Beregfy Károly kihallgatására február 12-én került sor. Az elnök kérdésére kijelenti, hogy a vádat megértette, bűnösnek nem érzi magát. Ezután bejelenti, hogy cellájában kiütéses tífuszeset fordult elő, fogolytársaival együtt szombat óta zár alatt volt és a cellát fertőtlenítették. Az éjszakát a csupasz aszfalton ülve és állva töltötte, úgyhogy nem tárgyalóképes. Tíz hónap óta kizárólag csak rabélelmezésen van. (Gúnyos felkiáltások: Szegény!)

Elnök: Hogy mondhat ilyet egy vezérezredes, aki annakidején a magyarok tízezreit sokkal mostohább körülmények között vezényelte pusztulásba. (Úgy van! Úgy van! Taps.)

Beregfy: Azonkívül 75 százalékos hadirokkant vagyok, kérek tehát engedélyt, hogy leülhessek. Balszememen homályosan látok.

Elnök: Üljön le!

Az elnök ezután kérdezi, hogy 1944 folyamán mikor találkozott Szálasi Ferenccel.

Beregfy: Emlékezetem szerint augusztus hónapban. Vörös János vezérkari főnök szobájában, amikor kihallgatásra vártam. Ekkor Szálasi is megjelent. Ez véletlen találkozás volt. Előre megbeszélt találkozásunk nem volt.

Elnök: Szálasi önnek nem adott utasítást arra vonatkozólag, hogy a hatalom átvétele után a parancsnokokat váltsák le a fronton küzdő hadseregnél?

Beregfy: Nem. Ilyen megbízatásról egyáltalán 35 éves szolgálatom alatt nem is lehetett velem beszélni. Ez teljes képtelenség és lehetetlenség, hogy ilyen helyzetben parancsnokokat felváltsunk.

Elnök Szálasihoz: Hogyan egyeztethető ezzel össze az ön naplójának ezzel ellentétes tartalma?

Szálasi: A hadsereg tisztikarát abból a szempontból néztem át, hogy kik a megfelelők az új viszonyok között való parancsnoklásra.

Elnök: Megint mellébeszél. A lényeg az, hogy ön már megtette az intézkedéseket Beregfy révén a magyar parancsnokságok leváltása irányában. Igaz ez vagy nem?

Szálasi: Ilyen szempontból, ahogyan rögzítettem, valószínűleg így van. (Gúnyos derültség.) Meglehet, hogy ilyen beszélgetés folyt köztünk.

• Valószínűleg szóltam az én elképzelésemről és neki is meg volt az elképzelése.

Elnök: Mondja meg, kapott-e intézkedést, mint ahogy ez a naplóban benne van?

Beregfy: Lehetséges, hogy Szálasinak ilyen terve volt.

Elnök: Október 15-én hol volt ön?

Beregfy: A családomnál Siófokon. Családom közölte, hogy október 15-én rádión hívnak Budapestre. Saját szolgálati gépkocsimmal mentem fel. Siófokról őrség kísért fel Budapestre és arra kényszerítettek, hogy Veesenmayerhez menjek a német követség épületébe délelőtt 10 és 12 között. Ott volt többek között Szálasi, a többire nem emlékszem. Ott kaptam a megbízatást, hogy mint a legmagasabb rangú tisztnek Vörös János után nekem kell átvennem a vezérkari főnökséget. Nem ismertem senkit sem utólag sem tudom megállapítani, hogy kik voltak akkor már fent az új kormány miniszterei közül.

Elnök (Szálasi felé fordulva): Szálasi Ferenc! Megfelel ez a valóságnak?

Szálasi: Én nem emlékszem arra, hogy ezt a közlést a német követségen tettem volna meg, én arra kértem az urakat, hogy a honvédelmi minisztériumba menjenek fel.

Elnök: Az eskütétel hány órakor történt?

Beregfy: Nem emlékszem pontosan, a késő délutáni órákban lehetett.

Elnök: Szálasi Ferenc! Ön arról nem tett egy szóval sem említést, hogy az eskütétel előtt a miniszterelnökségen Lakatos Géza bemutatta a kormányzó írásbeli lemondását.

Szálasi: Kérem, ez Beregfy részéről tévedés lehetett, a délelőtt úgy folyt le, ahogy én mondottam.

Elnök: Ön tehát azt állítja, hogy a kormányzó délelőtt csupán szóban közölte elhatározását?

Beregfy: Lakatos Géza személyesen volt jelen, mellettem ült, ő nyújtotta át a kormányzó írását.

Szálasi: Meglehet, de ez akkor az én tudtom nélkül játszódott le. Emlékezetem szerint csupán ketten-hárman voltunk Veesenmayernél. Én Beregfy állításaira a legjobb akarat mellett sem tudok visszaemlékezni.

Beregfy: Kérem szépen, lehet, hogy tévedek, de én így emlékszem a dolgokra.

Elnök: Ön azt állítja, hogy a kormányzó önt október 16-án este bízta meg az új kormány átalakításával?

Szálasi: Ha az írásbeli megbízatást vesszük alapul, akkor igen, de én már délelőtt kaptam szóbeli felszólítást.

Elnök: Az államfői jogkörre vonatkozóan is?

Szálasi: Az államfői jogkörre vonatkozó határozatot már a Budapesti Közlöny október 16-i vagy 17-i számában közölte.

Elnök: Ön eddig azt állította, hogy Horthy 16-án este írásban bízta önt meg a kormány vezetésével. Most pedig megemlíti, hogy a megbízatást már délelőtt kézhez kapta.

Szálasi: Szóbeli megbízatás éppen elegendő az ügyek átvételére. Az írásbeli megbízatás csak rögzítette a szóbelit.

Elnök: Miért lépett ön miniszterei elé már csak az írásbeli megbízatással?

Szálasi: Okmányokkal kívántam bizonyítani és ezeket csak később kaptam kézhez.

Elnök: Értem. És ha szükség volt rá, akkor ön hamis okmányoktól sem riadt vissza. (Beregfyhez): Ön szerint tehát Lakatos nyújtotta át az írásbeli megbízatást és amikor az eskütételre sor került, még világos volt.

Beregfy: Igen.

Elnök: Kemény Gábor! Ön is így emlékszik.

Kemény: Igen. Lakatos hozta az írást, erre emlékszem.

Elnök: Beregfy! Emlékszik ön az írásra? Lakatos miniszterelnök ellenjegyezte azt? Adatok vannak, hogy Lakatos ellenjegyzése nem volt rajta.

Beregfy: Lakatos személyesen ült még mellettem és azt láttam.

Elnök: Tehát október 16-át követően ön munkához látott.

Beregfy: A vezérkarnak és az országnak átállítása honvédelmi célokra, ez egyáltalában nem olyan feladat, amelyet háború folyamán meg lehetne valósítani, ez békebeli feladat, úgyhogy ezzel egyáltalán nem is foglalkozhatunk. Semmiféle kezdeményező lépést nem tettem.

Elnök: Mikor rendelte ön el a Hunyadi SS páncélos gránátos hadosztály felállítását?

Beregfy: Én nem rendeltem el, az elődöm határozta el. Csatay, csak én hagytam jóvá október 17-én.

Elnök: Mi volt ez a Hunyadi SS páncélos gránátos hadosztály? Mi volt ennek a célja?

Beregfy: Mint minden más hadosztálynak, az elveszett területek visszaszerzése.

Beregfy ezután arról beszél, hogy tíz hónapon át fogságban volt és a bánásmód ellen panaszkodik.

Elnök: Önnek, az akkori hungarista kormány honvédelmi miniszterének nem volna szabad ilyen összetört magatartást tanúsítani, pláne akkor, amikor ön nagyon jól tudja, hogy ezrek és tízezrek, sőt százezrek sokkal nyomorultabb sorban voltak annak idején. Gondoljon arra, hogy tízezrek és százezrek pusztultak el az önök hazárdjátékának következtében. (Élénk helyeslés és taps.) Tehát ne vinnyogjon itt, vezérezredes úr.

Beregfy: Tisztelettel jelentem, nem vinnyogok.

Elnök: Hallgasson s feleljen kérdéseimre! Tehát fenntartja azt, hogy nem emlészik arra, hogy hány hadosztály állott Magyarországon fegyverben?

Beregfy ismét kitér az egyenes válasz alól.

Elnök: De azt állítja, hogy olyan létszámban küzdöttek magyar csapatok, hogy ez egyenlő volt a totális harcbavetéssel?

Beregfy: A hadosztály vezetői magyar tisztek voltak, legfőbb parancsnoka Grassy altábornagy volt, mert a hadosztály még kiképzés alatt állott. A német parancsnokságnak semmi ingerenciája nem volt. A kiképzés német táborban történt és harctéri tapasztalatokkal rendelkező német oktatókat adtak a magyar kiegészítő tisztek mellé.

Elnök: De SS-ruhát viseltek.

Beregfy: Mert semmiféle magyar ruhánk nem volt.

Elnök: De miért kellett SS-ruhát adni rájuk és az elnevezésében is felvenni az SS-t.

Beregfy: Nem tudom, ezt az elődöm tudná. A vezetés teljesen magyar kézben maradt.

Az elnök ezután egy január 26-i rendeletet ismertet, amelyben az esküminta megváltoztatására vonatkozóan történt intézkedés. A felolvasott szöveg szerint a hadosztály tagjainak az új esküminta szerint Hitler Adolfra, mint a haderő legfőbb parancsnokára is esküt kellett tenniök. (A szöveg felolvasásánál ismét kitör a felháborodás a nézők köréből. Felkiáltások hangzanak el: Magyar tiszt csinált ilyet! Pfuj! Szégyellje magát!)

Elnök: Ez önnek magyar alakulat és magyar rendszer volt, ahol magyar embereket Hitler Adolfra eskettek fel?

Beregfy: A valóságban ezt az esküt nem tették le. (Magyar tiszt nem hazudik – hangzik egy közbekiáltás. Az elnök figyelmezteti a közönséget, hogy őrizze meg nyugalmát, mert különben kiürítteti a termet. A nézőtéren lévő rendőrök egy-két közbekiáltót ki is vezetnek.)

Az elnöknek arra a kérdésre, mi volt a Szent László hadosztály, SS-alakulat volt-e és hol harcolt, Beregfy azt válaszolja, hogy a hadosztály még október 15-e előtt különböző egységekből alakult, előbb Budapesten, majd a Garam környékén harcolt. Bevetésre, emlékezete szerint, csak október 15-e után került és már régebben alá volt rendelve a német vezetésnek.

Elnök (Szálasihoz): Mit szól ehhez?

Szálasi: Az irányelvek, amelyek szerint Beregfynek cselekednie kellett, úgy szóltak, hogy minden fegyver fogható embert 18-tól 71 évig bezárólag be kell állítani. Ez nem volt lehetséges, mert a felszerelés a hazai ipartól várható nem volt az összebombázás miatt, a német ipar sem adott felszerelést.

Elnök (Beregfyhez): Ön mint magasrangú katona, úgy vázolta előttünk a helyzetet, hogy nagyfokú hiány állt fenn. Ilyen körülmények között micsoda reális katonai alapját látta ön ennek az egész küzdelemnek a továbbfolytatására?

Beregfy: Tisztelettel jelentem: a háborút nem én üzentem meg. Én mint katona, esküt tettem, hogy elöljáróimnak a parancsait teljesítem.

Elnök: Ha ön, mint katona járt volna el, hogy elöljárójának parancsát teljesítse, akkor ön elsősorban Horthy Miklós proklamációjának vetette volna alá magát (úgy van! úgy van!) annál is inkább, mert önök voltak azok a kitenyésztett rétegek, amelyeknek a Horthy-rezsim egyedül kedvezett.

Beregfy: Az akkoriban kapott helyzettájékoztatás alapján helyesen jártam el, mert október 16-án olyan értesülést kaptam, hogy a hadseregek megtagadták Magyarországnak fegyverletételi felhívását, a vezérkar főnöke pedig október 15-én kiadta a parancsot a harc továbbfolytatására. Tehát ennélfogva a kinti hadseregek változatlanul tovább harcoltak, úgy mint eddig.

Elnök: Önnek hétről-hétre látnia kellett, hogy a német hadsereg egyik vereséget a másik után szenvedik el, állandóan ígérgeti, hogy itt és ott fog megállni, ekkor és ekkor fogja bevetni a csodafegyvereket, ugyanakkor pedig a szövetségesek részéről egyik győzelem követi a másikat, Magyarország nem volt felszerelve, minő alapon, hol látta ön a reális katonai alapot akkor, amikor Németországnak a többi csatlós államai mind egytől-egyig letették a fegyvert?

Beregfy: Tisztelettel kérem, március 19-én körülbelül már ez volt a helyzet, akkor Magyarországon az első bombázások után már semmiféle katonai felszerelési lehetőség nem volt, mégis folytatták a háborút október 15-ig. Az október 15-én kapott helyzettájékoztató alapján nem változott semmiféle hadászati tényező.

• Ha október 15-én a Szálasi-kormány nem hajtja végre ezt a feladatát, akkor az én megítélésem szerint a helyzet még súlyosabbá vált volna. (Derültség.)

Elnök: Miért vált volna súlyosabbá?

Beregfy: Azért, mert ha Magyarország kiugrik, akkor a német tartalékok a magyar erők ellen fordulnak és akkor Budapest területén és a Duna mentén sokkal súlyosabb és hevesebb harcokra került volna sor.

Elnök: Miért lett volna súlyosabb? Miért félt ön a német hadseregtől akkor, amikor közvetlenül a hátában állt támogatásként az orosz haderő?

Beregfy: A német tartalékok a magyarok ellen fordultak volna, tehát az ellenséges pusztítást a német szövetséges pusztítása előzte volna meg.

Az elnök rámutat arra, hogy Magyarország számára a háborúból való kiválás lehetősége annál könnyebb volt, minél inkább Magyarország területén harcolt az orosz hadsereg. (Úgy van, élénk taps.)

Beregfy: A magyar hadsereg nem volt együtt, hanem a német hadseregbe beékelve, úgy, hogy a magyar hadseregek nem tudták volna letenni a fegyvert.

Elnök: Arról van szó, hogy ön, mint a honvédvezérkar főnöke, támogatta azt az irányzatot, hogy az ország ne a németek ellen forduljon, hanem továbbra is az oroszokkal maradjon ellenségeskedésben. Ezzel ön hozzájárult ahhoz, hogy a nem megfelelően felszerelt kis létszámú magyar hadsereg a túlerőben lévő orosz hadsereggel szemben fejjel menjen a falnak és elvezéreljen.

Beregfy: Az oroszokkal szemben háborúban voltunk.

Elnök: De miért nem szüntette be a háborút?

Beregfy: Mert már késő volt.

Elnök: Ha akkor fegyverszünetet kért volna az orosz hadseregtől, mikor az már magyar területen volt, akkor a németek sebtiben kitakarodtak volna. Az október 15-i helyzetben önnek volt-e valami aggálya, vagy semmi aggálya nem volt a kormányzónak október 16-i állítólagos lemondásával kapcsolatban?

Beregfy: Semmiféle, mert amit láttam, teljesen igazolja azt.

Elnök: Ha önnek semmiféle aggálya nem volt akkor, ismét azt mondhatom, hogy ez nagyfokú korlátoltságra vall.

Elnök: Ön rendelte el október 15-én a: Kitartás, éljen Szálasi! köszöntést?

Beregfy: Szálasi parancsára történt. A kiképző osztály előterjesztést tett, emlékezetem szerint, három különböző köszöntésre. Ha jól emlékszem, az első „Jó reggelt, parancsnok úr” volt, mire a válasz „Adj Isten”.

Elnök: Ez a rendes magyar köszöntés természetesen elesett.

Beregfy: A felterjesztés a katonai hivatal útján történt, nem általam. A második köszöntés „Szebb jövőt” lett volna.

Elnök: A németek panaszt tettek önnél, hogy a honvédségnél igen sok szökés fordul elő.

Beregfy: Emlékezetem szerint, igen.

Elnök: Volt valamilyen rendelkezés?

Beregfy: Én erre nem emlékszem, én csupán a fennálló törvények és szabályok alapján adtam ki rendelkezéseket.

Elnök: A felkoncolásra vonatkozó rendelkezést is?

Beregfy: A rendelkezés csupán úgy szólott, hogy az, aki helyét engedély nélkül elhagyja, sőt hátrafelé megy, az ellen a parancsnok köteles fegyverét használni. Szökés után úgy tekintendő, mint hadifogoly.

Elnök: Szálasi Ferenc, remélem hallotta ezeket és ön ennek ellenére azt kürtölte világgá, hogy a magyar nép önök mögött van.

Szálasi: A németeknek ez a kifogása egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Statisztikai adatokat készíttettem, mely alapján kétséget kizárólag megállapítottam, hogy a százalékarány egyáltalán nem felel meg a németek állításainak.

Elnök: Volt-e valamilyen befolyása Budapest ostromára?

Beregfy: Amikor Budapest visszaszerzéséről volt szó, kértem a németeket, hogy erre a célra bocsássanak rendelkezésemre megfelelő erőket. Ezt már Budapest megvédésére is kértem.

Elnök: Ön kiadott egy rendeletet, melynek értelmében olyan magyar állampolgárok, akik az oroszok mellé állnak, mint hazaárulók azonnal felkoncolandók.

Beregfy: Erre nem emlékszem. De arra igen, hogy kiadtam egy rendelkezést, hogy hangszóró és minden egyéb lehetőségi mód szerint a túloldalon álló magyaroknak tudomásul kell adni azt, hogy mindazok a magyarok, akik velünk szemben állanak, ha megadják magukat – fegyverrel vagy fegyver nélkül – teljes büntetlenségben részesülnek.

Elnök: És ha nem?

Beregfy: Akkor mint harcolókat felelősségre vonják őket.

Elnök: Mint hadifoglyok?

Beregfy: Igen.

Elnök: És milyen címen?

Beregfy: Azt én nem tudom, azt jogászoknak kell tudniok, ez a hadbírák ügye.

Elnök: Ön komolyan nem tudja ezt? Mint a hadsereg egyik vezetőembere ennyire tudatlan?

Beregfy: Nem, valójában nem tudom, ez nem rám tartozik.

Elnök: Hallatlan tudatlanság!

Beregfy: Lehetséges.

Elnök: Szálasi Ferenc, önnek is tudomása volt arról, hogy szökevények tettenkapása esetén, vagy utólagos elfogatásuk alkalmával ezek azonnal felkoncolandók?

Szálasi: Nem, nem így tudtam, csak ha ellenálltak törvényes parancsnokuknak. Különben is ez a rendelkezés fedi mindazokat a rendelkezéseket, amelyek a világ bármely hadseregében megtalálhatók. Ez általánosságban így szokás a föld egész kerekségén.

Szálasi a továbbiakban a hungarizmus erejét bizonyítgatja:

• A nép október 15-én mellém állott – mondja.

Elnök: Hogy gondolja ezt? Úgy véli talán, hogy a nép akarata percenként változik és hogy a nép még ma is azt szeretné, hogy ön legyen a vezetője?

Elnök (Beregfyhez): Ön december 14-én ment ki Németországba. Hárman voltak együtt a mostani vádlottak közül, Szálasi, Kemény és maga. Kint Hitlerrel beszélgettek. Mi volt a beszélgetés tartalma?

Beregfy: Hitler tájékoztatott bennünket, hogy miért kellett a háborút megindítani Oroszország és a többi ország ellen, megígérte nekünk, hogy segíteni fog Magyarországnak, visszaszerzi az eddig elveszített területeket, illetőleg biztosítja azokat. Amikor a harcok a Duna-Tisza közén, az ország közepén folytak, akkor megígérte, hogy a harcok befejeztével az ország határait a Kárpátokig tolja ki és azt meg is tartja számunkra.

Elnök: Az ön nyomozási vallomása szerint Hitler azt mondotta, hogy a nyugati és keleti támadások megakadályozták abban, hogy Magyarországnak több erőt bocsásson rendelkezésre.

Beregfy: Azt mondottam, hogy a jelenlegi pillanatban nem tudja azokat az erőket rendelkezésre bocsátani, amelyek alkalmasak lennének arra, hogy a beígért országvisszaszerzést már most valósítsa meg. De az akkori vonalak tartásához elegendők voltak ezek az erők. Éppen arról volt szó, hogy a Dunát és a Tiszát már most akarja visszaszerezni.

Elnök: Az események bebizonyították, hogy mennyire voltak elegendők ezek az erők. A katonapolitikai osztályon tett vallomásában azt mondta; a Kárpát-medencében a fegyverletételt az utolsó lehetőségnek tartottam, hogy az ország megmeneküljön a háború pusztításaitól. Miért látta ezt?

Beregfy: Akkor a magyar medencében tartalékok nem voltak. Ha akkor, amikor csapataink a Kárpátok lejtőin állanak, a felelős államfő ajánlatot tesz és a magyar hadsereg leteszi a fegyvert, mikor a háború pusztításai az ország területét még nem érték el, az oroszok lerohanhatták volna az egész magyar medencét és elérhették volna a német határt anélkül, hogy az ország a háború pusztításaitól szenvedne. Katonai képzettségem tudatában állítom, (nagy zaj), hogy ha ez másképp történt volna és nem én, hanem más lett volna megbízva, Magyarországból német Gau lett volna és a németeknek kiszolgáltatták volna a kiképzetlen magyar csapatokat.

Elnök: De meddig lett volna Magyarország német Gau?

Beregfy: Addig, amíg az oroszok a németeket legyőzték volna.

Elnök: Ez is helyesebb lett volna, de még helyesebb lett volna akkor, amikor az oroszok még a Kárpátok lejtőjén állottak. Az, hogy a kormány ezt elmulasztotta, nem jelenti, hogy önök felmentve lettek volna a felelősség alól.

Az elnök ezután a honvédségi rendeletek 1945. március 11-i számában megjelent rendeletet ismertette, amely visszaemlékezést tartalmaz „a szövetséges Német Birodalom ma, március 11-én áldoz a német hősi halottak oltára előtt” kezdettel.

• Ezzel kapcsolatban szükségesnek látom kijelenteni – emelte fel szavát az elnök – hogy a magyar nép tiltakozik, mert a magyar nép nem állt és nem is áll kegyelettel azok előtt a német sírok előtt, amelyek pusztulásukat annak köszönhetik, hogy a világ népeit leigázni és szabadságuktól megfosztani akarták. Maguk keresték sorsukat. Nyugszanak. Megdöbbenéssel állunk a magyar katonák és magyar véreink sírja mellett, de nem azért, mert hősi és a nemzet érdekében álló küzdelmet folytattak, hanem azért, mert egy szomorú, alávaló félrevezetésnek estek áldozatul.

Beregfy: Itt kizárólag azokról volt szó, akik magyar területen, Magyarország védelmében harcoltak.

Elnök: Magyarország védelmében nem esett el egyetlenegy német katona sem.

Ezután az elnök felszólította Beregfyt, hogy beszéljen a honvéd vezérkari főnök mellett felállított bíróságokról.

Beregfy: A honvéd vezérkari főnöknek volt bírósága, amely mint elődei alatt is, működött. Én nem voltam illetékes parancsnoka, helyettesem rendelkezett vele.

Elnök: Ki volt ez?

Beregfy: Feketehalmy-Czeidner.

Elnök: Hogyan került a bíróság elé Bajcsy-Zsilinszky, Kiss János, Nagy Jenő és társaik?

Beregfy: Ezek nem ez elé a bíróság elé kerültek, hanem a totális mozgósítási miniszter elé, mert a 17-i minisztertanács úgy döntött az én követelésemre, hogy a honvédségen belül semmiféle politikai per, semmiféle hűtlenségi per nem intézhető el.

Elnök: Mi volt a tábori biztonsági szolgálat?

Beregfy: A tábori biztonsági szolgálat megszervezése már régebbi keletű dolog volt. Részemről semmiféle utasítást nem adtak ki, mint kizárólag csak azt, hogy ezt a rendeletet áttekinthetővé kell tenni.

Elnök: A zsidókérdésben önnek mi volt az álláspontja?

Beregfy: Semmi!

Elnök: És arról a rendeletről nem tud, amit 1941–42-ben hoztak, melynek értelmében a honvédség tagjai nem vásárolhattak többé zsidó üzletekben és zsidó kereskedőktől. Nem emlékszik erre a híres debreceni rendeletre?

Beregfy: Én azt a rendelkezést csak a honvédség érdekében hoztam, mert annak idején állandó, különféle támadásban részerültem, hogy a katonaság még mindig szabotálja az illetékes törvényeket, a tisztikart azzal vádolták, hogy teljesen egyoldalú, zsidókhoz húz és pártolja őket. Én tehát azért adtam ki ezeket az intézkedéseket, hogy megszüntessem a tisztikar ellen felhozott vádakat.

Elnök: Csodálatos, hogy ön ilyet mer állítani, hiszen éppen ez az intézkedés jelenti azt, hogy a honvédség élesen állást foglalt egy oldal mellett.

Beregfy: Méltóztassék elolvasni azokat az intézkedéseket, melyeket ezután kiadtam. Megköveteltem a tisztikartól, hogy zsidókérdés a katonaság előtt nincs, tehát nem is szerepelhet. Mi előttünk csak magyar kérdés van. A zsidókérdéseket a kormány rendelkezése értelmében törvény szabályozza, a katonaság nem foglalkozik a zsidókérdéssel.

Elnök: Mit tud az 1944. június 7-én kiadott munkaszolgálatosok elleni rendelkezésekről?

Beregfy: A rendelkezést nem én adtam ki.

Elnök: Tudomása van-e önnek arról, hogy zsidó munkaszolgálatosokat keretlegények, SS-kötelékbeliek kínoztak és gyilkoltak, a legcsekélyebb megtorlás nélkül?

Beregfy: Nem. Az október 17-i első minisztertanács úgy döntött, hogy az összes munkaszolgálatosok – beleértve azokat is, akik a honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartoznak – átkerülnek a totális miniszter hatáskörébe, a honvédelmi minisztérium megfelelő osztályaival együtt. Részemről semmiféle más intézkedés, mint az átadási intézkedés nem történt, mert a munkaszolgálatosok nem tartoztak többé hatásköröm alá.

Elnök: Szálasi, így volt ez?

Szálasi: Igen, a zsidó ügyek nem tartoztak tovább a honvédelmi minisztérium alá, ezek az ügyek a már többször említett zsidó 6. pont értelmében három minisztérium illetékessége alá kerültek. Beregfy feladata pedig csupán az volt, hogy értesítsen, bármilyen mozgás történik, akár polgári vonalon.

Elnök: Beregfy hatásköre tehát ön szerint csupán az általános mozgás ellenőrzése volt, semmiféle aktivitással nem bírt?

Szálasi: Igen, ez így volt.

Beregfy: Tisztelettel megjegyzem, hogy más hatásköröm, mint a katonai közigazgatás, nem volt. Sőt, megtiltottam, hogy deportálásoknál akár honvédségi egyének, akár keretlegények jelen lehessenek, vagy azokban részt vegyenek.

Az elnök ezután kitér a Beregfy által megfogalmazott és közzétett felhívásokra és sajtóközleményekre. Ismertet többek között egyet, amelyben hivatkozik népi származására, megígért a családokról való gondoskodást, zsoldemelést helyez kilátásba, stb. Utána pedig a „Hungarista” február 17-i számában „Mindenért megfizetünk” című cikket olvassa fel. A vádlott ebben a cikkében arról ír, hogy megfizetnek mindazokért a szenvedésekért, amelyeket Budapest népe az ostrom alatt elszenvedett.

Elnök: Önök akartak fizetni! Önöknek nincs mit fizetni. Fizetni Budapest népének van igénye. Önök nem voltak itt, önök gyáván elmenekültek. (Úgy van! Úgy van!) Budapest népét kitették a nélkülözéseknek, szenvedéseknek, amelyekbe Budapest úgynevezett hősi, de valójában teljesen céltalanul és alávaló lelkiismeretességgel magárahagyott népe jutott. A magyar nép akar fizetni azokkal szemben, akik ide juttatták. (Nagy éljenzés és taps.)

• Magyarországon annakidején két irányzat volt. Az egyik a háború folytatása mellett, a másik a fegyverszünet megkötése mellett. Önnek mi a véleménye most – a bekövetkezett tények ismeretében – melyik csoportnak volt igaza?

Beregfy: Most az uraknak van igazuk.

Elnök: Akkor se fordult volna ellenkező irányba. De miért mondotta a nyomozás során, hogy butaságnak tartotta a háborúba való beavatkozást?

Beregfy: Amikor a háború megkezdődött, a honvédség sem lelkileg, sem kiképzésileg, sem anyagilag nem volt olyan állapotban, hogy egy háborút megkezdhessen. Én ezt annakidején tisztán láttam.

Elnök: De a hadsereg még kevésbé volt abban a helyzetben, hogy 1944. október 17. után háborút folytasson akkor, amikor a német szövetséges sem volt már abban a helyzetben. 1941-ben legalább német látszatgyőzelmek voltak. Az akkori butaság kisebb butaság volt, mint október 15-én a háborút folytatni. (Nagy taps.) Miért mondta azt, hogy butaság?

Beregfy: Nem lett volna szabad a háborúba belépni, hanem tisztán semleges álláspontra kellett volna helyezkedni. Azonban, amikor nem én, hanem mások elhatározták, hogy Magyarország a háborúba lép a németek oldalán, nekem mint katonának már nem volt semmiféle beleszólásom. Mikor már a háborúba beléptünk és a háborút folytattuk, az akkori tájékozódásom szerint igenis meggyőződésem az volt, hogy a németek nyerik meg a háborút. A háború mindig hullámzik, az, hogy a németek visszavonultak, nem jelentette azt, hogy el is vesztették a háborút.

Elnök: Ha Magyarországnak nem lett volna szabad belépnie a háborúba 1941-ben, még kevésbé lett volna szabad folytatni a háborút 1944. október 15-én. Önök még Horthynál is Horthybbak voltak, mert még kétségbeejtőbb helyzetben folytatták a harcot. (Taps.)