Lakatos az elnök kérdéseire előadta, hogy 1944 májusáig harctéri szolgálatot teljesített, akkor visszatérve a frontról, kihallgatáson jelent meg a kormányzónál, aki akkor részletesen ismertette a nyomott helyzetet, ami a német megszállásban jutott kifejezésre, azonkívül pedig állandó nyomasztó atmoszférát teremtett a belső ellenség erőszakos megmozdulásának fenyegetése. Ez a belső ellenség a szélsőjobboldali elemekből állt, ellenük a kormányzó már akkor bizonyos lépésekre óhajtotta magát elszánni.

E.: Akkor szóba került már az ön esetleges kormányalakításának kérdése?

T.: Igen. Azt mondotta, hogy menjek szabadságra, pihenjem ki fáradalmaimat és egy szép napon vidéki házamba távirati rendelkezést fogok kapni tőle, amelynek értelmében felrendel Budapestre és miniszterelnökké fog kinevezni. Engem az egész ügy erősen meglepett, soha belpolitikával nem foglalkoztam. Ő azonban megmagyarázta, megható szavakkal ecsetelte azt a határtalan bizalmat, amelyet belém helyez. Őszintén szólva, ezt se, tudtam egész világosan megérteni, hogy miért, én a kormányzó közelében soha életemben nem szolgáltam. Megmagyarázta, hogy ennek egyik oka színmagyar származásom, a másik pedig az, hogy konkrét adatokból tudta, hogy ezévi harctéri működésem alatt a legnagyobb nehézségek között erősen szembehelyezkedtem a német vezetéssel. A VII. hadtestet ugyanis ismételten visszarendeltem német parancs ellenére abból a zónából, ahová a németek gyenge felszerelés mellett reguláris orosz csapatokkal való harcba be akarták rángatni.

E: Szóval szóbakerült, hogy a háború likvidálása lenne az ön kormányának feladata.

T: Igen. Erre én vidékre utaztam. Első ízben július 7-én rendelt fel táviratilag, még aznap a késő délutáni órákban jelentkeztem nála kihallgatáson. Azzal kezdte, hogy nagy dolgokról van szó. Azt mondotta, hogy szándéka a Sztójay-kormányt lemondatni és engem miniszterelnökké kinevezni. Kész kormánylistát mutatott. A célkitűzést most már világosan megmondotta. Erre én 24 órai gondolkodási időt kértem, mert az elgondolást, a kinevezés módját nem tartottam célravezetőnek. A kormányzó elgondolása az volt, hogy ez puccsszerűség, tehát a németek háta mögött történjék. Én ezt aggályosnak tartottam. Azt mondottam neki, hogy a németek inkább elszenvednének az akkor még tőlük elég messze levő fronton egy áttörést vagy többszáz négyzetkilométeres feladást. semmint Magyarországot ilyen olcsón kiengedjék a karmaik közül. Félő volt tehát, hogy azt a célt, amit a kormányzó el akart érni, nem lehet elérni. A kormányzó megemlítette, hogy ezt a kérdést már átbeszélte Bethlen Istvánnal és Rakovszkyval, akit miniszterelnök-helyettesnek szánt. Kértem, hozzon össze ezekkel az urakkal, ami meg is történt. Rakovszky ugyancsak osztotta nézetemet, Bethlen szintén meggyőződve érezte magát, úgyhogy ez a megoldás akkor elesett. Csupán egy belügyminiszteri változást akartak sürgősen keresztülvinni. Ezek után azzal a paranccsal távoztam vidéki szabadságom helyére, hogy álljak ismét rendelkezésre. Július 17-én újra felrendeltek. Ezt a lépést sajnálatos módon igen rosszul tervezték és szervezték meg. Kész helyzetre érkeztem fel, vagyis arra, hogy a kormányzó a Sztójay-kormányt már lemondatta.

Lakatos tanú: Ezt a tényt a Hitlernek írt levélben óhajtotta Veesenmayer német követ útján közölni. Veesenmayer azt mondotta, hogy neki a levelet nincs módjában eljuttatni, mert Hitler a csatatéren, ismeretlen helyen tartózkodik. Amikor a kormányzó ezt velem közölte, azt feleltem neki: hogy lehet ennek az aljas hazugságnak bedőlni. Meggyőződésem volt, hogy Veesenmayer ezt már biztosan leadta telefonon. A helyzet, sajnos nekem adott igazat, mert másnap Veesenmayer kihallgatást kért. Engem egy másik váróteremben várakoztatott és egy ultimátumot olvasott fel a kormányzónak. Ezt a kormányzó közölte velem. Mindez július 18-án történt. A kormányzó nem akarta, hogy jelen legyek. Kértem, hogy engem is hívjon be, hogy tanú is lehessen jelen. Ezt a kormányzó azonban nem tette magáévá és a dolog négyszemközt folyt le. Mikor Veesenmayer elment és a kormányzó behívott, közölte a következőket: nem akarok jelzőkkel aposztrofálni, ez az ember egy olyan ultimátumot olvasott fel, hogy ő magánkívül volt. Hitler parancsára Ribbentrop telefonon diktálta be neki. Lényege az volt, hogy amennyiben a Sztójay-kormányon a kormányzó egy szemernyit változtatni mer, akkor a legsúlyosabb megtorlásokra kell számítania. Bethlen kivégeztetése is szerepelt benne.

Elnök: A németek miért féltek az önök kormányalakításától? Tudták, hogy ennek a kormányalakításnak célja lehet a háború likvidálása?

Lakatos: Azt hiszem. A Sztójay-kormánynak eltávolítása magában véve feltételezésekre késztethette a németeket.

Elnök: Nem tudott arról valamit, hogy ezt a beállítást, hogy önök a tervbevett kormányalakítással a háború likvidálását akarták, ezt a közlést éppen a szélsőjobboldali pártok tették?

Lakatos: De igen, konkrét adatok vannak rá. A második sikertelen kormányalakítási kísérlet után napokra rá egy rendkívül hű emberemtől levelet kaptam. Azt írta, hogy személyesen összejött egy másik, ugyancsak hű harctéri emberemmel, egy tartalékos zászlóssal, aki Szálasinak egyik későbbi miniszterének, Kemény Gábornak bizalmába férkőzött. Ez a zászlós Szombathy Kálmán volt.

  • Ebben a levélben az állt, hogy Kemény Gábor mindent el akar követni miniszterelnöki kineveztetésem meggátlására, engem zsidóbarát, liberális embernek állítottak be.

Lakatos ezután elmondotta, hogy a szélsőjobboldali szervezkedéseket régi iskolatársa, a csendőrség akkori felügyelője, Faraghó Gábor ismertette előtte, számszerű adatokkal. A Szálasi-csoportról, az Imrédy- és a Baky-csoportról számolt be.

Elnök: Szóval így általános körben mozogtt Faraghónak ez az utalása.

Lakatos: Igen.

Lakatos ezután elmondotta, hogy augusztus 24-én kapta a parancsot, hogy azonnal jöjjön Budapestre. Ekkor tudta, miről van szó. Nem volt szándékában kitérni, vállalni akarta a miniszterelnökséget. A kormányzó két kormánylistát nyújtott át neki. Lakatos felsorolta azokat a neveket, akik nem kerültek a kormányba. Hardy Kálmán volt a külügyminiszterjelölt, Farkas Ferenc altábornagy szintén miniszterjelölt volt. Ezen kívül miniszterjelölt volt Csizik Béla államtitkár, a pénzügyminisztériumból. Jurcsek és Reményi-Scheller nem szerepelt a listán.

Elnök: Szólt-e a kormányzó a kormány feladatairól?

Lakatos: Kifejezetten a feladat hármas volt. Először a magyar szuverenitás a német megszállás ellenére, amennyire lehetséges, visszaállítani. Másodszor a zsidóüldözéseket azonnal beszüntetni. Harmadszor: Magyarországnak a háborúból való kilépését előkészíteni. A kiugrást kellő pillanatban végrehajtani. Mindhárom pontot készséggel vállaltam.

Elnök: A jobboldal milyen magatartást tanúsított?

Lakatos: A szélsőjobboldal látszólag csendben volt. Az első, aki eljött hozzám, Vajna Gábor volt. A második dr. Ney Károly volt, akivel beszéltem.

E: Ön azt mondotta, hogy három célkitűzés volt. A közvélemény előkészítése. Ön azt mondta, elő akarták készíteni a közvéleményt a háború beszüntetésére. Utána pedig azt mondta, a németekkel szemben a harcot hirdette. Ez a kettő hogyan egyeztethető össze?

T.: Ez nehéz volt. A kérdés nehézségeit akkor is úgy éreztem át, mint ma. Kifelé harcot kellett hirdetni, de ugyanakkor a sajtóban olyan hangot kellett megpendíteni, ami merőben ellentétes volt a Sztójay-kormány által hirdetett németimádattal és biztos győzelmi kilátásokkal.

E.: Mi volt az ön és kormányának meglátása szerint a közvélemény hangulata a háború folytatását illetően?

A sajtó átalakításán kívül szükség volt a kül- és belpolitika feszes kézbevételére is. Belpolitikai vonalon elsősorban személyi cseréket rendeltem el, Bakyt, Endrét, Kolosvári-Borcsát azonnal eltávolítottam. Ezeket követték egyéb, fontos vezető állást betöltő emberek, főispánok, alispánok, imrédysták és kisebbek.

Külpolitikai vonalon – amelyek tulajdonképpen a főfeladatok voltak – a következő nehézségekkel kellett megküzdeni: Hennyey Gusztáv külügyminiszter tudta miről van szó, sőt megjelöltem neki azt az egyetlen vonalat, amely nekünk rendelkezésre áll: Bakách-Bessenyei berni követ az angolok felé, Kelet felé még csak disszidens követekkel sem rendelkeztünk. A külügyminiszternek másik nehézsége volt, hogy a disszidens követeken kívül magában a külügyminisztériumban alig volt embere, akivel bizalmasan beszélhetett volna, mert Sztójay olyan garnitúrát állított be, amely hűséges csatlósa volt.

Az első napoktól kezdve Hennyeynek Kuty László vezérkari ezredes közreműködésével sikerült Bakách-Bessenyeyvel összeköttetésbe lépnie, úgyhogy az első két-három hetet ezeknek a dolgoknak tisztázásra kellett fordítani. Körülbelül két hétig tartott, október elejéig, amíg a 9-10 rejtjeles távirat kifelé és befelé megérkezett. Megtudtuk, hogy miről van szó. Nevezetesen: hogy nekünk nem nyugat, hanem kelet felé kell fordulnunk. Másodszor: hogy a finn, bolgár és román példára teljes feltételnélküli megadása, amihez nem volt meg az erőnk. Ez érlelte meg Fargahó Gábor küldetését Moszkvába. Szeptember 20. körül. Ennek előkészítésében természetesen részt vettem.

Az elnök a csodafegyverekről kérdezi a tanút.

T.: Kormányra lépésem után augusztus 31-én délelőtt nálam járt Guderian tábornok. Megkérdeztem a csodafegyverekről. Azt mondotta, igen, vannak még bizonyos dolgaik, azonban ezek nem lehetnek a háború döntő faktorai. Ha tehát a legkisebb mértékben bíztam volna is, akkor is ez éppen elég lett volna nekem.

E.: Szeptember 7-én Szálasi önnél volt?

T.: Igen, én hivattam.

  • Az volt az ösztönös megérzésem – folytatta Lakatos vezérezredes –, hogy ez a kiugrás nincs előkészítve nincs előkészítve sem bel-, sem külpolitikai vonalon. Érdekelt az, hogy a szélsőjobboldal hírhedt vezére milyen álláspontot foglalna el, ha ez nyilvánvalóvá válik. Magamhoz hívattam és egészen rövid látogatás keretében beszéltem vele.

  • Megmondtam neki, figyelmeztettem arra, hogy az egész mozgalmat és az ő pártjának célkitűzését egy nagyhatalom meg fogja dönteni egyik napról a másikra. Azt kérdezte, melyik az. Erre szó szerint azt mondottam neki, a Szovjet, a Vörös Hadsereg. Erre ő rövidesen felugrott és eltávozott.

Elnök: Ez szeptember 7-én volt?

Lakatos: Igen, pontosan. Erre megesküszöm, mert lóhalálában kellett visszasietnem a koronatanácsra.

E.: Szeptember 7-én volt a koronatanács vagy talán volt szeptember 10-én újra koronatanács?

Lakatos: A második nem koronatanács volt, hanem az úgynevezett titkos tanácsosok ülése a kormányzó elnöklésével.

Elnök (Lakatoshoz): A koronatanácson mi történt?

Tanú: A koronatanácson a kormányzó előadta, elérkezettnek látja az időt a fegyverszüneti tárgyalások megkezdésére, mert német repülő felderítési adatok szerint a dél-kárpáti, erdélyi hágók az oroszok kezére estek és azokon áttörve, ha jól emlékszem, három páncélos hadsereg vagy hadtest már előre nyomul Lugos, Nagyszeben és Temesvár felé.

Az első hozzászóló Reményi- Schneller Lajos és Jurcsek volt. A kormány részéről több pro és kontra vélemény hangzott el.

Lakatos: A kormányzó úrnak első perctől az volt az elgondolása, hogy ő, ellenére a német megszállásnak, nem kívánja a németek háta mögött – mondjuk az ő elképzelésük szerint – árulóképpen fellépni és a hátuk mögött cselekedni, hanem párhuzamos közléssel a németek felé.

E.: Ez eléggé szomorú álláspont volt a kormányzó részéről, mert így csúsztunk át azután a nemzettel szemben való árulásnak terére azért, hogy a németekkel szemben az árulást elkerüljük.

Lakatos: Igen. Most folytatom a Csatay-féle, akkor igen tetszetős beállítást.

E.: Éppen ezt nem értem. Ez nem tetszetősség, ez bornírtságnak látszott.

Lakatos: Ez annyiban látszott tetszetősnek és magam azért csatlakoztam hozzá, mert biztos voltam benne, hogy a németek katonailag és fizikailag amúgy sem tudják végrehajtani és a fegyverszünetnél legfeljebb félnapos haladékról van szó.

Vörös Jánosnak, a vezérkari főnöknek jelenlétében nyomban magamhoz kérettem a német követet és Greifenberg tábornokot. Meg voltam győződve, hogy közlésemre csak az lehet a válasz, hogy ők ennek eleget tenni nem tudnak. A németeket tényleg kissé meglepte a dolog, de azonnal számszerű ígéreteket tettek.

  • Másnap reggel, még a 24 óra letelte előtt Greifenberg tábornok személyesen közölte velem a miniszterelnökségen, hogy a kívánt öt hadosztály helyett négy páncélos és vegyes hadosztály azonnal rendelkezésemre fog állni, az ötödikre nézve egy-két napi haladékról beszélt.

  • A helyzet, miután a magyar kormány a kormányzó hozzájárulásával ilyen 24 órás ultimátumszerű követelést tett, ezt sajnálatos módon – ma ezt mondom – el kellett fogadni. Hogy a dologból nem lett semmi, az később már nem lepett meg, sőt ellenkezőleg, ez adta a legszerencsétlenebb fordulatot a továbbiaknak, mert, ha a németek eddig csak gyanakvók voltak, most már biztosak lehettek a kormány valódi célkitűzésében. A beígért négy hadosztályt lassúbb tempóban hozták, mint ígérték és nem vetették be a fronton, hanem Budapest körül gyülekeztetve, a kormány sakkban tartására tartották készen.

E.: Minthogy a németek a lassú tempóban hozott hadosztályokat Budapest körül tartották, mi okozta, hogy mégsem vált aktuálissá a közvetlenül küszöbön álló fegyverszüneti lépés?

Lakatos: Az előbb már említettem, hogyha ezek az erők Budapest környékén lebzselnek és a mi sakkban tartásunkat célozzák, akkor az előkészületlenül megtett fegyverszüneti lépéseket kockázatosnak tartottam, mert attól tartottam, hogy kudarcba fullad. Jelentettem a kormányzónak, hogy akkor nem a Tisza mentén, hanem a Duna mentén fogunk harcolni és ebből fegyverszünet nem lesz, mert a németek a furor teutonicusszal el fogják söpörni az ő személyét a kormánnyal együtt és a nyakunkra ültetik Szálasit és a kormányát. Ez szó szerint bekövetkezett.

E.: Önök mindenképpen fegyverszünetet akartak kötni. Arra számítani kellett, hogy ha esetleg a németek mégis hozzák a hadosztályokat magyar területre, az micsoda közvetlen következményekkel fog járni és Magyarország részére a háborúból való kilépés még inkább megnehezedik.

Lakatos: Sajnos, igen.

E.: Ez borzasztóan kockázatos lépés volt.

Lakatos: Azonban a németek figyelme akkor már fel volt híva.

E.: Csatay jött ezzel az indítvánnyal?

Lakatos: Igen.

E.: Egyhangú volt a határozat?

Lakatos: Egyhangú.

E.: Ezt követőn történt a titkos tanácsosok ülése?

T.: A titkos tanácsosok ülése a rákövetkező vasárnap, azaz szeptember 10-én volt. A kormányzó látta, hogy mind katonai, mind politikai vonalon bizonyos képkiegészítésre volna szükség, amit én is alátámasztottam. Szeptember 10-ére a kormányzó egybehívott öt katonai és öt polgári egyénből álló magánjellegű tanácskozást, amelyre váratlanul belépett a kormányzó mögött gróf Bethlen István is. A kormányzó ugyancsak ezt a tárgykört tűzte ki a tanácskozás egyetlen programjául. Én kértem a kormányzót, hogy adja át nekem a szót, hogy konkrét adatok alátámasztásával az akkori politikai életben nem szereplő, tehát tájékozatlan idős urakat tájékoztathassam az események időrendű kifejlődéséről. Ennek a tanácskozásnak – mint ahogy már mondottam – ismét a fegyverszünet volt a főkérdése.

E.: Mi volt a határozat?

T.: A fegyverszünet azonnali megindítása. Egyébként polgári részről Kánya Kálmán, gróf Esterházy Móric, gróf Károlyi Gyula, báró Perényi Zsigmond, külügyminiszterem: Hennyey Gusztáv, katonai részről pedig Roedler Vilmos nyugalmazott vezérezredes, Sónyi Hugó nyugalmazott vezérezredes, Náday István nyugalmazott vezérezredes, Vörös János, a vezérkar főnöke és miniszterem: Csatay Lajos vezérezredes. Rajtuk kívül ott volt Bethlen István is. Minthogy a helyzetről felelős álláson kívül álló gyülekezet döntött egyhangúan, azt mondottam magamban, hogy igen jól jönne, ha a kormányzó – amit másnap reggel kihallgatáson kértem is – üzenetet küldene a kormány számára, hogy most már hivatalosan, tehát a felelős kormány részéről a másnap megtartandó minisztertanácson ez a kérdés egyetlen tárgypontként napirendre tűzessék. Ez meg is történt, a minisztertanácson egybehívatott és annak lefolyása újabb meglepetéssel szolgált számomra. A kérdést a minisztertanácson én magam tettem fel és közöltem, hogy mi a kormányzó új álláspontja. Az, hogy ez az előző napi tanácskozáson alakult ki, nem szóltam, hogy titokban maradjon. A meglepetés az volt, hogy ezen a minisztertanácson balról jobbra sorrendben történt a felszólalás és így elsőnek a mellettem ülő Bonczos Miklós belügyminiszter jutott szóhoz. Igen harcias beszédet mondott.

T.: Ezután Csatay Lajos szólalt még fel, utalva a néhány német hadosztályra, amelyek csak sakkbantartásunkat fogják majd célozni. A minisztertanácson jelenlévők egymásután szólaltak fel és egyhangúlag a háborúnak időlegesen addig való folytatása mellett döntött, ameddig a fegyverszünet nincs jobban előkészítve, ameddig a beígért német erők keresztül nem haladnak rajtunk. Ez volt a lényeg.

E.: Lényegileg tehát elutasították?

T.: Igen. Ezután én a kormányzóhoz mentem és benyújtottam a kormány lemondását. A mellékgondolat az volt, amit Rakovszky Istvánnal is közöltem, hogy ha mást nem, a kormány rekonstrukciójával el fogjuk érni azt, hogy azok, akik nem valók a kormányba, ki fognak esni. Ezek Jurcsek és Reményi-Schneller voltak. A kormány többi tagja csak a pillanatot nem látta alkalmasnak a fegyverszüneti tárgyalások megindítására, a kormány másik két tagja körömszakadtáig kitartott a német vonal mellett.

E.: És mit gondoltak, mikor lesz az alkalmas pillanat, hiszen a pillanat mindig csak nehezebbé válhatott?

T.: Igen, ezt tudom, ma érzem és belátom.

Lakatos ezután az elnök kérdésére áttért az októberi röpcédulákra. Ezeket a röpcédulákat tömegével szórták a nyilasok és a kormányzói klikk árulásával szemben a háború folytatására buzdítottak. Ezért Lakatos le akarta tartóztatni Szálasit, Ney Károlyt, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségének vezetőjét, Kemény Gábort és egy Bolhói Imre nevű embert.

Elnök: Miért gondolt éppen Kemény Gáborra?

Lakatos: Kemény Gábort előttem úgy állították be, mint aki az egész nyilas mozgalomban annyira az élen áll, hogy vezető szerephez fog jutni.

E.: Különösképpen német vonalon?

Lakatos: Különösképpen német vonalon. Ez abban is megerősítést nyert, hogy a letartóztatásra adott parancsom után Király csendőrezredes azt jelentette, a letartóztatást roppant nehéz lesz végrehajtani, mert ezek az emberek olyan német épületekbe bújtak el, amelyeket német fegyveres őrök védenek.

Elnök: Hogy fejlődtek tovább az események?

Lakatos: Belpolitikai vonalon a kérdés holtpontra jutott, mert ha ez a négy nem található, kétségtelen volt előttem, hogy a többi vezetők sem lesznek találhatók, mert szintén német védelmet élveznek. Ezt én célzás formájában személyesen megmondtam Winckelmann tábornoknak és Veesenmayer követnek is, azonban természetesen kitérő választ kaptam.

Elnök: Erre az időre esett a Nemzeti Szövetség megalakulása a parlamentben?

Lakatos: Azt mondták, hogy összefogás a szélsőjobboldali elemekkel bármilyen eshetőségre. Erre én kijelentettem, vegyék tudomásul, hogy ez a kormány és a kormányzó elleni éllel alakulhatott csak meg. Megígértem, hogy a fegyverszünet kötése előtt meg fogjuk kérdezni a törvényhozást, ha erre szükség és idő van. Ezért készülődött ez a képviselői csoport. A Nemzeti Szövetség megalakult és kb. egy hét múlva egy küldöttsége jelent meg nálam és kihallgatást kért. Én a minisztertanácsi szobában fogadtam őket.

E.: Kik voltak a küldöttség tagjai, elsősorban a vádlottak közül?

Lakatos: A vádlottak közül Vajna Gábor és Szöllősi Jenő. Jelen volt még Rajniss Ferenc, Jaross Andor, Rácz Jenő, Huszovszky Lajos, Kolosváry-Borcsa Mihály, Oláh Gábor. Többre nem emlékszem.

E.: Szóval a legillusztrisabb jobboldaliak.

Lakatos: Igen. Szerencsémre nálam volt Hennyey Gusztáv külügyminiszter és telefonon is érintkezésben voltam Csatay honvédelmi miniszterrel. Kértem őket, hogy jöjjenek be hozzám, mert nem akartam ezzel a társasággal egyedül szóbaállni. Velem szemben Szász Lajos foglalt helyet, aki előadta azt, hogy szükséges a háború folytatása.

E.: Kijelentette, hogy a Nemzeti Szövetség megalakulásának a célja a háború folytatásának a biztosítása?

Lakatos: Kifejezetten. Ezután egy másik kérdés is felmerült majdnem követkelő formában, hogy mit tudok Faraghó altábornagy kiküldetéséről?

E.: Ezt ki kérdezte?

Lakatos: Többen. Rajniss Ferenc elsőnek, azután talán Szöllősi, de nem esküszöm meg rá. Azt hiszem Szöllősi is kérdezte.

E.: Mit felelt ön erre?

Lakatos: Azt, hogy fogalmam sincs róla.

E.: Vajna és Szöllősi! Mit szólnak ehhez? Naiv emberek önök, akik azt mondották, fogalmuk sincs a Nemzeti Szövetség célkitűzéseiről. Megfelel a valóságnak a vezérezredes úr vallomása?

Szöllősi: Szóba kerültek ezek a témák.

E.: Igaz vagy nem?

Szöllősi: Így nem. Arról, hogy a fegyverszünet megakadályozását akarja a Nemzeti Szövetség, kifejezetten nem volt szó.

E.: Mi az, hogy kifejezetten nem volt szó? Még egyszer kérdem: mondották-e a küldöttség szónokai azt, hogy céljuk a háború tovább folytatása és a fegyverszünet megakadályozása?

Szöllősi: A háború folytatásáról volt szó, de nem mint kitűzött célról.

E.: (Lakatoshoz): Kitűzött célról volt szó?

Lakatos: Kifejezetten.

Szöllősi: A fegyverszünet megakadályozásáról nem volt szó.

Ezután következik a szembesítés.

Lakatos (Szöllősihez): Emlékszik-e Jaross Andornak most szóról-szóra idézett szavaira: Fennhangon mondotta: Itt nincs kiugrás, itt nem lesz árulás!

Szöllősi: Nem emlékszem.

Lakatos: Emlékszik arra, hogy mit válaszoltam?

Szöllősi: Nem.

Lakatos: Azt mondottam, hogy kormányomnak, sem nekem olyan figyelmeztetésre nincs szüksége, amely ilyen „árulás” szóban jut kifejezésre. Nem emlékszik rá?

Szöllősi: Emlékszem, hogy volt ilyen árulás-szó megemlítve.

Lakatos ezután az elnök felszólítására szemébe mondja Szöllősinek, hogy a bizottság szónokai kifejezett célkitűzésként jelölték meg a háború továbbfolytatását és a fegyverszüneti lépések megakadályozását.

Lakatos ismételten szemébe mondja Szöllősinek, hogy a Nemzeti Szövetségnek mi volt a kifejezett célkitűzése. Majd az elnök megkérdezi, igaz-e ez.

Szöllősi: Faraghó kiküldetéséről volt szó. A fegyverszünet megakadályozásáról nem.

E.: (Vajnához): Igaz-e az, amit a vezérezredes úr vallott? Így volt vagy nem így?

Vajna (habozás után): Én erre választ adni nem tudok, mert van benne, ami volt és van, ami nincs.

E.: Akkor a válasz ez: Részben így volt.

Vajna: Határozottan emlékszem arra, hogy a szónokok hangoztatták, a nemzet megmentése érdekében minden erőt össze kell fogni és ez az alakulás nem a kormányzó…

E.: Hogy ez az alakulás ezt a célt szolgálja.

Vajna (dühösen): Azt nem mondották.

E.: Szóval olyan célokat hirdetett egy alakulás küldöttsége, amely célok nem az ő céljai. Ez nagyon jó. (Derültség és taps.)

Vajna: Hogy ez a cél, azt nem mondották a szónokok. Azután arra emlékszem, hogy Faraghóról szó volt, de a miniszterelnök úr kitérő, illetőleg nemleges választ adott és így a bizottság nem tudott további felvilágosítást kapni.

E.: Hogyne, majd megmondta volna. (Derültség.) A naivitás netovábbja! És a fegyverszünet megakadályozása?

Vajna: Nem tudok semmit. Lehet, hogy volt szó róla, én nem emlékszem rá. A miniszterelnök úr bizonyára emlékszik, mert ő beszélt ezekről a kérdésekről.

Lakatos ezután Vajna szemébe mondja azt, amit Szöllősinek mondott.

Vajna: Én ennek ellenére sem emlékszem. Lehetséges, hogy így volt. Minden lehetséges, de én nem emlékszem, ezt hangsúlyozom. (Derültség.)

Lakatos: Faraghó Gábor – emlékezetem szerint – szeptember 28-án kiküldetett Moszkvába előzetes fegyverszüneti tárgyalások céljából. Ettől az időponttól kezdve minden a tőle várható válaszoktól volt függővé téve, ami azt jelenti, hogy a kormány most már Budapestről más kezdeményező lépést nem tehet. Október első napjaiban, amikor az orosz erők már átlépték a Tiszát, megérkezett Faraghó első üzenete, illetve rejtjelezett távirata – kiküldött vagy 15-20-at, nem tudom pontosan. Az első lényeges távirat október 9-én jött. A kormányzó azonnal szűkebb körű bizalmas tanácskozást hívott egybe, ennek tagjai voltak Csatay honvédelmi miniszter, Vattay főhadsegéd és Ambrózy kabinetirodai főnök, valamint én. Akkor hallottuk először, hogy Molotov külügyminiszter Faraghó által üzen. Az előzetes feltételek legsúlyosabbika az volt, hogy a német hadsereg a magyar hadsereg által orosz oldalra állítva azonnal megtámadandó. Az oroszok ugyanakkor már átlépték a Tiszát és valahol Kecskemét környékén voltak pámcélos ékekkel. Félő volt tehát, hogy mire a válasz kimegy, vagy ha elhúzódik a magyar állásfoglalás, akkor az egész vonal magyarországi hírközpontja veszendőbe megy. Én egyénileg azt javasoltam, hogy a válasz igenlő értelemben menjen el, vagyis a feltételeket elfogadjuk, mert a helyzet is már nagyon kényszerített arra, azonban egy kérésünk van, hogy a Vörös Hadseregnek azt a részét, amely Budapest ellen van előrenyomulóban, időlegesen állítsák le, mert különben elkésik a 6-700 km-re keletre lévő első magyar hadsereg visszafordítása és a német összekötőtisztekkel megspékelt különböző egységek között hátra meneteltetése annak érdekében, hogy a németek tényleg megtámadhatók legyenek. A válasz ilyen értelemben ment el.

E.: Miért kellett leállítani?

Lakatos: Azért, mert ellenkező esetben az egész első magyar hadsereg elvész arra a célra, amire szántuk, vagyis a németek megtámadására. Csakis összefüggő arcvonalat kellett hátravonni, az egyiket lassítva, a másikat gyorsítva. Faraghótól tudom, hogy amikor megkapta a választ, nem tudta kitől jött, de igen célravezetőnek találta s el is érte azt, hogy az orosz hadsereg, a hadvezetőség két-háromnapos leállást parancsolt.

  • Ezután újabb táviratok jöttek és mentek, beérkezett egy távirat 1-én és ez tette megérleltté a kormányzó által elhatározott lépést a 15-i koronatanácson.

E.: Szóval október 14-én már elhatározott dolog volt. Ki kezdeményezte?

Lakatos: A kormányzó, minthogy a híradás rádión Moszkvából a kormányzósági palotának szólt, ő kapta.

E.: Október 14-én összehívta a kormány a koronatanácsot?

T.: Igen.

E.: A kormánynak mi volt az állásfoglalása?

T.: Egyhangú volt, hogy a fegyverszünetre az idő elérkezett. Átkérettem a vezérkar főnökét, aki nem volt Budapesten s helyette a hadműveleti osztály vezetőjét, Nádas ezredest. Neki olyan kérdést tettem fel, amelyre nem volt kétséges a válasz. Minisztertársaim előtt megkérdeztem tőle, hogy a most tomboló decemberi páncélos csatában az ott bekerített orosz erőket megsemmisítik-e? Ő határozottan válaszolta, hogy nem. Ezt azért csináltam, hogy egyetlen hang se emelkedjék fel a fegyverszünet ellen.

  • Sajnos, azt a követelésemet, hogy a kormányzó az én kezembe adja a katonai hatalmat, nem teljesítette és ez súlyos következményekkel járt. Így Vattay főhadsegéd tárgyalt Dálnoki Miklós Bélával és Veress Lajos vezérezredessel, az 1. és 2. hadsereg főparancsnokaival. Vattay úgy nyilatkozott, hogy a honvédség állásfoglalása nem kétséges. Egészen biztosan lehet számítani arra, hogy követni fogja a kormányzói proklamációban foglalt felhívást, kivéve a Heszlényi alátbornagy parancsnoksága alatt álló 3. hadsereget. Vattay elmondta, hogy minden intézkedés megtörtént a Vár védelme és a stúdió bevétele szempontjából.

  • A németbarát Jurcsek és Reményi-Schneller miniszterek elárulhatták volna a németeknek ezeket a tárgyalásokat, ezért úgy távolították el őket a kormányról, hogy Lakatos Géza forma szerint lemondott és másnap újra miniszterelnök lett és szabályszerűen felesküdött.

E.: Az új kormány megalakulása után a koronatanács hozzájárult a fegyverszünethez?

T.: Igen.

E.: Mikor történt a kormányzói proklamáció beolvasása.

T.: Azt követőn, amikor a híres Veesenmayer-féle kihallgatásról kijöttem. Hlatky kapta meg a proklamációt a koronatanács után, hogy mehessen a stúdióba. Egy órakor megtörtént a beolvasás.

E.: Mikor történt a Veesenmayerrel való beszélgetés?

Lakatos előadta, hogy 12 órára volt hívatva a német követ audienciára. Lakatos kérte a kormányzót, hogy fogadja.

E.: Közölte vele a koronatanács döntését? Mit szólt Veesenmayer ehhez?

T.: Veesenmayer az első percben láthatóan meglepődött, s egy perc múlva ellentámadásba ment át. Célzott egy sajnálatos esetre, ifjabb Horthy Miklósnak reggeli kirándulására.

E.: Célzott lefogatásra?

T.: Azt mondta, hogy az ellenséggel való paktáláson tetten érték. Az egész beszélgetés feszült hangulatban folyt le. A kormányzó az előre kikészített német tölténytárat a márványasztalra vágta s azt mondotta, hogy letagadhatatlan tény, hogy a németek elfogták. Veesenmayer kijelentette, megérkezett Hitlernek egy külön követe, Rahm német nagykövet személyében akinek hivatása lett volna a két ország között érezhetőn felmerült differenciát eloszlatni. Ezzel Veesenmayer eltávozott.

Az elnök kérdésére ezután a délutáni eseményeket ismerteti a tanú:

  • A koradélutáni órákban már egymásután futottak be a kedvezőtlenebbnél kedvezőtlenebb jelentések. Nevezetesen: Hindy tábornagy Budapesten saját hadtestparancsnokát letartóztatta, Aggteleki altábronagyot. Ezzel példát mutatott a tisztikarnak. Jelentéseket kaptam, hogy fegyveres nyilas alakulatok tüntetnek az utcákon, s hogy egyes rendőrségi egységek átállnak a másik oldalra.

E.: Arról kapott-e jelentést, hogy Kovarecz az ún. főhadiszállásáról indultak ki ezek a lépések?

Lakatos: Ilyen formában nem. Úgy tudtam, hogy a Trombitás utcában és három helyen a németek fegyvereket szállítottak a nyilas egységeknek. Ezenkívül Bécsből Magyarországra szállítottak röpcédulákat, s ezeket osztogatták.

E.: Szóval jelentések érkeztek a délután folyamán a rendőrségről és milyen más alakulatokról?

Lakatos: A rendőrségről és a budapesti helyőrségről. Felkeresett József főherceg is, megkérdezett, miért kellett ennek megtörténnie. Megmagyaráztam.

Az elnök kérdésére kijelenti, hogy délután 4 – ½ 5 lehetett, amikor Temesváry vezrérőrnagy, a kiküldött Faraghó helyettese, a csendőr karhatalom parancsnoka jelentette…illetőleg a rendőrfőkapitányságról kaptam jelentést, hogy a németek veszélyeztetik a stúdiót. Erre kiadtam a parancsot, hogy a csendőr karhatalmi egységek azonnal vonuljanak a stúdió elé és vegyék birtokukba. Még egyszer felhívott ekkor Temesváry és közölte, hogy már elkésett, mert a németek könnyűszerrel elfoglalták a stúdiót.

Az előző napon jelentették, hogy a 24. német páncélos hadosztály beérkezett Budapestre 42 vadonatúj tigrissel. Nem volt kétséges, hogy most nem fognak visszariadni semmitől.

E.: Tulajdonképpen mi volt a kiváltó oka annak, hogy az ügy így elveszett már ebben a stádiumban?

Lakatos: A karhatalmi alakulatok átállása, de döntő volt Szálasi Ferenc rádióbeszéde. Miután ez elhangzott, felmerült bennem a kétség, vajon el fogják-e hinni a kormányzói proklamációt? Máris kaptam olyan jelentéseket, amelyek szerint a kormányzói proklamáció misztifikáció. Valamit csinálni kellett. A helyzetet Szálasi ellenproklamációja érlelte meg.

Az elnök további kérdéseire tanú kijelenti, hogy nem tudja mi volt a budapesti karhatalmi alakulatok átállásának közvetlen oka. Ő, sajnos, csak polgári miniszterelnöknek tekinthette magát. 14-én délután a minisztertanácson Vattay megnyugtatta, hogy katonai vonalon minden elő van készítve, s rendben van.

Lakatos elmondja, hogy Hennyey a fegyverszüneti proklamáció szövegét átadta a három semleges követnek. Intézkedett a sajtófőnökön keresztül, hogy a szélsőjobboldali lapokat beszüntessék és hogy a régi baloldali lapokat életre keltsék. Miután azonban vasárnap volt, erre nem kerülhetett sor.

Lakatos: Tudomásom szerint a vezérkari főnök, akihez jelentések futottak be a csapatoktól, olyan rendelkezést adott ki, hogy a fegyverszünet nem fegyverletétel.

Hangoztatja, hogy arra vonatkozóan nincs biztos adat a kezében, csak feltételezi, hogy ki adta ki a rendelkezést. Ez adott helyzetben a következő javaslatot tette a kormányzónak:

Visszaköveteli ifj. Horthy Miklóst és Bakayt és ezzel szemben felajánlják – ami már különben is megtörtént, – hogy a fegyverszünetet nem tekintik fegyverletételnek. A csapatok, amíg újabb válasz nem érkezik Moszkvából, tovább harcolnak.

A kormányzó ezzel egyetértett. Hennyeyvel azonban átmentem a német követségre. Ott meglehetősen feszült légkörben fogadták. Veesenmayer kijelentette, hogy szóbeli közlés alapján nem tárgyalhat, nyújtsam be írásban.

  • Visszamentünk este hét óra felé. Titkáromnak lediktáltam az 5-6 pontból álló javaslatot. Este 9-10 között ezt átvittem a kormányzónak és megmutattam neki. A kormányzó kijelentette, hogy ő az egész helyzetet elveszettnek ítéli meg. A szöveghez azonban hozzájárult.

  • Visszamentem a követségre és átadtam. Utána visszatértem a kormányzóhoz, este tíz óra felé és tanácskoztunk.

A továbbiakban elmondja, hogy Ambrózy kabinetfőnök Rakovszky és Hennyey jelenlétében ismertették Faraghó fegyverszüneti feltételeit.

  • Közben bejött a szárnysegéd és jelentette a kormányzónak, hogy a vezérkar főnöke az engedelmességet megtagadta. A kormányzó rendkívül ingerülten fogadta a jelentést, valami olyasmit mondott, hát akkor mondjon le. Ez este 10-11 körül történt. Hogy ki hozta a jelentést, azt nem tudom.

E.: Mi volt a megállapodás a kormányzó részvételével folytatott tanácskozás után, megkapták a németek írásban azokat a javaslatokat?

Lakatos: Megkapták. Újabb válasz nem érkezett már. Én Rakovszkyval és Hennyeyvel visszatértem a miniszterelnökségre, ahol jóformán majdnem mindegyik miniszter ott volt. Távol áll tőlem a vezérkar főnökéről bármiféle felvetést inszinuálni, azonban az a jelentés, amit az előbb említettem, elhangzott. Ennek alapján Rakovszky maga azt mondotta, ha már a legmagasabb katona, nyilván egységeivel együtt elfordult a legfelsőbb hadúrtól, a rádió már idegen kézen van, mi történjék? Elhatározásra nem jutottunk. Közben tizenegy órakor Vattay altábornagy jelent meg és előadta, hogy a legmesszebbmenő aggályokkal nézi a kormányzó élete biztonságát.

E.: Mire jutottak a kormányzó részvételével tartott megbeszélésen?

Lakatos: A kormányzó dolgozószobájában olvasta fel Ambrózy kabinetirodai főnök a végleges fegyverszüneti feltételeket. Három fő pontra emlékszem: 1. Magyarország megszállása; 2. a magyar hadsereg visszarendelése a trianoni határok mögé; 3. A németek azonnali megtámadása. Megint ezt a legutóbbit láttam a legnehezebben végrehajthatónak. A kormányzó erre azt kérdezte, mi történik? Erre én azt válaszoltam, az éjszaka folyamán előreláthatólag még egy audienciát fogok sürgősen kérni. Ezzel a gondolattal tértem vissza.

E.: Szóval fél 10-től 10-ig folyt az első rész és azután 11 után ment el Vattay s akkor folytatódott.

T.: Igen. Ennek lényege a következő: befejezett tények elé voltunk állítva. Azt mondottam, hogyha bármi történik is, a kormányhatalmat és az államhatalmat olyan irányba kell terelni, hogy a magyar államot a Német Birodalom exponenseinek átadjuk. Ilyenképpen indokoljuk a német erőszakot.

E.: Vattay önnek azután mit mondott, hogy a kormányzóval miben maradt?

T.: Azt, hogy a kormányzó teljes egészében elfogadta az új ajánlatot, csak azzal a kikötéssel, hogy közvetlen munkatársait salvus konduktus segítségével elvihesse. Tehát az államhatalmat ilyen formán átadja és pedig a Német Birodalom exponenseinek. Erre határozottan emlékszem. Lakatos ezután előadta, hogy ez még mindig célravezetőbbnek látszott a vesztett helyzetben, mint az, hogy Szálasiéknak átadják a hatalmat, mert így akkor a német hatalomnak egy újabb erőszakos lépését látja a világ.

A hatalmat senkinek sem átadni, és tiltakozni erkölcsi alapon az erőszak ellen. Ez a gondolat volt, amelynek megtárgyalása a minisztertanácsra várt.

Az elnök ezután megkérdezte a tanút, hogy érintkezésbe került-e a német követséggel. A tanú igennel válaszolt. A csonka minisztertanácson az volt az álláspontjuk, hogy ebben a veszett helyzetben elkerüljék a felesleges vérontást és polgárháborút. Ekkor jött fél háromkor Feine követségi tanácsos.

Lakatos ekkor lediktálta Feinének, hogy a kormány olyan adatok birtokába jutott, amelyre nézve még egy újabb állásfoglalás szükséges, de erre nincs mód a csonka minisztertanácsban. A felelősséget nem is tudják vállalni, a kormányhatalmat átadják a Német Birodalom exponenseinek. A kormányzó magát és családját németbirodalmi védőőrizet alá helyezi. Kikötés annyi volt, hogy közvetlen munkatársait vihesse magával, azután hogy a sajtó és a rádió a kormányzót ne támadja, harmadszor pedig az volt a kikötés, hogy a szélsőjobboldali elemek erőszakos beavatkozását és a vérontást tegyék lehetetlenné a németek.

Feine ekkor elsietett, ők együtt maradtak a tanácskozáson fél öt óráig. Negyed hatkor érte jött Feine. Közölte, hogy a Vár ellen felvonult csapatoknak parancsuk van arra, hogy ne használják lőfegyvereiket. Ekkor Feine autóján elvitte magával Lakatost a német követségre. Előtte és mögötte német géppisztolyosok állottak. Azt hallottam, hogy a kormányzó személyét és életbiztonságát kell biztosítani, mert reggel hat órakor megindul a támadás a Vár ellen. Arra az ellenvetésemre, hogy minden lövöldözés leállítását ígérték meg, Feine nem felelt. Mikor megérkeztek a királyi palota elé, kiszállt az autóból, később a lépcsőházban találta a kormányzót, aki útra készen volt. Veesenmayer közölte vele, hogy parancsa van a német legfelsőbb helyről, hogy őt és családját kiszállítsák Németországba. A kormányzó ezt köszönettel tudomásul vette. Akkor Lakatos a kormányzóval egyedül ült egy autóba. A kormányzó családja női tagjaiért aggódott. Lakatos erre a nunciatura pincéjéből előhozatta őket.

Lakatos el akart távozni a követségről, hogy minisztertársait összehívja és végleges megállapodásra jussanak. Veesenmayer azt ajánlotta, hogy ne menjen ki az utcára. Lakatos azt mondotta, hogy egy kis lövöldözéstől nem ijed meg. A követ azt mondta háromnegyed hétkor, hogy negyed nyolckor értem jön. Én nem sejtettem, hogy ekkor letartóztatás megy végbe. Később már láttam, hogy le vagyok tartóztatva. Ennek óriási jelentősége van. Lakatos elmondja, hogy az egész délelőttöt a kormányzó Brunswick, Vattay és Tost szárnysegéd kíséretében egy szobában bezárva töltöttek egészen egy óráig.

12 órakor bejött egy SS-katona, egyenesen a kormányzóhoz fordult: A miniszterelnök úr kíván önnel beszélni. Én ott állottam mellette. A kormányzó megkérdezte, ki az. Azt mondta: Szálasi.

Szálasit egy szomszédos szobába vezették. Lakatos nem volt jelen a megbeszélésen. Az elnök kérdésére kijelenti, a legpontosabban emlékszik, hogy ez 12 óra körül volt. Félóránál nagyobb eltérés semmi esetre sem lehetett.

Mikor a kormányzó visszatért a szobába, súgva megkérdezte tőle, mi történt. Súgva, mert egy német fegyveres SS-tiszt állandóan ott ült velük szemben. A kormányzó szó szerint a következőket válaszolta: „Ez a fráter azt kívánta tőlem, hogy a hatalmat adjam át.” Nem emlékszem pontosan most már a következő szavakra, de a kormányzó azt válaszolta, hogy kirúgtam, vagy kidobtam. (Nagy ügyész közbekiabált: Ez volt a szóbeli megbízatás!) Az elnök megkérdi Szálasit, mit szól ehhez?

Szálasi: Fenntartom vallomásomat, ahogyan az én főtárgyalásomon mondtam.

Elnök: Szóval ön annyira fogalomzavarban volt, hogy a kirúgást hatalom átadásának értelmezte. (Nagy ügyész: Így csapta be saját barátait.)

Lakatos: Ennek a jelenetnek tanúi voltak azok az urak, akik a németek által be voltak zárva a kormányzóval együtt. Tehát Vattay, Brunswick és Tost Gyula, aki később főbe lőtte magát. Később engemet átvittek a német követségre. Ott egy szobába kísértek, ahol a következők voltak velem szemben: Rahm nagykövet, Veesenmayer követ és Feine követségi tanácsos.

  • Tiltakoztam letartóztatásom ellen, amit Veesenmayer nagy elfoglaltságával indokolt. Kérdeztem, miről van szó. Közölte velem, hogy most fél 2 van. Nekik sikerült délután 2 óráig a német sajtót és a rádiót lestoppolniok abban az irányban, hogy a kormányzótól semmiféle gyalázó nyilatkozat ne adassék le. Közölte továbbá, hogy Hitler a kormányzónak fejedelmi bánásmódot helyezett kilátásba, mind saját személyére, mind családjára. De ez csak akkor tartható be, ha az általa kívánt formalitásokat elintézi.

Ezek a következők: 1. A kormányzó formaszerinti lemondása, 2. Szálasi kinevezése miniszterelnökké és 3. olyan irányú proklamáció: „Csak a nevemmel való visszaéléssel vált lehetségessé, hogy ilyen proklamáció megjelenjék.”

Lakatos hangsúlyozza, hogy ezt a felháborító javaslatot visszautasította. Kijelentette, hogy nézete szerint a kormányzó erre nem lesz kapható. De ha kényszerítik, elmegy és megkérdezi. Hangsúlyozta, a kormányzó legfeljebb abba megy bele, hogy a proklamációt semmisnek nyilvánítja. Ezután fegyveres autóban ismét a Hatvani-palotába vitték. A kormányzó előtt vázolta, mivel fenyegetőznek a németek. T. i., hogy az általa kért és Hitler által kilátásba helyezett bánásmódot csak akkor biztosítják, ha ezeket a formalitásokat elintézi. Beszámolt a három pontról is. A kormányzó ekkor szóbelileg azt mondta: „Nem bánom.” Lakatos ezzel visszament és közölte ezt a németekkel. Ott azt kívánták, hogy mind a három pontot ő bonyolítsa le. Lakatos arra hivatkozott, hogy nem ismeri közelebbről Szálasit és azt a közvetítő indítványt tette, hogy az első két pontot Feine bonyolítsa le, a harmadik elintézését ő maga megkísérli. Ezután ismét a kormányzóhoz ment. Az elnök kérdésére ismét leszögezi, hogy az 16-án délután 3- fél 4 óra felé történt.

Lakatos: A kormányzónak két kívánsága volt. Az egyik, hogy a fiát visszakapja, a másik, hogy a másnapi elszállítás előtt tegyék lehetővé, hogy felkereshesse lakosztályát és csomagolhasson.

Lakatos ismét visszatért a német követségre, ahol azzal az ürüggyel, hogy Hitlerrel és Himmlerrel beszélnek telefonon, hosszabb ideig várakoztatták. Később közölték, hogy ifj. Horthy Miklós kiadatását a legmagasabb helyről – tehát Hitlertől vagy Himlertől elrendelték. Ezt Veesenmayer közölte.

Lakatos visszament a kormányzóhoz, s jelentette ezt.

Lakatos kijelenti, hogy a kormányzó aláírta a proklamációt. Visszatérve az előzményekre, még hozzáfűzi, hogy Rahm, amikor a szerepek szétosztásáról van szó, kifogásolta, hogy a proklamáció így túl rövid lesz és hogy a csapatok felé is kell valamit tartalmaznia.

A szöveget azután a kormányzóval együtt fogalmazták meg. Lényege a következő volt: A tegnap elhangzott proklamációban a fegyverszünet nem jelenti a fegyverletételt. A csapatok tovább harcolni kötelesek.

Az elnök kérdésére Lakatos kijelenti, hogy ezt az írást nem ellenjegyezte, azt csak a kormányzó írta alá. Az írást ezután átadta a németeknek. Név szerint nem emlékszik már, kinek, valószínűleg Veesenmayernek, de semmi esetre sem kisebb embernek.

Lakatos kijelenti még, hogy a nyilatkozatot német nyelven fogalmazták meg, hogy a németek hogyan fordították, azt nem tudja, az ő kezébe nem került többé. Hangsúlyozta, hogy ennek jelentősége van. Az elnök kérdésére kijelenti, hogy az aláírás 4 óra körül történt.

Mikor Lakatos távozott a kormányzótól, látta Szálasit, aki ott várakozott. Ez 16-án, délután 4 órakor történt, a Hatvani-palotában. Szálasi nyilván bebocsátásra várt.

E.: Nem tett említést arról, hogy Szálasival további beszélgetése van?

Lakatos: Nekem nem. Egy árva szóval sem.

E.: Ezt követően beszélt ön a kormányzóval?

Lakatos: Csak este, egy nagyon tragikus pillanatban.

E.: Ekkor nem tett fel kérdést, miért járt ott Szálasi?

Lakatos: Nem. Akkor már nem érdeklődtem. Este egészen rövid ideig beszéltünk.

  • Engem egy SS-generálishoz cipeltek úgy fél hat óra tájban, aki írást nyújtott át azzal, hogy szabadlábra vagyok helyezve. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a Szálasi-féle hatalomátadás erőszakos lépés volt, mert letartóztatásom ezt ékesen bizonyítja. Az írás birtokomban van, ezt bátorkodom a népbíróság asztalára helyezni. A németek voltak olyan kedvesek és meggondolatlanok, hogy ezt kezembe adták.

E. (Szálasihoz): Tud erről?

Szálasi: Nem tudok.

E. (Lakatoshoz): Ezután ön mit tett?

Lakatos: Hazaszállítottak miniszterelnökségi lakásomra, ahol borzalmas kép tárult elém: teljesen kifosztva találtam magánlakásomat, német SS-katonák és állig felfegyverzett nyilasok garázdálkodtak ott.

E.: Nyilasokat is látott?

Lakatos: Nyilasokat olyan tömegben, hogy nem lehetett nem látni. Feleségem arra ment be hálószobámba, hogy az ott hemzsegő német katonák a fehérneműs szekrényemet ürítették ki. Feleségemet és minisztertársaim feleségét egy pincehelyiségbe citáltak le és ott gumibottal megfenyegették. Odafent italaimat fogyasztva dorbézoltak. Az egész Sándor-palotának feljárója tele volt nyilasokkal. (Az elnök megkérdezi: Harminc-negyven lehetett? Több.) Hogy kinek a vezetése alatt állottak, nem érdeklődtem. Engem gyanakodva néztek, amint egy német katona lakásomba kísért, de nem beszéltünk.

  • Fél nyolc óra tájban értem jöttek és elvittek a német követségre, ahol a követnek jól ismert dolgozószobájában ült Rahm német nagykövet, Veesenmayer követ, Feine követségi tanácsos, Haller követségi tanácsos, vagy titkár, Beregfy Károly, Kemény Gábor és Rajniss Ferenc. Leültettek. Rajniss külön ült a hátam mögött, a követ íróasztalánál szorgoskodott. Azt mondották: képzeljem, a kormányzó az aláírást megtagadta.

  • Ezt természetesnek vettem, de kérdeztem, miért. Elém tettek egy körülbelül három oldalnyi gépelt szöveget, amelyre azt mondották, hogy Szálasi szellemi terméke. Megjegyeztem, semmi közöm az egészhez, de ha már azt akarják, hogy írja alá, fogják rövidebbre. Most Kemény Gábor beleszólt: Szálasi ezt nem fogja elfogadni. Erre fel akartam állni: rendben van, csinálja Szálasi, nekem ehhez semmi közöm, minek hoztak ide?

  • Rahm most valósággal kizavarta a magyar urakat, - együtt maradtam a németekkel és kijelentette: ne felejtsem el, nagyon kiéleződött a helyzet, ahol a kormányzónak életbiztonsága és kilátásba helyezett német védnökség alatt tartózkodása még nincs elintézve. „Es muss ein kurzer Prozess gemacht werden. – Mir ist das Leben des letzten auf Ungarns Boden kaempfenden deutschen Soldaten mehr wert, als der Sohn des Reichsverwesers… Der gehört vor Kriegsgericht und müsste erschossen werden.”

Tudtam, mennyire aggódik a kormányzó a fiáért és hogy első kérdése, ha az írás elé teszik, az lesz, mi van a fiával.

  • Erre Rahm papírt vett elé és szemem láttára megfogalmazta német nyelven a kormányzó lemondási okiratát, amelynek nézetem szerint alkotmányjogi jelentősége is van. Én csupán arra szorítkoztam, hogy minél rövidebb legyen. Módosítást javasoltam. Az okmány kinevezésről beszélt, megvilágítottam, hogy a magyar alkotmányjog szerint miniszterelnököt kinevezni akkor szoktak, amikor kész kormánylista teljes megegyezéssel együtt van, itt legfeljebb kormányalakítási megbízásról lehet szó.

  • A német szöveg elkészült, behívták Rajniss Ferencet, aki jött-ment és később behozta a magyar szöveget. Azt kívánták, írassam alá a kormányzóval. Én erre nem voltam hajlandó, legfeljebb arra, hogy a német követet hozzá elkísérjem.

  • Veesenmayer autóján magával vitt a királyi palotába, ahol a kormányzó éppen magánholmiját csomagolta. Piszkos német katonáktól hemzsegett a palota. Nyilasokat ott nem láttam. Betereltek egy üres szobába, azt hiszem, fürdőszoba volt, ott előadtam a kormányzónak a dolgot. Az első kérdése volt: „Mi van a fiammal?” Azt válaszoltam, legfeljebb a német követ tudja garantálni, aki itt áll kint. Behívtam, mire a kormányzó kérdésére fölényes mosollyal válaszolt: „Ew. Durschlaucht! Es ist von allerhöchster Stelle befohlen, dass er sich morgen an den Sonderzug anschliessen werde. Ob in Wien, oder Linz, Detailfrage, das ist nicht garantiert, aber das Wesen, ja!”

Lakatos: Erre a kormányzó kérdőleg rám nézett, mire azt mondtam, hogy a német követnek ezt a kijelentését nincs jogom kétségbe vonni. Erre a kormányzó ezt a történelmi dokumentumot ott a fürdőszobában aláírta. Az okmányban az volt, amit – mint már említettem – Rahm nagykövet fogalmazott, hogy a kormányzó lemond kormányzói tisztségéről és a valami többségre támaszkodó Szálasi Ferencet kormányalakítással bízza meg. Az államfői jogok gyakorlásáról egy árva szó sem volt benne. Ezt merem állítani egészen biztosan.

E.: Hová vitték ezt az okmányt?

T.: Az okmányt Veesenmayer követ zsebre vágta. Engem azután hazakísértek a miniszterelnökségre. Többé nem láttam sem az okiratot, sem Veesenmayert, sem a kormányzót.

E.: Ön azt mondta, hogy amikor visszatért a német követségre, ott talált egy szélesebb körű társaságot, Rajnisst, Keményt és mint mondotta, Beregfyt is. Határozottan emlékszik ön arra, hogy Beregfy is ott volt?

T.: A leghatározottabban emlékszem, azt is meg tudnám mutatni, hogy hol foglalt helyet.

Az elnök Beregfyhez: No maga kis ártatlan!

Beregfy: Lakatos téved, mert én később jöttem és akkor arról volt szó, hogy Lakatost várjuk.

Az elnök Beregfyhez: Mindenesetre, az az új dolog, hogy ön egyáltalában itt volt, nagyon érdekesen hozható kapcsolatba önnek azzal a korábbi vallomásával, hogy ön már a délelőtti órákban látta ezt a kormányzói lemondó és Szálasinak megbízást adó okmányt, amit Lakatos hozott.

Beregfy indulatosan közbeszól: Tessék utánanézni, nem mondottam.

Elnök erélyesen: Ezt mondotta, ne nyissa ki a száját…

Beregfy: Akkor nem tudok védekezni.

E.: De arcátlan hazugságra nem nyitja ki többet a száját.

E.: Ön a legélesebben ideirányította védekezését, hogy ön azért vállalta a Szálasi-kormányban a részvételt és azért tett esküt Szálasira, mert megnyugvásban lehetett afelől, hogy ez alkotmányos úton történt, hiszen a magyar miniszterelnök hozta önnek Horthynak erről szóló nyilatkozatát.

Beregfy: Úgy van.

E.: Most pedig kitűnik, hogy a Horthy Miklós-féle írásbeli nyilatkozat még az esti órákban sem volt meg, tehát mindenesetre csakis a miniszteri eskütétel után született meg, amiről önnek is kellett tudni, hiszen jelen volt a tanácskozáson, ahol ez a kérdés vajúdott.

Beregfy: A tanácskozáson nem voltam jelen, mert később jöttem.

Az elnök Lakatoshoz Hozott ön 16-a folyamán egy írásbeli nyilatkozatot, mindegy, hogy mikor vagy hova és ott Beregfynek vagy Beregfy előtt mondta-e, hogy itt van a kormányzói lemondó és Szálasit megbízó nyilatkozat?

Lakatos: A leghatározottabban állítom, hogy nem, mert a kormányzó által aláírt nyilatkozatot Veesenmayer követ zsebre vágta. Engem elkísértek a miniszterelnökségre és aznap este én vissza sem mentem a német követségre.

Az elnök ezután elrendeli a tanú és Beregfy szembesítését. A tanú kijelenti: bátorkodom szemébe mondani, hogyha azt állítja, hogy én a kormányzótól aláírt iratot hoztam és önnek megmutattam, ez erős hazugság.

Elnök: És a kormányzó megtört ember, vagy erélyes ember volt ezekben az órákban?

Lakatos: Amilyen erélyes embert mutatott egészen az utolsó napig, olyan megtört ember volt ebben a percben. A letartóztatás nagyon megtörte az ő előrehaladott korában. Azt érezte, hogy az aláírás az ára annak, hogy a fiát visszakapja, ami sohasem történt meg.

Elnök: Ön a kormányzói aláírással ellátott iratot hol adta át a németeknek?

Lakatos: Sehol. Azt Veesenmayer zsebre vágta. Én az aláírás előtt bevittem a kormányzóhoz, de aláírás után a kezemben sem volt.

Elnök: Az ön ellenjegyzése hogy került rá?

Lakatos: Csak később, október 30-án.

Elnök: Mi volt az oka, hogy nem került rá az ellenjegyzése? Megtagadta, vagy nem is kérték?

Lakatos: Szerencsére nem is kérték.

Elnök: Hogy került ezután rá?

Lakatos: Ezután engem csendőrök kíséretében Tihanyba szállítottak, ahol szabályszerűen internálva voltam, amíg Szálasiék a kőhidai fegyházba nem zártak. Október 30-án Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes lejött hozzám Tihanyba és hozta magával a kormányzói lemondó okiratot, hogy én azt utólag ellenjegyezzem. Nekem meg voltak az aggályaim és ellenvetésem és húzódoztam tőle. Végül azzal a formulával aláírtam, hogy egy külön jegyzőkönyvet vettünk fel a dologról, amelyből kitűnt, hogy az aláírásom utólagos volt.

Elnök (Szöllősi Jenőhöz): Így volt ez?

Szöllősi: Igenis.

Mérő népbíró azt a kérdést teszi fel, hogy a kormányzó a németek részéről letartóztatásban, vagy védőőrizetben volt?

Lakatos határozottan kijelenti, hogy letartóztatásban.

Lakatos: Ezek szerint nyilván.

A népügyészek arra a kérdésre, hogy október 15-e előtt Horthynak milyen véleménye volt Szálasiról, Lakatos kijelenti, hogy Horthy előtte mondotta Szálasiról: „Azt a frátert pedig a fal mellé állíttatom és agyonlövetem.”

Frank: Igaz-e, hogy a fegyverszünet keresztülvitelének biztosítására Budapestre összesen egy zászlóaljat hoztak?

Lakatos: Egy karhatalmi zászlóaljat hallottam, ezért az egészet eleve elégtelennek tartottam.

Nagy Vince politikai ügyész kérdésére Lakatos kijelenti, hogy nem tudja, ki adta le és ki szövegezte a Vörös-féle hadparancsot.

Nagy Vince: Ön Bajcsy-Zsilinszky Endrén kívül tudtommal még Nagy Ferencnek, ifj. Tildy Zoltánnak és más elfogott politikusoknak szabadlábra helyezését is elrendelte.

Lakatos: Az elrendelés, sajnos, nem állott módomban, az első naptól kezdve óriási harcot vívtam a német követtel ezen a vonalon.

Nagy Vince: Milyen közbenjárást tett arra, hogy ezeket szabadon bocsássák?

Lakatos: Az első naptól követeltem ezek szabadon bocsátását, mint a magyar szuverenitás legmélyebb sérelmének orvoslását, ebben az értelemben nyilatkoztam a parlamentben.

Nagy: Ezt teljesítették?

Lakatos: Igen. Ilyen értelemben harcoltam Veesenmayerrel az első naptól kezdve. Az a tónus, amit vele szemben érvényre juttattam, elődöm megalázó tónusával szemben, már meglepő újítást jelentett Veesenmayer számára. Nap mint nap követelte, hogy a Budapestről még el nem vitt 220.000 zsidót engedjem deportálni, mert Sztójayékkal erre megállapodást kötöttek. Erre azt mondottam magamban, addig, amíg lehetséges, szabotálni fogom ezt, amit az utolsó napig meg is tettem. Húzó-halasztó ígéretekkel keresztül tudtam vinni, hogy az én kormányműködésem alatt tudtommal legalább is zsidót Budapestről nem deportáltak.

Nagy Vince: Mi történt a letartóztatott baloldali politikusokkal?

Lakatos: Én azt követeltem, hogy adják ki a letartóztatott törvényhozókat, ők meg azt követelték, hogy a letartóztatott zsidókat deportáltassam. Nem akarok dicsekedni, de meg kell mondanom, hogy amit én követeltem, az sikerült, amit ő követelt, nem hajtottam végre. Kiszabadítottam ifj. Tildy Zoltánt, Bajcsy-Zsilinszky Endrét, aki, sajnos, később merészen a halálba rohant, ehhez hozzátehetem még: Peyer Károlyt, Laky Dezsőt és Baranyai Lipótot. A többi névre nem emlékszem.

A Szálasi-per. Vád, vallomások és az ítélet. (Szerk. Ábrahám Ferenc–Kussinszky Endre) Híradó Könyvtár, Budapest, 1945. 125-144.