Negyvenkilenc éves vagyok, 18 éve nős. Makón születtem, apám napszámos volt, anyám kenyeret sütött, 1922-ben doktoráltam a budapesti egyetemen. Szülész, nőgyógyász és gyermekorvos vagyok. Makón praktizáltam. A Stefániát vezettem lent, OTI-orvos voltam, OTBA-orvos, vasutas-orvos. 1941-ben politikai okokból több havi börtönre ítéltek, akkor kizártak az Orvosi Kamarából, elvesztettem a diplomámat. Kereset nélkül maradtam, ezért kellett a nyilaskeresztes pártban fizetéses állást vállalni. (Nyelvét állandóan forgatja a szájában.) Már gyermekkoromban elhatároztam, hogy orvos leszek. Színjeles tanuló voltam. Az egyetemen Tellyesniczky mellett dolgoztam. Néhai Návay Lajos, az ellenforradalmár támogatott. Két évig a Tóth-klinikán, két évig a Bókay-klinikán dolgoztam. (Kezét megszakítás nélkül dörzsöli.) Kötelességtudó ember voltam mindig, inkább szorgalmas, rendszerető, mint önállóan tehetséges. Egyetemista koromban nem politizáltam, de persze szívem inkább az úgynevezett jobboldal felé vonzott. Akkor még voltak zsidó barátaim, de akadtak később is. Soha semmiféle atrocitásban, sem egyetemista koromban, sem később, nem vettem részt. (Széles gesztus, széles mosoly.) Hiszen ez természetes is, orvos vagyok, humanista…

Milyen írókat olvasott?

Mielőtt bekapcsolódtam a politikába… kevés időm volt az orvosi munkán kívül. Móricz Zsigmond, Komáromi János, Erdős Renée… igen, igen. Erdős Renée! Nem volt világnézeti beállítottságom.

Külföldi írók?

Nem olvastam egyet sem… Itt bent, most olvasom Babits irodalomtörténetét, ebben találkozom nevekkel, amelyeket még soha életemben nem hallottam. Nem érdekelt az irodalom.

A szociológia érdekelte?

Érdekelt. De Marxot, Engelst nem olvastam. Marx Kapital-jába ugyan belekezdtem, de őszintén szólva, nem tudott lekötni.

Mikor kapcsolódott aktíve a politikába?

Szívesen beszélek erről, nagyon szívesen (Nyelve szüntelenül forog a szájában, arca most csupa mosoly, csupa derű.) Én a Stefánia orvosa voltam. Nagyon jól éreztem magam ott, régi Bókay-tanítványok között… A Stefánia fiókintézetét vezettem, amely a munkástelepen volt. Láttam a rettenetes elesettséget, láttam, hogy itt rendszerváltozásra van szükség. Láttam a fajtámat, amelyből kisarjadtam.

Gera magyar név?

Sohasem végeztem ős-kutatást…

De végzett!

Én csak a feudalista rendszert akartam megszüntetni. Láttam, hogy a zöldkeresztes cukorral nem lehet megmenteni a fajtát. Kauzális terápiára van szükség, a betegség gyökeréig kell lenyúlni. Sokszor szegezték mellemnek a kérdést: miért nem léptél be a szocialista pártba? Könnyű ma okosnak lenni! Az események nem bennünket igazoltak. A konzekvenciáit ennek le is lehet vonni. De másképpen is fordulhatott volna minden. Talán jó, hogy nem fordult másképp. Egy egész világ omlott össze bennünk. Én ma már csak nyugalom után vágyom. Szeretnék újra orvos lenni. Mindegy, hogy ki buktatta meg a feudalizmust, a fő, hogy megbukott! Szóval, miért nem léptem be a szocialista pártba? Gondoljunk csak vissza azokra az időkre. Körülöttünk Németország, Olaszország… a Szovjet elérhetetlen messzeségben. Az egyoldalú, elvakult propaganda a Szovjettől elrémített bennünket. És gondoljunk csak vissza: 1939-ben egymillió ember szavazott le Magyarországon a nyilas pártokra. A közvélemény, a korhadt középosztállyal az élén, úszott a szennyes propaganda árjában. Én is beléptem a nyilas pártba, anélkül, hogy Szálasit ismertem volna. Szálasiról nekem egy Henney Árpád nevű csanádpalotai tüzérőrnagy beszélt és azt mondta Szálasiról, aki akkor a Csillag-börtönben ült, hogy zseni. Nekem pedig módfelett imponált Szálasi áldozatvállalása. Egyszeriben a megyei pártszervezet vezetője lettem. Örültek, hogy olyan közismert orvos állt az élükre, amilyen én voltam. Mint autodidakta képezni kezdtem magam a szociológiában…

Mármint a nyilas eszmékben.

Igen. Én semmit sem akartam, semmilyen tisztséget. Képviselőjelöltséget sem vállaltam. Közben – 1940-ben – letartóztattak, mert Vágó Pál röpiratát terjesztettem, amely Imrédyék kieli látogatásának kulisszatitkairól szólt. Megjegyzem: a bizonyítékot önmagam ellen én adtam kérdezetlenül a rendőrség kezére…

Talán azért tette ezt, mert egy belső szándék véget akart vetni a nyilas politizálásnak? Mert érezte, hogy helytelen úton jár és el is ítélte magát ezért?

Nem. Tiszta ostobaságból tettem. Soha nem tagadtam le semmit, amit tettem, most sem fogom a bíróság előtt… Politizálásom miatt lecsuktak, kitaszítottak a kaszinóból, állás nélkül maradtam – és ekkor a párt a hónom alá nyúlt. A társadalom kitaszított magából – egyetlen menedékem a párt volt. Fizetéses állást kaptam.

Mikor ismerte meg Szálasit?

(Nyelvét szakadatlanul forgatja a szájában.) 1941-ben. Nagyon jó impressziót tett rám. Lehet, hogy én bizonyos nimbusszal vettem körül… Én úgy láttam, hogy vezetésre elhivatott férfiú… Határozott fellépésű volt, az akkori megítélésem szerint tiszta jellemű, meggondolt, határozott…

Nem tartotta beszédeit kissé érthetetlennek?

Később feljöttem Budapestre, mint a párt alkalmazottja… Beszédeiben kétségtelenül volt valami szokatlan… az én megítélésem szerint azonban az ő szokatlan szóösszetételei, szóújításai, szóképzései nem mentek az érthetőség rovására. Ha az ember komolyan beletekint a beszédeinek értelmébe… ő tudatosan használt új szóképzéseket… Azt mondta, egy új világ új világ új fogalmakat teremt, az új fogalmakat új szavakkal kell kifejezni… Például ő tudatosan és tántoríthatatlanul ragaszkodott a Szent István birodalma helyett a Kárpát-Duna-nagyhaza fogalomhoz, noha tudta, hogy ezért kicsúfolják… Ma már másképpen látom őt… tiszteletem semmivel sem kisebbedett irányába, de tudom, hogy az események nem őt igazolták… Én őt prófétának tartom még ma is… inkább prófétának, mint gyakorlati politikusnak…

Miért tartotta Szálasit prófétának?

Mert küldetéstudata volt.

Vagyis, meg volt győződve arról, hogy ő nagy feladatok elvégzésére hivatott! Nem gondolja, hogy ezen az alapon számtalan próféta járkál közöttünk?

Nem. (Rövid szünet után; csupa derű és mosoly az arca.) A legnagyobb és legkellemesebb csalódás számomra a Vörös Hadsereggel való találkozásom volt. Kihallgatott egy bolsevista tiszt és olyan páratlanul előzékeny és udvarias volt hozzám…

Ön is ilyen volt azokhoz, akiket az Andrássy út 60-ba hoztak?

(Mérgesen.) Egy tromffal válaszolok. A párt vezetője voltam, amikor egy napon megszólalt a telefonon. Dr. Polgár Elemér nevű bőrgyógyász, zsidó orvos, volt egyetemi tanulótársam, jelentkezett nálam kétségbeesett hangon és a segítségemet kérte. Azt mondtam neki: Mondd, hol vagy? És nyomban kimentem hozzá. Pedig gondolják meg az urak: akkor neki, mint zsidónak tulajdonképpen még telefonálni sem lett volna szabad! Szóval kimentem hozzá és karonfogva sétáltunk sokáig és lelki vigaszt nyújtottam neki…

A lelki vigaszon kívül gyakorlatilag nem segített rajta?

Nem tehettem semmit. Én mint a párt vezetője nem mehettem a belügyminiszterhez, nem vállalkozhattam zsidómentésre.

Mi volt a véleménye a zsidók tömeges meggyilkolásáról és kirablásáról?

Az, ami Szálasi Ferencnek. (Egyre izgatottabban forgatja szájüregében nyelvét.) Őt is hallatlanul felbőszítette a németek beavatkozása a zsidóügyekbe. Mi egy európai rendezés során akartuk elintézni a hazai zsidókérdést. Szálasi a zsidóság számára új hazát követelt, ahol a zsidók háborítatlanul felépíthetik hazájukat. Szálasi azt mondotta, ha a németeknek a jó zsidóság munkára, akkor nekünk még jobb, mert nekünk jobban kell. Ő nem engedte volna kivinni a zsidókat, mint Sztójay…

Ön nem tudta azt, hogy Szálasi uralma alatt százezerszámra hajtották ki a zsidókat?

Nem a nyilaskeresztes párt vitte őket, hanem az államhatalom. A rendőrség és a belügyminisztérium alá rendelt nyilas karhatalmi alakulat. Október 15. után a mi szuverenitásunk látszat-szuverenitás volt. Itt a németek diktáltak. Talán hiba volt, de a belügyminiszter végrehajtotta a német követeléseket.

Ön, mint a párt vezetője, nem tudott az Andrássy út 60-ban végrehajtott kegyetlenkedésekről?

Nem. Csak most hallottam… Én kiadtam a parancsot, hogy minden ember, akit bekísérnek oda, nyomban át kell adni az illetékes hatóságnak. Ha történtek atrocitások, suttyomban történtek. Ha nekem konkrét eset jutott volna tudomásomra, intézkedtem volna.

Szóval Ön egyetlen konkrét esetről sem tudott, mint pártvezető?

Egyetlenegyről tudtam. Az V. kerületi nyilasszervezet követte el. Nyomban kimentem és leváltottam a vezetőséget.

Másról nem tudott?

(Ingerülten.) Nem!

Egy fogolytársával beszélgettünk itt a napokban. Ő azt mondja, hogy Ön mindenről tudott, hogy Ön mindenért felelős, Ön tudta és eltűrte, hogy emberek ezreit lőtték tarkón a nyilasházakban, hogy emberek tízezreit a Dunába gépfegyvereztek a nyilasalakulatok, hogy…

(Feláll.) Ne tessék folytatni! Aki ezt mondja, hazudik!

Milyen fegyveres erő állott az Ön rendelkezésére?

Én a Hűség Házában a párt vezetője voltam. A házparancsnok Sréter Farkas volt. Öt-hat tagból álló kapuőrség állott rendelkezésemre. Egyébként semmiféle fegyveres alakulata sem nekem, sem a pártnak nem volt. A párt politikai és nem fegyveres alakulat. A párt tagjaiból rekrutálódott fegyveres alakulatok a belügyminisztérium rendelkezésére állottak. Ez világnézeti karhatalom volt, de nem a párté…

És Ön semmit sem tudott arról, ami az országban történt október 15. után?

(Csupa sértődöttség.) Ezt a kérdést személyes inzultusnak veszem! Semmit sem tudtam semmiről! El lehet képzelni rólam, az orvosról, a humanistáról… (Váratlanul elfordítja a fejét.) Tudtam? Nem tudtam. Hallottam suttogni… (Heves gesztusok.) Hallottam… De ez nem tartozott rám! Az ország tele volt menekülőkkel, katonaszökevényekkel, agent provokatőrökkel, mindenki felvehetett a karjára nyilas szalagot… Ezek közönséges rablógyilkosok voltak és nem nyilasok!

Ha hallott suttogni a szörnyűségekről, miért nem ment le egyszer a Dunapartra körülnézni, mi igaz abból, amit suttognak?

A Dunapartól nem hallottam. (Kiabál.) Ne akarjon tőlem senki számon kérni olyan cselekedetet, amit más követett el! Amit hatáskörömben megtehettem, megtettem a végveszély óráiban… És különben is: miért nem ordították a zsidók illetékes fülekbe, hogy mit csinálnak velük? Miért suttogták csak?

Kik kiabáltak volna? A halottak?

A hozzátartozók!

De hiszen ki sem mehettek az utcára! (Széttárja két karját, aztán összecsapja.)

Fel vagyok háborodva! Részben az események miatt, amelyek történtek, részben azért, mert az urak is engem tesznek felelőssé! (Hosszabb szünet után.) Ha az orvos konfliktusba került bennem a lelkiismerettel, mindig az orvos kerekedett felül.

Meddig hitt a német győzelemben?

1945 áprilisáig. Akkor láttam a demoralizáció jeleit. Bedőltünk kérem a propagandának, egyszerű dolog… Göbbels jól beszélt… (Kitör.) Aljas, ripők ember volnék, ha nevemet odaadtam volna a bántalmazásokhoz!

Milyen büntetésre számít?

Hosszú szabadságvesztésre.

Igazságosnak tartaná ezt az ítéletet?

Nem.

Ön mire büntetné magát?

(Habozva.) Erre nem válaszolok.

Van Önben bűntudat?

Nincs.

De az előbb olyan fejmozdulatot tett, amelyből arra következtethetünk, hogy nem mondja ugyan meg, mire büntetné magát, de valamiféle büntetést Ön is kiróna saját magára!

Igen. Mert hiszékeny voltam és nem voltam elég körültekintő.

Milyen alvó Ön?

Kitűnően alszom. Most is. Álmaim nincsenek.

Milyen betegségei voltak?

Savtúltengés, gyomorfekély.

Szexuális élete?

Zavaraim voltak… Az utóbbi években csökkentek vágyaim.

Nem tartott itt bent a cellában revíziót eszméi és tettei felett?

De igen. A revízió legalapvetőbb tétele: nem szabad általánosítani. Ez volt a főhiba a zsidósággal szemben is. Revíziót végeztem a németekkel szemben is. Mindig sok rosszat hallottam róluk. Sosem hitte el. Most már a saját tapasztalataimból tudom, hogy nem lehet elég rosszat mondani rájuk. A német nép – erről magam győződtem meg – Európa vezetésére alkalmatlan. Önző, rideg, számító, pénzszomjas…

Auschwitzről, Dachauról mikor hallott?

(Felugrik.) Itthon sohasem hallottam! És ha hallottam volna, azt hiszik az urak, elhittem volna?

(Könnyedén megbiccenti a fejét. Azután szorongva hozzánk hajol: mi a véleményünk róla? Amikor kitérő feleletet kap, mosolyogni kezd. Puha, osonó léptekkel hagyja el a szobát, árnyéka az imbolygó fényben úgy riadozik mögötte, mintha félne a testtől, amelyhez ragaszkodik.)