Furcsa arcú fiatalember ül szemben velünk. Nem is az arca furcsa, az arckifejezésében van valami, ami hol bambának tűnik, hol vadnak, hol mogorvának, hol félelmetesen korlátoltnak, de mindig idegenszerűnek, mindig távolinak, megközelíthetetlennek, tébolyultnak és egyben öntudatosnak. Három és félórás beszélgetésünk alatt egyetlen pillanatig sem mosolygott. Nem ismeri a nevetést. Még soha életében nem nevetett. Tekintete alattomos, merev. A gátlások, a kisebbségi érzések, a feneketlen lelki sértődések, idegrendszerének sebei szinte kitapinthatóak minden szavában, minden szemvillanásában. Ahogy beszél, hazugságai úgy állnak, csillogva és dermedten a levegőben, mint egy cseppkőbarlang mélyén a cseppkövek. Harmincnégy éves. Van valami vadállati benne. Hallgatva nehéz, vontatott, dadogó szavát, figyelve a mondatok között tartott szünetekben meg-megtorpanását, nézve szemének hol vad lángjait, hol apatikus elhamvadását, az ember önkéntelenül egy vadállatra gondol, amely az utolsó kegyelemdöfés előtt a dzsungel bokrában ül és tehetetlen vérszomj megfékezett paroxizmusában bámul ki a sötétből. A vád ellene: Újvidék. A vád szerint ő volt az újvidéki vérengzés legkegyetlenebb irányítója. De nemcsak Újvidék bűne égeti, a vád szerint a kecskeméti gettó embertelen csendőrparancsnoka volt, a hatvani vasútállomásról minden rendelet nélkül deportáltatta a munkaszolgálatosokat, a Kárpátalján megfékezhetetlenül ütötte, verte, kínozta, ölte a nyilas rendszer üldözöttjeit, ahol megjelent, lába nyomán megnyílt a pokol. Egy nehezen forgó nyelvű, csendes szavú fiatalember ül velünk szemben. Minden szavából oly hosszú árnyék nyúlik a lelke felé, hogy csak évekig tartó vizsgálat tudná követni s megállapítani az árnyak eredetét és anyagát.

(A szavak nehezen szakadnak fel belőle, három-négy szó után hosszú szünetet tart.) Apám tényleges tiszt volt. Mint főhadnagy nyugdíjba ment. Ettől kezdve hegedűművészként kereste meg kenyerét. Amerikában is járt turnén. Nagy sikerei voltak. Anyám él, nővérem is.

Szerette a nővérét?

Mélységesen. Sajnos, nyomorék. A feje teljesen el van torzulva. De szellemileg normális. Persze, nagyon zavart az iránta való érzelmeimben az, hogy rossz ránézni…

Ön katonának készült?

Nem, mérnöknek. Aztán elvégeztem a jogot, államtudományi doktorátust szereztem. Mindig nagy nyomorban éltem. Nyomorogtam akkor is, amikor a jog elvégzése után a Műegyetemre jártam. Annyira nyomorogtam, hogy nem bírtam tovább. Elmentem csendőrnek. Gyermekkoromban sohasem gondoltam arra, hogy katona leszek. Csak a technikai dolgok érdekeltek mindig. Nagyon rossz tanuló voltam. Már fiatal koromban rengeteget dohányoztam. Mindig 100-120 cigarettát szívtam naponta.

Családjában nem volt elmebeteg?

(Óriási falatokban falja a kenyeret, amellyel megkínáltuk.) Elmebeteg? De volt. Apám egyik testvére ingben, gatyában felült a vonatra és felutazott Budapestre. Elmegyógyintézetben halt meg. Apám másik testvére folyton leveleket írt mindenkinek, hogy hol erre, hol arra hagyja vagyonát. Pedig semmije sem volt. Csendes bolondnak tartotta mindenki. Egyik unokatestvérem elmebajban halt meg. Én is mindig tele voltam félelmi érzetekkel, hogy nem tör-e ki egyszer rajtam is az elmebaj… Mindig gondoltam arra: talán én is őrült vagyok, csak nem tudom… Gyermekkoromban éreztem először ezt az érzést.

Milyen képzetei voltak: mit csinálna, ha megőrülne?

Ezt még senki sem kérdezte tőlem… (Egyre nehezebben beszél, egyre hosszabb szünetet tart.) De ha most visszaemlékszem… Mindig arra gondoltam, hogy őrült vagyok ugyan, de nagy, vezető pozícióba jutok és nem fognak rájönni arra, hogy őrült vagyok… Ez a képzet később mind gyakrabban és gyakrabban ragadott meg…

És mit gondolt: milyen tetteket hajtana végre, mint pozícióban lévő ember?

Vezéri szerepre gondoltam… hogy a nemzet vezére leszek…

Fizikai tünetei nem voltak ennek az idegállapotnak?

(Sokáig nem felel.) Sokat fájt a fejem… a homlokom kínzott… mindig álmatlanságban szenvedtem…

Hány éves koráig tartottak félelmi érzetei a megőrüléstől?

Még ma is tart… Sokszor felébredek erre az érzésre… szorongó, rossz érzés… Sokszor arra ébredek fel, hogy éppen megőrülök… Ilyenkor többet nem tudok elaludni.

Felébredése előtt ilyenkor mi a tartalma az álmának?

Maga az a tény, hogy megőrülök.

Nem volt Ön alkoholista?

Soha.

Volt-e különös vonzódása az elesettekhez, a nyomorgókhoz, a féleszűekhez, a nyomorékokhoz?

(Hallgat.)

Olvasott-e valaha szociológiai munkát?

Csak ilyent olvastam. Minden szociológiai művet elolvastam, ami 1919 óta megjelent. Lenin könyveitől kezdve, amelyeket oroszul olvastam.

Ön beszél oroszul?

Kitűnően.

Más nyelven is?

Csaknem minden európai nyelven. Németül, franciául, angolul, olaszul, spanyolul, oroszul, finnül, románul, szlovákul, bolgárul… A Kalevalát eredetiben olvastam… A német nyelvnek különböző régi és ma már úgyszólván senki által nem ismert tájszólásait perfektül beszélem. A középfelnémet, az alfelnémetet… Háromezerötszáz könyvből álló könyvtáram van. Marx minden munkáját ismerem… (Néhány nyelven szólunk hozzá: mindent megért, perfektül válaszol.)

Külföldön tanulta a nyelveket?

Nem. Magam tanultam. Könyvekből.

Milyen hatással voltak Önre a szociológiai művek?

Szocialista vagyok. Emiatt nagyon sok kellemetlenségem volt a csendőrségen. Amikor elhelyeztek egyik állomáshelyemről, a vasutasok és a nép küldöttségben mentek feljebbvalóimhoz, hogy ne helyezzenek el. A munkásság sztrájkjogával teljesen egyetértettem. Emiatt is sok kellemetlenségem volt. Egyszer egy bányászsztrájk letörésére küldtek ki. Feljebbvalóm megparancsolta, hogy ha kell, használjak fegyvert. Nyomban megmondtam: erről szó sem lehet… Láttam, hogy a munkásoknak igazuk van…

A művészet érdekelte?

Soha. Csak a technika. Rendkívül sok találmányom van. Mind a haditechnika köréből. Valamennyit az állam vette át. Pénzt sohasem kaptam értük. (Néha percekig kell várni, míg folytatja elkezdett mondatát.) Ezekről a tanulmányokról nem beszélhetek. Jelenleg a győztes hatalmak kezében vannak. Például a csőakna is az én találmányom. Csőalakú fektethető aknák harckocsik ellen. Aztán különböző villanyos kapcsolókészülékek. Sem az irodalomban, sem a muzsika soha nem érdekelt. Csak a technika. Rengeteget olvastam.

Hol folytatta a kísérleteket?

A lakásomon, a legkezdetlegesebb eszközökkel. Semmit nem csináltam rajzban, mindent mindjárt a gyakorlatban. Nem akartam soha találmányaimat kivinni az országból, mindent csak az ország érdekében…

És hogyan jutottak a találmányai most mégis a győztes hatalmak kezébe?

(Nem felel.)

Milyen regényt olvasott életében?

Soha egyetlenegyet sem.

Színházba szeretett járni?

Soha életemben nem voltam. Nem is tudom elképzelni, hogyan néz ki egy színielőadás.

Mozi?

Öt-hat évben egyszer. De azt is untam, előadás közben felálltam és kimentem.

A vicceket szereti?

Nem.

Hogyan áll a nőkkel?

Sehogyan sem. 1943-ban nősültem. Kétéves fiam van. A szerelmi életem: úgyszólván semmi. Nősülésem előtt alig… Egyik kezemen megszámlálhatom a nőket… És sohasem találtam élvezetet a szeretkezésben…

Vallásos?

Mélyen vallásos ember vagyok. Állandóan jártam a templomokat, nagyon gyakran gyóntam. A legcsekélyebb bűnömet meggyóntam. Vasárnap áldozni jártam. Ha húst ettem pénteken, meggyóntam. Ha káromkodtam, meggyóntam. A legkisebb bűnömet…

Alantasaival milyen volt?

Sohasem kiabáltam velük. Nagyon szerettek.

Milyen általában a hangulata?

Olyan, mint most. Éppen olyan. Mindig. Sohasem látott nevetni senki.

Ön soha életében nem nevetett?

Soha.

Nem is mosolygott?

Soha.

A virágot szereti?

Nem.

Az állatokat?

Nem érdekeltek. Csak egyedül szerettem lenni, mindig és teljesen egyedül. Nőkkel különösen nem szerettem beszélni. Mit mondhat egy nő? Butaságot. Nem érdekelt.

Mi a vád Ön ellen?

Rólam azt mondják, hogy tömeggyilkos vagyok. Csak annyit mondhatok, hogy kezemhez egyetlen csepp vér sem tapad. (Hallgat.) Nekem az a tragédiám, hogy a csendőrlegénység rajongásig szeretett. Az a legenda volt köztük elterjedve, hogy engem nem fog a golyó. Látták egyszer, hogy a golyók felém süvöltenek. Én csak álltam a tűzben. Nem sebesültem meg. Azóta az a legenda járja, hogy sérthetetlen vagyok. Ezt a csendőrök eskü alatt vallják. Ha valami különös dolog történt, azt mondták: ezt csak a Zöldi százados csinálhatta! Itt van például az újvidéki história…

Mi volt Újvidéken?

(Percekig hallgat.) A németek elhatározták a szerb partizánmozgalom felszámolását. A partizánok a Bácskába menekültek át. Ezek ellen folyt a katonai akció. Ennek utolsó etapja volt Újvidék. A németek kívánságára a kormányzat elhatározta, hogy megtorló akciót indít a partizánok és a velük szimpatizáló elemek ellen. (Minden mondat után hosszan hallgat.) Akik ismerik a magyar közéletet, tudják, hogy a retorzióért persze senki sem akarta vállalni a felelősséget. Előre megbeszélték, hogy a megtorlást a lehető legnagyobb zavarban fogják végrehajtani, hogy utána ne lehessen tudni, mi is történt tulajdonképpen és ki a felelős a történtekért. Csak abban voltak biztosak, hogy agyonlövetnek egy csomó embert, mint a németek Lidicében… Akik kitervelték, elkönyvelik a dicsőséget, a felelősséget pedig majd egy alantas nyakába fogják varrni. Rengeteg katonát csődítettek Újvidékre, csendőrt, páncélost, folyamőrt, kerékpárost, repülőt, tüzért, rendőrt. Jól meg akarták keverni a dolgot, hogy könnyen el lehessen kenni mindent, ha netán eljönne a számonkérés órája. Kétszázötven tiszt volt jelen, közük én is. Engem Szekszárdról vezényeltek ki embereimmel. A razziát megelőzően Feketehalmy-Czeydner tiszti értekezletet tartott. Kijelentette, hogy a nemzet becsületéről van szó, eszerint végezzük kérlelhetetlen szigorral az elrendelt akciót. Aznap nem történt semmi. A parancsnokok látták, hogy a karhatalom nem lő senkit sem agyon. Ahogy kijött a parancs: erélyesebben kell fellépni… Másnap sem történt semmi. Harmadnap Grassy József azt mondta: egy így nem mehet tovább! Eredmény kell!

Tegnap Grassy ült azon a helyen, ahol most Ön. Ő azt mondta, Ön volt a kivégzések oka!

(Percekig hallgat.) Van valaki Magyarországon, aki ezt elhiszi? Én akkor hadnagy voltam. Van valaki, aki elhiszi, hogy egy hadnagy intézkedhet ott, ahol ezredesek és tábornokok vannak? Szóval Grassy kijelentette a harmadik napon, hogy a megtorlást a legkomolyabban kell venni. És hogy a legénység a megtorlásra kedvet kapjon, megígértette nekik a tisztek útján, hogy mindegyikük meg fogja kapni a délvidéki emlékérmet és rumos teát osztatott ki közöttük. Én Grassynak már a razzia első napján megtagadtam a fegyverhasználatot, amikor négyszáz embert akart velem agyonlövettetni. Bekísérésre összegyűjtöttünk négyszáz embert. Grassy gépkocsiján a gyülekező helyre jött és rámkiáltott: Mit kísérgeti ezeket! Ezeket ki kell végezni és nem kísérgetni! Mire én megjegyeztem, hogy ilyen parancsot nekem az ezredes úr nem adhat, én nem lövetek agyon senkit. A harmadik napon a rengeteg katonasághoz, hogy még nagyobb legyen a zavar, amibe a felelősek takarózhatnak, Péterváradról átjött egy SS-alakulat. Ekkor tudtam, hogy baj lesz. Én beültem a 16. határvadász-laktanya tiszti étkezdéjébe, csak hogy ne kelljen semmit sem csinálnom. Pont a laktanya mellett lőttek agyon hatvan embert. Amikor ezt hallottam, a szolgálati út megkerülésével, nyomban Feketehalmy-Czeydnerhez mentem, jelentettem neki az esetet. Kijött, megállapította, hogy én nem vettem részt a disznóságban, de mindjárt láttam, hogy nem tetszik neki az én okvetlenkedésem. Csakugyan: nemsokára közölte velem, hogy bevonulhatok embereimmel Szekszárdra, nincs már szükség rám. Akkor már be volt fejezve az egész disznóság és én embereimmel visszautaztam Szekszárdra.

Tudott Ön arról, hogy közben mi történt a városban és a Dunaparton?

Körülbelül egy hét múlva értesültem róla.

Mondja, kérem: ha annyira ártatlan, hogyan lehet az, hogy annyi rengeteg tiszt közül, akik mind Újvidéken voltak azokban a rettenetes napokban, hogyan lehet az, hogy pont Önt szemelték ki bűnbaknak?

Azért, mert amikor bűnvádi eljárás indult ellenünk az Újvidéken történtek miatt, én megszöktem a katonai fogházból és a rádió útján országszerte ismertté lett a nevem. Már amúgyis mindenki úgy beszélt rólam, mint az újvidéki tömeggyilkosról, a legcélszerűbb volt tehát mindent az én nyakamba varrni.

Ha ártatlan, miért szökött meg?

Mert tudtam, hogy politikát csinálnak az ügyből, feltétlenül bűnbakot kell találni és engem fognak elítélni. És azért is, mert minden indoklás nélkül hűtlenség címén emeltek vádat ellenem…

De mégis érthetetlen, hogy éppen Önt tartóztatták le, amikor Ön szerint legalább 250 tiszt tartózkodott abban az időben Újvidéken!

Valamennyi csendőrtiszt ellen vádat emeltek. Én megszöktem, később visszajöttem, jelentkeztem, mire újból megindult az eljárás, erre megint megszöktem és beálltam az SS-be…

Mi volt az Ön véleménye az 1944-ben elkövetett tömeggyilkosságokról és rablásokról?

Nagyon helytelenítettem. De tudtam, hogy az egésznek a hátterében a kényszerűség áll. A németek felé baráti gesztust kellett mutatni…

Rablásokkal és gyilkosságokkal?

Rablóknak és gyilkosoknak ez tetszik.

És Ön mit szólt ahhoz, hogy Újvidékről az Ön emberei is hazavittek Szekszárdra rablott holmikat? Aranyfogakat, jegygyűrűket, télikabátokat, gyermekkelengyét…

Én nem tudtam. Én még ott, Újvidéken, amikor meghallottam egy konkrét esetet, hogy egy Kun nevű százados rablott holmit vitetett a lakására, kihirdettem az embereim előtt, ha megtudom, hogy valamelyikük egyetlen krajcárt is megtart magának, sajátkezűleg fogom lelőni. Nem is tudok arról, hogy az én embereim kirabolták volna a holttesteket.

Ön szerint ki a felelős Újvidékért?

Elsősorban a vezérkari főnök, Szombathelyi, azután Feketehalmy-Czeydner és Grassy.

Na és ki a felelős a hatvani állomáson történtekért?

(Hosszú csend után.) A hatvani disznóságoknak már megvan a tettese. Nagy László alezredes. Egészen véletlenül tudtam meg, hogy ő szállíttatta le a vonatról a szabadságos munkaszolgálatosokat és vitette ki Németországba. Egy cellában ültem Kiszely Alajossal, a nyilasok ügyészével, aki egyszer elkeseredetten panaszkodott, hogy miért kell neki ülni, amikor pedig ő nem csinált semmit és olyan gazemberek, mint Nagy László alezredes, még most is osztogatja a Németországban az aranyórákat, amelyeket a hatvani állomáson a munkaszolgálatosoktól rabolt el. Ez a Nagy László annakidején levelet írt Henney miniszternek, amelyben előléptetést kért azzal az indoklással, hogy ez neki kijár, mert ő a munkaszolgálatosokat jól megkínozta és falkástól deportálta Németországba. Tehát ő volt az és nem én…

Antiszemita Ön?

(Erélyesen, határozottan.) Igen!

Miért?

(Percekig hallgat.) Nagyon sok bajt a zsidóknak tulajdonítottam… (Csend.) Destruktívak… Nemzetiszocialista sohasem voltam, már csak azért sem, mert mélyen katolikus vagyok…

Miért tartja a zsidókat destruktívaknak?

(Egyszerre váratlanul hadarni kezd. Mintha könyvből olvasná. A nyelve egyszerre feloldódik.) A zsidók minden igazságban kételkednek, mindenben megingatják az alapot, minden hitet meggyengítenek, minden tisztaságot bepiszkítanak, leköpnek… (Egyre gyorsabban.) Tiszteltük a női nemet, jött Weininger és bebizonyította, hogy a nők alsóbbrendű lények; hittünk az Istenben, jött Renan és bebizonyította, hogy nincs Isten; hittünk a szellem erejében, jött Marx és bebizonyította, hogy a materializmus a döntő életünkben; hittünk az emberi szellemben, jött Bergson és bebizonyította, hogy csak intuíció van; hittünk az abszolút igazság létezésében, jött Einstein és bebizonyította, hogy nincs abszolút igazság, minden csak relatív… sokáig lehetne folytatni… Mindezt katolikus meggyőződésem diktálja…

Ha hatalomra került volna, Ön mit csinált volna?

Felosztottam volna a nagybirtokot, a papi birtokokkal együtt.

Ön szerint mi a haza?

Magyarország, amelyben élünk.

A németekkel szimpatizált?

Soha. Utáltam erőszakosságukat.

Megvert Ön már életében valakit?

(Nagyon nehezen.) Igen. Például Munkácson egy zsidó kereskedőt. Az SS – amelynek akkor őrmestere voltam –, elrendelte, hogy a kereskedők kötelesek bőrkabátjaikat beszolgáltatni. Megláttam egy kereskedő üzletében egy bőrkabátot. Le akartam foglalni. Meggyanúsított azzal, hogy nekem van szükségem a kabátra. Erre adtam neki három-négy pofont.

És?

(Egyre nehezebben.) Mátraházán egy zsidó orvos zsidók katonaszabadításával foglalkozott. Letartóztattam. Neki is adtam néhány pofont. És Kecskeméten.

Ahol a gettó parancsnoka volt?

Nem voltam gettóparancsnok. Nem is Kecskeméten vertem meg egy zsidót. Hanem Kiskunfélegyházán. Az ottani gettó vezetőjét. Éles hangon beszélt velem. Adtam néhány pofont.

Ön hogyan oldotta volna meg a zsidókérdést Magyarországon?

Egyénenként. Őrültségnek tartottam például a Ganz-gyár jófejű technikusát kideportálni és helyébe tenni egy hülye grófot.

Volt Önnek zsidó barátja?

Volt. Nem egyet meg is mentettem. De sohasem fogok erre hivatkozni. Pedig Egerben Holik Sámuel kanonok tud róla. Nem kérem tanúkihallgatását. Nem érdekel…

Meddig hitt a német győzelemben?

Egy pillanatig sem hittem. Csendőreimnek már a háború elején megmutattam a világtérképet. Európára tettem egy fillérest és azt mondtam: látjátok, ez vagyunk mi, a többi mind ellenség. Lehet itt győzni? Ha az atombomba a németek kezében lett volna, akkor is elvesztették volna a háborút.

Miért gondolja ezt?

Ennek technikai okai vannak, amelyek összefüggésben vannak a találmányaimmal. Erről nem nyilatkozhatom.

Amikor megverte azt a néhány zsidót, akiket az imént felsorolt, érzett lelkiismeretfurdalást?

Nem.

De hiszen az előbb azt mondta, hogy a legcsekélyebb bűnért – például, ha pénteken húst evett – lelkiismeretfurdalás szorongatta!

A pofonokért nem éreztem semmiféle lelkiismeretfurdalást. Én akkor SS-katona voltam, ha nem tettem volna meg, amit megtettem, feljelentettek volna. Nem volt lelkiismeretfurdalásom, mert úgy éreztem, amit teszek, jogos. Illetve… (dadog) illetve önmagában mélyen volt lelkiismeretfurdalásom… az urak most nyilván félreértenek… lelkiismeretfurdalásom volt, mert könnyű az oldalamon fegyverrel megpofozni fegyvertelen embereket!

Hisz Ön a túlvilágban?

Feltétlenül. Ez a hitem könnyűvé teszi számomra a gondolatot, hogy meghalok…

Szeretné, ha életfogytiglan tartó fegyházat kapna halálbüntetés helyett?

Feltétlenül.

Miért? Ha olyan biztosan hisz a túlvilági életben, nem volnajobb odaát boldogan élni, mint itt a börtönben kínlódni a haláláig?

Szeretném lemosni egyszer nevemről a gyalázatot… Fiam van…

A zsidókat okolja, hogy ebbe a helyzetbe került?

Feltétlenül.

És Grassy is zsidó?

Nem. De ő is oka…

Milyen ítéletre számít?

Feltétlenül halálos lesz. Jönnek majd a tanúk, hogy a kecskeméti kórházban egy zsidó gyereket elszakítottam az anyjától és a fejét addig vertem a falhoz, amíg szét nem loccsant. Hamis tanúk lesznek.

Miért éppen Ön ellen vonultak fel ebben az esetben is a hamis tanúk?

Mert a nevemet ismeri az ország. És Zöldire ráfogni valamit a legkönnyebb. Nem kell félni attól, hogy akad valaki, aki nem hiszi el…

Volt szerelmes valaha?

Soha.

Tudta Ön, hogy mi történik Németországban kiszállított emberekkel?

Most már tudom. Ezt borzalmasnak tartom… őrültségnek… Nem is tudok véleményt mondani…

Ha újra kezdené, másképpen élne, mint ahogy élt?...

Igen. (Hallgat.) Nyomorogni és tanulni tovább…

Mit hagy fiának testamentumul?

(Hosszú hallgatás után.) Légy fiam, pap.

Mi a véleménye a nyilasokról?

Bolondok.

Szálasiról?

Olvastam az első programját. Nem felejtem el belőle azt a mondatot: „…a haza valóságán emelt rögnek!” Valami ilyesmi volt. Mi ez? Hülyeség. A nyilasokról ezt mondtam egyszer egy tiszti gyűlésen: Ha törvényt hoznának, amely szerint mindenkinek az eszéből kell megélni, egy hét alatt éhen veszne a világ! Az első éhenhaló Rosenberg és Szálasi volna, utánuk tömegesen pusztulnának el a nemzetiszocialista és nyilas vezetők.

Boldog volt valamikor?

Soha.

Boldogtalan?

Az sem.

(Nehézkesen feláll. Elénk somfordál és minden szó között hosszú szünetet tartva, a mély lélegzetek szüneteiben földre szegezve pillantását, megkérdi: elhittük-e, amit mondott? Mi a véleményünk róla? Mit gondolunk, a bíróság el fogja-e hinni, amit vallani fog? Aztán kimegy. De amint bezárul mögötte az ajtó, a börtönfolyosón bátran és sietve lépked. Nehéz bakancsa alatt vadul kopog a vaspalló.)