Média anno...

Se internet, se tévé: „megírta az újság” vagy „bemondta a rádió”, hogy mit gondoljon a világról az ember. A „szabad nép” mindennapjai előbb a háború, majd a „felszabadulás” terrorja árnyékában korabeli újságok hangzatos címekkel megjelent cikkeiben, amelyekben a szabadság a szolgaság szinonimája vált. Valóság – offline.

Képes Figyelő

Megjelenés: 1946. március 11. hétfő

Szerző: Paál Jób

A szőnyegbombázásnak nemcsak emberek estek áldozatul. A légnyomás következtében elpusztult Sziám, az elefánt, a bölények és a krokodilok; mégsem bombák okozták a legnagyobb kárt az állatkert állományában. A háború rögtönzött konyhájában egzotikus élőlények kerültek a „látogatók” étlapjára: zebrapecsenye, lámabecsinált, töltött sirály, főtt teve és sült antilop... A káoszban kiütközött a természet törvénye: az éhség nagy úr.

Népakarat

Megjelenés: 1945. április 4. szerda

Szerző: Ismeretlen szerző

A 11 gyermekes családból származó Serédi Jusztinián – eredeti nevén Szapucsek György – nemcsak vallási értelemben vált kora meghatározó szereplőjévé. Az 1927 és 1945 között a magyar katolikus egyház vezetői tisztségét betöltő érsek rendkívül jól boldogult a közéletben is: éleslátását és érdekérvényesítő képességét – sokak szerencséjére – az üldözöttek képviseletének szolgálatába állította. A háború alatt részt vett a lengyel menekültek és a zsidók mentésében, különös tekintettel az árvákra. Ennek kivitelezéséhez kapcsolataira és taktikai érzékére támaszkodott, ugyanakkor képes volt éles politikai helyzetben határozott és nyílt állásfoglalásra is: az Országtanács 1944. október 27-én tartott ülésén törvénytelennek nyilvánította Szálasi Ferenc hatalmát, és a november 4-én tartott eskütételén sem vett részt.

Népakarat

Megjelenés: 1945. április 8. vasárnap

Szerző: J. L.

„A német reakció és imperializmus gyűlöletét évszázadokra beleírjuk szívünkbe! Belecsepegtetjük az anyatejbe!” – 1. lecke: gyűlölj, és gyűlöletre nevelj, hogy véletlenül se gondolkodhass józanul. „Megszűntek a rablások és fosztogatások, az egész ország és az egész nép kifosztása.” – 2. lecke: higgy nekünk, akkor is, ha ellenkezőjét állítjuk annak, amit tapasztalsz. Ha nem tűnik fel, hogy az ehhez hasonló cikk puszta propaganda, észre sem fogod venni, hogy a „hitlerista hordák és nyilas bandák” helyébe lépünk, és módszereink nem sokban különböznek az övéiktől...

Népakarat

Megjelenés: 1945. április 8. vasárnap

Szerző: Ismeretlen szerző

„A náci ostobaság határtalan” – írta a Népakarat című szociáldemokrata napilap ma már ismeretlen szerzője, e mondat akár cikkének címe is lehetne. Tudósítás a „hitlerizmus” követőinek bűneiről, botladozásairól „a Szovjetunió hatalmas világerejét és jelentőségét” dicsérő újságíró tollából. Az írás állításával szemben az igazság az volt, hogy a náci vezetők nem Japánba akartak menni, inkább Argentínában és más dél-amerikai országban kerestek menedéket.

Népakarat

Megjelenés: 1945. április 8. vasárnap

Szerző: Ismeretlen szerző

A „náci propaganda szemfényvesztő csalásainak” e rövid hír szerint a Vörös Hadsereg üdvös eljövetele vetett véget. A „felszabaduláspropaganda” margójára.

Népakarat

Megjelenés: 1945. április 13. péntek

Szerző: J. L.

Milyen a békebeli bosszankodás? Csak az tudja, aki fogcsikorgatva káromkodott a háborúban. A szerző úgy számol be a véres csatározások utáni folytatásról, mint a költő a bársonyos tavaszi zsongásról: szavai pillangóként röpködnek a város felett. Esztergom üde kis teraszain mindenki boldog, hiszen az ínséges idők után „az üzletek előtt nagy kosarakban [várják őket a] vitaminok, azaz sóska és spenót, azaz paraj. És annyi van belőle, hogy mindenkinek jut egy főzet”. Az új idők hajnalán a „nap is pirosan és vörösen kel”, és már kora reggel elkapkodják a Népakarat című lapot (hogy, hogy nem, éppen azt, amelyben ez az anyag is napvilágot látott). A cikk a kommunista propaganda iskolapéldája, amely során a nép tudtára adják, hogy a nép boldog.

Népakarat

Megjelenés: 1945. május 16. szerda

Szerző: Sas Ferenc

Mai napig rekordernek számítunk a pénzromlásban: a zimbabwei dollár 2008-as mélyrepülése után a történelem második legnagyobb mértékű inflációja ugyanis az 1946-os magyarországi. Sas Ferenc meglehetősen indulatvezérelt cikke ennek előszelében született, a „feketézők körmére” koppintás azonban aligha jelentett volna megoldást egy nemzetgazdasági méreteket öltő problémára. Minden bizonnyal voltak, akik az „üzérkedésből” hasznot húztak, ám a batyuzás sokkal inkább kényszermegoldás volt, mint számító üzleti megfontolás: 1945–1946 fordulóján a használhatatlanná vált pengő helyett szinte csak mindennapi szükségleti cikkekkel kereskedtek az emberek. 1 mázsa fűtőszén akkoriban például 30 kg krumplit vagy 1,5 kg sertés-, illetve baromfihúst ért. A csereberélés sokak számára az egyetlen esélyt jelentette a túlélésre, akadt, aki jegygyűrűjét volt kénytelen élelmiszerre váltani. Érdemes e cikk sorait összevetni Márai Sándor Budapesten rögzített tapasztalataival: „Pest sistereg az élettől. Hevenyészett üzletekben, kapuk alatt és az úttesten mindent árulnak, olyan cikkeket is, amelyeket már évek óta nem láttunk: malac, marha és borjú, Chanel parfüm, cipőpaszta, csokoládé, igazi tea és kávé, kockacukor, női ruhaanyagok, harisnya, cipő… A gettóból kimenekült zsidóság nagy erővel tevékenykedik, hozza az árut; néhány feketéző kereskedő ezekben a hetekben megmentette Pestet az éhhaláltól.”

Népakarat

Megjelenés: 1945. április 18. szerda

Szerző: Ismeretlen szerző

Mozi volt, mozi lesz! Mindez alapvetően jó hírnek számított 1945 tavaszán, kérdés, hogy a háború sanyargattatásaiból ébredező korabeli közönség valóban német hadifoglyok menetelését vágyta-e a vetítővásznon látni. A férfiak nem istenek filmcím már valóban „békebelibbnek” hangzik, de a beszámoló erre az alkotásra nem pazarolt többet egy kósza megjegyzésnél. „Kultúrkritikával” inkább a nyilasokat illette, miközben udvariasan elejtette a cikk végén, mintegy lábjegyzetként, hogy „az állam igénybe veszi a mozik jövedelmét”, és az intézkedés alól csak a pártok mozgóképszínházai mentesültek.

Népakarat

Megjelenés: 1945. április 20. péntek

Szerző: Ismeretlen szerző

„Pénz van, de elbújt” – ha ma jelentené ezt be a pénzügyminiszter, bizonyára futótűzként terjedne e hír az interneten, vicces, cinikus, felháborodott kommentek kíséretében. 1945 tavaszán azonban vélhetően senkinek sem volt kedve a magyar fizetőeszköz helyzetén derülni: a miniszter nyilatkozatában szereplő 100 és 500 pengős címletek néhány hónap leforgása alatt teljesen elértéktelenedtek; 1946 nyarán pedig már bagót sem ért a pénz, a milliókat, trilliókat, quadrilliókat az utcán söpörték. A stabilizáció egy régi-új pénznem, a forint és váltópénze, a fillér bevezetésével érkezett. A forint és a pengő cserearányát azonban úgy állapították meg, hogy a pengő beváltása teljesen értelmetlen legyen. Ilyen körülmények között művészet volt a megélhetés.

Népakarat

Megjelenés: 1945. április 22. vasárnap

Szerző: J. L.

A háború után, a fegyverzaj elültével a lakosság szenvedései korántsem szűntek meg. Emberek százezrei tengődtek éhezve, fázva, a rekviráló szovjet katonák zaklatásainak kitéve. Az általános áru- és élelmiszerhiányon a kormány a háború alatt kötött terménygazdálkodás fenntartásával igyekezett segíteni, azaz a parasztok készleteit az állam különböző formákban (például termény- vagy zsírdézsma) elvonta. Ráadásul a mezőgazdasági árak növekedése 40–50%-kal elmaradt az ipari árak emelkedése mögött, ami azt jelentette, hogy a parasztságnak egységnyi iparcikkért dupla mennyiségű terméket kellett előállítania és értékesítenie. A városokban fenyegető éhhalál réméhez képest azonban a nehézkes vidéki lét még mindig ígéretesebb alternatíva volt. Bár a mezőgazdaság kollektivizálása kezdetben nem szerepelt a kommunisták célkitűzései között, az világos volt számukra, hogy földosztás nélkül nem nyerhetik meg maguknak a parasztságot; a Magyar Kommunista Párt ezért támogatta a földreformot a lehető legradikálisabb formában. Miként e cikk is mutatja, a svábokat kollektíven megbélyegző propaganda segítette a párt „nemzeti” színezetben való feltüntetését, illetve „a sváb föld magyar juss” szólam megideologizálását – még ha kissé kacskaringósnak is tűnt a visszavezetés a magyarság történelmi zsákutcáira.