A tárgyalás harmadik napján Jankó tanácselnök folytatta Szálasi kihallgatását az október 15-i eseményekkel kapcsolatban.

  • Mikor esett szó először Ön és a vezető német személyiségek között kifejezetten arról, hogy most a hatalom átvétele következik?

Szálasi: Nem emlékszem, hogy ilyen beszélgetés lett volna, ellenben nagyon jól tudták, hogy a nyilaskeresztes párt hungarista mozgalom célkitűzése maga a hatalom átvétele.

Elnök: Mikor adta ki Ön az első utasításait a hatalom átvétele irányításában?

Szálasi: 1944. szeptember 13-án.

Elnök: Október 15-éről beszélünk. Mikor adott Ön utasítást arra, hogy a szeptember 13-i megbeszélések eredménye most hatályosulni fog?

Szálasi: Külön utasítás nem ment ki, mert az 1944. szeptember 13-i elvi megbeszélés alapján, ha bármelyik oldalon bekövetkezik egy ilyen lépés, ez automatikusan azt fogja jelenteni…

Elnök: Szóval előre meg volt beszélve minden. Mi volt megbeszélve arról, hogy hogy történik technikailag a hatalomátvétel keresztülvitele?

Szálasi: Erre nézve csak elvi iránypontokat rögzítettem Kovarcznak.

Elnök: Mik voltak ezek az elvi iránypontok?

Szálasi: Részemről az a rendelkezés ment ki, hogy bármelyik oldalról következzék be egy puccs…

Elnök: Ez puccsnak volt minősítve?

Szálasi: Igen. És ebben az esetben a Kovarcz részéről kidolgozandó részletes terv alapján automatikusan meg kell indítani a puccsal szembeni ellenállást.

Elnök: Kovarcz referált Önnek arról, hogy hogyan dolgozta ki ezt a tervezetet?

Szálasi: Ő megmondta nekem, hogy minden rendben van úgy a párt, mint a nemzet és az országépítés szempontjából. Az én szempontomból a részletek nem voltak lényegesek.

Elnök: Nem volt lényeges, hogy mit csinálnak a rendőrséggel, csendőrséggel, katonasággal?

Szálasi: Ez mind benne volt a tervben.

Elnök: Azt mondja el, mit tartalmazott ez a terv?

Szálasi: Erre nézve Kovarcz fog felvilágosítást adni.

Elnök: Ön ezt nem is tudta?

Szálasi: Én csak az irányelveket adtam. Megmondottam, hogy a puccsal kapcsolatban az egész pártot és a nemzetet megfelelőképpen be kell állítani.

Elnök: Általános halandzsa.

Szálasi: Bocsánatot kérek…

Elnök: Ne kérjen bocsánatot.

Szálasi: Én nem mondhatok mást, mint amit tényleg mondottam.

Elnök: Talán mégis kellett, hogy szó legyen arról, hogy mi lesz a rendőrséggel, csendőrséggel, katonasággal, hogy fogják ezeknek a közreműködését biztosítani vagy az ellenállást letörni.

Szálasi: Erre nézve aggályaink egyáltalán nem voltak. Tisztában voltunk azzal, hogy egy ilyen kezdeményezés bármelyik oldalról is fog jönni, a nemzet teljesebb ellenállásával fog találkozni és a nemzet vissza fogja utasítani az ilyen kiugrási próbálkozást.

Elnök: Önök meg voltak győződve, hogy a csendőrség, rendőrség és a katonaság Önök mellett lesz?

Szálasi: A legteljesebben.

Elnök: Szóval részletekben ez Önt nem érdekelte? Ön megbízott Kovarcz tervezetében?

Szálasi: Természetesen. Október 15-én este tíz-tizenegy órakor autón egy gellérthegyi magánlakásra vittek, mert Veesenmayer és Kurt Haller mondották, hogy kiéleződött a helyzet, nekik parancsuk van arra, hogy személyes biztonságomról minden körülmények között gondoskodjanak, ezért úgy látják jónak, hogy én a Várból elmenjek egy magánlakásba.

Elnök: Mit mondott Veesenmayer, miért van kiéleződve a helyzet, ha Önök mögött a nemzet többsége áll?

Szálasi: A Várban volt kiéleződve a helyzet. Körül volt véve a testőrség egyik zászlóaljával és tartottak attól, hogy ez a zászlóalj erőszakos lépéseket fog elkövetni a német követség területe ellen.

Elnök: Hogyan ítélte Ön meg a helyzetet? Voltak aggályai a hatalom átvétele tekintetében, vagy biztos volt, hogy hatalomra kerül?

Szálasi: Nekem 1937 óta, mikor először kijelentettem, hogy célunk a hatalom átvétele, egyáltalán semmiféle aggályom nem volt.

Elnök: Miféle utasítás szerepelt a Kovarcz-féle tervben a kormányzó személyére nézve, ha a kormányzó Önök szerint nyílt alkotmányszegést követ el?

Szálasi: Erre nézve nem emlékszem, hogy ment volna ki utasítás, de ha ő puccsot csinál, a nemzetnek megvan a joga a védekezésre. Ugyanúgy cselekedtem volna, mint ahogyan cselekedtem 15-én és 16-án.

Elnök: Ön még mindig úgy fogja fel, hogy a kormányzó a nemzet ellenére követte el azt, amit ekkor tett? A kormányzó követett el a nemzet ellen előzőleg sok mindent, ez volt azon nagyon kevés tettei közül az egyik, amikor a nemzet érdekében kívánt volna cselekedni (Taps.)

Szálasi: Nekem más a felfogásom.

Elnök: Önnek a felfogása az volt, hogy pusztuljon akár egy millió ember, csak Szálasi Ferenc és zagyva hungarizmusa uralomra kerüljön. (Nagy taps.)

Szálasi: Ez ellen élesen tiltakozom, Tanácselnök Úr! (Zajos felkiáltások: Gyilkos!) Nem ez a felfogásom a dolgokról a és kénytelen…

Elnök: Figyelmeztetem, nincs tisztában azzal, hogy erkölcsileg mihez van joga és mihez nincs. Csak ennek köszönheti, hogy ezért a kijelentéséért nem kapott újra három napi sötét zárkát. Figyelmeztetem, ilyen kijelentéseket nincs joga tenni. Tartózkodjék tőle, mert további fegyelmi büntetésekkel fogok élni.

Szálasi: Kérem akkor körülhatárolni számomra, milyen területen védekezhetem, mert védekezésemet korlátozva látom.

Elnök: Azt mondhatja legfeljebb, hogy ezt vagy azt nem tette, ezt tagadja, de nem mondhatja, hogy tiltakozik. Nincs joga tiltakozni. Itt tiltakozik a nemzet Ön ellen a népbíróság munkájával. Rajtunk keresztül a nép tiltakozik.

Szálasi: Elfogultságot jelentek be.

Elnök: Azt már megtette. Ezen túlvagyunk.

  • Lényegében azt mondotta már – tette fel az újabb kérdést az elnök –, hogy arra az esetre nézve, ahogyan a proklamáció történt, a kormányzó kikapcsolása volt a terv.

Szálasi: A kormányzó a nemzettel szemben elkövetett cselekedetével teljesen eljátszotta azt a jogot, hogy a továbbiakban is mint az államfői jogokat gyakorló személyt vegyék tekintetbe.

Elnök: Mert meg akarta menteni a nemzetet a további oktalan és céltalan vérontástól? Csodálom, hogy Ön még a bekövetkező események szörnyű terhe alatt is ebben a moral instanity-ben leledzik nemzetével szemben. – Tehát a kormányzót ki akarták kapcsolni. És hol értesült arról, hogy az úgynevezett hadparancsát bemondták a rádióban?

Szálasi: A német követségen este rádiót hallgattam.

Elnök: Helyeselte Ön ezt?

Szálasi: Nem, mert az én tudomásom és beleegyezésem nélkül történt a beolvasás.

Elnök: Külön fenntartotta, hogy a hadparancsot Önnek kell beolvastatni?

Szálasi: Külön nem tartottam fenn, de természetes, hogy csak abban az esetben jöhetett ilyen hadparancs, amikor már a lényeges alkotmányos tényezőkkel megbeszéltem a dolgot.

Elnök: Azokkal a tényezőkkel, akiket félre akart állítani? Kik voltak ezek?

Szálasi: Mindenesetre a parlament és a nemzet elsősorban.

Elnök: A nemzettel Ön csak alkotmányos szervei útján érintkezhetett Ön a parlamentben kisebbségben volt és mégis mögé akar bújni?

Szálasi: Ismert dolog, hogy a parlament és a felsőház többsége kimondottan mellettünk állt.

Elnök: Miért van akkor feljegyezésében, hogy ennek a parlamentnek részéről nem lehet semmit várni, legfeljebb egy kisebbség részéről?

Szálasi: Ezek csak beszélgetések, gondolatmenetek voltak.

Elnök: Az Ön beszélgetéseiben csupa valótlanság foglaltatik? Ön csak a német fegyverek árnyékában számíthatott valamire a parlamenttől. Ön tehát azt állítja, hogy a hadparancs beolvasása előtt meg akarta volna kérdezni a parlamentet?

Szálasi: Elsősorban a kormányzóval magával akartam beszélni, hogy a hatalom átvétele a legsimábban végrehajtható legyen.

Elnök: Miért nem akarta megkérdezni legalább a parlamentet lépését megelőzően?

Szálasi: A parlament megtartása az én szempontom és megítélésem szerint nem volt kétséges, már csak azért sem, mert maga a volt kormányzó sem merte a parlament elé vinni ezt a súlyos kérdést.

Elnök: Akkor miért tartotta szükségesnek megkérdezni a hadparancs beolvasása előtt?

Szálasi: Hogy a legteljesebb hivatalos felfogásról tudjak.

Elnök: Miért? Ha a parlament hozzájárulása szükséges?

Szálasi: Meg is kaptam.

Elnök: Nem a dolgok közepette, hanem előtte kell megkérdezni.

Szálasi: A dolgok előtt Szöllősivel tisztáztattam.

Elnök: Akkor nem lett volna szükséges még külön is megkérdezni a hadparancs beolvasása előtt.

Szálasi: Ez teljesen egyéni vélemény volt.

Elnök: Látja, ha egyéni véleményre hivatkozik, ez már elég. Ez már egyenlő a teljes indokolatlansággal és összevisszasággal.

  • Tett Ön valami lépést, amellyel a hadparancs beolvasását helytelenítette?

Szálasi: Nem.

Az elnök most elővette a hadparancs egyik példányát s megkérdezte, tud-e arról, hogy ezt röpirat formájában repülőgépről terjesztették Budapesten. Szálasi igenlő válasza után megmutatta az egyik példányt, amelyet Szálasi hitelesnek ismer el. Az elnök vázlatosan ismertette annak lényegét. A hadparancs egyebek között az európai közösségbe való bekapcsolódásról beszélt és így folytatódik: „Igyekeztem, hogy az európai közösségnek nemzetünk is tagjává váljék, meddő maradt. Választani kellett nemzetem és az alkotmány, az igazság és a jog, az élet és a törvény között. Nemzetünket, az igazságot és az életet választottam.”

  • Miért nem meri ezt itt is megmondani – kérdezte az elnök – miért próbál itt állandóan alkotmányosdit játszani. Ez nem volt Önnek lényeges, Ön az alkotmány helyett a nemzetet választotta.

Ön nem talál ellentétet a nemzet igazi, őszinte szolgálata és a hazaárulás között sem. Ehhez hozzá vagyok szokva az Ön részéről. (Az elnök ezután részletesen felolvasta a hadparancs folytatását, amely a háború győzelmes befejezéséről szól és állást foglal azok ellen, akik meggátolják a nemzet legteljesebb háborús erőkifejtését, majd ezeket mondja: „Harcunk alapelve: vagy megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk. Más alapelvet nem ismerek el sem józannak, sem tárgyilagosnak.”

  • Ezzel a mondattal mondotta ki a legszörnyűbb erkölcsi ítéletet önmaga és a mozgalom fölött.

  • A megsemmisítés vagy megsemmisülés lehetett Önnek, vagy vezérkarának a sorsa, de nem a nemzeté. A nemzetet ilyen alternatíva elé állítani a legnagyobb hazaárulás volt az egész magyar történelem során, mert történelmünk nagyjai nem erre adtak példát. Ha elbukott egy küzdelem – akár helytálló, akár nem – nem akarták a nemzetet is maguk után rántani, elbuktak legfeljebb maguk, de a nemzet számára meghagyták a kiutat, azt, hogy a nemzetet igazi nagyjai ismét életre vezethessék. (Taps) Önök a nemzetet akarták megsemmisíteni, nem önökön múlt, hogy élünk és fel fogunk támadni. (Viharos taps.)

Szálasi: Ennek nem ez a magyarázata. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a harc kimondottan rendszer-harc. Egy régi világ legteljesebben romba dőlt és egész biztosan új világot kell megépíteni, amely szellemi és anyagi alapjait semmi körülmények között sem fogja a régi világtól venni, hanem csak az erkölcsi alapokat.

Elnök: Ön ezt a parancsot nem mozgalmához, hanem a fegyveres nemzethez intézte.

Szálasi: Igen, hogy figyelmeztessem, hogy élet és halál kérdéséről van szó.

Elnök: Az élet és halál kérdése az volt, hogy ezt az őrült, oktalan küzdelmet abba kell hagyni. Az önök küzdelme elbukott, s ahogy mennyire nem volt egyenlő a halállal, azt mutatja, hogy élünk, jövőnk van és mi fogjuk felépíteni Magyarországot. (Nagy taps.)

Szálasi: Az én meggyőződésem az, hogy az általunk hirdetett világnézet egyáltalában nem bukott meg, (Pisszegés és élénk derültség) s a nemzet a mi világnézetünkben olyan szilárd alapokat fog találni, amelyeknek segítségével egyedül fogja megépíteni nagy jövőjét. (Derültség.)

Elnök: Ezen az oktalan, nevetséges felvetésen nem csodálkozhatunk, mert Ön bízott a német győzelemben a világ ellen egy őrült gazembernek a csodafegyverekre való hivatkozása alapján. Ez összhangban áll azzal, hogy Önnek most ezek a reménységei.

Szálasi: Ezek nem az én reménységeim s akármennyire képtelennek tűnnek, de igazak maradnak. (Derültség.) Mi a nemzet akaratát hajtottuk végre, amikor elutasítottuk a kormányzó kezdeményezését. (Nagy zaj, pisszegés, felháborodás.)

Elnök: Miből győződött Ön meg a nemzetnek erről az akaratáról?

Október 15-én nem volt épeszű ember, aki háborút akart.

  • Minden józaneszű ember előtt teljesen bizonyos volt, hogy ez a háború a tengely részéről elveszett.

Szálasi: Az én meggyőződésem más volt.

Elnök: Akkor Önnek nem volt józan esze. (Nagy taps.) De nem hiszem, hogy a józan ész hiányzott Önnél. Ön életét akarta nyújtani a nemzet élete árán is. Önnek nem az volt a fontos, hogy a nemzet él, vagy elpusztul, hanem az, hogy ha a nemzet el is pusztul, utolsó óráiban a Szálasi és a hungarizmus lesz uralmon.

Szálasi: Lelkiismeretem nyugodt abból a szempontból, hogy mindenkor nemzetem szolgálatában cselekedtem. (Felháborodott moraj.)

Elnök: (tovább ismertetve a hadparancsot) Tudatában van Ön a krisztusi tanoknak?

Szálasi: Úgy vélem, igen.

Elnök: Mit szólt volna Krisztus az önök faji elméletéhez?

Szálasi: Krisztus tanával egyáltalán nem áll ellentétben a fajnemesítés.

Elnök: Krisztus nem a fajra helyezte erkölcstanának alapjait és nem arra, hogy megkülönböztetést tegyünk faj és faj között, hanem azt mondotta: szeresd felebarátodat.

Szálasi: A felebaráti szeretet arra vonatkozik, aki mint felebarát viselkedik, de nem arra, aki nem akarja tudomásul venni, hogy neki felebaráti kötelességei is vannak. (Zaj.) A hungarizmus erkölcsi alapjai egyáltalában nem a faji elméleten nyugszanak. Lehet, hogy a német nemzetiszocialista gyakorlat ezt csinálta, de nekünk nem ez volt az alapunk.

Elnök: Nincs alacsonyabb rendű és magasabb rendű faj. Hogy önök hova züllöttek faji elméletükkel, azt mutatja, hogy elfogadták a magyarság másodrendűségét a germánsággal szemben. Önök felajánlották szolgálatukat a hitlerizmusnak. Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.

Szálasi: A hungarizmus a legteljesebben önállóan alakította ki világnézetét.

Elnök: Miért nem akarta elképzeléseit a másik oldallal megvalósítani. Saját maga írja, hogy látja, hogy a németek a háború után imperialisztikusan fognak berendezkedni. Miért nem hitt akkor a másik oldalban?

Szálasi: Meg voltam győződve róla, hogy a német vezetés tanul az eseményekből és lenyesi ezt az imperializmust.

Elnök: Ön nem ezt mondotta, hanem azt, tudatában van annak, hogy a németek megkísérlik a háború után az imperialisztikus berendezkedést és akkor jön a hungarizmus szabadságharca, amely az igazság eszméjének alapján győzni fog.

  • Miért kötötte le magát csak az egyik fél mellé, ha azt tartja, hogy az igazság szelleme mindenképpen győzedelmeskedik.

Szálasi: Azért, mert a másik fél egész gyakorlati felépítését nem ismertem, nem az én hibámból, hanem a másik fél elzárkózó politikája miatt.

Elnök: Nem kellett ismernie. A németeknél megismerhette a kis népek szabadságával szemben követett imperializmust. Ha ön a szellem és igazság erejében bízott, nem lehetett fontos önnek, hogy melyik oldal győz, mert a szellem és igazság győzelmében mindkét oldallal szemben bízhatott.

Szálasi: Ezt nem értem. (Derültség.)

Elnök: Minthogy ennek ellenére a túloldal győzelme következett be, ebből az ön elméletének logikus kifejtése szerint következik, hogy a szellem és igazság a túloldalon volt.

Szálasi: Egyáltalán nem.

Elnök: Mikor ment el a Gellérthegyről?

Szálasi: 16-án a késő reggeli órákban és Veesenmayer követtől értesültem arról, hogy a kormányzó velem beszélni akar.

  • Ekkor tudtam meg, hogy a kormányzó, a magyar és a német kormány között megegyezés jött létre és a kormányzó német védelem alá akarja magát helyezni. A kormányzóval egy magánszobába vonultunk félre.

Elnök: Hogyan érezte Ön magát, amikor teljesen tájékozatlan volt. Nem tartotta azt furcsának, hogy nem tájékoztatták, amikor Ön a hungaristák szerint akkor Budapesten polgárai közül az első volt?

Szálasi: Tudtam azt, hogy a nemzet elfordult a kormányzótól, senki sem akart a szózatnak megfelelően cselekedni. (A vádlottnak erre a kijelentésére nagy nevetés támad a nézőtéren.) Szálasi ezután szinte sértődötten jelentette ki: Ez határozottan így volt.

Elnök: Ön semmiről nem tudott, hogyan akart akkor a nemzet akaratának eleget tenni?

  • Akkor még azok sem akarták a háború folytatását, akik azelőtt mellette voltak. Honnan tudja Ön azt, hogy a nemzet folytatni akarja a háborút?

Szálasi: Jöttek be távbeszélő jelentések.

Elnök: Kiktől, a nemzet átkozódó millióitól, akik öklüket rázzák önökre?

Szálasi: Erről nem tudok.

Elnök: A nemzet ujjongott, amikor a proklamáció hallotta és megdermedt a lélek mindenkiben, amikor a hadparancsot hallották.

Szálasi: Én éppen ellenkezőjét hallottam. Éreztek jelentések az egész csendőrség és rendőrség vidékről…

Elnök: A csendőrségre, amely a magyarság szégyenét jelenti, erre hivatkozik maga? A csendőrség volt azonos a nemzettel? Honnan kapott jelentéseket?

Szálasi: Más felelni valóm nincs.

Elnök: Tehát nem tud felelni arra, hogy a csendőrségen kívül kitől kapott jelentést a nemzetnek állítólagos azonos álláspontjáról?

Szálasi: Azoktól, akik a nemzetet ilyen súlyos időkben vezették: főpolgármesterektől, alispánoktól, jegyzőktől.

Elnök: Azok nem a nemzet voltak, azok a nemzeti akarat elnémítói és gúzsba kötői, a nemzet sanyargatói voltak, akik miatt itt állunk most.

Szálasi: Nem tudom elképzelni, mert én azután a meg nem szállott részeken országjárást végeztem, és amit ott tapasztaltam a nemzet részéről, annyira szép volt és annyira egyöntetű megnyilvánulás volt a mi döntő lépésünkkel kapcsolatban, hogy csak helyeselhettem, amit október 15-én csináltunk.

Elnök: Mi szükség volt a drákói rendszabályokra a katonai szökevényekkel szemben, mi szükség volt a szolgálati szabályzatnak a felkoncolásra való kiterjesztésére? Ha Önök mellett lett volna a nemzet hangulata, nem szöktek volna meg a katonák.

Szálasi: Nem akkor szöktek, amikor mi vettük át a hatalmat, hanem azelőtt.

Elnök: Akkor is egyre megy, ha később nem szöktek meg, azért nem, mert legfeljebb meg volt nehezítve számukra.

Szálasi: Nem volt több szökevény, mint más hadseregben.

Elnök: Önnek ez volt az információja?

  • De nem is kell ezt a kérdést tovább feszegetni. A nemzet meghallotta most véleményét, hogy Szálasi Ferenc neki tulajdonítja itt most saját bőre megmentése érdekében mindazt, amit tagadni akar.

Szálasi: Nem a saját bőrömet féltem. Én nyugodtan állok a nemzet ítélőszéke elé bármikor.

Elnök: Ha a nemzetvezetői észre térése folytán október 15-én kikapcsolódunk a háborúból, ezt a háborút elveszítettük akkor is, de nem így állunk, ahogy állunk, mert mi látjuk, következtethetünk, hogy azzal a jóindulattal, amely így is nyilvánult irántunk, a jelentéktelen kis nép által provokált nagyhatalmak részéről, micsoda jóindulatban lett volna részünk akkor, ha október 15-én kiválunk. Meglennének hídjaink, meglennének lakásaink, nem pusztulnának újszülötteink 40%-ban és ezt Ön csinálta, Szálasi Ferenc. (Közönség: Pfuj, gyilkos!)

Szálasi: A nemzet egészen biztosan most is hősi életszemléletének megfelelően…

Elnök: A nemzet élni akar, nem pedig hősi életszemléletet az Ön hatalomra jutása érdekében.

Elnök: Mi volt a konkrét eredménye a kormányzóval történő beszélgetésnek?

Szálasi: Az volt, hogy szóbeli megbízatást kaptam arra, hogy a közjogi kérdéseket elintézzem és az ő jogkörét is gyakoroljam.

Elnök: Mi volt alkotmányjogi formája ennek a dolognak?

Szálasi: Mint ahogy eddig is történt, a megbízatást mindig szóbelileg kapták meg és később a kabinetiroda foglalta írásba.

Elnök: Micsoda jogi alapja volt annak, hogy a kormányzó Önnek az államfői jogok gyakorlására jogot adott?

Szálasi: Éppen ezért kértem tőle írásban. Nagyon jól tudom, hogy nem volt joga. (Közönség derül).

  • Szükség volt írásra. A kormányzó lemondásával kapcsolatban csak kellett valamilyen okmány!

Elnök: Csak arra akarok rámutatni, hogy Ön, aki mindig az alkotmányra hivatkozik, alkotmányellenesen vette át a hatalmat.

Szálasi: Nem követtem el alkotmánysértést, mert hiányzott az alkotmányközjogi alap, amelyet megsérthettem volna.

Elnök: Ne beszéljen alkotmányszerűségről, ne akarjon alkotmány védelme, annak látszata mögé bújni akkor, amikor az egész eljárásnak a legcsekélyebb alkotmányjogi alapja sem volt.

Szálasi: Nekem ez a véleményem.

Elnök: Mit gondol, mi lett volna, ha a kormányzó azt mondja, hogy államfői jogainak továbbra is gyakorlatában akar maradni.

A vádlott szerint, ha felmerült volna ez a kérdés, akkor koalíciós kormány jött volna létre és ő csak mint miniszterelnök használhatta volna fel a felhatalmazást.

Elnök: Szóval meghagyták volna a kormányzót.

Szálasi: Természetesen, de jogkörét megkötöttük volna úgy, hogy ilyen lépések többé ne történhessenek.

Elnök: Szóval megmarad állítása mellett, hogy a kormányzó teljesen önként lemondott és Önt megbízta az államfői jogok vitelével és a miniszterelnöki teendők ellátásával. Mi történt ezután?

Szálasi: A szóbeli felhatalmazás alapján a hivatalos közlönyben kiadtam az első rendeletet.

Az elnök kérdésére kijelentette, hogy ez 16-án történt, a pontos időre nem emlékszik, sem arra, hogy a hivatalos közlöny mikor jelent meg.

Elnök: A miniszterelnök ellenjegyezte a kormányzói iratot?

Szálasi: Úgy tudom, hogy talán október vége felé ellenjegyezte.

A vádlott a továbbiakban azt vallja, hogy a nyilatkozatot Veesenmayer adta át neki, majd később Szöllősinek adta át. Ekkor került szóba, hogy hiányzik róla az ellenjegyzés.

Lészay Béla népbíró emlékeztette a vádlottat, hogy szerinte a rendőrség és katonaság mögötte állt.

  • Ellenségesnek tartotta-e a rendőrség és katonaság erejét arra az esetre is, ha például a németek nem álltak volna melléje? Vagy a párt fegyveres ereje elég lett volna, ha a hadsereg ellene fordul? Szálasi: Egyáltalában nem számoltam ezzel, annyira tiszta volt előttem a fegyveres erőnek és a nemzetnek a hangulata. Polgárháborúval egyáltalán nem számoltam.

Lészay: Nem számított rá, mert háta mögött német szuronyok voltak. Ebben az időben, mikor a harc volt fontos Ön szerint, miért nem vett részt a harcban?

A vádlott arról beszélt, hogy ő „felelőssége szelvényében” teljesítette kötelességét. Lészay bíró kérdéseire azonban képtelen volt meghatározni, mit ért „szelvényen”.

Lészay: Vannak bizonyítékok arra, hogy Ön Svájcba akart kiszökni, amivel szemben Ön azt állítja, hogy önként akart hazajönni.

Szálasi: De mennyire önként, én önként jelentkeztem az amerikaiaknál. Tisztában voltam azzal, hogy az amerikaiak ki fognak adni. Odavezették az amerikai csapatokat az én lakásomba és bevezették a szobámba. Az én rendelkezésemre történt. (Gúnyos derültség.)

Ezután Horváth népbíró intézett kérdéseket Szálasihoz, majd Mérő népbíró érkezett.

Mérő: Hogy került Veesenmayerhez a kormányzói lemondó irat?

Szálasi: Ennek technikai útjára nézve kérem Lakatost és Veesenmayert kihallgatni.

Mérő: Nem gondolta Ön, hogy ez nem egészen tiszta dolog?

Szálasi: Nekem lényeges a szóbeli megbízatás volt.

Mérő: Ön elhitte, hogy a kormányzó szabad akaratából adta a szóbeli megbízatást?

Szálasi: Természetesen.

Mérő: Ha Ön mindent így elhisz, akkor nem csodálkozom, hogy idáig juttatták a nemzetet, a sírba.

Szálasi: Nem sírba vittem.

Mérő: Csodálkozom Önön. Ön akkor, amikor béketárgyalás előtt áll a magyar nemzetet akarja magával ragadni?

Szálasi: Én a magyar nemzetnek új útját a hungarizmusban látom. (Gúnyos derültség.)

Elnök: Nagyon helyesen mutatott rá a népbíró úr arra, hogy Ön a béketárgyalások előtt rágalmazza nemzetét.

_Korbacsics _népbíró: Miben látja Ön az október 15-én beolvasott kormányzói proklamáció népellenes és nemzetellenes jellegét?

Szálasi: Nekem határozottan az volt a meggyőződésem, hogy a volt kormányzó ezzel a lépésével a legteljesebben lehetetlenné teszi a nemzet hősi erőfeszítését.

Korbacsics: Nem látta, nem gondolt Ön arra, hogy a kormányzó itt a nemzet akaratának adott pillanatra kifejezését?

Szálasi: Nem, a kormányzó és a nemzet között a kapocs egészen megszűnt már.

Korbacsics: Önnek tudnia kellett volna, hogy abban az időben a szocialisták, kommunisták, polgárok, értelmiség, parasztok, katonák a legteljesebb szabotázst és ellenállást fejtették ki, hogy a kormányzót rábírják arra, hogy Magyarország kiugorjon a háborúból. Ezt mindenki tudta Magyarországon.

Szálasi: Mindegyik mozgalomnak meg volt a maga meggyőződése, csak arról volt szó, hogy az egyik szerint Moszkva, a másik szerint London, a harmadik szerint Berlin fog győzni. Mind a három a maga meggyőződésének megfelelően akarta a nemzet akaratát beállítani.

Korbacsics: Abban az időben kevés kivétellel minden magyar meg volt győződve arról, hogy ki fogja megnyerni ezt a háborút. Mindenki, aki ezt a magatartást elnyomta, népellenes magatartást fejtett ki, a népnek az árulója volt. Önök feláldozták a nemzetet a németek érdekében, azért, hogy Hitler uralmát pár hónappal meg tudják hosszabbítani. (Nagy taps.)

Szálasi: Mi nem a német érdekek szempontjából akartuk beállítani a nemzetet, hanem az új világnézet szempontjából. Miután a németek közelítették meg a mi felfogásunkat a legjobban, a németek felé állítottuk be. Ha London lett volna közelebb álláspontunkhoz, akkor afelé állítottuk volna be.

Korbacsics: És ha Moszkva, akkor Moszkva felé. Nem volt világnézet a hungarizmus. Zagyvaság volt. A német imperialista érdek megkövetelte, hogy Magyarország az ő oldalukon álljon és ezzel kapcsolatosan legszükségesebb volt egy belső mozgalom megindítása.

Szálasi: Nem. Ezt a mozgalmat én már 1931-ben kezdeményeztem, amikor még szó sem volt arról, hogy háborús kezdeményezésre kerülhet sor. Én tudom, mi a világnézet. (Nagy zaj, a vádlott szavait teljesen elnyomja a közönség derűs zajongása.)

Sipos népbíró: Hallott-e a német propagandának azokról a rádióban közölt nagyhangú kijelentéseiről, hogy „Drand nach Osten”, „Herrenvolk” és arról, hogy csak egy uralkodásra alkalmas nép van Európában, ez a nép a német. Minden más nép csak szolgája a németnek. A vádlott kijelentette, hogy természetesen hallott ezekről, és a németeknek ez a felfogása a legélesebben ellentétben állott az ő felfogásával.

Az elnök ezután Szálasinak egy memorandumából olvasott fel részletet, amelyben vallomásaival szemben Szálasi elismeri a német nép minőség fölényét. A memorandum szerint „a német nép minőségi és mennyiségi kiválósága folytán kétségtelenül és vitathatatlanul, elidegeníthetetlenül természetes módon jelenti az európai nagytérbe szervesen beépülő nacionalista európai közösség irányító hatalmát.” Majd a hungarista naplónak egy részét olvassa fel a tanácselnök. A naplónak ez a része a kormányzói proklamáció megjelenése után készült. Eszerint a pártvezető koalíciós kormányt alakít és ennek segítségével a rendszerváltozást az országban végrehajtja. A pártvezető és a hungarista mozgalom a kormányzó elhatározását tudomásul nem veszi és a hatalmat átveszi egyetértésben a nemzet legszélesebb rétege, a hadsereg, a csendőrség, a rendőrség és a németek segítségével.

Ebből kitűnik – állapítja meg az elnök –, hogy a kormányzó elhatározását tudomásul sem vették, tehát nem a kormányzóval való egyetértésben vették át a hatalmat.

Frank népügyész: Tudja-e Ön, hogy Kovarcz gyilkos volt, Somogyi és Bacsó gyilkosa? Tudta-e Ön, hogy Kovarczot 13 évi fegyházra ítélte a magyar bíróság bombamerénylet miatt és az ítélet elől Kovarcz hősiesen kiszökött az országból? Gondolt-e Ön arra, hogyan nézett volna ki a magyar történelem előtt, ha Ön uralmon marad, az, hogy az Önök uralmát egy gyilkos bombamerénylő készítette elő?

Szálasi: Ezt mozgalmi harcnak minősítettem és mozgalmi harcban egészen másképpen ítélik meg a dolgokat.

Frank: Abban gyilkosok is részt vehetnek?

Szálasi: Én nem tartottam gyilkosnak.

Frank: Ön tehát képes lett volna egy gyilkost bevenni a magyar történelembe. Ez az Ön felfogása.

Frank: A kormányzó proklamációjában enyhén szólva nem hízelgő módon nyilatkozott a németekről. Gondolja, hogy ezután a proklamáció után meg lett volna a módja Horthynak, hogy kormányzó maradjon?

Szálasi: Meglehet, hogy nehézségek támadtak volna.

Frank: Lakatost mikor mentették fel miniszterelnöki tiszte alól.

Szálasi: Nem kellett felmenteni, mert október 15-e előtt lemondott.

Frank: Akkor milyen jogon hitelesítette azt a bizonyos kormányzói írást.

Szálasi: Azért, mert október 15-e és 16-a alkotmányjogilag interregnumnak tekinthető és egy ilyen személynek a hitelesítése kellett.

Frank: Lakatos olyan ember volt, mint bármelyikünk itten. Alkotmányjogilag Lakatos nem volt Magyarország miniszterelnöke, ennek következtében hivatalos okiratot miniszterelnöki minőségben nem írhatott alá.

Szálasi: De ott volt és fontos tárgyalásokat vezetett. Másodszor a kormányzó nem fogadta el a lemondását.

Frank: Ha a kormányzó nem fogadta el lemondását, egy meglévő miniszterelnök mellé miért nevezett ki másik miniszterelnököt Szálasi Ferenc személyében. Ismer a magyar alkotmány két miniszterelnököt?

Szálasi: A kormányzó már júliusban Lakatost egy másik mellé nevezte ki.

Frank: Érdekes, ezt csak Ön tudja.

Szálasi: Mindenki beszélt róla egész Magyarországon.

Frank: Az országjárás alkalmával Ön kikkel szokott beszélgetni?

Szálasi: Mindenkivel, akár párttag volt, akár nem volt párttag. Nagyon büszke vagyok, mert kivétel nélkül az egész nemzet jött el ezekre a megnyilvánulásokra.

Frank: A megszállott kétharmad részből is kapott olyan telefonértesítést, hogy ott is kívánták Szálasi Ferencet és a háború folytatását?

Szálasi: A kérdésben benne van a felelet.

Nagy Vince politikai ügyész: Legyen szíves, adjon felvilágosítást, ki rendelte el a német tankok és fegyveresek felvonulását.

Szálasi: A német követségen tartózkodtam és ott úgy tudtam, hogy semmiféle fegyveres alakulat nem volt a Várban.

Nagy: Ön hallotta a lövöldözéseket?

Szálasi: 16-án reggel, Lázár részéről történt lövöldözés.

Nagy: Díszlövések voltak az Ön hatalomátvételére?

Szálasi: A kormányzó rendeletére azután beszüntették az ellenállást.

Nagy: A nemzetnek nem volt fegyver a kezében. Csupán a németeknek és az Ön karszalagos csőcselékének. Azt Önnek kell tudnia, hogy a nyilasokat kik és milyen fegyverrel szerelték fel.

Szálasi: Majd Kovarcz meg tudja mondani. Mindenesetre annyit akarok rögzíteni, hogy a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom tagjai fegyverrel a délután folyamán még nem voltak ellátva, ez csak késő este következett be.

Nagy: Október 15-én délután öt óra körül Vörös János vezérkari főnöknek rádiófelhívása hangzott el. Vörös János azt vallotta, hogy tudomása sem volt róla és közönséges hamisítvány, misztifikáció. Kérdem, tud-e Ön arról, hogy ez hamis.

Szálasi: Én semmiféle hamisítványról nem tudok. Tudok arról, hogy tényleg Vörös János részéről ilyen bemondás történt a rádióban. Kértek, mit szólnék ahhoz, ha Vörös Jánost éppen ezért őrizetből szabadlábra helyeznék. Őrizetbe volt véve, tekintettel bizonytalan magatartására.

Nagy: Igaz-e, hogy ön vagy más, esetleg a németek azzal vették rá a kormányzót, esetleg később, hogy bizonyos lelki kényszert gyakoroltak azzal, hogy elrabolt fiát fogják visszaadni?

Szálasi: Én Lakatossal is beszéltem 16-án és feltettem neki a kérdést, hogy gyakoroltak-e kényszert. Ő nekem határozottan kijelentette, hogy nem. Hennyei Gusztáv, a Lakatos-kormány külügyminisztere kijelentette többek előtt – Csia is fültanú erre – hogy ő nyugodt lelkiismerettel meri állítani: kényszert nem alkalmaztak. Őt is mint tanút kérem majd annakidején kihallgatni.

Nagy: Tehát azt sem tudja meghatározni, hogy a délelőtt és a délután között, amikor a kormányzó lemondását és az ön megbízatását írásba adta, milyen lényeges változás állhatott be a kormányzónál?

Szálasi: Én nem tudom.

Zbóray védő: Milyen tényeket tud megjelölni arra vonatkozóan, hogy a németek önnel szemben bizalmatlanok voltak?

Szálasi: Amikor kijöttem a fegyházból, felkeresett Michaelis német újságíró, akiről később megtudtam, hogy német hírszerző. Michaelis üzenetet hozott Berlinből, hogy lát Délkelet-Európa új térképét. A térképet Rothen Ferenccel együtt látta és Rothen azt üzeni, fogadja el azt a német álláspontot, hogy a hungarizmus más régen idejét múlta és fogadja el a német nemzetiszocializmust. A németek Délkelet-Európában Magyarország területét is népi államokra akarják felbontani s ezeket közvetlenül Berlinhez akarják kapcsolni. A közvetítést nem voltam hajlandó fogadni, sem pedig a német álláspontot. Emiatt a kijelentés miatt igen erőteljes ellenszenv nyilvánult meg Berlinben ellenem s pár hétre rá azt a hírt kaptam, hogy ottani felfogás szerint a fegyházban meghibbantam, megtébolyodtam, vallási tébolyban szenvedek és ezért nem tartanak alkalmasnak a hungarizmus vezetésére.

Az elnök figyelmeztette a védőt, hogy ide nem tartozó kérdésekkel ne húzzák fölöslegesen az időt, mire a védő rámutatott arra, hogy vádlott nagy súlyt helyez annak bizonyítására, hogy a németekkel való kapcsolatai nem voltak olyanok, mint ahogyan azt a vád beállítja.

Latkóczy védő: Milyen értesülései voltak atekintetben, hogy ha a nyilaskeresztes párt október 15-én nem veszi át a hatalmat, illetve nem hajlandó erre, akkor a németek milyen intézkedést tesznek?

Szálasi: A legteljesebb mértékben meg voltam győződve arról, hogy a németek a legerőszakosabb úton és módon érvényesítették volna akaratukat és mindaz, ami Csehszlovákiában történt, az egy pár hét alatt véresen végigszáguldott volna egész Magyarországon.

Elnök: Milyen formák között történt a mozgósítás?

Szálasi:12-17 éves korig nemre való tekintet nélkül.

Hangoztatta, hogy a nőket nem fegyveres szolgálatra, hanem front mögötti szolgálatra, a férfiak helyettesítésére mozgósították. Ténylegesen csak két-három hadosztályt tudtak fölszerelni és ezeknek létszáma is alatta maradt a 12 000-nek, mert a felszerelés nem tudott a tervekkel lépést tartani.

Elnök: A németektől is kaptak felszerelést?

Szálasi: Igen, legnagyobb részt.

Elnök: Mi volt az oka, hogy a felszerelést nem kapták mind meg?

Szálasi: A német ipar ezekben az időkben súlyos angolszász repülőtámadások hatása alatt állott. Ezenkívül pedig a németek is fölállítottak új hadosztályokat és ezek felszerelését előbbre helyezték.

Elnök: Ilyen lassúságú fegyverkezés mellett nem látta, egész hatalmi berendezkedésüknek teljes tehetetlenségét?

Szálasi: Nem.

Elnök: Persze, hogy nem látta.

Az elnök ezután a statáriális rendelkezésre vonatkozóan ad fel kérdéseket.

A vádlott elismeri, hogy tud ilyen rendelkezésekről, azokat az illetékes miniszterek adták ki. Amennyiben minisztertanács elé kerültek, ő is aláírta.

Elnök ezután az „Összetartás” 1945. március 10–11-i számából olvas fel részleteket. A hivatalos pártlap szerint „több katonaszökevény elnyerte méltó büntetését a nemzetvezető személyes ítélete folytán”.

Szálasi: Az „Összetartás”-nak az a közleménye, hogy én személyesen halálos ítéleteket hoztam, nem felel meg az igazságnak.

Védő: Nem hozott ítéletet?

Szálasi: Egyetlen egyet sem.

Elnök: Ön a harcot az ország határának elhagyása után is folytatta és intézkedéseket tett a harc folytatására.

Szálasi: Természetesen. A harcot mindig is folytattuk.

Elnök: Milyen konkrét rendelkezéseket tett?

Szálasi: Nem nagyon tudtam, mert nem voltak meg az összekötő lehetőségek.

Elnök: És mit csinált Ön ekkor, mint nemzetvezető?

Szálasi: Hát… az egész áttelepítést irányítottam.

  • Ez a legteljesebb mértékben elfoglalta időmet, hiszen április 1-től május 1-ig tartott a hatalmas mozgás, ameddig az áttelepülő nemzetrész a megfelelő felvevő területekre be tudott érkezni és ott be tudott rendezkedni.

Elnök: Tudott Ön Budapest ostromáról?

Szálasi: Igen, a katonai összefoglalókból.

Elnök: Milyen álláspontot foglalt el ebben a vonatkozásban?

Szálasi: Álláspontom az volt, hogy Budapest tartását csak abból a szempontból tartanám szükségesnek, ha erről a területről offenzív hadműveletek fognak kiindulni. Ha ezt nem akarják, akkor Budapest kiürítését feltétlenül végre kell hajtani és a hadászatilag még kínálkozó dunántúli hegyekbe kell visszavonulni. A németek szerint Budapestnek a védelme a legteljesebben lehetséges lesz már azért is, mert a németek részéről jövő erősítésnek nem fogják lehetővé tenni az ellenségnek azt, hogy Budapestet mint várost meg tudja támadni.

Elnök: Mit szólt Ön ahhoz, amikor Budapest ostroma heteken keresztül folyt, akkor, amikor Önnek mint katonának különösképpen látnia kellett, hogy offenzív hídfőül való beállításról már szó sem lehet, akkor, amikor az orosz hadsereg Budapesten messze túl ment és Budapest katonailag teljesen körül volt zárva.

Szálasi: Még akkor is lehetett offenzív hídfőről szó, ezt nyugodt lelkiismerettel tudom vallani.

Elnök: Olyan lehetőség ez, mint hogy csillag esik le az égből és az orosz hadsereget agyonvágja Budapesten.

Szálasi: Nem. 1944. december első felében vagy közepe táján váltották le Friessnert és jött Wöhler tábornok, akivel szintén megbeszélést folytattam Budapest védelméről. Kifejezésre juttattam előtte, hogy Budapest felszabadítása feltétlenül szükséges. Akkoriban az oroszok már körülbelül körülzárták Budapestet. Ezért feltétlenül szükséges felszabadítása a nehéz ellenállási viszonyok miatt. Ha azonban ezt a hadműveletet végrehajtani nem lehet, arra az esetre felhívtam figyelmüket arra, hogy a budapesti helyőrség nyugat felé törjön ki és hagyjon fel a város további védelmével. Ő erre azt válaszolta, hogy ez a megoldás szóba sem jöhet azért, mert neki személyes, szóbeli parancsa van Hitler részéről, hogy a hadműveleteket úgy folytassa le, még januárban, Budapest felszabadításával egyetemben, hogy január végéig az egész budai vonal a szövetséges német-magyar hadsereg kezében legyen.

Elnök: Nem volt bizonytalan ez az ígérgetés annak a hadvezetésnek részéről, amelynek részéről évek hosszú sora óta egyetlen jóslás, katonai helyzetmagyarázás a következmények tekintetében be nem igazolódott?

Szálasi: Dehogy is, beigazolódtak, csak…

Elnök: Hosszú évek óta a német hadvezetésnek hivatalos magyarázkodása és ígérgetése egyetlen lényeges ponton be nem igazolódott és akkor Ön hogyan várta ezeknek az ígéreteknek valóra váltását? Ezt azért kérdezem, mert kíváncsi vagyok, hogy akkor, amikor Ön látta, hogy kis szegény népének szegény fővárosa elpusztult, elpusztultak hídjai, épületeink nagy része, akkor Önnek visszatekintve, mi a véleménye, hogy helyes vagy bűnös dolog-e ezt a várost odadobni, ilyen helyzetbe hozni?

Szálasi: Én semmit oda nem dobtam. Meg vagyok győződve arról, hogy mindaz, ami Budapest érdekében történt, a mi részünkről, az helyes volt.

  • Felfogásom ebben a kérdésben az, hogy minden nemzet szabad akarata szempontjából cselekszik, ha életmegnyilvánulása akár elbukik akár győzelmesen állította be harcát.

Elnök: Ön azt meri állítani, hogy a nemzet hősi elhatározása volt Budapestnek a védelme?

Szálasi: Igen!... A német helyőrség részéről. (Pfuj! Gyilkos! – kiáltások és zúgás a közönség köréből.)

Elnök: Hát ezt a feleletet akartam kihozni magából. Ebből a feleletből önmagából meg lehet a nemzetnek az állásfoglalása. (Hosszantartó taps.)

Szálasi: Meg vagyok győződve…

Elnök: Az önök felfogása odáig fajult, azt hiszik, hogy a hungarista ideológiáért szívesen akár meg is halt volna?

  • A nemzetet romokba döntötték, de az építés nem az Önök ideológiáján nyugszik. Az Önök ideológiája egyszer s mindenkorra elrettentő tiltakozás a nemzet számára.

Szálasi: Meggyőződésem, hogy az igazságot hirdettem és az igazság fog győzni is. (Gúnyos derültség.)

Elnök: Mi is hisszük, de annak utána, hogy Önök elpusztultak. (Hosszantartó taps.)

Szálasi: Ha a nemzet új jövőjének megépítéséhez szükséges a pusztulás, mint áldozat, akkor igen… (Pisszegés és zúgás.)

Egy hang az emeleti karzatról: Most gyere országot járni csak az előcsarnokig! (Hosszantartó taps.)

Elnök: Önnek az erkölcsi érzéke odáig sem terjed, hogy azt sem tudja megkülönböztetni, hogy nem Ön és mozgalma az áldozat, hanem Önnek és mozgalmának áldozata elég jelentős részben a nemzet.

  • Mi szükség volt a kormányzó védőőrizetére a Waffen-SS épületében, miért nem lehetett ezt megcsinálni a Vár épületében, amely teljes mértékben a németek uralma alatt állt? Kitől kellett félnie a kormányzónak?

Szálasi: Miután valószínűleg tudta már, hogy az egész nemzet szembehelyezkedik az ő kezdeményezésével… (Zúgás.) Lakatos mondta nekem, hogy a kormányzó már október 15-én a kora esti órákban értesült arról, hogy senki sem követi őt ezen az úton. (Gúnyos derültség.)

Elnök: Erre már rámutattam; a kormányzó életében ekkor cselekedett a legjobban, a nemzet érdekének megfelelően, ekkor találkozott legegyetemesebb nemzeti helyesléssel. (Helyeslés!)

  • Ezt önnek nálunknál jobban kellett volna tudniok.

Szálasi: Éppen ezért másképpen ítéltem meg a helyzetet.

Elnök: Hogyan történt a kormányának megalakítása?

Szálasi: A minisztereket a miniszterelnöki palotába kérettem és ott kivettem tőlük az ideiglenes esküt. Önként vállalkoztak. Egészen május elsejéig nem találkoztam egyetlen olyan ellenvetéssel sem, amelyből arra következtettem volna, hogy valaki nem saját akaratából vállalkozott.

Elnök: Október 15-e előtt a pártban ki volt a vezérlő akarat? Az Ön akarata érvényesült a pártban?

Szálasi: Igen, ezt megköveteltem.

Elnök: A kitelepítési rendelkezések kitől származtak?

Szálasi: Az irányelveket én alakítottam ki.

Elnök: Mi volt ennek az alapelve?

Szálasi: Az, hogy mindazok kitelepülnek, akikre a kormány további működése szempontjából szükség van. Először az volt a nézetem a dologról, hogy akit lehet, mindenkit áttelepítettünk az új területre, később megváltozott ez az irányelv, mert közölték velem, hogy az eszközök nem állanak rendelkezésre. A vasútvonalak össze voltak rombolva. Úgy értesültem, körülbelül 500.000-1,000.000 fő lehetett a kitelepültek száma.

Elnök: Milyen kényszerintézkedések voltak?

Szálasi: Erre nézve az egyes szakminisztereket kellene megkérdezni. Én azt mondottam, hogy kimondottan az eskü alapján kell eljárni a közalkalmazottaknál.

Elnök: Az ország vagyonának, az élelmiszernek, az állatállománynak és egyéb érdekeknek kivitele kinek az akaratára vezethető vissza?

Szálasi: Ugyancsak katonai szempontok figyelembevételével rendelték el ezt a kiürítést is, amelynek gyakorlati keresztülvitele az egyes szakminiszterek feladata volt.

  • A végrehajtás nem sikerült teljesen. Gondolom, csak úgy 40-50 százalékban.

Elnök: Önnek a krisztusi tanoknak és elveknek megfelelően meg volt a fajelmélete. Fajelméletének eredményeképpen egy beszédében válaszolt azoknak, akik azt mondották, hogy ők nagyon sok becsületes zsidót láttak, mégpedig egy pártszolgálatos szavaival: Ha egy háziasszony nagytakarítást végez és egy csomó poloskát talál, azokat nem aszerint fogja agyonverni, hogy ezek megcsípték, ez meg nem csípte meg, hanem mind. Éppen úgy a zsidókérdésben sem lehet ez az álláspont, mert van becsületes zsidó és nem becsületes zsidó, de mintahogy a poloska is megcsípheti az embert, éppen úgy a becsületes zsidó is elkövethet becstelenséget.

Szálasi: Nem az én véleményem volt.

Elnök: Ön ezzel felelt.

Szálasi: A zsidókérdés megoldása beletartozott a hungarista célkitűzésekbe.

Elnök: Mi volt az ön álláspontja?

Szálasi: A zsidókat először ki kell kapcsolni a nemzet életéből, egy új országot kell nekik adni, hogy ott politikai, gazdasági adottságaiknak megfelelően megszervezzék saját életüket.

Elnök: Szóval fajelméletének alapján állva, hivatalba lépésekor kiadta a zsidókérdést tárgyaló rendeletét.

A elnök ezután ismerteti ezt a rendeletet. Ez a zsidókat hat csoportba osztja. Az első csoportba tartoznak a külföldi mentesített zsidók, ezeket az úgynevezett Palatinus-házakban kellett gyűjteni.

  • A kölcsönzsidók közül a munkaképeseket a német birodalomnak adják át, hogy ott munkába állítsák őket. Ezek a zsidók, mondja a rendelet, a magyar nemzet javára teljesítenek munkaszolgálatot. A belügyminiszter állandó bizottságot delegál Németországba. A magyar államhatalom az európai szempontoknak megfelelően fogja megoldani a zsidókérdést. A velük való bánásmód magatartásuktól függ.

Elnök: Hány főnyi zsidóságot szállítottak ki?

Szálasi: Én nem tudom megmondani, mennyit. Három miniszter volt érdekelve, a belügyminiszter, a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter.

Elnök: A zsidók harmadik kategóriája a Magyarországon visszamaradó zsidók, akiket gettóba tömörítenek. A gettót is felállították.

Szálasi: Igen, ha jól tudom, a Klauzál-téren.

Az elnök ezután tovább ismerteti a rendeletet, mégpedig a kormányzó által mentesített zsidók kategóriájára vonatkozólag. Ezek a zsidók, akik közül a vitézséggel és aranyéremmel rendelkezőket a nyilasok is mentesítettek, teljes mentességet élveznek ugyan, de a politikai, gazdasági és társadalmi életben nem vehettek részt.

Elnök: Szóval az önök hősi életszemléletének megfelelően még az arany vitézségi éremmel rendelkező zsidókkal is így bántak.

Szálasi: Ezek átmeneti rendelkezések voltak, mert rendet akartunk teremteni.

Az elnök a rendeletet ismertetve az egyházi személyekre vonatkozó szakaszra tért át. A zsidószármazású egyházi személyeket el kell különíteni a rendházban. A hatodik pont a külföldi állampolgárságú zsidókra vonatkozott, akiknek mihamarább el kellett hagyniok az ország területét.

Elnök: Tudott-e arról, hogy a kiszállított zsidóságnak mi volt a sorsa odakint?

Szálasi: Nem.

Elnök: Hát arról tudott-e, hogy a külföldről, semleges részről, a római pápától súlyos vádak hangzottak el, a nemzeti becsületnek súlyos megbélyegzését jelentő vádak arra vonatkozóan, hogy a Magyarország által kiszállított és a németeknek átadott zsidókat megkínozzák, gázkamrában és egyéb módokkal meggyilkolják nemcsak a betegeket, hanem az egészségeseket is.

Szálasi: Nem tudtam róla semmit.

Elnök: Érdekes, hogy Ön a külföldre vonatkozó hírekből csak a hitleri hülyeségekről tudott, csodafegyverekről s hasonlókról. Ebben a vonatkozásban minden zagyvaságról értesülve volt, de ezt nem hallotta. Azt sem hallotta, hogy ebben a kérdésben Magyarországon a Sztójay-kormány alatt június 21-én és 24-én minisztertanács volt?

Szálasi: Csak arról hallottam, hogy a kormányzót külföldi részről megkörnyékezték, hogy a zsidóknak további munkaszolgálatba való beállítását Németország felé akadályozza meg. De a részleteket nem tudtam.

Elnök: Szóval a két minisztertanácsról nem tudott. Még koronatanács is volt a két minisztertanács után 26-án. A kormányzó ezután ki is adta az utasításokat, hogy további deportálás nincs.

  • Arról sem tud, hogy október 15-e után az egyes zsidó menetoszlopok nyomán, Budapest belterületén is ott feküdtek a hullák?

Vádlott kijelenti, hogy többször járt be Csobánkáról Óbudára, de „nem találkozott egyetlen hullával sem” (Ismét elemi erővel tör ki a felháborodás a hallgatóság köréből.)

Az elnök megjegyzi, hogy most következő kijelentése talán nem egészen perrendszerű, de ennek a pernek légköre felmenti őt: Ő is látott hullákat a bécsi úton.

Szálasi: Én nem láttam.

Elnök: Különösen öreg emberek hulláit, akik nem tudtak együtt haladni a menettel. Hát arról tud-e, hogy maga Winckelmann Kovarczhoz fordult, hogy szűnjenek meg a zsidó öldöklések.

Szálasi: Nem.

Elnök: Nem hallott éjszaka lövöldözéseket Pesten?

Szálasi: A pesti oldalra nem jöttem át november elejétől kezdve.

Az elnök ezután megadja az engedélyt kérdések feltevésére.

Lészay népbíró: Arról tud-e, hogy százával lőttek agyon aggokat, hetvenéves öregasszonyokat a „munkaképesek” menetében? Tud-e róla, hogy az úgynevezett: nyilas házakba behurcolt zsidókat halálra kínozták pártszolgálatosai:

Szálasi: Mindezekről részben Augsburgben értesültem, részben mikor idehoztak a Hűség Házába. Csak ekkor értesültem, hogy ilyen kilengések történtek.

Vádlott arról sem akar tudni, hogy mi történt a zsidósággal Budapest körülzárása után, majd azt hangoztatja, hogy a párt első garnitúráit be kellett állítani az országvezetésre és a megmaradt negyedik-ötödik garnitúra, valamint a konjunktúrából a párthoz csatlakozottak már nem tartották be a pártfegyelmet.

Lészay: Pártjának tagjai kezdettől fogva csak a konjunktúrát akarták kihasználni s Ön volt a konjunktúralovagok hadvezetője. (Nagy taps.)

Nagy Vince politikai ügyész ismertet egy október 11-éről származó helyzetjelentést, amely nyilván a honvédelmi minisztériumból származott.

  • Ebben a bizonyos „Ede”, aki nyilván az Ön besúgója volt, – folytatta a politikai ügyész – azt jelentette, október 11-én, hogy a hidak felrobbantása csak a németekkel egyetértésben fog megtörténni. Nem azt jelenti ez, hogy Ön már a hatalom átvétele előtt aziránt érdeklődött, hogy a hatalom átvétele esetén saját stratégiai elgondolása alapján szükség esetén felrobbantja a hidakat?

Szálasi: Nem, ez helyzetáttekintés volt.

Nagy: Önnek milyen utasítására és milyen kérdésére érkezett ez a válasz, mert ez úgy tűnik fel, mintha valaki kérdezte volna a honvédelmi minisztériumtól, hogy a hidak felrobbantására lesz-e joga magának a magyar hadvezetőségnek és erre az a válasz érkezett, hogy „a hidakat csak a németekkel egyetértésben lehet majd felrobbantani”.

Szálasi: Ez helyzettájékoztatás volt számomra, helyzetkép megadása.

Nagy: És Ön, amikor ezt a helyzetjelentést megkapta, már gondolt arra, hogy a hidakat szükség esetén stratégiai okokból a németek visszavonulásának védelmére fel is kell robbantani?

Szálasi: Nem, egyáltalán nem.

Nagy: Mit tartott Ön a stratégiai helyzetről német visszavonulás esetére?

Szálasi: Ahogyan a szerződés is megállapította, a hidaknak a bénítása a fontos.

Nagy: Tehát bénítás céljából kellett a katonai tárgyakat, hidakat felrobbantani.

Szálasi: Nem, a tárgyakat bénítani, nem pedig felrobbantani. Katonai műszaki szempontból a bénítás nem felrobbanás, hanem egy fontos hídmezőnek a felrobbantása, mégpedig a legfontosabb hídmezőnek, legtöbbnyire a középső összekötő résznek a felrobbantása.

Nagy: Ön Horthy Miklós kormányzót fegyverszüneti kiáltványa miatt alkotmányszegőnek, úgyszólván nemzetárulónak tekintette, mert megpróbálta megakadályozni a háború továbbfolytatását. Azt kérdezem, hogy a finn Mannerheimet vagy a román királyt szintén saját nemzetük árulójának tekinti Ön azért, mert ők előbb mint Horthy Miklóst kiugrottak a háborúból.

Szálasi: Ahogyan kiálltak a háborúból, az az én felfogásom szerint nem elítélendő, mert a kiállást az ott fennálló tételes törvények alapján hajtották végre.

Nagy: Ne beszéljen a tételes törvényekről Ön, aki minden törvényt felrúgott.

  • Bajcsy-Zsilinszky, Tarcsay, Kiss és társai kivégzéséről tudott Ön előre?

Szálasi: Tudtam, hogy eljárás folyik ellenük.

Nagy: A kegyelmezés joga Önt illette meg minden bizonnyal.

Szálasi: Nem emlékszem kegyelmi kérvényre.

Nagy: Hát olyan gazemberek voltak az Ön bírói, hogy fel sem terjesztették a kegyelmi kérvényt? Mert a kegyelmi kérvényt Bajcsy-Zsilinszky védője beterjesztette, ezt itt mint tanú, majd hallani fogja.

Szálasi: Hozzám nem érkezett semmiféle kérvény. Csak arról tudtam, hogy elítélték őket és az ítéletet végre is hajtották.

Nagy: Térjünk rá ezután a zsidókérdésre. Ön azt mondotta, nem tudott semmit arról, hogy a zsidókat akár Budapesten, akár Németországban megkínozták és meggyilkolták. Nem tudott arról, hogy a római pápa közbelépett, azt mondja, angol rádiót nem hallgatott. Én láttam az Ön lapját, az Ország nevű lapot, amelynek a baloldali emberek is hálásak voltak, azért, mert a lapnak sikerült a külföldi lapszemléket megszereznie és a nyilaskeresztes ideológia szempontjából igen érdekes részleteket közölt. Közölte a lap a canterbury érsek fényképét is a newyorki érsek tiltakozását is a zsidók ellen elkövetett brutalitások miatt. Ezt a saját lapjában nem olvasta.

Szálasi: Nem volt közöm ehhez a laphoz. Nem volt nyilas lap és ezekről nem értesültem belőle. A hungarista ideológiának meg volt a nézete a zsidókérdésben… Amit egyesek a zsidókérdésben végeztek, azért nem vonható felelősségre az egész nyilaskeresztes mozgalom.

Nagy: És ha a békeszerződések alkalmával – ahol pedig nem lehet maszlaggal traktálni a diplomatákat – felelnie kellene arra, hogy Magyarország kormányzata elnézte azt, hogy az állampolgárok ezreit kivégzik és megkínozzák, mit válaszolna?

Szálasi: Ott is megadtam volna azt a felvilágosítást, amit itt a népbíróság előtt megadtam.

Nagy: Na, ebbe a felvilágosításba az ország belepusztult. Ön azt mondja, hogy csak arról tudott, hogy a zsidókat munkaszolgálatra viszik. Hogyan gondolta, hogy a 70-80 évesekkel is munkát végeztetnek?

Szálasi: Az általános munkaszolgálat 12-70 között vett igénybe minden magyar állampolgárt.

Nagy: A 12-70 éveseket képesnek tartotta munkára?

Szálasi: Bizonyos keretek között elvégezhették volna a munkákat. (Nagy zaj.)

Nagy: Emlékszik-e arra, hogy Kemény Gáborné, az Ön külügyminiszterének felesége eljárt Önnél egy arany vitézségi érmes volt főhadnagy ügyében, akinek egész családját kiirtották és kérte közbelépését a további atrocitások megszüntetésére?

Szálasi: Nem emlékszem. Én november 17-étől kezdve ezzel a kérdéssel egyáltalában nem foglalkoztam.

A politika ügyész ezután odamegy a vádlotthoz, és egy folyóiratot mutat, amelyben fényképek voltak az auschwitzi, buchenwaldi és dachaui koncentrációs táborokról. Az amerikai csapatok készítették ezeket a felvételeket, közvetlenül bevonulásuk után. A fényképek mutatják a tábor borzalmait, hatalmas hullahegyeket, a gázkamrákat, a kivégzés előtt a zsidók szájából kivert fogsorok tömegeit. Látható a fényképeken, amint a gázkamrákból fogókkal hurcolják ki a hullákat és láthatók azok az emberek is, az úgynevezett „eleven emberek”, akik a politikai ügyész megjegyzése szerint még csontváznak is soványak. Szálasi Ferenc merev arccal, minden megindultság nélkül nézi a politikai ügyész által eléje terjesztett fényképeket. Nagy Vincze, amikor végiglapozza a folyóiratot, megkérdezi a vádlottat: Mit szól Ön ezekhez.

Szálasi száraz, flegmatikus hangon válaszol: A múltkor kijelentettem már, hogy a zsidókérdés ilyen elintézési módját el kell vetni.

Nagy: Ilyen hideg, részvétlen arccal engedte, hogy nemzete fajmagyar tömegei is elpusztuljanak, természetes, hogy hidegen nézi a képeket az Ön által megvetett, de magyar állampolgárok, külföldre kiadott magyar állampolgárok tömeges pusztulását.

Az elnök visszatérve a vádlott egy korábbi kijelentésére, megállapítja, hogy a vádlott teljesen tetszése szerint magyarázza a dolgokat. Ha a tételes törvényekre kell hivatkozni, akkor azokra hivatkozik, de ha az ő felfogásának és elképzeléseinek az élet felel meg jobban, akkor az életre hivatkozik, mint ahogyan azt a fegyveres nemzethez intézett hadparancsában is tette.

Ezután Szálasinak azt a beszédét ismertették, amely a Virradat 1942. január 11-i számában jelent meg és amelyet Szálasi a tisztségviselők előtt mondott. Nincs már bizonytalanság – mondotta a többi között – választani kell vagy Berlin vagy Judea. A totális világháború Japán közbelépésével kezdődött és folytatódik mindaddig, amíg a nacionalista-szocialista világrend meg nem születik. A régi világ kardélre kerül és oda, ahonnan jött és ahová régen való: a pokolba.

1942 a döntés esztendeje lesz. A német nép minden politikai, gazdasági, társadalmi és katonai erejének bevetésével elhárította a borzalmas bolsevista veszedelmet Európa felől. Feltétlen meggyőződésünk, hogyha ebben a döntő évben nem a magyar nemzetiszocialista állami, nemzeti rendre fog támaszkodni nemzetünk, akkor ez lesz nemcsak nemzetünk, de Délkelet-Európa legnagyobb tragédiája.

A vádlott 1943. január 27-én mondott beszédében kijelentette, hogy a most dúló fegyveres viszály nem világháború, hanem világnézeti harc, és ebben a harcban, vagy megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk. Ebben a harcban nincs és nem is lehet megalkuvás. El fognak pusztulni a plutokrata erők, tehát nem kerülhet sor béketárgyalásra és békeszerződésre, mert halott emberekkel se tárgyalni, de szerződéseket kötni sem lehet. Az 1944. január 8-i beszédben a vádlott megállapította, hogy 1943-ban a tengelyhatalmak védelmére szorítkoztak, mert mind a három a totális háborúra szervezi a nemzetét. Ha ezek az előkészületek befejeződnek, akkor a tengelyhatalmak döntik majd el, hogy mikor, hol, mivel és hogyan fogják végrehajtani tervüket, az ellenség megverését. Majd néhány beszéd és újságcikk ismertetése után az elnök feltette a kérdést:

  • Látva a következményeket, módjában van megítélni, mi volt helyes, mi volt tévedés, mi volt a nemzet érdekében álló s mi volt a nemzet elleni bűn; most a következmények ismeretében ismét úgy cselekedne, mint cselekedett?

Szálasi: Természetes, hogy most, a jelenlegi helyzetnek megfelelően cselekednék.

Elnök: Nem ezt kérdeztem. Hanem azt, hogy látva a következményeket, hogy visszanézve és ismerve a következményeket, helyesli, vagy helyteleníti akkori cselekedeteit?

Szálasi: A bennem élő hit és az e világ szempontjából én mindig olyan lépéseket tettem, amelyek meggyőződésem szerint a magyar nemzet dicsőségét és boldogságát voltak hivatottak szolgálni.

A Szálasi-per. Vád, vallomások és az ítélet. (Szerk. Ábrahám Ferenc–Kussinszky Endre) Híradó Könyvtár, Budapest, 1945. 40–58.