Kopottas bőrkabát van rajta. Fekete haján, bajuszán megcsillan a villanyfény, amely a börtönlevegő nehéz homályán lomhán kúszik át. Szép szál ember, de felső testében hajlott, feje előrebukik. Határozottan szép férfiarca puhán, betegesen, sunyin imbolyog a váltakozó fényben és árnyban. Arcának húsa kicsit puffadt és sárga. Nagy, fekete bajusza mögött rejtőzködve ülnek a sárga húslebernyegek. Alig mozdul, miközben beszél; fejét néha megfordítja, mintha hátulról támadást várna. Gyakran mosolyog, tisztán érezni mosolyaiban a meghunyászkodást, a bocsánatkérést, a barátkozni igyekvést. Elnézést kérnek e mosolyok, az ártatlanságot próbálják bizonyítani, szolidaritást keresnek, egy-egy kinyújtott kéz minden mosolya, megbocsátó, megértő kézért könyörögnek. Nagyon csendesen beszél. Alig hallani a szavát. Ez a megvadult csendőrtiszt, aki húszéves kora óta vidéki csendőrőrsök állomáshelyein kártyázott, ivott, kvaterázott, trágárkodott, ordítozott és később, a német gázkamrák és halott-hamvasztók számára szállította a baloldali keresztények és zsidók százezreit, csecsemőket és aggastyánokat, terhes anyákat és betegeket rúgott és rúgatott a vagonokba, üvöltve, vérbe borultan milliók kínjától és halál-hörgéstől, a vagonokban vízért sóhajtozók és társaik holttestén alvók szenvedéseitől még vadabbá vadultan –, ez a parlamenti szerepléseiben is leghangosabb és legféktelenebb csendőr most olyan halkan beszél itt, mintha angyalok tartanák torkában a hangfogót. Néha megsimítja homlokát. Egy börtönőr téved a szobába. Feláll, várja az utasítást s mosolyog, alázatosan és szelíden. Mint cellájában egy szerzetes.

Bocsássanak meg az urak, de rossz fizikai kondícióban vagyok, nagyon lefogytam, ma a koszt is rossz volt, levest kaptam és két darab kenyeret és bizony az emlékezőtehetségem is sokszor kihagy. De talán meg fogják ezt érteni… Parancsoljanak.

Csak beszéljen, Baky úr. Amit óhajt. Bármiről. Az életről, gyermekkoráról. Ha akar, beszéljen másról. Ami éppen eszébe jut.

Kérem. A nevemet bizonyára tudják az urak. Negyvenhét éves vagyok. Nyugalmazott csendőrőrnagy. Budapesten születtem. Anyámat az ellenséges csapatok bevonulása után megölték. Hetvenhét éves volt. Apám 1902-ben halt meg…

Miben halt meg?

Hűdéses elmezavarban. Vármegyeházi ülnök volt. Állítólag a sok munkába őrült bele. Volt huszonhét hold földünk is… Két testvérem volt. A nővérem anyámmal pusztult el.

Milyen pályára készült gyermekkorában?

Mérnök akartam lenni. Később megtetszett a katonapálya. Katona lettem, mert szegények voltunk és alapítványos helyet kaptam a katonaiskolában. Közepes eredménnyel elvégeztem a hadapródiskolát.

Miért tetszett Önnek a katonapálya?

Nem tudnám megmondani. Talán a rend és fegyelem tetszett.

Mi volt a kedvenc játéka gyermekkorában?

A labdajáték, meg a csendőr-pandúr. Minden játékban igyekeztem mindig első lenni… A sportban is, 300 érmet nyertem. Hosszú- és középtávfutó voltam, jó eredményeket értem el a vívásban, a diszkosz- és gerelyvetésben… De már például a boxolás és a birkózás nem nagyon tetszett, durvának találtam. A futballban sem szerettem a durva, csak a kemény, férfias játékot. Orth Gyuri, Schlosser, Sárosi, Braun Csibi volt a kedvencem…

De hiszen Braun Csibi zsidó volt!

Sportban nem érdekeltek a faji kérdések.

Mi volt a kedvenc olvasmánya gyerekkorában?

A történelmi regényeket szerettem.

Például?

Nem tudok emlékezni… Sokat dolgoztam mindig… Rossz a memóriám…

Kedvenc magyar írója?

Mikszáth, Makay, Vas Gereben.

Külföldi író?

(Hosszú hallgatás után, akadozva: ) Pearl Bucktól olvastam, meg Lagerlöf Selmától… A Háború és Békét is olvastam…

Ön a háború vagy a béke híve?

A békét szerettem mindig. Izmos, erős ember voltam, de sohasem verekedtem.

Vallásos ember Ön?

Istenhívő voltam, de nem voltam templombajáró.

Hisz a túlvilágban?

Feltétlenül.

Párbaja volt?

Kétszer. Egyszer Bajcsy-Zsilinszky Endrével, szegénnyel, aki egy parlamenti közbekiáltásom miatt provokált, egyszer egy Kölcsey nevű képviselővel. Vívóbajnok vagyok, mindkettőt ugyanazon a helyen vágtam meg. De éppen, mert vívóbajnok vagyok, sohasem krakélereskedtem. Bajcsy-Zsilinszkyvel egyébként jó viszonyban voltam, sokat beszélgettünk, de ő később elvadult baloldali lett.

Petschauer Attilát ismerte? Tudta, mi történt vele? Ha tudta, miért nem segített rajta, mint vívóbajnok-társán?

Ismertem, szegényt. Kitűnő vívó volt. Fogalmam sem volt, mi történt vele. Csak jóval később tudtam meg. Ha idejében jöttek volna hozzám, bizonyára megpróbáltam volna segíteni rajta. Mint ahogy sok zsidón segítettem. Csak most tudtam meg, hogy később mégis elvitték és meghalt. Végtelenül sajnálom őt.

Mint csendőrtiszt, ilyen volt az alantasaihoz?

Vajszívű. A legjobb viszonyt tartottam velük.

Alkohol?

Fogyasztottam. Szerettem elfröccsözgetni… Különösen az alföldi homoki bort szerettem. De nem voltam részeges.

És Endre László?

Ő részeges volt. De róla nem szeretnék beszélni. Mindent neki köszönhetek. Az egész katasztrófát, amiben vagyok…

Általában milyen volt a hangulata?

Kiegyensúlyozott. A magam helyzetével mindig meg voltam elégedve, még a legnagyobb nyomorban is, pedig, de sokat nyomorogtam! Különben elég szangvinikus ember voltam, gyorsan jöttem dühbe, de sohasem verekedtem. Egyetlen szenvedélyem volt: másokat segíteni…

Nős ember?

1922-ben nősültem. Nagyon jó házaséletet éltem.

Monogám természetű ember Ön?

Nagyon ritkán léptem félre. Ha tettem, utólag idegesített. Egy kezemen meg tudnám számlálni… Természetes parasztisággal éltem szerelmi életemet, amely egyébként nem is volt számomra túlságosan fontos.

Mondja kérem, mi a pszichoanalízis?

(Rövid gondolkozás után: ) Képességvizsgálat.

Mi a szocializmus?

(Hosszú csend.) Mindenesetre én… a szegény emberek életviszonyait magasabb nívóra… evolúció és nem revolúció…

Ön híve a földosztásnak?

Feltétlenül. De evolúciós alapon.

Mi a különbség a szocializmus és a kommunizmus között?

Lényegileg semmi. Nekem nem a marxista szocializmus ellen volt kifogásom, hanem egyrészt az osztályuralom, másrészt a nemzetköziség ellen. Én soviniszta voltam mindig…

Ki szeret a zeneszerzők közül?

Lehárt. De operába, hangversenyre sohasem jártam.

Milyen szenvedélye volt?

Kártyázni szerettem. De ezt sem szenvedélyesen. Talán a dohányzás…

Kit ismer a külföldi festők közül?

Rubens… (Gondolkozik.) Kihagy az emlékezetem… (Mosolyog.)

Milyen érzés volt az Ön számára, hatalmat gyakorolni?

Soha nem volt hatalmi vágyam. Lehettem volna pártvezér. Nem lettem.

Milyen alvó?

Rossz. De már régen. Nem is emlékszem, mikor aludtam végig egy éjszakát. Ha alszom, rosszakat álmodom. Legtöbbször azt, hogy egy kerékpáros közlekedik a feleségem felé, én rákiáltok, hogy vigyázzon, a kerékpár már-már elüti, akkor felébredek.

Gyerekkorában nem volt félős?

De igen.

Mitől félt a legjobban?

A csendőröktől… ijesztgettek velük.

Meg tudná mondani, mi a történelmi realizmus?

(Mosolyog.) Hát nem… nem tudnám…

Olvasta a Mein Kampf-ot?

Még 1936-ban. Nem voltam elragadtatva tőle. Engem elsősorban az érdekelt belőle, hogyan képzeli el Hitler Magyarország jövőjét. Egyáltalán nem elégített ki a könyv.

Milyen újságot olvasott a világháborúban?

A Pesti Hírlapot és az Estet.

És az utóbbi években?

Mindvégig a Magyarságot.

Mit olvasott az újságban?

Először átlapoztam, ha érdekelt a vezércikk témája, akkor azt olvastam el, egyébként főként a háborús híreket. Kedvenc újságíróm Rajniss volt. Nagyon szellemesen írt. A Hubay már kevésbé. A baloldalról Parragit szerettem, noha sokat öltögette a nyelvét.

Ismerte személyesen Horthyt?

Igen. 1937-ig rajongó híve voltam. Akkor szembe kerültem vele a konzervatívizmusa miatt. Mert abszolúte elutasította a földosztást.

Mi a véleménye Imrédyről?

Nagyképességű, féktelenül hiú és érvényesülni vágyó…

Szálasiról?

Nem tartom normálisnak. Rögeszméi vannak.

Endre Lászlóról?

Már mondtam: ő az oka, hogy itt vagyok. Neki köszönhetem a halálos ítéletemet. A deportálásoknál együtt dolgoztunk. Minden túlkapást ő követett el. Nekem ezért állandó nézeteltéréseim voltak vele. Siófokon például az ő utasítása ellenére kivettem a vagonból a kivételezett zsidókat…

Miért vette ki a vagonból a kivételezetteket? Hát tudta, milyen szörnyűségek várnak a deportáltakra?

Fogalmam sem volt. A németek azt mondták, csak munkára viszik őket. Az amerikai fogságban tudtam meg, mi történt velük.

Miért gyömöszöltetett csendőreivel nyolcvan embert egy vagonba és miért nem engedélyezett a szerencsétleneknek sem vizet, sem ételt…

(Gyorsan közbevág, a térdére üt.) Ezt Endre határozta el. Énhozzám csak a csendőrök tartoztak.

De hiszen éppen a csendőrök brutalizálták a szerencsétleneket.

Amikor hallottam néhány túlkapásról, felhívattam magamhoz Faragho Gábort, a csendőrség főfelügyelőjét, aki kijelentette, hogy minden túlkapást a hadbíróság fog megtoroltatni. Én megnyugodtam. Rendeletet adtam ki, hogy senkit nem szabad bántani, a kiszállítást a leghumánusabban kell végrehajtani… Én egyébként egyetlen bevagonírozást nem láttam egyetlen gettóban nem jártam.

Az Ön uralma alatt a csendőrség fegyelmezett testület volt?

Feltétlenül.

Hát akkor hogyan lehetséges, hogy szigorú rendeletei ellenére, úgyszólván az egész csendőrség, kevés kivétellel, előbb kirabolta a zsidókat, aztán a legpéldátlanabb kegyetlenkedések közepette gyömöszölte őket a vagonokba, amelyekben oly embertelen körülmények között szállították a határig, hogy maguk a németek is elképedtek, amikor felnyitották a leplombált vagonokat!

Semmit sem tudtam erről! És miért nem jött fel hozzám ilyen panasszal akárcsak egyetlenegy ember is?! Senki sem szólt nekem! Miért nem jött fel hozzám ilyen panasszal a Zsidó Tanács?! Rögtön otthagytam volna az állásomat, vagy szembehelyezkedtem volna ezekkel a disznóságokkal! A legnagyobb gyávaság volt, hogy senki sem jött fel hozzám! Igenis, gyávaság volt. (Széles, riadt gesztus.) Én semmiről sem tudtam!

De Baky úr! Minden külföldi rádió ezekről a szörnyűségekről harsogott, angol repülőgépek százezrével dobálták le a röpcédulákat, megírva, hogy mit művelnek az Ön csendőrei és az országban mindenki, a suszterinastól kezdve a legeldugottabb falu bakteréig, mindenki tudott ezekről a szégyenletes, szervezett, állami gyilkosságokról! Csak Ön nem tudott volna? A belügyminisztériumi államtitkár! A csendőrök irányítója?

Akármilyen elképzelhetetlen, nem tudtam róla. (Alig hallani, amit mond, összegörnyedten ül.)

Meddig hitt a német győzelemben?

Sztálingrád után már nem hittem a totális győzelemben. De a kiegyezéses békében még 1944 őszén is hittem.

Ki volt az első zsidó, akivel életében összetalálkozott?

Egy Déri nevű katonatiszt. Jó bajtárs volt.

Zsidó nő szerepelt az életében?

Nem. Sohasem éltem intenzív szerelmi életet.

Halálfélelme nincs?

(Alig hallhatóan) Nincs. De biztosan tudom, hogy felakasztanak…

Ha egyszer mégis kiszabadulna, mihez kezdene?

Elmennék fizikai munkásnak. Csak a fizikai munkás él nyugodtan.

Mi volt az Ön elgondolása: mi lesz a zsidókkal a háború után?

Tudtam, hogy nem jönnek vissza Magyarországra. Úgy gondoltam, hogy a békeszerződés fog gondoskodni elhelyezésükről. A németek azzal presszionáltak, hogy a zsidókérdés rendezése nem magyar, hanem világpolitikai ügy. Én azt hittem, hogy kisebbik része mégis visszakerül majd az országba, nagyobbik részét Oroszország területén fogják letelepíteni.

Milyen érzésekkel viselkedett az emberi szenvedésekkel szemben?

Mindig nagyon fájt.

És a zsidók szenvedése?

(Idegesen nevet.) Én nem tudtam, hogy a zsidók szenvednek. (Kérdés nélkül.) Azért maradtam a helyemen, mert én nem szolgáltattam ki 100%-ig a német érdekeket. Mindenki tudta rólam, hogy németellenes vagyok. Ha mást nem csináltam a helyemen, mint azt, hogy megakadályozta a Gestapot a baloldali munkásság teljes kiirtásában – akkor is csináltam valamit hazám érdekében! Tessék csak megnézni, mit művelt utánam a Szálasi-kormány! Ismétlem: Kabókot is én mentettem ki egyszer a Gestapo karjaiból. Rusznyák professzort és még három egyetemi tanárt is én vettem ki a vagonból!

Bejelenti őket mentőtanúnak?

Nem. Kötelességem volt.

De Mónus Illést meggyilkolták! Ezt tudja?

Mónus Illést? Szörnyűséges… (Hátrahajol.) Szörnyűséges…

Milyen étvágya volt Önnek a deportálás hónapjaiban?

Olyan, mint máskor. De akkor már az egész helyzet nem tetszett nekem. Az én helyzetem sem…

Hogyan egyeztethette össze soviniszta mivoltát azzal, hogy egy német szolgálatban álló kormány államtitkára volt?

Mindig németellenes voltam. De eltűrtem a németeket attól kezdve, amikor jóvoltukból visszakaptuk elszakított területeink egy részét. (Hirtelen, minden átmenet nélkül.) Endre féktelen, duhajkodó, üresfejű ember volt… hazug fráter!

Mi volt élete legnagyobb erénye?

Mindig segítettem a szegény embereken. Ez nem erény, ez kötelesség!

És mi volt a legnagyobb bűne?

Biztosan számtalan bűnöm van, mint minden embernek… De tudatosan nem követtem el bűnt… Felelősséget érzek mindazokért a dolgokért, amik történtek…

Tisztában van azzal, hogy politikájuk milyen szakadékba sodorta az országot?

(Alig hallani szavát.) Én nem hittem, hogy Magyarország belesodródik a háborúba… A faji elmélet megzavart…

Nem szokott szeme előtt megjelenni a félholtak, a szomjúságtól, az éhségtől eszméletlenek, az agyonkínzottak, az öngyilkosságba hajszoltak processziója, az ártatlan csecsemők…

(Elfordítja arcát) Ne tessék mondani… én nem tudtam róla… én nem tehetek róla… én…

Milyen büntetésre számít?

Feltétlenül kivégeznek… Megérdemelném, hogy golyóval… és nem kötéllel…

(Csupa panasz. Rosszul érzi magát, hagyjuk pihenni. Ma alig evett. Nagyon rossz idegállapotban érzi magát. Szeretne már lefeküdni. Fáj a gyomra. Halkan összeüti a bokáját. Udvariasan mosolyog. Illedelmesen megbiccenti fejét. És kioson a szobából. A börtönfolyosón gyorsan megy, majdnem fut. Nem néz vissza, nem néz semerre, gyorsan besurran a kinyíló cellaajtón.)

A pszichoanalitikus megjegyzése

Ha valaki sokra viszi, még nem biztos, hogy nagy ember. Gyakrabban fordul elő, hogy a nagy ember nem viszi sokra. De az elhivatott gyermekkorában valamiképpen megmutatkozik, hogy nagy ember lesz.

Baky László életének története sekélyes. Mérnök szeretett volna lenni, de katona lett, mert alapítványi helyet kapott, amit szegénysége miatt nem hagyhatott kihasználatlanul. Akiben él az a bizonyos isteni szikra, akkor is mérnök lesz, ha nem 27 hold és nyugdíj biztosítja a háromgyermekes anyja létét, hanem teljes nincstelenség a része.

Gyermekkorában a csendőröktől félt. Előbb katona lett, majd csendőr. Eddig ő félt, most tőle féljenek. Ösztönember, a biológiai őserők még negyvenhárom éves korában is a sport területén biztosítják (old boy versenyt nyer) az érvényesülést. Nem művelődött, nem járta meg az ösztönöket nemesítő, átszellemítő utakat. Amikor a sportból kiöregszik, új kiélési területet talál a politikában. A brutális ösztönök, a szenvedély – és nem a mérték, a tudás, a koncepció teremti meg politikai orientációját és támogatja a programját.

Mindent készen kap. A propagandából kihámozott eszméket nála nem színezi az individualitás, a zavaros tervekbe mindig jobban belekuszálódik. Pártvezér lehetne, elutasítja, középtiszt akar maradni. Erélyes emberre van szükség, egyszerre az élre kerül, de az általa végrehajtandó program – majdnem pogromot mondtam – minden egyes részletét előírják neki. A lovagias sportember néha felülkerekedik lelki tevékenységében. Miután több százezret elpusztított, megment néhány embert és ezeket nem kívánja mentő tanúul bejelenteni. Úgy érzi, végig fairen kellett volna játszani. Az unfair játékért halálbüntetést szab ki önmagára. Nem a bűneiért, hanem az unfair játékért… De néhány fair mozdulatáért – úgy véli – megérdemelné, hogy ő maga válassza meg a halálnemet.