„Sugárzó intelligenciájával, élénk szellemével, gyöngyöző humorával és elmélyült drámaiságával a legvonzóbb emberi jelenségek egyike. Csupa természetes báj és kedvesség az életben éppúgy, mint a színpadon. Valójában ott a színpadon élt ő igazán, olyan intenzíven, hogy nemegyszer úgy tetszett, az életben is inkább csak játszott.” (Kárpáti Aurél)

“Rettenetes hideg volt és mindenki éhezett a táborban. Azt nem tudom, hogyan sikerült kiszöknie, de azt igen, hogy a szabadulás után a hóba ásta be magát, egyfajta iglut készített és abban bújt el. Éhezett és csontig fagyott, talán túl sem éli, ha nem halad arra egy parasztember szekéren, aki felismerte, és ledobott neki egy üveg rumot. Ez tartotta melegen, míg biztonságba nem ért. Később is bujkálnia kellett, szenesemberként korommal bekent arccal vált felismerhetetlenné, és így próbálta megteremteni a mindennapi betevőre valót.” (Básti Juli)

"Nem osztom azt a a tételt, hogy minden igaz, és mindennek az ellenkezője is. Bölcseletileg talán bizonyítható ez az álláspont, de a gyakorlatban a gyáva és tanácstalan emberek védekeznek vele." (Bessenyei Ferenc)

„A régi, nagy gárda utolsó mohikánja." – Marton Endre

„Vannak, akik szegénysorból jöttek fel, és aztán kuporgatók lesznek, mindenféle vagyoni tárgyat vásárolnak. Megértem őket, mert védtelennek érzik magukat, s ezzel mintha megvédenék a saját meztelenségüket, gyanakszanak továbbra, örökké. Én meg ilyen lettem: csak mások érdekelnek. Az az igazság. Sosem gondoltam arra, mi lesz velem: a háborúban sem. Ki akartam menni mindenáron a frontra a katonák közé. Ezrével kaptam a leveleket: „Ha még egyszer láthatnám játszani!" Idehaza féltettek, elítéltek, hogy megyek. Hogy meghalok. Na, és ha meghalok? Ők nem halnak meg? Azt mondták, félre fogják érteni, azt hiszik, a háborút dicsőítem. Én? Kórházakban játszottam: haslövések, a repülősök szeme kiégve, karjuk nem volt. Segíteni akartam. Volt ott egy kegyetlen százados, mindenki panaszkodott rá. Nehéz volt rászedni, de csak ment aztán. Hogy küldje haza az embereit. Mindenki bizalmatlan volt eleinte. Én nem tudom, hogy mit éreztem, csak hogy ott kell lennem velük. Volt egy katona, aki a jegygyűrűjét küldte velem haza. Egy kis üvegben, zsírban tartotta. Bár őt hozhattam volna haza. Csak anyám nem féltett. Ő azt mondta, eredj, ha akarsz, nem lesz semmi baj, imádkozom érted."

„Egészen biztos vagyok abban, hogy semmilyen más szakmában ezt a kiteljesedést, ezt a boldogságot, önmagam megvalósításának ezt a lehetőségét nem találtam volna meg” (Darvas Iván)

„Íme a magyar Operett. Egy asszony, aki nagy egyéniség, s amellett elég ripacsista, hogy jól tudja érezni magát, sőt hitt is ebben a flitteres, nagyherceges operettvilágban. Asszonynak kellett lennie, mert férfiból elképzelhetetlen ez az öntvény. Akinek ekkora emberi súlya van, ha férfi, más pályát keres… Fedákban ezt imádta a közönség, amely az ő kótákkal packázó hangjában, áradó jókedvében, hars önbizalmában nemcsak operettet kapott, de különös, nyers ízzel kapta a maga életkedvét." (Németh László)

"Egészen biztos, hogy Feleki Kamill nem mindennapi tehetség. Valami végtelenül kedves és rokonszenves groteszkség van benne. Igazi táncoskomikusnak született. Nem csak tánca boszorkányosan ügyes, hanem előadásában is igen sok karikírozó erő van. Biztosra veszem, hogy tetszeni fog a közönségnek" (Lázár Ödön)

„A színház népnevelés. Mennél magasabb szintre tudjuk emelni, annál nagyszerűbb. De azt nem lehet, hogy csak és azonnal a magasabb szinten csináljuk."

„… így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”

„Nem szívesen beszélek róla, nehogy kérkedésnek hasson. De az igazság az, hogy üldözötteket bújtattam. Annak idején három lakásom volt, mindegyikben jó néhány embert rejtegettem. Ezt nem valami hősies áldozatnak, hanem emberi kötelességemnek éreztem.”

„A Nemzeti Színház igazgatója akartam lenni, ez volt minden vágyam. Ezért küzdöttem és ha néha tévedtem is, vagy olyasmit tettem, ami nem volt fair, ennek az érdekében követtem el. Az ellen tiltakozom, hogy én a színészet Szálasija lettem volna. […] Nem értem, miért haragusznak rám és mióta itt vagyok, nem látogatott még meg senkim sem. Pedig én mindenkin segítettem.” (Kiss Ferenc)

„kevés olyan ember van, aki úgy tud a gyermeki lélek ezerhúrú hárfáján muzsikálni és olyan visszhangot teremteni, hogy zeng bele az egész színház. Ezen kevesek közé tartozik Lakner Artúr a gyermeki szív és lélek ismerője… a gyermekvilág kedvence, kifogyhatatlan mókákban, térfákban, ötletekben.” (Mai Nap, 1929. október 2.)

„Ebből a szeretetből, amely halálom után előreláthatóan felém fog áradni a sajtó részéről, kérek most egy kevés előleget. Már csak azért is, hogy ez a halál minél később következzék be.” – Latabár Kálmán

"Torz lelkű, bosszúálló, barátait hátba szúró diktátor, aki emberi sorsokat, pályafutásokat tett tönkre." "Progresszív színházi újító, akit színészek és rendezők generációi tiszteltek mesterükként." "Tehetségtelen kókler, aki az egész magyar színházi fejlődésnek súlyos károkat okozott." "A legfelkészültebb Nemzeti-igazgató, aki megvédte az intézményt a kötelező stréberdrámáktól, csellel, furfanggal óvta az intézmény rangját a legdemagógabb időkben." Ellentmondásos vélemények, mégis mindet róla fogalmazták meg. Összetett karakter, akinek ars poeticája szerint az az igazi színház, ami meg akarja változtatni a világot. Emberként és színészként megoszlottak róla pályatársai álláspontjai, azonban az sem elképzelhetetlen, hogy mindegyik ő volt.

„Az élet nagyon bonyolult azok számára, akik túlságosan gyávák és óvatosak! Éppen azoktól a sorsdöntő problémáktól futamodnak meg, melyeket legkönnyebb lett volna megvívniuk.” – Muráti Lili

„[…]nemcsak összekötő kapoccsá kell lennie az irodalmi mű, valamint a kortól determinált közönség, színész és színpad között, hanem a szó szoros értelmében alkotó művésszé, kinek kezében csupán anyag az irodalmi mű lelke és szóruhája, a színész teste és hangbeli adottságai, a színpad építészeti, festészeti és plasztikai lehetőségei, de anyag tulajdonképpen a közönség is, amelynek lelkéből formálja meg, hívja életre a rendelkezésre álló alakító eszközökkel művészi álmait.” (Németh Antal a rendező feladatáról)

„Röviden én úgy tudom summázni ezeket a körülöttem kavargó dolgokat: én bűnt soha nem követtem el életemben. A ’40-es évek alatt sem. Én embertársaimnak soha nem akartam ártani. Bűnt nem követtem el, tévedni annyit tévedhettem, amennyit minden ember tévedhetett. Emberek vagyunk. Nagy tévedések nem voltak.”

„Művészi bábjátékot akarok csinálni. Vagyis nem is egészen bábjátékot, hanem bábszínjátékot. […] Mi a különbség? A bábjátékot a Hincz bácsi csinálja, kint a Ligetben, én pedig több felvonásos drámákat fogok előadni, persze nem tragédiákat, hanem bohózatokat, mulatságos dolgokat, a népi dolgokat akarom feldolgozni, és mindenek előtt a Toldival indulok."

„Vége a világnak, vége / a reménynek / Városok pusztulnak, / srapnelek zenélnek. / Emberek vérétől / piros a tarka rét. / Halottak fekszenek az / úton szerteszét. / Még egyszer elmondom / csendben az imámat: / Uram, az emberek / gyarlók és hibáznak…” (Seress Rezső: Vége a világnak)

"Hazát, hitet nem cserél az ember, amiként arcot sem. Mindhármat őseink hagyták ránk, s a hűség kötelez. (Sinkovits Imre)

„Cyrano de Bergerac, az a kísértet, az a példakép, az apróságok rettegése Norvégiától Aragóniáig, zseniális és szörnyeteg egyaránt, egyedi, megmagyarázhatatlan, minden különlegessége és erénye megvan. A ruhái? Olyan furcsa, mint a személyisége…” (Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac)

"Én úgy érzem, hogy az Isten mindnyájunkat - akik itt vagyunk, és szabadon élünk - valami céllal rendelte ide. Mindenki, a tudása és tehetsége szerint kell, hogy szolgálja a magyarügyet. Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a mi magyar költőink lelkét... a nevetést a sírást - az önmarcangolást és megbékélést... a jaj-szót, a bekövetkezett sötét jövőnek előre vetett árnyékát, mely mögül a napfény - a reménység igyekszik előretörni... Majd jövök mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy-egy estére hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldog valóság volt mindannyiunk számára - ma pedig fájó... elérhetetlen álom..."

„Nem politizálok! Aki ellenem azt a vádat hozta fel, hogy politizálok, személyes okok miatt tette. Az illető újságíróval nyolc éve éles ellentétben állok. Természetes, hogy megvan a magam egészséges politikai véleménye, ez azonban százszázalékosan magánügyem, amiben nem kérek és nem tűrök beleszólást!”

„A Felszabadulást követő időkben ugy látszott, hogy zabolátlan ösztönei jó irányba kezdenek fordulni. Hajlamot mutatott az emberi fejlődésre. A „prominens” szinészek közt az első egyike volt, aki felvételét kérte a Pártba. Nem sokkal később, azonban vissza akarta adni tagkönyvét, egy sulyos nézeteltérés következtében, amely közte és Major Tamás közt merült fel. És itt kezdődött Timár politikai ámokfutása…” - A Timár-ügy (OSZMI KT 2011.9.1.)

„Tolnay Klári, a drámai szende, a primadonna, a hősnő, a tragika, a nagyasszony: fergeteges komika lett. Bohóc-királynő! Kiszabadult a kalodából, megszabadult a kötöttségektől. Boldog lett. Nem törődött többé semmivel, csak a pillanattal, a játék örömével. Nem törődött az idő múlásával, a ráncokkal, a frizurával, toalettekkel, mégis ezerszázalékosan önmaga maradt…." (Huszti Péter)

„Nem volna semmi baj, csak Magyarország ne volna olyan messze. Hogy legalább a szél elhozhatná a föld üzenetét. Mert a lélek velünk van. Sosem éreztem ezt jobban, mint Chilében, amikor előadásomra összezsúfolódott minden magyar – még az ország legtávolabbi részeiből is jöttek jelképesen – és levélben váltottak jegyet és együtt sírtunk, együtt nevettünk. Vagyis boldogok voltunk. Kívánhat ma ennél többet egy szegény vándorkomédiás, aki echós repülőgéppel szeli át az országhatárokat?” (Vaszary Piri)