Dr. Jankó Péter tanácselnök a szerdai tárgyaláson Szöllősi Jenő volt miniszterelnök-helyettes kihallgatásával folytatta a tárgyalást.

Elnök: Megértette a vádat?

Szöllősi: Igen.

Elnök: Bűnösnek érzi magát?

Szöllősi: Nem, de mélyen fájlalom a rombolásokat, amelyeknek nem voltam az oka.

Elnök: Ez nem tartozik a bűnügyre. Mióta tagja a hungarista mozgalomnak?

Szöllősi: 1940 vége óta, amikor Szálasi Ferenc kiszabadult Szegedről.

A vádlott ezután elmondja, hogy 1939-ben választották meg országgyűlési képviselővé. 1940-ben csatlakozott a Szálasi-párthoz és 1943-ban bízta meg Szálasi a párt képviselői csoportjának vezetésével. 1943 novemberében került az „Összetartás” című lapra a neve, mint felelős szerkesztőé, mert Fiala Ferenc egy korábbi ítélet következtében nem szerepelhetett felelős szerkesztőként. A lap szerkesztésének munkájába nem folyt bele, azt Hubay végezte.

Elnök: 1944 márciusát követően milyen szerepe volt önnek?

Szöllősi: Látogatására kaptunk meghívást Veesenmayer birodalmi követhez, március legvégén. Megkérdeztük Szálasit, hogy elmehetünk-e, ő ehhez ekkor hozzájárult. A meghívott öt képviselő, Vajna Gábor, Gergely Gyula, Kassay Ferenc, Vágó Pál és én voltunk. Szálasi végül is közölte, hogy egyedül én menjek fel, mégpedig azzal a megbízatással, tudassam Veesenmayerrel, hogy a mi pártunk, a nyilaskeresztes párt, vezérpárt lévén, ha valamit a nyilaskeresztes párttal óhajt tárgyalni, akkor csakis Szálasi Ferencen keresztül tárgyalhat. Ezt a megbízatást Veesenmayernél teljesítettem.

Elnök: Ha Szálasit hívták volna, ő is elutasította volna a tárgyalást?

Szöllősi: Lehetséges, nem tudom, nem hiszem azonban, hogy elutasította volna.

Elnök: Hogy mennyire nem utasította volna el Szálasi, mutatja az, hogy április 3-án létrejött a tárgyalás közte és Veesenmayer között.

Az elnök Szálasihoz: Hogy került ön Veesenmayerhez?

Szálasi: Walton Ágoston révén. Walton szóvá tette a meghívást Veesenmayerhez. Úgy látszik, hogy Walton kezdeményezése kifejezésre juttatta azt, hogy Veesenmayer kíváncsi rám.

Elnök: Emlékszik-e arra, Szöllősi, hogy került ön június 26-án Veesenmayerhez?

Szöllősi: Emlékszem. A párt készített egy azonos szövegű memorandumot a három nagyhatalom részére. A memorandumot az itteni képviseleteknek át is adtuk. A memorandum egy ideológiai összeállítás volt az általános nemzeti szocializmus világképéről.

Elnök: Emlékszik arra – mert benne volt az is, – hogy a hungarista mozgalom elismeri azt, hogy Európában úgy minőségi, mint mennyiségi kiválóságnál fogva Németország hivatott vezetésre.

Szöllősi: Nem emlékszem, hogy ez benne lett volna.

Elnök: Ön Veesenmayerrel a magyar belpolitikai kibontakozásról tárgyalt, ezzel elismerte Veesenmayernek azt a jogát, hogy befolyása lehet a magyar belpolitikai életre.

Szöllősi: Nem ismertem el semmilyen jogát erre Veesenmayernek.

A vádlott ezután elmondotta, hogy a parlamentben kialakult az a vélemény, hogy össze kellene fogni az embereket, atomizálás helyett. Ebből adódott, hogy meg kellene csinálni egy szövetséget, ez azután Nemzeti Szövetség lett.

• A cél az volt, hogy a parlamentnek alkotmányos jogait óvjuk, a képviselőknek személyes biztonságát védjük és az előbb említett parlament alkotmányos tényezők harmonikus összefogását biztosítsuk.

Elnök: Nem volt célja ennek, hogy ellensúlyozza a kormány és a kormányzó részéről megindult fegyverszüneti tapogatózásokat?

Szöllősi: Ezt utólag így konstruálták meg. Határozottan állítom, hogy a Nemzeti Szövetségben erről soha nem volt szó.

Elnök: Szóval céljai közé valónak tartotta ön azt is, hogy a németek által lefogott baloldali politikusok védelmére keljen.

Szöllősi: Erre nem gondoltam akkor, azonban az október 16-án lefogyott képviselőkkel kapcsolatban igenis érvényesítettem. A kibontakozás, amit a pártvezető elgondolt, természetszerűleg az volt, hogy igyekezzünk a parlamentben egy esetleges Szálasi-kormány megbízatásának esetére parlamenti alapot is teremteni. Arról tudtam, hogy Szálasi Ferenc várta a kormányzói megbízatást és erre fel is készült.

Elnök: A folyamatban lévő háborúval kapcsolatban nem történt semmiféle állásfoglalás?

Szöllősi: Nem volt semmiféle állásfoglalás.

Elnök: A Lakatos-kormányt sem akarták megbuktatni?

Szöllősi: A Lakatos-kormány esetében az volt a helyzet, hogy éppen az egyik sérelme a parlamentnek, hogy a Lakatos-kormány megalakulása nem a parlamenti formák szerint történt. Amikor felmentünk Lakatoshoz, egyenesen megmondtuk, hogy ne fogja fel eljárásunkat úgy, hogy az az ő közvetlen személye és kormánya ellen irányul, hanem tekintse jogos aggodalmaink kifejezésének.

Elnök: A pártokat ezért oszlatták fel, mert esetleg attól tartottak, hogy a kormányt megbuktatják és fegyverszünetet kérnek?

Szöllősi: Ez utólagos beállítás.

Elnök: Mi volt a célja a pártok feloszlatásának? Csupán a jobboldali pártok részére volt akkor életlehetőség. Mi volt tehát a cél a pártok feloszlatásával?

Szöllősi: A jobboldali pártok működése legalább annyira béklyóba volt kötve, mint a nyilaskeresztes párté. (Derültség.)

Elnök: Lakatos hogy nyilatkozott az önök közléseivel szemben a Nemzeti Szövetség megalakulásával kapcsolatban?

Szöllősi: Lakatos saját maga ellen irányulónak minősítette a Nemzeti Szövetség megalakulását és többször elküldte államtitkárát a Nemzeti Szövetségbe.

Elnök: Hány tagja volt a Nemzeti Szövetségnek?

Szöllősi: Úgy tudom, hogy a megalakuláskor 115 tagja lehetett. A Nemzeti Szövetség a fegyverszünet megakadályozása terén nem működött. Ha ilyen szándéka lett volna, akkor a Lakatosnál történt látogatás után feltétlenül kellett volna legalább egy akciót indítani.

Elnök: Általában volt önnek tudomása arról, hogy élénk összeköttetés és megbeszélés folyt egyrészt Veesenmayer-Haller, másrészt az önök pártja között Szálasi és Kemény Gábor révén?

Szöllősi: Tudomásom volt arról, hogy többször érintkeztek. Az érintkezés célja az volt, hogy Veesenmayer megismerje a hungarista mozgalmat és ezzel a harmadik birodalmi köröknek ellenséges magatartása, amelyet a hungarista mozgalommal szemben mindig tapasztaltunk, megszűnjék és szimpátiává változzék.

Elnök: Semmit sem tudott ön arról, hogy a párt részéről Szálasi és Kemény állandóan sürgették a németeknél a beleegyezést?

Szöllősi: Nem tudtam, sőt nem is hiszem, hogy ez megtörténhetett. (Gúnyos derültség.)

Elnök: És ha tudott volna, helyeselt vagy kifogásolta volna?

Szöllősi: Ha tudok róla, kifogásoltam volna. (Gúnyos derültség.)

Elnök: És kifogásolásának milyen következményeit vonta volna le?

Szöllősi: A legmesszemenőbb következményeket: kilépek a pártból. (Gúnyos derültség.)

Elnök: Hát akkor nagyon sajnálatos, hogy ön erről nem tudott, mert a hungarista naplónak ismertetett részeiben sorozatos, erre irányuló részek vannak.

• Október 15-én – folytatta vallomását Szöllősi – felettem lakó egyik ismerősöm figyelmeztetett arra, hogy elhangzott a kormányzó fegyverszüneti felhívása. Ekkor becsomagoltam és elhagytam Budapestet, hogy a Dunántúlra menjek, mert attól tartottam, hogy bekövetkezik már sokszor említett letartóztatásom, mint jobboldali politikusé. Szentendrén keresztül akartam menni és a Bécsi úton indultam el. Ott azonban értesültem arról, hogy autóigazoltatások és rekvirálások vannak, mire az esztergomi útra értem. Amikor Szentendrén keresztül mentem, akkor jutott eszembe, hogy ott van Csia Sándor. Felkerestem és ő mondta, hogy ne menjek tovább, hanem várjam meg az események kifejlődését. A rádióból értesültem arról, hogy Vörös János akkori vezérkari főnök visszavonta a fegyverletételi parancsot. Hallottam Szálasi Ferenc szózatát is és ebből arra következtettem, hogy a helyzet megváltozott. Másnap visszamentem Budapestre, a honvédelmi minisztériumba.

Elnök: Mikor találkozott ön Szálasival?

Szöllősi: Ott mondották, hogy a díszszázad azért van, mert Szálasi oda fog jönni és meg is érkezett körülbelül félóra múlva. Ezután a miniszterelnökségre mentem, itt Szálasi közölte, hogy a kormányzó megbízta őt az államügyek ideiglenes vezetésével. A jövőben Szálasi megjelölése: az államügyek ideiglenes vezetésével megbízott magyar királyi miniszterelnök. Körülbelül 4-5 óra felé megalakult a kormány és letette az esküt.

Elnök: A kormány előtt is megismételte Szálasi az állítólagos kormányzói megbízást?

Szöllősi: Ha jól emlékszem, igen.

Elnök: Írást nem mutatott?

Szöllősi: Nem.

Elnök (Szálasihoz fordul): Az írás megvolt?

Szálasi: Nem, csak estefelé kaptam meg Veesenmayeren keresztül.

Elnök: Volt rajta ellenjegyzés?

Szöllősi: Nem volt akkor még, erre határozottan emlékszem.

Elnök: Emlékszik az írás szövegére?

A vádlott hosszasan gondolkozik: Szóról szóra nem, de a lényegére emlékszem. (Lassan, gondolkozva mondja.) „A képviselőház és a felsőház elnökének! Elhatároztam, hogy kormányzói tisztemről lemondok és egyidejűleg Szálasi Ferencet a nemzeti egység kormányának megalakításával megbízom. Dátum, Horthy Miklós.”

Elnök: Szálasi Ferenc, most talán én elismétlem az ön naplójának egy további részletét. (Olvassa a naplóból a kormányzó lemondó nyilatkozatának tervezetét.) A nyilatkozat az országgyűlés mindkét házelnökéhez van címezve s abban a kormányzó hangsúlyozza, hogy betegségre és előrehaladott korára való tekintettel lemond, mégpedig saját elhatározásából a haza és a nemzet érdekében. Elhatározása megváltoztathatatlan és visszavonhatatlan. Kéri az elnököket, hogy ezt hozzák tudomására az országgyűlésnek. Kijelenti, hogy nem él a kormányzói jogkörre vonatkozó s az utódkijelölést szabályozó törvényekkel, amelyeket semmisnek jelent ki. Az államügyek vezetését pedig a miniszterelnökre, Szálasi Ferencre ruházza át.

• Érdekes, hogy ön október 5-én előre pontosan tudta, hogy a kormányzó saját akarati elhatározásából pontosan azt a szöveget fogja kiadni, amit ön előre elkészített és saját akarati elhatározásból fog cselekedni. (Derültség.)

Szálasi: Ez terv volt.

Elnök: De érdekes, hogy a kormányzó később német őrizetben „szabad akarati elhatározásból” önként ezt írta alá.

Szálasi: Erre nézve Veesenmayer, majd Lakatos fog tudni felvilágosítást adni, hogy mi volt a valóság. Mindenesetre részemről felmerült, hogy a kormányzó elé terjesztem jóváhagyás miatt. Ezt nem is tagadom.

Elnök: Szöllősi Jenő! Tudott-e arról, hogy ez a későbbi „szabad akarati elhatározásból” történt állítólagos kormányzói nyilatkozat Szálasi részéről már október 5-én megfogalmazott?

Szöllősi: Erről nem tudtam.

Elnök: Tudott ő erről, Szálasi?

Szálasi: Nem hiszem. Már előbb általában köztudomású volt, hogy a kormányzó két év óta lemondani szándékozik. (Derültség.)

Elnök: Ha tudta volna, mit szólt volna hozzá, Szöllősi?

Szöllősi: Legmesszebbmenően levontam volna a következményeket.

Elnök: Szóval, ha ön erről tudott volna, ennek is a legmesszebbmenő következményeit levonta volna?

Szöllősi: Úgy van.

Elnök: Ezt mondotta Szöllősi Jenő: Hogyha hiteles tény ez, hogy már október 5-én Szálasi részéről meg volt fogalmazva, akkor ön ebben előre megkonstruált tervszerűséget lát és ebből következteti maga is, hogy ilyen körülmények között az október 15-i állítólagos lemondás körülményeit gyanúsaknak kell minősíteni. Mit szól ehhez?

Szöllősi: Kérem, mint méltóztatik mondani, ez feltűnő vagy gyanús, én nem tételezem fel Szálasi Ferencről, hogy ilyen szöveget írt volna előre.

Elnök: Ön nem tételezi fel a pártvezetőről azt, amit ő saját maga beismer? (Derültség.) Értse meg, ez az ő beismerése annak ellenére, hogy ön nem tételezte fel.

Elnök: Ön minek minősítette az önök egész hatalomra jutását?

Szöllősi: Annak, hogy a kormányzó látva, hogy proklamációjának nem volt meg a kellő visszhangja, elhatározta, hogy levonja annak következményeit és visszavonul. Én jogosnak tartottam azt, hogy a kormányt átvegyük.

Elnök: Ön az első a vádlottak közül, aki bizonyos fokig megrendültnek látszik a történtek és saját cselekményei felett is. Nem gondolja, hogy egy ilyen bizodalom, egy ilyen hiedelem a reális alapokkal szemben a nemzet sorsát illetőleg hazárdjáték volt?

Szöllősi: Az első világháborúban ragyogó példaként állott előttem a szerb nemzet kitartása és annak gyümölcse. Reális számba vehető alapra nem hivatkozhatom. Ellenben a lelkierő és a győzni akarás is legalább olyan fontos tényezője egy háborúnak, mint az anyagi felkészültség. És talán a lelkieket aránytalanul sokra becsültem, de én elsősorban lelkiekben láttam a háború megnyerésének lehetőségét.

Elnök: Hol volt a lelki fölény, amely a mérhetetlen gazdasági túlsúly kiegyensúlyozására lehetett volna alkalmas?

Szöllősi: Én többre értékelem a német hadsereg lelki erejét, mint ellenfeléét a háborús teljesítmények alapján, hiszen az első fele a háborúnak győzelmi sorozat volt.

Elnök: De miért volt győzelmi sorozat, azért, mert Németország készült és a háborúra, a világ leigázására. És nem látta ön azt, hogy nem kellett lelki erő éveken keresztül elviselni egy imperialista hatalomnak, amely éveken keresztül egyebet sem tett, mint háborúra készült – a csapásait? Ehhez nem kellett lelki erő? Nem kellett lelki erő ebből kibontakozni és feltámadni?

Szöllősi: Kétségtelen, ehhez is kellett.

Elnök: Önnek látnia kellett, hogy a szövetségesek voltak azok, akik évek után megfordították a német győzelmi sorozatot, hogy mérhetetlen lelki erő kellett ahhoz is, hogy az első szörnyű balsikersorozat után idáig jutottak?

• Vagy nem látott ön lelki erőket az orosz népben? A mérhetetlen pusztulás után, amelyet a német hadsereg okozott az orosz területen, az oroszok magukhoz tértek és a legnagyobb erővel ütöttek vissza. Vagy nem látott ön lelkieket a szerb nép hősi szabadságküzdelmében? Ezzel szemben mit látott ön Németország részéről? Hol voltak azok a lelkiek, talán azok is lelkiek voltak, hogy milliókat hurcoltak el munkára, zsidókat vagy nemzsidókat, ezek lelkiek voltak? Rabszolgasorsba döntött európai kis nemzetekről tudott ön?

Szöllősi: Én találkoztam velük Németországban, azok, még a hadifoglyok is, a legjobb viszonyok között éltek. (Tiltakozás.) Például igen sok francia fogollyal találkoztam, aki munkát végzett. Ezek a legteljesebb testi és lelki kondícióban voltak. (Zúgás.)

• A németek faji hegemóniáját – folytatta Szöllősi – a magyarsággal szemben soha nem ismertem el. Sajnos, amikor kikerültünk Németországba, magam is tapasztaltam és az az ötszázezer magyar, aki kiment Németországba mint németbarát, nem hiszem, hogy sok jött volna vissza belőlük mint németbarát. (Zúgás.)

Elnök: És miért nem vonta le a német összeomlás következményeit?

Szöllősi: Akkor már levontam, akkor már láttam.

Elnök: Deklarálhatta volna egy nyilatkozattal, hogy megtagadja az erkölcsi közösséget a Szálasi-kormánnyal.

• Szöllősi Jenő! Tudna ön magába szállni? Nem tudná meglátni magában és mozgalmukban azt a hibát, hogy az október 15-i hatalomátvételnél, uralomra jutásnál nem az volt a döntő tényező, hogy mi az ország érdeke, nem azt mérlegelték a reális tényezők alapján, hanem az önök ideológiája annyira bűnös módon fanatizálta önöket, az önök pártmozgalmát pártvezetőjükkel az élén, hogy a reális ténymérlegelés háttérbe szorult, mindent elködösített és szemellenzővel mint egyedüli üdvösséget az önök számára az önök évtizedes ideológiai beállítottságának eredményeként a hatalom átvétele jelentett? Nem tudna erre rájönni most utólag, visszanézve józan ésszel és egy kis parányi magyar becsülettel gondolkodva?

Szöllősi: Ez a meggondolás, a mindenáron való hatalomra jutás nem vettem észre, hogy az ország érdekével ellenkezésbe került volna.

Elnök: Németország mellől minden csatlós elpártolt. Azt hittem, hogy önök voltak azok a megáldottak és megszállottak, akik az egész világgal szemben egyedül látták volna meg a helyes utat?

Szöllősi: Én ebben a meggyőződésben vállaltam a kabinetben a miniszteri állást.

Elnök: Visszamenőleg, most sem érez lelkiismereti furdalást?

Szöllősi: De feltétlenül, most belátom.

Elnök: Mit?

Szöllősi: …hogy másképpen kellett volna határoznunk.

Elnök: És talán azt is, hogy módjukban állt volna másképpen határozni, hogy meg kellett volna látni, hogy másképp kell határozni, ezt is belátja?

Szöllősi: Nem tudtuk meglátni, minket meghaladó erők akarták ezt így…

Elnök ezután a zsidókérdéssel kapcsolatban tesz fel kérdéseket.

A vádlott hangsúlyozza, hogy az ő hatáskörébe nem tartoztak ezek az ügyek.

A további kérdésekre kijelenti, hogy 1944 nyarán is hallott a zsidókkal szemben elkövetett atrocitásokról, de azt hitte, hogy ez az ellenséges propaganda eredménye.

Elnök: Azt a bizonyos faji rangsorolást helyeselte?

Szöllősi: Rangsorolást nem csináltunk.

Elnök: Arról sem hallott, hogy a német nemzeti szocializmus szerint vannak kultúrát alkotó, kultúrát hordozó és kultúrát romboló fajok?

Szöllősi: Erről hallottam.

Elnök: Hallotta ön, hogy a magyarokat ez az elmélet hova sodorta?

Szöllősi: Nem hallottam.

Elnök: Hogy lehet, hogy ezt nem tudta? Nem tudta ön, hogy a magyarokat is a második kategóriába sorozták, a kultúrát hordozó fajoknak sorába. Hazaárulás volt ennek a fajelméletnek elfogadása, amellyel lenyelték saját fajuknak másodrendűségét annak ellenében, hogy a zsidóságot harmadrendűnek minősíthessék.

Szöllősi: Sohasem fogadtam el.

Jankó Péter tanácselnök ezután Szöllősi Jenőnek a vád tárgyává tett beszédeit és cikkeit, nyilatkozatait ismertette. Ezekben Szöllősi a népfront ellen, a háború folytatása mellett és az oroszok ellen tett hitet.

Utána az elnök folytatja a kérdezést:

• Ön a Szent Koronának az országból való kivitelével kapcsolatosan fejtett-e ki tevékenységet? Mit? Röviden!

Szöllősi: Kőszegről…

Elnök: Mikor vitték Kőszegre?

Szöllősi: Először Veszprémbe, majd Veszprémből Kőszegre.

Elnök: Kőszegen adta ki Szálasi a rendelkezést, hogy vigyék el a Koronát?

Szöllősi: Szálasi Ferenc intézkedésére vittem el. Amikor elkészült a kőszegi városi sziklaóvóhely, oda, majd Kőszegről Velembe, onnan pedig Mirzuschlag közelébe egy császári kastély óvóhelyére, innen Atterseebe, azután pedig Mattseebe került Szálasi Ferenc őrizetében.

A népbírák kérdéseire Szöllősi elmondta, hogy Magyarország március 19-i megszállásáról csak később tudódott ki, hogy ellenséges megszállásnak készült. Ezt csak nemrégiben az egyik fogolytáborban hallotta. Nem volt tisztázva, hogy a parlamentnek joga lett volna-e beleszólni a fegyverszünet megkötésébe. Ez a kérdés ma sincs tisztázva, de a fegyverszünet megakadályozása nem volt a céljuk. Az előző kormány úgy állította be az oroszokat, hogy onnan csak rosszat várhatunk. Ő ezt az Oroszország köré font kínai falat nem tudta áttörni.

Frank: Ön az első a vádlottak közül, aki néha emberi hangon beszél és nem hungarista papírfrázisokkal, ezért kérdem: ha visszanéz az 1940 óta megtett útra és családjának, a mi nagy családunknak sorsát nézi, ön ezt az utat helyesnek tartja ma?

Szöllősi: Nem.

Frank: Ha valami csoda történne és a történelem órája visszafordulna, ezt az utat választaná még egyszer?

Szöllősi: Feltétlenül nem.

Frank: Szálasi Ferenc! Azt az utat, amit ön megjárt 1940 óta mint a hungarista pártnak vezére, helyesnek tartja?

Szálasi: A hungarista ideológia szempontjából igen.

Frank: Arra tessék válaszolni, hogy megint erre az útra lépne?

Szálasi: A beállott körülményekhez képest döntenék, de a hungarizmus alapján.

Frank: Igen vagy nem?

Szálasi: Megadtam a választ.

Frank: Meg kívánom állapítani, hogy az ön miniszterelnök-helyettese most, a történtek belátása után kezd emberré lenni, megtagadja azt a hamis, helytelen utat, amit a hungarizmus 1940 óta megtett. (Szöllősihez) Ön szereti hazáját?

Szöllősi: Igen.

Frank: Mi a véleménye az olyan magyar emberről, aki azért, hogy uralomra juthasson, német fegyveres segítséget kér. Hazaárulásnak tartja az ilyen cselekedetet vagy nem?

Szöllősi: Feltétlenül hazaárulásnak.

Frank: Vezére szerint az ország lakosságának másfél százaléka volt tagja a nyilaskeresztes pártnak. Ezekkel volt nyilván érintkezési pontjuk. Kommunista, független kisgazda, szociáldemokrata, parasztszövetségi taggal voltak érintkezési pontjaik?

Szöllősi: Találkoztam velük.

Frank: Azok is azt mondották, hogy folytatni kell a háborút?

Szöllősi: Nem a háború folytatását, illetőleg, azt hallottam, hogy mozgalmuktól várják az ország megszállása alól való felszabadítását.

Greguss védő: Szíveskedjék megmondani, hogy volt-e irányító szerepe? Tulajdonképpen mi volt mint tárcanélküli miniszternek a feladata?

Szöllősi: Az volt a hatásköröm, amit esetről-esetre rám bíztak. Egyébként a reszortminiszterekkel közvetlen kapcsolatban nem voltam.

Kemény Gábor tett még fel néhány kérdést, majd az elnök a tárgyalást félbeszakította.

Másnap a tanúkihallgatásokra került sor. Az első tanú Lakatos Géza v. miniszterelnök volt.