azzal, hogy ön irányítsa az ország visszafoglalása esetén felállítandó számonkérő törzset, amely majd elbírálja az emberek előbbi magatartását?

V.: Igen. Arról volt szó, hogy ha az ország területét visszafoglalják, akkor én ott mint belügyminiszter szerepet kapok és lesz számonkérő szervezet is.

Frank: A Kern István nevet hallotta ön? Kinek volt ez a fedőneve?

V.: A kémelhárító osztálynál az én nevem volt. 1924 és 1931 között működtem ott így.

Frank: Mi volt a szerepe?

V.: Nyugdíjas voltam, tiszteletdíj ellenében irodai munkát végeztem.

Frank: Milyen nyomozásokban vett részt?

V.: Sok nyomozásban. Egy csehszlovák alezredes ügyében és különféle csehszlovák vonatkozású kémkedések ügyében. Egyébre nem emlékszem.

Frank ügyész ekkor felolvas egy feljegyzést, amely szerint baloldali képviselők a parlamentben követelték a Conti utcai fogházba hurcolt munkások szabadon bocsátását. Ezt követőn Kern újból Vajna Gábor lett, de továbbra is megtartotta a vezérkarnál embereket eltüntető szerepét, átadta az embereket a katonai letartóztatás borzalmainak, akiket a Conti utcai fogház udvarán végeztek ki.

Frank népügyész ezután Markóczy altábornagy jelentését ismerteti, amely szerint Magyarországról 1167 vonattal 55.000 vagon árut vittek ki az országból. S felteszi a kérdést, megfelel-e ez a valóságnak?

Vajna: Körülbelül.

Frank: Szükségesnek tartom ezt leszögezni, mert ez a hungarista mozgalom és a nemzetvezető működését helyes megvilágításba helyezi, másrészt pedig azért tartom lényegesnek, hogy a béketárgyaláson le legyen szögezve, hogy nekünk Ausztriától és Németországtól 55.000 vagon visszakövetelni valónk van.

Vajna ekkor azzal mentegetőzik, hogy nemcsak október 15-e után, hanem azelőtt is megkezdték már a kiürítést.

Az elnök ekkor részletesen ismerteti Markóczy altábornagynak a belügyminiszterhez írt jelentését, amely szerint 1944. október 20-tól 1945. március 26-ig kereken 55.000 vasúti kocsi árut vittek ki az országból. Ebben a számban nem szerepel a gépkocsik és a hadsereg által kivitt anyag.

Frank népügyész ezután ismerteti Vajna Gábornak Sopronban a Nemzeti Szövetségben tartott beszédét, amelyben kijelenti, hogy kb. 10 vagonra tehető gyógyszert sikerült Budapestről kimentenie. Ugyancsak jelenti Vajna, hogy Székesfehérvárott szökevény zsidókat koncoltatott fel, akik ott bolsevista propagandát folytattak.

Vajna azzal védekezik, hogy ő erről a dologról csak utólagos jelentésből értesült.

Frank népügyész ismerteti Vajna beszédének további részét, amelyben a zsidó munkaszázadokban kiütött tifuszesetekkel kapcsolatban kijelenti, hogy a zsidókat összeszedette és átadta a németeknek. 50-60 zsidó öngyilkos lett, vagy felfordult. Ugyancsak dicsekszik Vajna ebben a beszédében, hogy neki köszönhető, hogy nem sikerült Kiss Jánosék akciója, s a tervezett partizánlázadás sem. Elmondja azután, hogy a nemzetközi jog megsértésével összeszedte a svájci követségen lévő zsidókat is.

Frank népügyész (olvas az előtte levő iratokból):

„Tudomásomra jutott, hogy tárgyalások folynak arról, miképpen lehetne Svájcban letétbe helyezni aranyat, aminek ellenében egy kis csoport menedékhelyet kapna.” Tehát arról tárgyaltak, hogy a még meglévő valutát és aranyat átküldjék Svájcba s ennek ellenére menedéket biztosítanak maguknak.

A politikai ügyész ezután felolvassa Vajna Gábornak 1945. március 15-én Győrött mondott beszédének következő mondatát: „Én voltam az, aki a zsidók kitelepítésére rendeletet adtam ki. Ezért vállalom a felelősséget.” Ön tehát bátran kijelentette, hogy a zsidók kitelepülésére a rendeletet ön adta ki és ezért vállalja a felelősséget?

Vajna: Valami ilyesmiről volt szó, pontosan már nem tudom.

Nagy Vince: Tudja-e ön, hogy már a Sztójay-kormány idején külföldi államfők, a svéd király, a római pápa, azután az angol és az Egyesült Államokbeli keresztény egyházfők saját jószántukból Horthy kormányzóhoz üzenetet, tiltakozó jegyzéket intéztek a zsidók elleni brutalitások miatt és kérték, hogy Magyarország jó hírneve érdekében hagyja abba a zsidók üldözését?

Vajna: Ezt nem tudom, nem hallottam róla.

Nagy Vince: Nem tudott ön arról, hogy még a németek is sokallták azt, ami itt a zsidókkal történt? Sőt Ferenczy csendőralezredes, az alpribék is, önhöz fordult és azt mondta, hogy mérsékelni kellene a zsidók elleni bánásmódot. Tessék erre felelni!

Vajna hivatkozik arra, hogy a vádirat 7. oldalának 5. bekezdése szerint Winckelmann Ottó megbízottját, Krumholz őrnagyot Kovarcz Emilhez küldte, hogy az atrocitásokat szüntessék be. – Miért nem küldte Winckelmann Ottót hozzám? Miért küldte a totális mozgósítás miniszteréhez?

Nagy Vince politikai ügyész: Mert úgy látszik, Kovarczot ismerte a zsidógyilkolás specialistájának.

E.: Vajna, vigyázzon! Lehet, hogy Winckelmann azt is vallani fogja, hogy önhöz küldte megbízottját, a nyomozat során erre is van adat.

Vajna: Nagyon furcsa lenne ez, tanácselnök úr.

Pü.: Kovarcz vagy más nem hozta fel a minisztertanácson ezt a szövetségesi viszonyt is érintő dolgot, hogy Winckelmann közbenjárt a zsidógyilkolások és brutalizálások túlzása miatt?

Vajna: Nem.

Pü.: Ön, mint kémelhárító szolgálatos, a németeknek nem teljesített hasonló szolgálatot?

Vajna: Nem.

Pü.: A német Gestapóval mikor került összeköttetésbe?

Vajna: 1944. március 19-e után, de például azt, hogy Höttl ennek a Gestapónak embere volt, csak október 15-e után tudtam meg.

Pü.: Mint jószemű vezérkari tiszt, akit Szálasi belügyminiszterré tett, nem vette észre előbb? Hiszen mindenki tudott a Gestapo működéséről.

Vajna: Úgy tudtam, hogy azok ezért vannak a Svábhegyen. Én a […] tér egyik palotájába jártam, amelyet a németek lefoglalás után igénybe vettek, itt irodák voltak a német szövetséggel kapcsolatban.

Pü.: Személyekről, német szempontból megbízhatatlan politikusokról nem kérdezték?

Vajna: Nem volt szükségük arra, hogy tőlem kérdezzenek, egész sereg ügynökük dolgozott Budapesten évtizedek óta.

A védő a Weisz Manfréd üggyel kapcsolatban tesz fel kérdéseket.

Vajna kijelenti, hogy ebben az ügyben már régebben folytak tárgyalások. A Weisz Manfréd konszern egy vagy másfél millió svájci frankot adott át a németeknek és ezért a család tagjai kimehettek Portugáliába. Ezt a vagyont egy német Treuhand kezelte s azt a háború után a magyar államon át visszatérítették volna a Weisz Manfréd családnak.

Kemény: A disszidens tábornokokra és diplomatákra vonatkozólag milyen intézkedés történt?

Vajna: A minisztertanácson azt hiszem Kovarcz vagy valaki tett javaslatot. Ezeket az ügyeket átadták a honvédbíróságnak vagy a Kovarcz bíróságnak. Ez, azt hiszem, vagyonelkobzást rendelt el. És megállapítottak távollétükben valami büntetést. Végleges ítéletet, ha jól emlékszem, nem hoztak.

E.: Állandóan Kovarczra hivatkoznak, mintha ő lett volna a pártvezető, mert Kovarcz nincs itt. Minden lényeges dolgot ő vitt véghez?

Vajna: Úgy emlékszem, ezt a javaslatot Kovarcz tette meg.

Az elnök engedélyével még Nagy Vince kérdezi meg Vajnát, emlékszik-e arra, hogy Serédy hercegprímást terrorisztikus módon felszólították, egy kiküldött útján, hogy hagyja el az országot, ő azonban nem volt hajlandó elhagyni. A második alkalommal olyan heves jelenet játszódott le az esztergomi érseki palotában, hogy az előszobában ülő segédpapok hallották, amikor Serédy hangosan kiáltott, hogy nem enged a terrornak, végzi a kötelességét, amely ittmaradásra utalja.

Vajna: Azt sem tudom, ki tette volna ezt.

Nagy Vince: A minisztertanácson nem volt szó arról, hogy szólítsák fel a hercegprímást, menjen el az országból és ezzel adjon példát püspökeinek és a katolikus papoknak, hagyják ez az országot.

Vajna: Nyilván Rajnis kultuszminiszter lehetett ezzel megbízva. A legjobb akarat mellett sem emlékszem.

Pü.: Az egyik kiküldött Tasnádi Nagy András lett volna. Nem tud erről? (Vajna hallgat.)

E.: Ezzel a vádlottak kihallgatását befejeztük.

Kemény Gábor (szót kér): Szombaton vádlott-társaim távollétében nyilatkozatot tettem. Az utolsó szó jogán meg fogom ismételni, de az elnök úr utasított, hogy ma jelentkezzem.

E.: Azt mondottam, hogy az ön magába szállását illetően önnek hitelt tulajdonítani csak abban az esetben lehet, ha ilyen kijelentések megtételére nem csupán vádlott-társai távollétében hajlandó, hanem azok jelenlétében is meg kívánja tenni ezeket. Ez volt szavaim lényege. Nem hívtam fel, hogy jelentkezzék, önnek ez tetszésére van bízva. Kíván valamit mondani?

Kemény: Amit általánosságban mondottam, fenntartom. Az eredményt tekintve a követett politikai módokat helytelennek minősítettem és tévedésemet beláttam.

Elnök: Ezek után talán egészen más válaszokat tud adni jelentős ténykérdésekre. Amikor Szálasi kijött a kormányzótól, mint mondott önnek?

Kemény: Úgy emlékszem, azzal jött ki, hogy a kormányzó nem akart aláírást kiadni és nem akarta elfogadni a javaslatot.

Elnök: Nemcsak aláírást, talán még szóbelileg sem adott megbízást.

Kemény: Semmiképpen nem akarta megadni, végül megadta az ideiglenes megbízást.

Elnök: Holnap majd a tanúvallomások során Lakatos és Veesenmayer, amennyiben vallomásukkal egyezően fognak vallani, mást fognak mondani, Lakatos azt mondja, hogy ő együtt volt a kormányzóval, amikor megjelent Szálasi. A kormányzó kiment, majd rövid idő múlva visszajött és azt mondotta neki: Ez a fráter arra akart rávenni, hogy átadjam a hatalmat. Ezt figyelmébe ajánlom önnek. Veesenmayer viszont azt vallotta, hogy Szálasi, megérkezve a német követségre, közölte vele, hogy teljesen sikertelen volt az eljárás. Veesenmayer ajánlott további akciót, aminek azután eredménye lett. Esetleg nem 16-án, hanem 17-én.

Kemény: Határozottan csak arra emlékszem, hogy Szálasi azt mondotta, Horthy nem akarta aláírni és nem akarta elfogadni a javaslatot.

Elnök: Teljesen valószínűtlenül hangzik, hogy ha nem akarja aláírni, akkor szóbeli megbízást ad.

Elnök Szálasihoz: Ön mit mondott Keménynek, amikor kijött?

Szálasi: Nem emlékszem, hogy neki mit mondtam, valószínűleg csak általánosságban tájékoztatták őket, hogy a szóbeli megbízás megvan, de írásra nem adja.

Elnök: Veesenmayer mit mondott?

Szálasi: Ugyanezt.

Elnök: Mit mondott a kormányzó, miért nem adja írásba?

Szálasi: Azt mondotta, nincs rá szükség. Nekem pedig ez teljesen elegendő volt, az adminisztratív dolog úgyis csak a kabinetirodára tartozik, a közjogi kérdés elintézése a parlamentre tartozik.

Elnök: Adminisztratív dolog az, hogy írásba adja?

Szálasi: Nem, a kormány megalakítása és kijelölése.

Kemény: A német követségen voltunk Beregfyvel, Lakatos visszajött azzal, hogy nem hajlandó ezt a szöveget elfogadni, erre a szöveg készült, akkor elment Veesenmayerrel együtt Lakatos, majd visszajövet Veesenmayer azt mondotta: nehéz volt Horthyval és goromba voltam.

E.: Sőt amikor Veesenmayer Hitler főhadiszállásáról visszaérkezett, akkor azt mondotta, hogy Hitler döntött, a kormányzó nem maradhat a helyén, a helyéről el kell távolítani. A pártvezetőnek át kell vennie a miniszterelnökséget. S még tovább tárgyal arról, hogy el kell távolítani esetleg a kormányzót Magyarországról. Ilyen helyzetben Önök ne tudták volna azt, hogy ez a Kovarcz-féle szervezkedés a hatalomnak erőszakkal való megszerzésére irányult?

Kemény: Feltételezem, hogy erre az esetre is készülni kellett.

Az elnök ezután arra vonatkozóan tesz fel kérdést, mi volt a németek álláspontja a nyilasokkal szemben?

Kemény arról beszél, hogy a németek különböző követelésekkel léptek fel állandóan, így azt akarták, hogy ne engedélyezzék a rejtjelek használatát s azzal fenyegetőztek, hogy Magyarországot teljesen elzárják a külvilágtól.

A további kérdésekre hangoztatja, hogy a párt akart hatalomra jutni, a németek halogatták és ellenezték. A németek elgondolása szerint Magyarország csak Gau lett volna beépítve egy SS-szervezetbe.

Abban reménykedett, hogy a Duna-medencében lévő nemzetek összefogásával sikerül majd a német befolyást ellensúlyozni.

E.: Hogyan? Tízmilliónyi magyar nép leküzdeni azt a Németországot, amelyet az egész világ nem tudott leküzdeni?

Kemény: Így nem.

E.: Hát nem látja, hogy itt van az őrület az önök egész célkitűzésében, hogy Magyarország leküzdi azt a Németországot, amelyet az egész világ nem tudott leküzdeni? Hát ez volt az őrült ámokfutás az önök egész küzdelmében minden egyébtől eltekintve. Belátja ön ezt most?

Kemény: Igen. Ezt a kockázatot…

Elnök: Ez nem kockázat, ez bizonyosság, mondhatni olyan bizonyosság, mint az, hogy az emberi élet véget ér a halállal. Ön ezt most sem látja be? Ezt a bizonyosságot?

Kemény: Igen.

E.: És azt sem látja be, hogy ennek a pártmozgalomnak a vezetője, aki ezt az álláspontot vezérként képviselni igyekezett, és a nemzet, a nép félrevezethető tömegeibe szuggerálnia sikerült, hogy a nemzetnek jótevője, vagy kártevője volt?

Kemény: Ezt ilyen fogalmazásban nem tudom…

E.: Erre a kérdésre csak ilyen fogalmazásban lehet felelni.

Kemény: Elnök úr, ezt utólag nem tudom megállapítani, erre nem lehet úgy válaszolni.

E.: Kemény Gábor! Ha ön erre nem tud válaszolni, akkor azt mondom magának, hogy önnek ez az egész őszintesége látszatroham, nem őszinteség, hanem színlelés. Én akkor hinnék a maga őszinteségében, ha meg merné mondani ennek az ön félrevezetett Mefisztójának, hogy a nemzet gyilkos kártevője volt!