Hajtanak, mintha vágóhídra terelnének. Tudod, hogy honnan jöttél, de csak találgathatsz, hová visznek, és mit művelnek majd veled. Reszketsz a hidegtől, mardos az éhség, a reményed egyre fogy, hogy valaha láthatod még a szeretteidet. Mégis, előre kell tekintened, és vonszolnod magad, különben lelőnek, mint egy kutyát, ha lemaradsz az erőltetett menetben... Olvasni is hátborzongató, de hogy milyen állapot ez valójában, csak az tudja, aki megélte. A hadifogoly létnek is voltak "fokozatai" – ki elviselhetőbb, ki drámaibb szintjét tapasztalta meg. Mindenesetre, ha a magyarországi utak és vasutak mesélni tudnának, több nyelven is hallanánk jajveszékelést, káromkodást, fekete humor szülte vicceket... A térképnek nincs hangja, nem társít arcokat az eseményekhez – annál durvább azonban, amit csendben, adatok segítségével mutat meg.

Kinek jutna eszébe új címert gyártani egy világháború végkifejletében, amikor éppen hanyatt-homlok menekülni kell? Szálasi Ferencnek. Bár 1944 novemberében kormánya kénytelen volt elhagyni Budapestet, hogy spontán kiürített "vidéki" középületekbe költözzön, a "nemzetvezető" karácsony után egy nappal aláírásával szentesítette a nyilaskeresztes szimbólummal megtoldott országcímer használatát előíró rendeletet, amely a már Sopronban kiadott Hivatalos Közlöny 1945. január 27-i számában jelent meg. A mind nagyobb területeket bekebelező Vörös hadsereg előli (ámok)futásnak apró, de annál sokatmondóbb momentuma ez. Van még számos, de e cikk nem villant fel többet, bemutatja viszont a végül zsákutcába torkollt menekülés útvonalát. Szálasinak új címere és "gyepűje" volt, politikai túlélési esélye azonban kihunyt a történet végére, amelynek utolsó állomása számára egy bitófában testesült meg.

Volt idő, amikor a bomba és a bombázó szó hallatán nem energiaitalra vagy csinos nőkre asszociáltak az emberek, hanem fülsüketítő zajra, füstre, húsra, vérre. Égből pottyant pokolra, ami másodpercek alatt söpört el és perzselt fel mindent, ami az életet jelentette. Hazánkban mintegy húszezer ember lelte halálát a második világháború során bombatámadás következtében. Térképünkön megjelenítjük azokat a településeket, amelyeket angol–amerikai, szovjet, román légicsapások értek, illetve – a teljesség igénye nélkül – korabeli fotókon mutatjuk meg a helyszíneket bombázás közben vagy után. A Szövetségesek célja a tengelyhatalmak háborús gépezetének, az utánpótlás szervezésének megbénítása volt. Az angol–amerikai légierő ezért főként a közlekedési és ipari szempontból fontos létesítményeket bombázta (fotók leginkább az ő bevetéseikről maradtak fenn), a szovjet Vörös Hadsereg, és az 1944 augusztusában Szövetségesekhez átállt Románia viszont az aktuális szárazföldi hadműveletekhez köthető támogató légitámadásokat indított közlekedési műtárgyak, vagy az ellenséges német–magyar csapatok ellen. A cikkben található térképen a bombaikonokra klikkelve megjelennek a főbb adatok. A fotókkal ellátott helyszínek megjelenítéséért zoomoljon! A fényképezőgép-ikonra klikkelve megjelenik a kép és a leírás. A térkép fotóállománya még bővülhet.

1944. június 2-án a szövetséges légierő első alkalommal bombázta Debrecent. Ez a támadás volt a legtöbb áldozatot követelő bombázás, amely Magyarországot érte a második világháború során. Az olaszországi támaszpontokról indult támadás valamivel kilenc óra után érte a várost. A 130 felvonuló bombázó egyenként negyven mázsa bombaterhet cipelt. A bombázó köteléket 64 vadászgép kísérte, hogy ezzel is megnehezítsék az amúgy sem erős magyar és német légvédelem dolgát. A támadó gépek elsődleges célpontja a Nagyállomás és környéke volt, erre a területre 155 bomba hullott. Az amerikai repülők körülbelül 1000 bombát hullattak a pályaudvarra és környékére, sőt a város más pontjaira is. A Magyar Államvasutak Műhelyét 128 bombatalálat érte, közel harminc bomba esett a város közvágóhídjára is. A támadás halottainak és sebesültjeinek számáról eltérő adatok maradtak fenn.

„Aztán jött az 1944-es év, a csillagos ház, a sárga csillag, a félelem és a borzalmak ideje.”

A zsidók és a zsidótörvények által zsidónak minősített keresztények életét az 1938-ban felgyorsuló fokozatos jogfosztások, majd a német megszállást (1944. március 19.) követő, a korábbiaknál is súlyosabb "önsorsrontó" belpolitikai változások tették egyre elviselhetetlenebbé. Szinte azonnal kezdetét vette a zsidóellenes rendeletek sorozata, a zsidók gettókba gyűjtése, majd deportálása. Budapest kivételével május és július között az ország minden területéről deportálták őket a koncentrációs és a megsemmisítő táborokba. A nemzetközi tiltakozások, illetve a romló hadi helyzet miatt az auschwitzi halálgyárról kiszivárgó hírek ismeretében Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállíttatta a deportálásokat.

A Magyar Királyi Honvéd Vezérkar, a Magyar Királyi Honvédség felsőszintű hadászati szerve 1944. szeptember 11-én egy tábori erődrendszer kialakításába kezdett Budapest körül, hogy feltartóztassa a főváros elfoglalására készülő szovjet csapatokat. Az átlagosan 2 méter mély és 4 méter széles erődvonal gerincét kézzel (!) ásták ki. A harckocsi árkon keresztül a szovjet járművek a műszaki csapatok segítsége nélkül képtelenek voltak átkelni. Az árkokat a német, valamint a magyar gyalogság és tüzérség biztosította a támadókkal szemben. A Pest körül kiépült erődvonal az Attila-vonal megnevezést kapta, amely három védőövből állt.

Egy 1962-ben kiadott hivatalos jelentés szerint Magyarország folyó- és állóvizeiből mintegy 100 ezer tonna második világháborúban vízbe került roncsot emeltek ki. A legnagyobb tételt ebből nyilvánvalóan a hídroncsok tették ki, ez körülbelül 70 ezer tonna lehetett. A többi maradvány hajó, repülőgép és harckocsi volt. A roncsok eltávolítását 1992 körül befejezték, de mind a mai napig kerülnek elő újabb, eddig nem ismert maradványok. Ezek jelentős részben szovjet repülőgéproncsok. Mielőtt a szovjet légierő Magyarország feletti légi tevékenységére térünk, fontos bemutatni, hogy a szövetségesek hazánk elleni légitámadásainak milyen céljai voltak: lerombolni és megbénítani az ország vasúti közlekedését, és megakadályozni a Dunán történő kőolajszállítást, megsemmisíteni a magyar kőolajipart és a hazai repülőgépgyártást, és pánikot idézni elő, illetve rákényszeríteni a politikai vezetést a háborúból való kiválásra, és a németekkel való szembefordulásra.