Pattogó szavú, erős hangú fiatalember. Bajuszának szálai megnőttek, lelógnak, mögülük erős, hófehér fogsora csillog. Gyakran nevet, hangosan, jókedvűen, a Burschenschaftok [diákegyesület – a szerk.] legényeinek nevetőkórusában kitűnően beleillene harsány nevetése. Félszemén kötés van. Barna kabátja alatt pizsama. Biztosan kitűnően tud s szeret kórusban énekelni. A fogházőr azt mondja: aligha tud cellájából az őrmesteri szobába jönni, nagyon beteg. De egy perc múlva vidáman lép be. Bocsánat – mondja –, csak kiszólok. Kimegy a folyosóra, valamit mond az őrnek, aztán újra bejön, szinte beperdül, cigarettával kínáljuk, rágyújt és – mint mondja – rendelkezésre áll. Hangos szóval felel minden kérdésre és sokat nevet. Ez az a fiatalember, akit a Kállay-kormány eltiltott attól, hogy neve nyomtatásban megjelenhessen, mert féktelen, dúvad uszítása a legnyilasabb nyilas mértéket is meghaladta; aki harsány hangjával a rádióban és féktelen tollával a nyilas lapok hasábjain olyan eszméket hirdetett, amelyeknek hatása alatt minden eszmetársa már jóval a nyilas korszak beköszönte előtt bitót ácsolt szívében a zsidók számára; aki váratlanul felfedezte magában a munkások protektorát és vad harcba kezdett a tőke és a földbirtok ellen; aki megszökött a nyilasok elől és belépett az SS-be; aki mint SS-százados ölt, pusztított, harcolt; akit kivetett magából az SS és akit internáltak a nyilasok; aki megszökött a nyilas internálótáborból és önként jelentkezett az amerikaiaknál; aki egy May-regény hőse lehetett volna és a vérbe mártott toll ámokfutója lett. Egy kicsit olyan mint a Három testőr egyike, vad, hangos, vidám, felelőtlen – de elfajzott, megszállott, mások szenvedésétől és vérétől mámoros, lelkében a felszínes jószándék alatt az emberien embertelen ösztönök mélybe nyúló gyökereivel.

Kérhetek még egy cigarettát? – kérdi lelkesen. – Óh, nagyon köszönöm… És nevet.

Ön beteg?

Igen. 1940-ben a harctéren lövést kaptam a halántékomba. Szürkehályog fejlődött ki a szememen, megoperáltak. Most duplán látok mindent, ez súlyos neuraszténiát okoz. Rettenetes fejfájásaim vannak. Például Önt is két embernek látom és az egyik lebeg a másik körül.

Mindig fekete szemüveget hordott?

Az egyik szemem mindig rosszabb volt, mint a másik. A jó szemem sérült meg s most a rosszabbik szememmel jobban látok…

Ön Görgey Artúrnak leszármazottja?

Igen. Ő dédapámnak testvére volt. Én most harmincegy éves vagyok. Kétéves lehettem, amikor apám elvált anyámtól. Anyám kiment Amerikába, most is ott él, New Yorkban. Amerikai állampolgár. Apám testőrparancsnok volt, most nyugalmazott tábornok. Engem apám rokonai neveltek fel. Tízéves koromtól katonaiskolába jártam. Családomban mindenki katona volt. Én ugyan mérnök akartam lenni, de később szívesen mentem a katonapályára. Arra, hogy valaha újságíró leszek, álmomban sem gondoltam. (Nevet.) Lenéztem az újságírást, nem tartottam úri foglalkozásnak. Erről beszéltem egyik régebbi letartóztatásomkor kommunista elvtársakkal…

Miért mondja, hogy elvtárs? Önnek elvtársa a kommunista?

Akkor kommunista voltam. Most nyilas vagyok. (Nevet.) 1936-ban avattak hadnaggyá. A hadi akadémián főként a történelem, a matematika, a fizika, a művészet érdekelt. Nagyon jó tanuló voltam, de a magaviseletemmel nagyon sok baj volt. Azzal nagyon sok… (Nevet.)

Miben áll a fegyelmezetlensége?

Főként abban, hogy a feletteseimnek mindig megmondtam a véleményemet. Mondták is: ni, a bolond Görgey… Amilyen kellemetlenek voltak a cikkeim, olyan kellemetlen voltam privát életemben.

Mit kedvelt legjobban olvasmányai közül?

Elsősorban Jókait. 12 éves koromtól kezdve mindent elolvastam, ami a kezem ügyébe esett. A családomban Kornél bácsi, Görgey Artúr fia, nagy Napóleon-, Robespierre- és Danton-imádó volt. Én hát sokat hallottam és sokat olvastam Napóleonról. Azok az olvasmányok ragadtak meg legjobban, amelyek egy emberi lélek útját írják le, ha e lélek számos viszontagság és kaland után legyőzik az akadályokat és célt ér. Érdekelt Talleyrand, Stefan Zweig, Emil Ludwig…

Mit szólt hozzá, amikor kiderült, hogy a zsidó Stefan Zweignek menekülni kellett hazájából és Dél-Amerikában öngyilkos lett?

Erre feleletül elmondom, mi piszkált fel engem a zsidók ellen. Először: a családban egyebet sem hallottam, csak ezt: zsidó! zsidó! zsidó! Mindennek a zsidók az okai, legfőként annak, hogy az ország olyan helyzetbe jutott, amilyenben vergődnie kellett, a zsidók az okai a nép szociális elesettségének is; mindig ezt hallottam a családomban. Nekem azért volt néhány jó zsidó barátom… Nem egy zsidó családhoz jártam is, de amikor az apám ezt megtudta, ki akart verni a házból. Erre én azt feleltem neki, apám, a zsidót lehet gyűlölni, de mindenesetre meg kell ismerni, hiszen a zsidóban vannak jó tulajdonságok is…

Például?

Például a szolidaritás…

Gondolja, hogy a zsidó nagytőkés szolidáris a zsidó munkással? Hogy a zsidó nagytőkés jobban fizeti a zsidó munkást, mint a keresztény?

Nem. (Nevet.) Nem. Viszont a zsidó családok a legmesszebbmenően összetartanak. Szóval, ez volt az egyik oka annak, hogy a zsidógyűlölet fejlődött ki bennem. A másik oka az volt, hogy a katonai iskolában mást sem hallottam, mint: zsidó! zsidó! zsidó! Az egész oktatásnak ez volt az erkölcsi alapja. Te úr vagy – szólt az oktatás –, te glasszékesztyűt hordasz, te nem cipelhetsz koffert, te munkással nem lehetsz pertu, sem zsidóval, a munkás mind a vad kommunista, a zsidó mind kiszipolyozó…

Milyen szociológiai munkát olvasott?

Bebelt, Marxot, a Kommunista Kiáltványt. Mondhatom előítélettel olvastam ezeket a könyveket. Aztán csodálkoztam, mennyi igazság van bennük. Például Engelsről azt tanították a katonai iskolában, hogy szifilitikus junker, aki összeállt a zsidó Marxszal, ebből a házasságból várbajos nyomorék született: a Kommunista Kiáltvány. De térjünk vissza a zsidóságra, hiszen tudják az urak, ez nekem centrális problémám volt. Folyton csak azt hallottam a szülői házban, a katonaiskolában, hogy a zsidók 1919-es forradalma patkánylázadás volt, a szenny kicsapott a kanálisból… rettenetesen elfogult nevelés középpontjában állottam. Most már tudom…

Mikor végezte el önmagában ezt a revíziót?

Amikor megismerkedtem mostani feleségemmel. 1939-ben történt. Feleségem kalapszalonban dolgozott. Szülei egyszerű emberek voltak. Csinos asszony, egy gyermekünk van… Ő vezetett rá engem az igazságra… Vitézi bálon ismerkedtünk meg… Tánc közben odavetette nekem: Na, ez a gazember kormányzó… Felhorkantam. Rögtön ott akartam hagyni. Félév múlva már magam is rájöttem, hogy igaza van. Ő vezetett rá engem annak a felismerésére, milyen igazságtalan a vagyonmegosztás. De még mindig éles állásfoglalás élt bennem a zsidóság ellen, azonban akkor már a szociális reformokért küzdöttem. Sokáig latolgattam magamban: a Szovjet vagy Németország? A német fellendülés egyre jobban elragadott. Annak ellenére, hogy a németek sosem tartoztak a kedvenceim közé. Akár szimpatikus Németország, akár nem – gondoltam –, mégis az az ország, amely meg fogja hozni Magyarországon is a szociális átalakulást. Természetesen az, hogy Németországtól vártam a szociális átalakulást, még csak fokozta a zsidósággal szemben táplált gyűlöletemet. A zsidóságot tartottam a feudális rendszer legfőbb támaszának…

A gazdag zsidóság feudális? Nem inkább kapitalista? Tisztában van Ön a fogalmakkal?

Igen. A kapitalista zsidók kapcsolatai a feudális grófokkal és nagybirtokosokkal alátámasztották a feudalizmust. Így gondoltam.

Azt hiszi, a zsidóság nélkül Magyarországon megbukott volna a feudalista és a kapitalista gazdasági berendezkedés?

Biztosan megmaradt volna. Csakhogy a zsidóság még alá is támasztotta. De kérem, uraim… (Nevet.) Ha mindaz igaz lett volna, amit gondoltam, akkor most beszélgetnénk itt… (Széles gesztus a nedves, homályos falak felé.) De közben a németek nekem alaposan bemutatkoztak, tudom, hogy mifélék, láttam őket működni Mauthausenben…

Mikor indult el Önben a németekkel szemben a revízió?

Ma egy éve. Amikor rájöttem, hogy Veesenmayer egy utolsó svihák, aki politikai hatalmát egyéni vagyonszerzésre használja fel. A Standard-gyárból értesítést kaptam, hogy a munkásokat különböző akciókban nem részeltetik. Amikor ezért felelősségre vontam az igazgatóságot, azt a választ kaptam, hogy Veesenmayer intézkedésére történt minden. Felmentem a követhez. Mellének szegeztem – buta Görgey-módra! – a vádat. Felugrott, kiabált, hogyan állhatok elő ilyen vádakkal, én a prononszírozott németbarát és éppen ellene, aki most kapott a Führertől magas kitüntetést… Egy hét múlva már a Fő utca egyik börtönében ültem. Aztán internáltak. Megszöktem. Beálltam az SS-hez.

A Sztójay-éra alatt miért tartóztatták le?

Osztályellenes lázítás miatt. De 1945. március 14-én a nyilasok is letartóztattak. (Nevet.) Előzőleg leveleztem Szálasival. Azt a vádat emelték ellenem, hogy én zsidókat szöktetek Magyarországról és zsidó vagyont rejtegetek. Megírtam Szálasinak, mi a véleményem erről a vádról… Szálasi meg közölte velem, hogy le kell tartóztatni engem, mert mint katonatiszt, felesküdtem rá és mégis lázadást szítok ellene Németországban… (Nevet.) Hát szóval a Veesenmayer-féle csalódás volt egyik oka annak, hogy német-barátból német-ellenség lettem. De volt ennek más oka is. Az SS-ben szolgáltam, ott egy százados-bajtársam elárulta nekem az SS terveit: a háború után nem lesz szükség álarc viselésére, le lehet majd vetni a maszkot és akkor alaposan ki lehet és ki kell majd írtani a lengyeleket. Magyarországon olyan politikát fognak folytatni, amilyent a Habsburgok folytattak, csakhogy ügyesebben, a németek át fogják venni a zsidóság szerepét, a magyar dolgozzék, a német pedig be fogja zsebelni a hasznot. Winkelmayernek hívták azt a német SS századost, aki ilyen őszintén feltárta a terveiket. Ő sejttette velem azt is, mi történik a zsidókkal Németországban… Ezek a dolgok elrettentettek engem… Sejteni kezdtem, mit akarnak művelni a németek Európában a háború után, olyan dolgokat, amilyen akkor – ezt csak később tudtam meg – már teljes erővel folytak… Ez 1944 októberében történt…

Addig nem tudta, mi történik Németországban a zsidókkal?

Kijelentem, ha tudtam volna a gázkamrákat, a hamvasztókat és a többi nácidolgokat, géppisztolyt fogtam volna és elmentem volna partizánnak. Ezek a szörnyű disznóságok okozták a katasztrófát… De ezeket a rémségeket csak most tudtam meg…

Miért dobták Önt ki az SS-ből?

Mert állítólag a Hunyadi-hadosztály tisztjeit lázítottam a németek, a legénységet a tisztek ellen… (Nevet.) A lázítás abból állt, hogy a tiszteknek előadást tartottam, megmondtam, hogy új világ jön, vége a réginek…

Meddig hitt a német győzelemben?

Az urak nagyon buta embernek fognak tartani, mert bizony nagyon sokáig hittem… Körülbelül addig, amíg a nyilasok le nem tartóztattak, vagyis 1945 áprilisáig… A hiedelem oka a fordított gondolkozás volt. Azt mondtam magamban: Hitler Adolf nem lehet olyan gazember, hogy tovább folytatná saját fajtája céltalan öldöklését, ha nem tudná, hogy a háború sorsát eldöntő csodafegyverek a kezében vannak, nem lehet ilyen gazember… Nem is a fegyverek döntötték el ezt a háborút, hanem az árulás!

Éspedig?

Árulások sorozata! Szabotázsok! Például Göring is szabotált. Borzalmas, milyen szabotálás folyt például a repülőgépgyártás terén! Hogy mi volt ennek a szabotázssorozatnak az oka, nem tudom. Bolondok voltak a német szabotálók… vagy sátánok…

Milyen nyelven beszél Ön?

Németül, angolul, franciául, olaszul.

Hitler-ellenes könyvet olvasott?

Egyet sem. De nem is akartam ilyent olvasni. (Nevet.) Nem akartam csalódni… Féltem, hogy leesek a mennyből a föld alá… És nem találtam volna más megoldást…

A Mein Kampf-ot olvasta?

1941-ben Azt hittem, meg fog rázni. Nem rázott meg. Sok dologgal egyetértettem benne, de nagyon rosszul esett az, ami Magyarországgal volt kapcsolatos… Tulajdonképpen ezt sem akartam tudomásul venni, rátettem egy lóra, nem akartam csalódni benne… nem akartam!

Mi volt és mi most a véleménye Hitlerről?

Mi volt? Az, hogy teljesen önzetlenül dolgozott népéért. Most már tudom, hogy agyilag beteg volt és egész Európát, elsősorban hazánkat tönkretette, becsapta, hazudott, olyan katasztrófát zúdított Európára, amilyent még nem látott a világ. Azon töröm folyton a fejemet, milyen módon lehetne jóvátenni azt, amit elkövettem. Kijelentem, én meggyőződésből tettem mindent, nem karrier-éhségből. Felajánlottak nekem mindenféle pozíciót, semmit sem fogadtam el. Felajánlották nekem a vattai birtokot, amely egy zsidó bérlő kezében volt. Telefonált az ügyvédem: Görgey úr, csak egy kétpengős okmánybélyeg kell, adja be az igényét… Nem adtam be.

Kalandregények érdekelték?

Nagyon. Verne. (Kérdés nélkül.) És még valami volt az elsoroltakon kívül, ami a legélesebb zsidóellenes vonalra vitt: propaganda. Az ellenoldal propagandáját pedig nem akartam hallani. Nem akartam!

Mégis hogyan lehet, hogy mindezt csak most látja be?

Mert – ismétlem – akkor nem láttam semmit, ami az én vonalamról képes lett volna eltéríteni.

Sport?

Boksz, birkózás, vívás, tenisz.

Mindig hordott szemüveget?

Egy időben monoklit hordtam. Részben mert kellett, részben nyegleségből, katonatiszt voltam…

Intenzív szerelmi életet élt?

Nem. Soha nem tudnám puszta kalandért megcsalni a feleségemet.

Vallásos ember Ön?

Tizenöt éves korom óta az vagyok. A nagy bajok vettek rá a vallásosságra, a nagy betegségek, a nagy veszélyek…

Hogyan tudta összeegyeztetni a gyűlölködést, amit hirdetett, az evangéliumi tanításokkal, amelyekben hitt?

Szenzibilis… az akaratomat minden akadályon át érvényesíteni akaró ember voltam… Nem az evangélium, hanem a szociális reformok megoldása lebegett mindig a szemem előtt…

Nem volt bűntudata a gyűlölködés hirdetése után?

Soha.

Hisz a túlvilágban?

Az Úristent szeretem, tudom, hogy minden Tőle függ, ha befejezi életét az ember, akkor Tőle függ, milyen sorsa lett túlnan…

Önnek milyen sorsa lesz?

(Hosszú gondolkozás után.) Ha most meghalnék… legalább annyit szenvedtem már az életben, amennyi rosszat tettem… de még sok vezekelni való volna a földön… Főként a zsidóságról írott cikkeim miatt… Mert talán e cikkek is hozzájárultak, hogy úgy bántak a zsidósággal, ahogy bántak…

Mit tenne, ha kiszabadulhatna?

Többet foglalkoznék a családommal, mint eddig, igyekeznék boldoggá tenni őket… és a hibáimat jóvá akarnám tenni… Mármint a bűneimet… Szeretném bemutatni őszintén és nyíltan: íme, nézzétek, mit csinált egy elvakult, egy félrenevelt ember… Én roppantul szánom-bánom bűneimet… Elsősorban megírnám naplómat, ezzel a címmel: „Egy volt fasiszta emlékiratai”.

Milyen büntetésre számít?

Nehéz kérdés… nehéz kérdés… Súlyos lesz a büntetés. Jószándékaimat nem fogják tekintetbe venni. 10-15 évi fegyházat fogok kapni… De lehet, hogy felakasztanak.

És mi történt volna Önnel, ha a németek győztek volna?

(Nevet.) Akkor nem itt ülnék, hanem valamelyik német internálótáborban. Vagy már régen agyonvertek volna német bajtársaim…

Jó alvó?

Igen. Kint is, itt bent is. Álmaim tipikus „Wunschtraum”-ok [Vágyálom – a szerk.]. Gyermekkoromban kínzó álmaim voltak. Hosszú üldözés után felriadtam és kiabáltam: segítség! segítség! Mindig valami rettenetes szörny üldözött, rám mászott a sarokból, rám akart rohanni, szörnyű álmok voltak…

Segített Ön a zsidókon?

Meggyőződésem ellen tettem, amit érdekükben tettem, restelltem, titokban tettem. A szemébe mondtam annak, akin segítettem, amikor hálálkodni jött hozzám, hogy én semmit sem tettem az érdekében… (Nevet.) Szégyelltem… (Nehezen mondja.) Egy Albrecht nevű zsidó volt… a kislányának életét mentettem meg…

Mit érzett, amikor gyűlölködő cikkeit írta: felindulást, dühöt, vérszomjat?

Kétségtelenül fokozott lelkiállapotban voltam… Mint kopó, amikor megy a vad után, már rajta van, érzi a szagát, nem engedi el…

Tudta, hogy deportálják a baloldali keresztényeket és a zsidókat? Tudta, milyen sors vár ezekre Németországban?

Mauthausenben tudtam meg. Ott mondták el nekem és ott láttam én magam is. Én nem kínozni akartam a zsidóságot, hanem kikapcsolni a gazdasági életből, de velük együtt azokat, akik a zsidó vagyon hátán jutottak a magasba… Fel akartam osztani a nagybirtokot, a középbirtokot, a papi birtokokkal együtt.

Mit tart élete legnagyobb bűnének?

Három bűnöm van. 1. Nem törődtem eléggé a családommal. 2. Gyűlöletet hirdettem a zsidóság ellen. 3. Beléptem az SS-be.

És mit érez legnagyobb erényének?

Két erényem volt: 1. Mindent meggyőződésből tettem. 2. El tudtam jutni a teljes lelki revízióig.

(Amikor elköszönt, vidáman nevet. Borostás az arca, fekete szemüveg van rajta, félszemén fehér gyolcs. A börtönfolyosón, amelyen cellájába siet, harsány hangon köszönget a fegyőröknek.)