A magyarországi Volksbund vezére volt. A hazai népcsoport „Führer”-je. Ha jött, ha ment, így köszöntötték: Sieg! Heil! – és ő jobb karját a levegőbe lendítve eldübörgött az üvöltözők előtt. Az ő szervezeteiből kerültek ki az SS-ek leggyilkosabb gyilkosai. A legrablóbb rablók. A leghazaárulóbb hazaárulók. Franz Basch. Hazai svábjaink úgy teljesítették parancsait, mint a Führer helytartójáét kell. Svábok, gerinctelen magyarok, ijedt miniszterek, riadt miniszterelnökök, gyáva vitézek körülüdvözölték, hogy üdvözüljenek általa. Most itt ül, szemben velünk, a börtönpriccsen. Az ember azt hinné, nagyhangú, üresfejű, sikereiben fennhéjázó, bukásában sunyivá vált „svábot” talál. Nem. Meg kell mondani: nem. Egy művelt tanár magyaráz, temperamentumosan forgolódva a börtönpriccsen. Logikusan beszél, minden hozzáintézett szót apercipiálva, gondolatait kínosan precíz rendbe rakva és hadarva idéz Kantot, Spencert, Marxot, Freudot, Lincolnt, Babitsot. Ha magyar nyelven beszél – csak alig észrevehető idegenszerű akcentussal – csendes, csupa illem és finomság. Nem megalázkodó, de tisztességes hangú. De ha németül beszél, hangja nyomban recsegővé válik, pattog, hadar, parancsnokol, dübörög, gesztusai megkeményednek, szélesekké válnak, katonásak lesznek. Ha magyarul beszél, semmi más, mint egy lefojtott temperamentummal katedrájáról hitelveit buzgón magyarázó magyar-német szakos tanár. Ha németül beszél, nyomban Franz Basch lesz, a Führer magyarföldi helytartója. Negyvennégy éves fekete férfi. Magas, szélesvállú, néha kemény, néha ellágyuló tekintetű a szeme. A hangja olykor romantikusan olvadékony, olykor a porosz csizma dobbanásait érezni benne. Barna bőrkabátban van, fekete bricseszben. Beesett, fakószín arcán az árnyékok egymáson lovagolnak. A kínált cigarettán mohón kap, csupa hála a szeme, ahogy köszöni – óh, milyen szerény, milyen hű, milyen hálás ember ez a Franz Basch.

Mi a bűnöm? Semmi más, mint hogy megszerveztem Magyarországon kis népi csoportomat: a Volksbundot. Megszerveztem kulturális síkon. Nem én voltam az, hanem a különböző magyar kormányok, amelyek a politikai síkon akarták Németországgal szemben hasznosítani a Volksbund szervezetét. Én semmi mást nem akartam, nem is követeltem: egyenlő elbánást, egyenlő jogokat a hazai német népcsoportnak, jogokat a saját kultúrájának megőrzésére és kifejlesztésére. Mi nem akartunk kimenni az országból, mi nem akartuk elhagyni magyar állampolgárságunkat, mi nem akartunk német állampolgárok lenni, mi, mint németek, szolgálni akartuk magyar hazánkat. Ezzel szemben mit tettek a magyar kormányok? Nem velünk tárgyaltak a német népcsoport jogairól, hanem a német kormánnyal. Vagyis Németországot elismerték tárgyaló partnernek egy belső magyarországi ügyben. Én kötöttem meg az egyezményt Hitlerrel a hazai Volksbund ügyében Bécsben? Nem! A magyar kormány. Ezzel pedig elismerte, hogy a magyarországi német népcsoport a berlini kormány alá tartozik. Én követtem el a hazaárulást? Nem! A magyar kormány követte el! Én tárgyalni akartam és egyezményt kötni a magyar kormánnyal. De a magyar kormány a berlini kormányhoz fordult, hogy ezzel érdemeket szerezzen magának. Nos, ki volt a hazaáruló? Én kötöttem megegyezést Hitlerrel, hogy a Volksbundból az SS számára katonákat sorozhat, vagy a magyar kormány kötötte? Persze, hogy a magyar kormány! Ezzel is politikai előnyöket akart kicsikarni Berlintől! És miért nem velem kötötte meg ezt az egyezményt, mint magyar állampolgárral? Mert akkor nem kapott volna érte jutalmat Hitlertől. A Volksbund magyar állampolgárok szervezete volt. Közülünk az volt tagja a németországi nemzetiszocialista pártnak, aki akart, az lépett be önkéntesen, aki akart. Én például sohasem voltam tagja a náci pártnak, sohasem voltam tagja az SS-nek, sohasem voltam antiszemita. Gyűléseinken nem tűrtem zsidózást. Jelvényünknek nem a horogkeresztet választottam, hanem a napkereket. És tudják az urak, honnan vettem ezt a jelvényt? A napkerék a zsidó George Bondi Verlag jelvénye volt. Tőle vettem át. De nem a náci színekkel! A weimari demokrácia színeit alkalmaztam a napkerék körül: arany, fehér, vörös! Antiszemita? Soha nem voltam. Ellenkezőleg. Filoszemita voltam.

Önt túlságosan elragadja a hév! Miért lett volna Ön filoszemita?

Egyrészt műveltségemnél fogva, amely a humanizmus mélyébe ereszti gyökereit, másrészt szerelmem révén. Tizenöt év óta szeretek egy zsidó hölgyet. Szeretem őt lelkem egész hűségével. És ő is engem. Ki volt az, aki mellettem állt mindig, percnyi megszakítás nélkül? Ő. Ki varrta nekem az uniformisomat? Ő. Ha ez a nő csak egyetlen egyszer azt mondotta volna nekem: Ferenc, lépj ki a Volksbundból! – kiléptem volna. De ő tudta, hogy semmi mást nem teszek, mint német népcsoportomat szervezem meg kulturális síkon. Ő a tanú a lelkem legtitkosabb érzelmeimre, szándékom tisztaságára…

Bocsánat, meg kell, hogy állítsuk. Más is érdekel bennünket, mint a politika. Sőt, csak más. Szóljon például néhány szót nekünk családjáról, gyerekkoráról.

Apám építészmunkás volt, Svájcban dolgozott. Én is ott születtem. Zürichben. Anyám – Katalina Anrein – svájci születésű német nő volt. Két és fél éves voltam, amikor visszajöttünk Magyarországra. Két testvérem volt. Húgom, aki három évvel fiatalabb volt, mint én, járványos betegségben meghalt. Halála rettenetes hatással volt rám…

Miért volt olyan rettenetes hatással?

Nagyon szerettem őt. Olyan volt, amilyen én mindig szerettem volna lenni. Erős leány volt, sportolt, lovagolt, realista volt, két lábbal a földön élt. Én viszont mindig romantikus voltam, idealista. Freudi szemlélettel visszafelé nézve, azért szerettem oly nagyon ezt a húgomat, mert olyan akartam lenni, mint amilyen ő volt…

Foglalkozott freudizmussal?

Hogyne! A freudizmust igyekeztem mindig összekötni a bergsoni szemlélettel.

Milyen benyomással volt Önre, hogy Freudot és híveit a nácizmus üldözte és Freudnak szökni kellett?

Ez rám nézve éppen olyan csapás volt, mint amikor Stefan Zweig öngyilkos lett Brazíliában, mert elveszítette hitét az európai humanizmus újjáépítésének lehetőségében.

A németek bevonulása után is fenntartotta összeköttetését szerelmével?

Természetesen. Elrejtettem őt, hamis papírokat szereztem neki és családjának is mindent megtettem, amit csak tehettem. Amikor megismerkedtem vele, már a Volksbund titkára voltam. Ő tudta, hogy nem vehetem el feleségül az én állásomban és hogy mégis kitartott mellettem, az a legnagyobb áldozat volt részéről.

Előbb Stefan Zweigről beszélt…

Igen. Emerson mellett őt tartom a világirodalom legnagyobb esszé-írójának.

És hogyan állt Thomas Mannal?

Szeretem éles, szigorú kriticizmusát, de túlzott intellektualizmusa elidegenített egy kissé. Óh, Zweig egészen más… Olvasták az urak a Magellanhoz írt előszavát? A legszebb és legmagasztosabb írás, amit ember írhat! Ebből az előszóból csak egy mondattal nem értettem egyet. Ezzel a mondattal: „Az emberiség nagy, hősi tettei mindig valamiképpen érthetetlenek, mert olyannyira túlemelkednek a középszerű földi mértéken; de az emberiség az önmagába vetett hitet mindig csak egy hihetetlennek tűnő, de megvalósított tettén keresztül nyeri vissza.” Ezzel a mondattal nem értek egyet…

És mégis olyan rendszerrel azonosította magát, amelynek lényege éppen ez. Az önmagába vetett hitét egy hihetetlennek tűnő, de megvalósítandó tettén akarta dokumentálni?!

Éppen ez bizonyítja, hogy nem azonosítottam magam soha ezzel a rendszerrel. Én nem náci voltam, hanem magyarországi német. Gömbös alatt is ezért ültem öt hónapot börtönben. A börtönben jöttem rá arra, hogy nemcsak Németországgal szemben kell a mindenkori alkalmazkodás útját járni népcsoportunknak, hanem Magyarországon is. Mert kitől kaphat egy ilyen kis népcsoport, mint a hazai német, jogokat? Csak a mindenkori hatalomtól. Ezért barátkozott a hazai németség a weimari Németországgal éppen úgy, mint a hitlerivel, ezért barátkoztam én Darányival éppen úgy, mint Telekivel, vagy Imrédyvel. És érdekes: a legtöbbet Teleki Pálnál értük el. Ő ismerte el a Volksbundot. A bécsi szerződést a náci kormánnyal a Volksbund jogait illetően ő írta alá. Újból ismétlem: nem velem kötötte a szerződést és nem én kötöttem Hitlerrel! Teleki kötötte és Hitlerrel kötötte! Ezt sose felejtsék el az urak. És ismétlem: Teleki kormánya volt az, amely a hazai németnépcsoport ügyeiben a német kormányt tárgyaló partnernek ismerte el! A magyar kormány volt az, amely a német kormány által felállított SS-nek kiadta a magyarországi német népcsoport fiait! Mi sirathattuk fiainkat – a magyar kormánynak az volt a fontos, hogy Hitlert lekötelezze. Teleki ezzel kontraszelekciót akart elérni s egyben nagy szolgálatot tett Hitlernek. Kiadta a német népcsoport fiait, hogy ezzel megmentse a magyar fiatalságot. Nem sikerült neki, mint ahogy senkinek sem sikerült semmi, aki az ördöggel egyezséget köt. Kállay legteljesebb bizalmát élveztem. Kállay tanúk előtt mondta nekem: én Churchillel kokettálok. Ha a háborúnak vége lesz – mondta nekem Kállay – Baranyában Pécsig népszavazás fogja eldönteni a hovatartozandóság kérdését. Hova fognak szavazni a svábok? Biztos – feleltem – hogy hűek maradnak Magyarországhoz. Nem, mondta erre Kállay, én tudni akarom a néphangulatot. Kállay kívánságára lementem Baranyába és megállapítottam, hogy a baranyai háromszög kivételével az egész népcsoport Magyarországra fog szavazni. A Volksbund egyébként két csoportból állott: az öregekből – hozzájuk tartoztam én is, és a fiatalokból. Az öregek álláspontja ez volt: németek akarunk maradni, de Magyarországon akarunk élni, lojális állampolgárokként. A fiatalok hangos nácik voltak. Megmondtam Kállaynak: ha Németország győz, az én időm lejár, jönnek a fiatalok, a nácik. A Volksbund öregei között voltak filoszemiták, mint én is, voltak szabadkőművesek, voltak kommunisták. Az én intézkedésem alapján mindenki ahhoz a párthoz tartozhatott, amelyikhez akart. Külsőségekben utánozni voltunk kénytelenek a nácikat. De a Rassen-Amt és az SS-szervezetek felállítására vonatkozó náciköveteléseket a leghatározottabban visszautasítottuk. Az ifjúsági szervezeteket fel kellett állítani német követelésre, de ezeknek a felállítását sem mi rendeltük el, hanem – Hóman. Velem a fiatalok sosem voltak megelégedve. Amikor a németek bevonultak, feljelentettek a Gestaponál, hogy nem vagyok antiszemita. Jelentkeznem kellett Winkelmannál és részletes jelentést kellett tennem Himmlernek. Igyekeztem mindent kimagyarázni, mert rettentően féltem a Konzentrationslagertől.

Nyilván azért félt, mert tudta, mi történik ott. Milyen hatással volt Önre tizenötmillió ember meggyilkolása ezekben a táborokban?

Csak most tudtam meg, hogy ilyen rettenetességek történtek ott. Soha nem tudtam. És tudják, uraim, nem is akartam tudni. Ha hallottam is suttogni ezekről a szörnyűségekről, el akartam fogadni a hivatalos cáfolatot, mert jól esett elfogadni és el is fogadtam. Az ember a vágyait szereti elhinni a reáliákban… A velünk szemben állók el akarták hinni a híreket, mert ez volt az érdekük, el is hitték. Mi nem akartuk elhinni, mert ez volt a vágyunk és érdekünk, hogy ne legyenek igazak, hát nem hittük el.

Hitlerrel beszélt?

Soha életemben. Más népcsoportvezetők számtalanszor jelentkeztek nála kihallgatásra, én soha. Himmlerrel kétszer beszéltem. Az ő terve az volt, hogy a magyarországi németséget kitelepítik egy, a keleti területeken alakítandó tartományba. Egy másik hivatalos terv az volt, hogy a Balkánon ütköző államot létesítsenek és oda telepítik Délkelet-Európa németjeit. Amikor én ellentmondtam Himmlernek, ordítani kezdett velem és fenyegetőzött.

Meddig hitt a német győzelemben?

Senki sem fogja elhinni: amikor Hitler Franciaországhoz nagylelkű volt, kezdtem meginogni, hátha mégsem… Folyton ingadoztam ettől kezdve… hol hittem, hol nem… kettősség nyílt meg bennem… Aztán döntöttem, amikor megtámadták a Szovjetet: mégis végünk van.

Miért gondolta mindjárt a háború elején, hogy…

Azért, mert a demokrácia univerzális eszme. A kommunizmus is univerzális eszme, minden fajra, nemzetre, felekezetre vonatkozhat. A nemzeti szocializmus nem törekedett és nem is törekedhetett univerzalitásra, hiszen határokat szabnak neki faji és nemzeti korlátok.

Szálasit ismerte? Milyen embernek tartja?

Milyen ember lehet az, aki az ő helyzetében a mai világkonstellációban még ma is azt hiszi, hogy rá és „eszméire” még világtörténelmi misszió vár? Egyébként nekünk sohasem állt érdekünkben, hogy az ő romantikus soviniszta eszméi uralomra kerüljenek. Szálasi irreális, hatalomvágytól fűtött, műveletlen ember, aki mindenre képes, mert semmit sem ért. Egyszer azt mondotta nekem, hogy a nemzeti szocializmus vertikális, a hungarizmus horizontális. Vagyis ezzel azt akarta mondani, hogy a hungarista eszme meg fogja hódítani a földet, vagy legalábbis Európát. Hát kérem…

Tudta, milyen tömeggyilkosságok történtek Budapesten?

Az Andrássy út 60-ban olyan cellába helyeztek, amelyben a nyilasok számtalan zsidót kivégeztek. Véres cellának hívták ezt a cellát. Ott tudtam meg, mi történt a nyilas rezsimben. Állandóan borzongtam ebben a cellában. Örültem, amikor elhoztak…

Milyen ideges tüneteket tapasztalt magán ezen kívül?

Amikor húgom meghalt, periódikusan visszatérő, 2-3 percig tartó heves szívdobogásaim voltak. És mindig rossz alvó voltam. (Kérdés nélkül.) Soha nem voltam katona. Pisztoly soha nem volt kezemben, csak egyszer, amikor Rajnissal pisztolypárbajt vívtam. De abban a cellában, az Andrássy út 60. alatt, sokszor felriadtam álmomból. Borzalmas dolgokat meséltek erről a celláról… Ott tudtam meg. Beláttam, hogy még azt sem kellett volna csinálnom, amit csináltam. Pedig ő tudja, hogy én semmi bűnt nem követtem el. Életemnek két fő célja volt: segíteni akartam népemen és író akartam lenni. Író… ez volt a leghőbb vágyam. „Bolt Balázs” címen kész regényem van. Thomas Mann Tristánjának utánérzése… A művész magányosságát írtam meg. Legfőbb vágyam volt mindig egy háromszáz pengős tanári állás és elvonulni könyveim közé és írni…

Nagy író szeretett volna lenni?

Nem. Én tudtam, hogy csak utánérző író vagyok, nem zseniális alkotó… De legmélyebb vonzódásom az irodalomnak szólt. Ezért mentem irodalomszakos tanárnak… A népem a kanti imperatívus értelmében számomra parancsoló szükségesség volt, de a legmélyebb vágyam, minden idegszálam a művészethez kötődött… (Kérdés nélkül.) Uraim, brutálisan őszinte leszek most: ha ő nem lett volna életemben, talán nemzeti szocialista lettem volna. De rajta keresztül láttam, hogy nem igaz a zsidóság alacsonyabbrendűségéről szóló elmélet…

Szexualitása?

Teljesen normális. Néha túlfokozott… Számtalanszor felébred bennem a vágy: visszatérni a szűziességhez. A felfokozott szerelmi viharok elültével aszkétikus érzések fogtak el. Istenben nem bíztam… A nemiség állati kitöréseit utáltam. Nem vagyok csúnya férfi, nem vagyok buta, voltak kalandjaim. De e kalandok után leküzdhetetlen vágyam támadt a szerelem tisztasága után. Nem hiszek az Istenben, nem hiszek a pantheizmusban, amely a hitetlenek mentsvára szokott lenni. Szkepticista voltam mindig. Amiben hiszek: emberiség, jóság. Ha azt utcán mentem és hangyákat láttam futkározni a lábam előtt, tipegve kezdtem járni, nehogy egyet is eltiporjak…

És ezért állt olyan eszme szolgálatában, amelyik tizenötmillió védtelen embert legyilkolt és az egész világot katasztrófába döntötte!

(Hosszú csend után.) A buddhizmust tartom a legmélyebb vallásnak, mert e vallás szerint még állatot sem szabad ölni. (Hirtelen kitör.) Én nem álltam a hitlerista eszme szolgálatában!

És ha még egyszer kezdhetné életét?

Csak író lennék. Koplalva és koplalva: de író!

Nem szervezné meg többet a Volksbundot?

Ismerem Le Bon elméletét. És most már tudom is: nem érdemes… Most mindenki azt mondja, hogy őt belekényszerítették a Volksbundba! Ki?! Úgy tolongtak be, hogy vissza sem lehetett volna tartani őket!

Milyen büntetést vár?

Halált!

Miért?

Mert ha egy egyszerű földműves öt évet kap, mert belépett a Volksbundba, akkor mit érdemel az, aki megszervezte a Volksbundot? Tízszeres halált!

Fél a haláltól?

Féltem. Az Andrássy út 60. óta nem. Tudom: determináció… Már tudom. Szeretném megírni „Tévelygők” című nagy regényemet, azután nyugodtan meghalnék. Korunk nagy tévelygését szeretném megírni benne. (Kérdés nélkül.) Jellembelileg csak az egyén tud fejlődni, maga az ember nem. Az ember csak törekszik a fény felé, anélkül, hogy benne valaha is felgyulladna. Nem is fog soha. Az ember nem képes a fejlődésre. Jóság, emberség és újra emberség… Az ember nem ennek született, tudom. De az ember nem is annak született, hogy ruhában járjon. Mégis ruhában jár. Talán évezredek múlva magára ölti a jóságot is, az emberséget is… Freud mondotta: ezer év a lélekben, csak egy suhanás. Rendkívül hosszú idő elteltével hiszek az ember megszelídítésének lehetőségében…

Segített Ön az üldözött zsidókon?

Igen. Például egy Buzás Mihály nevűn… (Hosszú gondolkozás után sem tud több nevet mondani.) Én vissza akartam lépni a Volksbund vezetésétől. Kállay nem engedett. Azt mondta: Én sem ugorhatok ti, te se ugorj ki!

Milyen kulturált ember Ön! Nem érzi, hogy annál nagyobb a bűne, hogy a világtörténelem legbűnösebb eszméjének és legbűnösebb rendszerének a szolgálatában állt?!

(Felemeli két karját.) „Im Strome gefangen…” [Sodródni az árral – a szerk.] Minden nemzetnek, minden embernek megvan a maga külön fogalma a becsületről, a hűségről. Én a népcsoportomat rávezettem egy útra, mellette kellett maradnom, amikor pedig láttam, hogy bűnös út… már nem volt visszatérés… Ha nem kötnek fel, individualista leszek! És ne dobjanak ki ebből az országból! Oda menjek lakni, azok közé?! Akkor inkább kössenek fel!

De még mindig nem válaszolt tisztán: ha már látta, hogy bűnös az út, mért nem lépett le?

A politika mindig szenny és sár…

Ez nem szenny és sár volt, ez vér és velő! Rablás és gyilkosság! Ártatlan emberek millióinak elégetése, elgázosítása, agyonverése! Nem engedtek el… próbáltam… beteget jelentettem… kényszerítettek…

Miért nem lőtte főbe magát?

„Im strome gefangen…”

(Most németül beszél. Csupa pátosz, szónoklat, erő. Acélszürek szemével mélyen belenéz az ember szemébe. Egyszerre lehunyja a szemét és megborzong. Kérdjük, miért? Az a cella ott, az Andrássy út 60-ban, az a véres cella, feleli. Ahogy megy a börtönfolyosón, akaratlanul keményen lép, a padló döng a lába alatt.)

A pszichoanalitikus megjegyzése

Magyar pszichoanalitikus közöl könyvében egy első olvasásra valószínűtlennek tetsző, de megkapó észrevételt.

Abból indul ki, hogy mindenki az anyanyelvén álmodik, gyermekkori érzelmeinket csak azzal a szöveggel álmodhatjuk, amelyet akkor beszéltünk, amikor a feledésbe merült érzések éltek bennünk.

Továbbmenve megállapítja, hogy egy elfelejtett emlék csak akkor juthat az analizált egyén eszébe, ha azon a nyelven végzi a pszichoanalitikai kezelést, amelyet a paciens az élmény átélése idején beszélt. Ha a paciens ezt a nyelvet elfelejtette, ismét meg kell tanulnia ahhoz, hogy az élmény a tudat fölé kerüljön, mert nem anyanyelvén tudatossá tenni a tudattalanba süllyedt múltat, hasztalan munka.

Nos, Franz Basch iskolapéldája annak, mit jelent a gyermekkor, az anyanyelv, mit jelentenek azok az indulatok, melyek a Volksbund megalapításáért hevítették ifjú korában s hogy mennyire más ember Basch Ferenc, a magyar nyelven tanító magyar-németszakos tanár, mint Énje másik, német anyanyelvű része.

Szinte hajlandó elhinni az ember, hogy Basch Ferenc humanista, filozófus, filoszemita. Basch Ferenc talán igen De Franz Basch náci, aki megveti a gondolkodókat és antiszemita.

Basch Ferenc magyar és zsidó nőt szeret 15 éven át; Franz Basch pedig a weimari alkotmányt, Hitlert és mindent, ami német, mindent, ami náci. Rettenetes csapásnak érezte húga halálát, akinek távozásával Énjének reális fele hagyta el Énjének másik, romantikus felét. Viszont talált egy nőt, zsidót, reálisat, aki mellett máig kitartott s aki a romantikus népi hajlamokat engedélyezte benne. Pedig csak egy szavába került volna ennek a nőnek és Basch feladja a Volksbundot is. Népi romanticizmusa azonban erősen keveredett benne a realizmussal, hiszen amire a volksbundistákat nevelte, nem tartozik ahhoz a romantikához, ami viszont a zsidó hölgyhöz fűzte.

Hogy miként ítélik meg tetteit, az azon is múlhat, hogy németül vagy magyarul teszi-e meg vallomását.