A szünet után 12 óra 50 perckor folytatódott a tárgyalás Domonkos Miksának, a pesti izraelita hitközség ügyvezetőjének kihallgatásával.

A tanú elmondja, hogy a nyilas uralom alatt ügyvezetője volt a zsidó tanácsnak. Az elnök kérdésére, hogy Budapestről a nyilas uralom alatt hány főnyi zsidóságot vittek el, azt válaszolja, hogy körülbelül 100-120.000-nyit. Ezt abból állapította meg, hogy a nyilas uralom előtt 220.000 zsidó volt, az ostrom után a gettóban 69.000 ember maradt meg s a védett házakban maradtak levonása után adódik ez a szám.

Az elszállítások október 16-án egészen kis csoportokban kezdődtek, ezeket az embereket nyilas pártszolgálatosok szedték össze, rendszerint valamilyen gyűjtőhelyre vitték, például a Tisza Kálmán-téren, továbbá a Tattersaalban, az óbudai iskolákban csoportosították, később tömegesen a téglagyárban. Majdnem kivétel nélkül Hegyeshalom felé vitték őket a bécsi országúton.

Elnök: Milyen korosztályok voltak ezek?

Tanú: Korosztályra egyáltalán nem voltak tekintettel. Kezdetben egészen rendszertelenül összefogdosták az embereket és elvitték. Minden válogatás nélkül gyermekeket, aggokat, betegeket és nyomorékokat egyaránt vittek.

Elnök: Mikor fejeződött be a Budapestről való elszállítás?

Tanú: Mindaddig tartott, amíg nyitva volt az ostromgyűrű Budapest körül.

Elnök: Szóval a gettó felállítása után is? Onnan is vittek csoportokat?

Tanú: A gettóból keveset vittek, a gettón kívüli részekből, az úgynevezett védett házakból igen. Ezt a fegyveres nemzetszolgálat csinálta.

Elnök: Mindezt honnan tudja?

Tanú: Minderről határozott tudomásom volt, tapasztaltam. Cselekvő tényező voltam akkor. Magam is láttam, jelentéseket kaptam. Beosztásomnál fogva szabad mozgásom volt. A szálak lényegében kezemben futottak össze.

Elnök: Ön tehát saját ellenőrzésében is ismerte a helyzetet (Igen.) Hová vitték ezeket az embereket?

Tanú: Ezeket kivitték a határon túl. Legnagyobb részük haláltáborokba került, ahonnan nem jöttek vissza.

Elnök: Mekkora helyen, hány főnyi lakossága lakott eredetileg azon a helyen?

Tanú: Eredetileg, mielőtt a gettósítás történt, ott körülbelül 20.000 ember lakott. Negyvenezer emberre méretezték a gettót a belügyminiszter szervei és a zsidó tanács közötti megbeszélések során.

• A zsidótanács akkori megállapítása szerint ez a szám túlságosan magas volt, mindazonáltal, amikor a 40.000 embert behozták már, fokozatosan, gyors tempóban további tízezres csoportokat hoztak be, úgyhogy a végén a gettót érintő bombatámadások és sok minden egyéb baj során 69.000 ember maradt benn úgy összeszorulva, hogy valóságos Dante pokla volt a gettó.

• A halálozás arányszáma kolosszális volt, mert a gettó élelmezése megoldhatatlanná vált, a nyilas pártszolgálatosok megakadályozták még annak az élelmiszernek behozatalát is, amelyet a főváros hivatalosan utalt ki vagy a semleges követségek juttattak a gettó éhezőinek. Azután nem lévén férőhely az óvóhelyeken 60-70.000 számára, a gettó lakosainak nagy része kénytelen volt lakásokban elhelyezkedni és az ostrom következtében természetesen rendkívül sokan pusztultak el.

• Előfordult, hogy a pártszolgálatosok a gettó területén az utcán lőttek agyon embereket, egy esetben pedig 43 embert lőttek agyon egy óvóhelyen. A gettó létszáma egyébként folyton változott, mert közben vittek el zsidókat a németek és pártszolgálatosok. Hogy a nyilas uralom alatt mennyi volt a halottak száma, azt pontosan megmondani nem tudom, mert voltak olyan napok, amikor a temetetlen hullák százával feküdtek és amikor temetni tudtunk, nem számolhattuk meg őket, de általában háromezer halott is volt egy napon.

Elnök: De ez nem mindennapi eset volt?

Tanú: Igen gyakran fordult elő.

Elnök: A nyilaskeresztes pártszolgálatosok öldökléseiről tud-e valamit?

Tanú: Már október 16-án kezdődtek a rendszeres gyilkosságok. Jelentették nekem ezen a napon délelőtt, hogy a Dohány utca egyik házában lelőttek nyolc embert és hogy megakadályozták a mentőket abban, hogy bemenjek ebbe a házba, hogy segítsenek a szerencsétleneken. A mentők három ízben telefonáltak nekem abban a hiszemben, hogy én olyan hatósági szerv vagyok, aki segíteni tudok. Végre be tudtak jutni a házba, de közben a sebesültek meghaltak. Jelentésekből tudom, hogy az utakat, amerre a halálmenetek haladtak, hullák szegélyezték. A dunaparti kivégzésekről csak annyit tudok, hogy a védett házak lakóit többször vitték ki a Duna-partra és az Andrássy út 60, úgynevezett Hűség Házába. Ezek közül rengeteg sokat lőttek agyon, de számukat nem tudom.

Elnök: Igaz az, hogy Wallenberget nyilasok ölték volna meg?

• Abban az időben századosi egyenruhát viseltem – folytatja vallomását a tanú – és így szabadon közlekedhettem a városban. Láttam többek között, hogy az Opera előtt egy napon nyolc embert lőttek agyon. Öt perccel agyonlövetésük után érkezhettem oda, láttam a földön a holttesteket. Ez körülbelül december legvégén lehetett. Személyesen láttam itt a Zeneakadémia előtt tíz-tizenkét agyonlőtt embert december végén vagy január elején az ostrom alatt. A Klauzál téren az ostrom előtt is láttam egy agyonlőtt embert.

Elnök: Megkísérelték-e önök, hogy az atrocitások miatt az akkori nyilas uralom vezetőihez forduljanak?

Tanú: Minden emberileg lehető módot megragadtunk ebből a célból. Az utolsó napig minden hatóságot ostromoltunk szóval, távbeszélőn vagy távírón, amelyek elérhetők voltak számunkra. Meg kell azonban mondanom, hogy egyetlen esetben sem volt hajlandó fogadni bennünket az akkori kormány felelős minisztere. Egyetlen esetben véletlenül összekapcsoltak bennünket Vajna Gábor akkori belügyminiszterrel, ő azonban ott hagyott bennünket a telefonnál és mást küldött a készülékhez. Szálasi Ferencet ismételten kerestük, kihallgatását kértünk tőle, Gömbös százados azonban, aki szárnysegéde volt, azt a sztereotip választ adta, hogy a nemzetvezető zsidókérdésben egyáltalán nem tárgyal. Vajna Gáborral csak szervein keresztül tudtunk tárgyalni, eleinte Ferenczy alezredesen, később pedig Solymossy rendőrtiszten keresztül.