Az elnök kérdéseire Csia kijelenti, hogy a vádat megértette, de nem érzi magát bűnösnek. Elmondja, hogy 1939-ben, a párt megalakulásakor lépett be a Nyilaskeresztes Pártba a választások előtt. A szentendrei kerületben választották meg képviselővé. A párt megalakulása után a belügyeket intézte a pártban, továbbá a parlamenti csoport anyagi ügyeit, valamint a jogi és szociális osztályt vezette a pártban.

Elnök: Október 15-e előtt Önnek volt valami szerepe a Veesenmayer-Szálasi találkozó létrehozása körül?

Csia elmondotta, hogy nem volt szerepe, de a találkozón részt vett.

Elnök: Elméletileg milyen terveket hallott.

Csia: Nem tudnám megmondani.

Elnök: Emlékszik arra, hogy Veesenmayer arra kérte Szálasit, hogy a kibontakozás ütemezésénél, amennyire egyáltalán módjuk lesz, teljes realitással és őszinteséggel vázolja a helyzetet és mondja meg, mit tud végrehajtani, nehogy újra azokon a keserves napokon kelljen átesnie, amelyek sok csalódást okoztak.

Csia: Erre nem emlékszem.

Elnök: Veesenmayer ezzel kapcsolatban ismételten kérte Szálasit arra, hogy őt mindenkor ezt a kérdést illetően teljes őszinteséggel előre tájékoztassa.

Csia: Nem emlékszem.

Elnök: Nem emlékszik ebben a vonatkozásban semmire?

Csia: Nem tudok annyira németül; ha magyarul folyt volna a beszélgetés, visszaemlékeznék. Gyenge nyelvtudással a beszélgetésbe bekapcsolódni nem lehetett.

Elnök: Ön azt mondotta, hogy ezeknek a tárgyalásoknak lényegéről tájékoztatták önöket. Mi volt a tájékoztatás szerint a tárgyalásoknak lényege?

Csia: A párttal kapcsolatban munkáról, a kormányzó fogadja Szálasit, megkísérli a pártok szabad szervezkedését elérni.

Elnök: Mondotta Szálasi, hogy ebben az irányban folynak tárgyalások, hogy valamilyen együttműködés biztosíttassék a németek között és a hungarizmus között a hatalom átvételének irányában.

Csia: A hatalom átvételét Szálasi mindig a nemzet akaratából és a kormányzó akaratából német segítség nélkül óhajtotta átvenni.

Elnök: Ha Ön azt tudta volna, hogy ilyen tárgyalások folynak német vonalon, mit szólt volna Ön ehhez annakidején.

Csia: A pártvezető tekintélyének alávetettem volna magamat, amíg tagja voltam a pártnak, nem tudom, mit tettem volna azonban, ha láttam volna ezt az ellentétet, ami fennállott az ő álláspontja és a között, amit hirdetett.

Elnök: Ön azt mondotta, hogy a nemzet akaratából akarták átvenni a hatalmat. Hát október 15-én a nemzet akaratából történt a hatalom átvétele?

Csia: Október 15-én a kormányzó akaratából történt az átvétel.

Elnök: Meg volt győződve, hogy ennek a kormányzónak október 15-én szabad elhatározása volt az, hogy önöknek a hatalmat átadja?

Csia: Erről meg voltam győződve.

Elnök: Miért?

Csia: Előzőleg már hallottam, hogy a kormányzó le akar mondani.

Elnök: Kitől hallotta?

Csia: Szálasinak is mondotta amikor kihallgatáson járt nála, hogy le akar mondani.

Az elnök Szálasihoz fordulva megkérdi: Szálasi Ferenc, mit szól ehhez?

Szálasi: Nekem nem mondta ilyen formában, hogy le akar mondani.

Elnök: Le akart mondani abból a célból, hogy fiának adja át a hatalmat, de nem önöknek.

Szálasi: Vörös Jánostól hallottam, hogy le akar mondani, ő azt mondotta nekem, hogy az ő tanácsára vonta vissza lemondási szándékát.

Elnök: Azt állítja a kormányzóról, akinek dinasztia-alapítási céljai voltak, hogy ő le akart mondani, úgyhogy az államhatalom a maga és családja kezéből teljesen kiessék?

Szálasi: Hogy hogyan akart lemondani, azt nem tudom megmondani, ezt az tudná megmondani, akivel erről beszéltem, Vörös János.

Elnök: Az a kormányzó akart lemondani az önök javára, aki a nemzet érdekei ellenére görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy sem erkölcsileg, sem tehetségileg arra nem alkalmas, hogy családja számára biztosítsa a hatalmat? Önöknek nagyon jól kellett tudni azt, hogy a kormányzó a hatalom gyakorlásáról nem akar lemondani.

Csia: Valószínűleg tanácsadói befolyásolták. A kormányzóságnak kulisszatitkai voltak, amelyeket én nem tudhattam.

Elnök: De az Ön szeme előtt voltak azok a tények, amelyekből következtetni lehetett. Nem tudott arról, hogy itt álltak Budapesten a német csapatok? Mit gondolt Ön, a németek belenyugodtak volna a fegyverszünet proklamálásába és ennek következtében már parkolóban voltak, hogy itt hagyják Budapestet?

Csia: Sőt ellenkezőleg, az ittlévő német csapatok ellenállást fejtettek volna ki, hogy megakadályozzák a fegyverszünetet.

Elnök: Rendben lévőnek találta Ön azt, hogy az államfőt ilyen, a nemzet létét közvetlenül érintő elhatározásánál külföldi hatalomnak jelenlévő katonai ereje befolyásolja?

Csia: Befolyásolhatta.

Elnök: Ön ennek ellenére nyugodt lélekkel odaadta magát az október 15-ét követő eseményeknek Szálasi irányvonalában?

• Tudta azt, hogy a kormányzó ekkor már német őrizetben volt?

Csia: Nem tudtam. Ha tudnám, megmondanám.

Elnök: A vár ostromáról tud-e?

Csia: Semmit sem tudok.

Elnök: Érdekes, egész Budapest tudott a Vár ostromáról és éppen Önök, a nyilaskeresztes vezérek sorban nem tudnak semmit?

Csia: Erről csak utólag hallottam.

Elnök: Ekkor már értesült arról is, hogy a kormányzó német őrizetben van. Ekkor nem erősödött meg az aggálya abban az irányban, amire az előbb utaltam?

Csia: Nem erősödött meg, mert a lemondás Lakatos miniszterelnök ellenjegyzésével történt, a megbízatás tehát alkotmányjogilag szabályszerű.

Elnök: Mikor látta Ön ezt?

Csia: Tegnap volt szó erről, mert közös zárkában vagyunk Szásszal, Beregfyvel, Rátz-cal… (Zúgás és moraj a közönség soraiban) – ott van azután Budinszky és Buócz is.

Elnök: Az október 15-i helyzetben hogyan vállalkozhatott arra, hogy támogatja ezt az irányzatot, amely a nemzetet az őrült, bűnös megkezdett úton tovább vitte.

Csia: Nem láttam reménytelennek akkor a helyzetet.

Elnök: Mire alapította Ön a reményt?

Csia: Németország és Japán erejére.

Elnök: És nem gondolt Ön Amerikának, Angliának, Oroszországnak, Kínának, Dél-Amerikának és a többieknek az erejére, amely mind Németország ellen sorakozott fel, sőt akkor már egyre nagyobb hatékonysággal sorakoztak fel a leigázott államok is?

Csia: Még mindig bíztam abban, hogy sikerül kiegyezéses békét kötni. Voltak hírek akkor a Szovjettel kötendő békéről is.

Az elnök további kérdéseire vádlott kijelenti; ezt részleteiben nem tudja megindokolni, de ez a meggyőződése. Ő erősnek tartotta a németeket.

Elnök: Ön számolt azzal a lehetőséggel is, hogy a háborút elveszítjük?

Csia: Ezzel nem számoltam. Mint legrosszabb lehetőséggel egy megegyezéses békével számoltam az oroszok felé, amelybe Magyarország is bekapcsolódhatott volna.

Az elnök rámutat, hogy még Szálasi is – bár valamivel későbben – számolt a háború elvesztésének lehetőségével.

Elnök: Tehát Ön október 15-ét követően a kormányzótanácsnak lett tagja?

A vádlott igennel felel, s a további kérdésekre kijelenti, hogy semmi különös tevékenységet ebben a minőségben nem fejtett ki. A kormányzótanács tanácsadó szerv lett volna, de gyakorlatilag Szálasi soha nem kérdezte meg őket.

Elnök: S a pártban nem tevékenykedett?

Csia: A párt fel lett oszlatva.

Elnök (Gúnyosan): Hogyan nélkülözhette a pártot ezekben a vészes időkben, amikor állandóan a totális bevetés szükségességét hirdették. Akkor az Önök működése annyiban merült ki, hogy tisztséget viselt amelynek semmiféle tényleges ügyköre nem volt?

Csia: Így volt.

Elnök: Mennyiben vette ki részét a sokat hirdetett totális bevetésből?

Vádlott kijelenti, hogy katona volt, november 1-jén bevonult, 10-én azonban kérésére a helyettes hadügyminisztertől különleges megbízatást kapott s ennek értelmében különböző helyeken a csapatokat látogatta. Feladata a csapatok lelkesítése volt.

Elnök: Szálasi Ferenc, mi volt az oka annak, hogy Csia Sándor, aki az önök pártjának egyik legillusztrisabb tagja volt, október 15-ét követően nem elsőrendű beosztást kapott, kegyvesztett lett?

Szálasi: Nem, a kormányzótanácsot be akartam közjogilag építeni, de a beépítés nem volt lehetséges.

Elnök: Hova akarta beépíteni?

Szálasi: Ez a kormányzótanács az én tervem szerint lett volna az a legvégsőbb fórum, amely ugyancsak államfői jogokat gyakorolt volna mindaddig, amíg az államfői kérdésben az ideiglenesség megszűnik.

Az elnök ezután Csia beszédeit és cikkeit ismerteti, majd újra folytatja a kérdezést:

Elnök: Most sem látja be, hogy helytelenül cselekedtek?

Csia: Ha újra kellene cselekedni, ugyanúgy cselekednék; hogy mit, azt az adott viszonyok mutatnák meg.

Elnök: Ha önök szerették volna nemzetüket, most össze lennének törve és azt mondanák: nekünk buknunk és pusztulnunk kell, mert a nemzet elpusztult. Nem érez ebben a vonatkozásban felelősséget?

Csia: De igen, érzem a felelősséget.

Elnök: És ennek milyen további következményeit vonja le? Most mit mond az Ön lelkiismerete.

Csia: Nekem is megvan, Elnök Úr, a bajom, szomorúságom. A családomat is elvesztettem. Nekem is megvan a magam keresztje.

Elnök: Belátja-e azt, hogy az önök mozgalma különösen október 15-én – akkor teljesedett be ez a végzet – a nemzet helyzetét súlyosbította?

Csia: A nemzet helyzete akkor olyan súlyos volt, hogy azt hiszem nem súlyosbítottuk.

Elnök: Nincs Ön tudatában annak, hogy egy elvesztett háború minden feleslegesen tovább harcolt nappal jobban és jobban elvész és egyre több veszteség éri a nemzetet minden nappal? Nincs ennek tudatában?

Csia: Igen.

Elnök: Most visszatekintve, látni azt is, hogy október 15-e után minden nappal a nemzet többet és többet vesztett, mint amennyi október 15-én a veszteségállománya volt.

Csia: Kétségtelen, ezt belátom.

Elnök: Akkor be kell látnia azt is, hogy ezt a veszteségtöbbletet az a tény okozta, hogy az önök mozgalma október 15-én támogatta a németeket abban, hogy a kormányzó fegyverszüneti proklamációjának valóraváltását meghiúsítsák.

Csia: Nem támogattuk a németeket.

Elnök: Nem veszi észre, mennyire nem mer helytállni, kibújni az erkölcsi felelősségvállalás szempontjából minden kérdésre való egyenes válaszadás alól?

• A nemzeti szövetségnek tagja volt Ön – kérdezi ezután az elnök.

Csia: Nem tudom, azt hiszem, nem voltam. (Gúnyos derültség.)

Elnök: Önnek tudomása volt Szálasi Ferencnek a zsidókra vonatkozóan kiadott rendelkezéseiről?

Csia: Nem volt tudomásom.

Elnök: Nem tudott arról, hogy a zsidókat átadták a németeknek?

Csia: Ez még májusban történt.

Elnök: Október 15-e után a budapesti zsidókkal kapcsolatban.

Csia: Arról nem volt tudomásom, én egyáltalán a zsidókérdéssel nem foglalkoztam. A minisztertanácsnak egyáltalán nem voltam tagja.

Elnök: Tudott Ön arról, hogy a pártszolgálatosok a budapesti zsidókkal és általában a budapesti zsidókkal szemben súlyos kegyetlenkedéseket követtek el?

Csia: Nem volt tudomásom.

Elnök: Ön a vád szerint egy alkalommal tanúja volt a hűség házában a zsidók megkínzásának és helyesnek tartotta. Tud Ön erről?

Csia: Nem.

Elnök: Ön soha semmiről nem hallott?

Csia: Nem.

A politikai ügyész ezután megkérdezte a vádlottat, hogy emlékszik-e arra, miszerint a kormányzótanácsban való tagságán kívül tervbe volt véve egy még magasabb méltóság számára: nádorságra kandidálta Szálasi első helyen önmagát, második helyen Csia Sándort.

A vádlott nem emlékezett rá.

Politikai ügyész: Csak azért mondottam, hogy tudassam, mennyire megbecsülte Önt vezére.

A politikai ügyész ezután elmondotta, hogy a fenti tervet Szálasi Veesenmayernek adta át. Ez az átállítás menete volt. Akkor történt ez, amikor Szálasi elkészítette a kormányzó lemondó nyilatkozatát is. Az állítás menetében két lehetőséget állít fel Szálasi: Ha a kormányzó lemond és ha nem mond le. A tervezet szerint mindkét esetben sor került volna az úgynevezett nádori tisztség betöltésére. Második helyen Szálasi Csiát jelölte meg. A vádlott kijelentette, hogy ezekről a tervekről nem tudott. A vádlott tagadta azt is, hogy Szálasi megbeszélte volna vele a kormányzói lemondó nyilatkozatot.