A február 6-i tárgyaláson az elnök folytatta Szálasi kihallgatását.

Elnök: Tegnapi vallomása szerint Ön minden bizonnyal augusztus 31-e táján lépett érintkezésbe először Winckelmann Ottóval. Ki hozta létre ezt a találkozást?

Szálasi: Már nem emlékszem rá.

Elnök: Az általános tájékoztatáson kívül, mi volt a közvetlen célja ennek a beszélgetésnek?

Szálasi: A kölcsönös megismerkedés és a belső helyzet tisztázása, mert a kormányzó a legmesszebbmenően el volt szánva arra, hogy külön utakon fogja megoldani Magyarország belső kérdéseit.

Elnök: Egyszerre de kényes lett az alkotmányellenesség terén. Ha ezt megtartotta volna végig, mindenféle vonatkozásban…

Szálasi: Ez meg is történt a hungarista mozgalom részéről (Zaj a hallgatóság körében.)

Elnök: Konkrét értesülése a fegyverszüneti tárgyalásokról nem volt augusztus 31-én?

Szálasi: Voltak ilyen értesüléseim.

Elnök: Közölte ezt Winckelmannal? Winckelmannal minden bizonnyal beszélt erről.

Szálasi: Nem! Nem emlékszem rá, hogy erről beszéltünk volna.

Elnök: Egyszóval tagadja, hogy Winckelmannal konkrét közlést tett volna abban az irányban, hogy a kormányzó fegyverszüneti kérést készít elő.

Szálasi: Nem emlékszem rá. Általános megbeszélés volt a belső helyzetről, úgy ítélem meg, hogy bizonyos hivatalos és nemhivatalos körök készítik elő Magyarországnak kiállását a háromhatalmi szövetségből, azonban konkrét formában nem merült fel, hogy kik azok a személyek, akik a fegyverszünetet előkészítik.

Elnök: Tehát augusztus 31-e után, a megtörtént megbeszélés után hogyan fejlődtek a dolgok?

A vádlott ezután általános formában elmondja, hogy a hungarista mozgalom mindenkor a nemzet és az államfő közös elhatározásából akarta megvalósítani a hatalom átvételét és ennek megfelelően szervezkedett. A lényeges az volt, hogy a magyar nemzet akarata nyilvánuljon meg a hatalom átvételénél és ne jussunk bárki másnak, idegen hatalomnak a segítségével hatalomra. Éppen ennek a szervezési előkészületnek a következtében igen súlyos akadályt jelentett számukra az, hogy német hivatalos részről kijelentették, bármiképpen is szervezkednek a kormány ellen, a német szuronyokkal fogják magukat szemben találni. Ezt német hivatalos részről közölték velük még akkor mikor az első disszidálás történt a hungarista pártból. Ekkor közölték vele, hogy menjen ki Berlinbe és ott részletesen beszéljék át a belpolitikai helyzetet.

Azzal számoltunk – folytatta Szálasi –, hogy éppen olyan sorsra fognak juttatni a németek, mint ahogyan a vasgárdát Romániában elintézték, amikor a hatalom átvételét szervezték meg. Winckelmannak megmondtam, hogy a kormányzónak lépésével sem a magyar nemzet, sem a nyilaskeresztes párt hungarista mozgalom semmi esetre sem tud egyetérteni, ha Magyarországon egy ilyen lépés a kormányzó részéről vagy a szociáldemokrata párt, vagy akár a független kisgazda párt részéről történne. Megmondtam neki azt is, hogy a mi szempontunkból kérünk garanciát, hogy a németek semmi körülmények között sem fogják a nyilaskeresztes párt hungarista mozgalom kezdeményezéseit a romániai Vasgárda sorsára juttatni, mert nem vagyok hajlandó arra, hogy egy évtizedes mozgalom emiatt tönkremenjen.

Elnök: Látja, megint elhallgat nagyon lényeges dolgokat. Ön a Vasgárdával kapcsolatban egészen mást mondott. Azt a konkrétumot mondotta, hogy nem hajlandó német katonai és rendőri támogatás nélkül hozzákezdeni akciójához, mert enélkül látja azt a veszélyt, hogy a vasgárda sorsára jut.

Szálasi: Ez nincs ellentétben, ez éppen ezt támasztja alá.

Elnök: A feljegyzés szerint itt megbeszélték volna a „kibontakozás politikai rendészeti szelvényének tervezéseit”. Mit értett Ön politikai rendészeti szelvény alatt?

Szálasi: Ennek a kibontakozásnak a biztosítását.

Elnök: Kinek a részéről? A németek részéről?

Szálasi: Minden tekintetben.

Elnök: Már megint tagad. Mindent tagad, de majd elébe fogom tárni szavait.

Szálasi: Nem tagadok én semmit.

Elnök: De ezt tagadja, mert – amint elébe fogom tárni – ott van Kemény jelentése, amelyben kifejezetten az foglaltatik, hogy feltétlenül szükséges a német politikai rendészet közreműködése a német politikai rendészet közreműködése, mert vannak dolgok, amik az Ön részéről egyenesen foganatosíthatatlanok, például a miniszterelnök letartóztatása.

Szálasi: Ez valószínűleg Kemény külügyminiszter úrnak a magánvéleménye lehetett (Derültség).

Elnök: De olyan magánvélemény, amelyet Ön mindenesetre osztott azon keresztül, hogy a naplójába felvetette ezt a jelentést.

Szálasi: Én irányelvként rögzítettem, azt, amit tennem kell a németek együttműködésével azért, hogy ne jussunk a Vasgárda sorsára.

Elnök: Ne beszéljen megint mellé!

Szálasi: Nem mellébeszélek.

Elnök: Arról van szó, helyeselte-e Ön Keménynek, az Ön külügyi jobb kezének azt az álláspontját, hogy feltétlenül szükség van a német politikai rendészet közreműködésére, mert különben bizonyos intézkedéseket, így például a miniszterelnök letartóztatását, foganatosítani képtelenek.

Szálasi: Nem helyeseltem.

Elnök: Kíváncsi vagyok mit fog szólni Kemény ahhoz, hogy vezére őt megtagadja.

Szálasi: Ez egyáltalában nem jelent megtagadást. Igaz, hogy Kemény jelentését, amit írásban beadott, elolvastam, de nem helyeseltem és most sem helyeslem.

Elnök: Miért nem fűzött megjegyzést hozzá? Vannak jelentései Keménynek, amelyekre Ön megjegyzéseket írt. Elébe tárom például Kemény augusztus 29-i jelentését, amelyben Kemény arra hivatkozik, hogy a jövőben a németekkel szemben önérzetesebb eljárás lesz követendő. Erre Ön indignálódva ráírta, hogy ezt nem osztja, mert a hungarista mozgalom mindig önérzetes volt, lojalitásról pedig így szó nem lehet, első a hungarista mozgalom szempontjainak diadalra juttatása. Ez példa arra, hogy amennyiben Ön nem helyeselte Kemény jelentésének tartalmát, megjegyzést írt rá.

Szálasi: Nem mindegyikre.

Elnök: Tehát Ön itt az azonosság vállalását Kemény jelentésével megtagadja. Akkor mi szükség volt a németek bevonására egyáltalán ennél a 13-i tanácskozásnál, ha Önök a német segítségre egyáltalán nem reflektáltak?

Szálasi: Amint már kifejtettem, nem akartam a mozgalmat a Vasgárda sorsára juttatni, mert tudtam, hogy a németek el fognak járni velünk szemben, ha mi nélkülük kezdeményezünk valamit.

Elnök: Szóval csak azt a negatívumot igyekezett biztosítani, hogy a németek ne foglaljanak Önökkel szemben állást?

Szálasi: Arra a legrosszabb esetre állítottam be az egész hatalomátvételt, amely érhette volna a Hungarista Mozgalmat.

Elnök: Ne beszéljen megint mellé! Azt kérdeztem, hogyan akarta elkerülni, hogy a Vasgárda sorsára jussanak. Azt akarta biztosítani, hogy az Önök fellépésével szemben ne történjék német ellenintézkedés, vagy pedig pozitív német közreműködést kíván?

Szálasi: Azt kívántam, hogy a németek részéről ne induljon akció ellenünk.

Elnök: A napló jegyzetei, amelyeket elébe fogok Önnek tárni, ebben a lényeges pontban élesen cáfolják az Ön vallomását. Ez megint mutatja, hogy mennyiben áll Ön helyt.

• Szeptember 16-án volt Önnek egy negbeszélése Greifenberg tábornokkal. Ekkor Ön azt mondotta Greifenbergnek, hogy az Ön felfogása szerint a totális háborúba való bevetés céljaira Magyarországnak 800.000 – 1.000.000 főnyi hadsereg áll rendelkezésére, csupán felszerelni kell a német hadiiparnak, mert a magyar ipar felszerelni képtelen.

Szálasi: Igen.

Elnök: Szóval ezt Ön kétségtelenül mondotta?

Szálasi: Igen, természetesen.

Elnök: Szóval felajánlotta nyolcszázezer-egymillió embernek a vágóhídra vitelét egy reménytelen háborúban. Most nem is beszélek a háború erkölcstelen céljáról, csak reménytelenségéről.

Szálasi: A háborúnak nem volt erkölcstelen célja.

Elnök: Csend legyen! Erkölcstelen célja volt. Ezzel szemben Ön ne vitázzék, akinek nincs meg az erkölcsi érzéke, hogy ennek a háborúnak erkölcstelen voltát felfoghassa. (Taps.) Ha még egyszer merészel visszafeleselni, sötét zárkát kap. Megértette?

• Szeptember 19-én folyt le egy beszélgetés Kemény Gábor jelenlétében Ön és Kurt Haller között. Ön arra hivatkozott, hogy a kormányzó megszegte az alkotmányt a pártok feloszlatásakor, a Lakatos-kormány kinevezésében és a fegyverszünet mellett való állásfoglalásában miért lát Ön alkotmányellenességet. A Lakatos-kormány kinevezésével kapcsolatban Ön már megmondotta, hogy az állítólagos alkotmányos eljárásnak a be nem tartása fájt Önnek, az, hogy nem kérdezték meg az akkori vezető pártpolitikai tényezőket. A fegyverszünetre nézve pedig Haller is azt mondja, hogy a fegyverszünettel szemben a minisztertanács is elutasító álláspontot foglalt el. Erre Ön azt felelte, hogy Lakatos a kormányzónál összehívott tanácskozáson a fegyverszünet mellett szavazott. Itt kapcsolódik be közvetve a szeptember 10-i kormányzótanácsnak a ténye. Emlékszik Ön erre?

• Elébe tárom Önnek naplójából Keménynek a Hallerral folytatott beszélgetésről szóló jelentését. Kemény szeptember 11-én kijelenti: Kijelentettem Hallernak, ha a kormányzótanács a fegyverszünet mellett dönt, Szálasi ezt alkotmányellenesnek minősíti és saját elhatározásból átveszi a hatalmat. Ennek egyetlen előfeltétele volna, hogy a politikai rendőri intézkedéseket a németek kezdeményezzék, mert például a miniszterelnököt letartóztatni Szálasiék nem tudják. Ez áll Kemény jelentésében.

Szálasi: Ezt én megkaptam és a napló mellé odatettem.

Elnök: De Ön nem osztja az ebben a jelentésben foglaltakat?

Szálasi: Nem.

Elnök: Az Ön álláspontja szerint nem volt szükség a német politikai rendészeti közreműködésre?

Szálasi: Nem.

Elnök: Menjünk tovább. Ebből megállapítható, hogy Önök már szeptember 10-én tudtak a kormányzótanácsról, de hogy mi volt az eredmény, azt még nem tudták. A szeptember 19-i beszélgetésnél Ön már tudott az eredményről. Mi volt ez az eredmény, hogy a kormány ugyan ellenkező álláspontot foglalt el, de Lakatos javasolta a fegyverszünetet? A kormányzó milyen állásponton volt?

Szálasi: Kimondottan amellett volt, hogy meg kell tenni ezt a kezdeményezést.

Elnök: Tehát a kormányzó és Lakatos kisebbségben maradt a kormánnyal szemben?

Szálasi: Ez volt az értesülésem.

Elnök: Ennek dacára Ön mégis úgy képzelte megoldani a helyzetet, hogy a kormányzót kihívják a főhadiszállásra, mint március 19-én is történt és azalatt itthon végrehajtják a teljes és radikális rendszerváltoztatást. Tehát Ön ilyen kényelmes módon óhajtotta megoldani a hatalomátvételt. A kormányzót ki akarta csalni mint március 19-én. Szintén nagy hősre valló megoldási módozat.

Szálasi: Ezzel kapcsolatban annyit akarok előterjeszteni, hogy ugyancsak megmondtam a németeknek, hogy akkor én is kinn akarok lenni a főhadiszálláson.

Frank népügyész: Erről szó sincs a naplójában.

Szálasi: Világos, hogy az ember azt ír bele a naplójába, amit akar.

Elnök: Ön aggályának adott kifejezést, hogy memorandumaira még nem kapott választ. Erre Haller közölte, hogy a válasz elvi megadását az a tény fogja jelenteni, hogy ön a hatalmat átveszi. Két memorandumot intézett Hitlerhez, az elsőt június 6-án, a másodikat júliusban. Mi volt az első memorandum tartalma, mert nincs értelme, hogy felolvassam.

Szálasi: Kérem az ismertetését.

Elnök: Az volt a tartalma, hogy ön felajánlotta a közreműködését a Hitler által elgondolt Európa rendezésére?

Szálasi: Természetesen.

Elnök: Helyeselte Ön március 19-ét?

Szálasi: Egyáltalán nem.

Elnök: Tehát lényegében az Ön szolgálatainak a Hitler által elgondolt vonalon való felajánlása volt az első memorandum főtárgya.

Szálasi: A lényege nem a hitleri vonal alátámasztása volt, hanem az új világnézet győzelemre juttatása.

Elnök: Ön fölajánlotta közreműködését.

Szálasi: Igen.

Elnök: Miről szól a második memorandum?

Szálasi: Úgy emlékszem, az Európa-közösség megszervezéséről a teljes háború vitele érdekében.

Elnök: Szóba került-e önnek az az óhaja, hogy mielőtt a hatalmat átveszi, Hitlerrel megbeszélést lát szükségesnek?

Szálasi: Igen.

Elnök: A németek bizonyos aggályokat hangoztattak, hogy esetleg nem lesz erre idő, végül Ön megnyugodott és a következő kijelentéseket tette: „Amennyiben nem volna lehetőség a találkozásra, úgy a hatalom átvételében politikai, valamint katonai magatartásában minden erővel és eszközzel rendelkezésre áll, de ha a kérdések a nacionalista és szocialista Európa-közösséget érintik, kénytelen ragaszkodni a találkozáshoz.” Így volt ez?

Szálasi: Igen.

Elnök: Ön Hallert figyelmeztette, hogy a harc az időnyeréshez szükséges, de félő, hogy Németországnak ezzel a magatartásával Magyarországon politikai pánik kap lábra, mert lassabban nem ismerik ki magukat az emberek. Hivatkozott ön arra, hogy Lakatos ki meri mondani, hogy az ellenség nyomasztó fölényben van, burkoltan vagy nyíltan ajánlatokat tesz az ellenségnek és ezzel határozottan destruál. A németek a március 19-én letartóztatott politikai foglyokat visszaadják a magyar kormánynak és mindenki joggal kérdezheti, miért volt egyáltalán szükség akkor március 19-e. Így volt?

Szálasi: Igen.

Elnök: Tehát ön németebb volt a németeknél?

Szálasi: Dehogyis.

Elnök: A németek szabadon engedték azokat a politikai foglyokat, akiket az ország örök gyalázatára az itteni pártok segítsége mellett egy állítólagos szövetséges hatalom lefogott és akkor ön óvást emelt szabadon bocsátásuk ellen.

Szálasi: Nem emeltem óvást.

Elnök: Ön azt mondotta, hogy ez helytelen.

Szálasi: Március 19-e után is mondottam, hogy teljesen felesleges volt március 19-e megtétele.

Elnök: Megint mellébeszél. Egyáltalán nem hősi póz. Miért nem merte megmondani, hogy helytelenítette, hogy azokat az embereket, akik az ön által elképzelt irányvonallal szembehelyezkedtek, szabadon bocsátották. Miért nem mondja meg ezt?

Szálasi: Én mindent megmondok, amit lelkiismeretem parancsol. A németeknél ezek a foglyok őrizetben voltak, azután szabadon bocsátották őket, én a nyilaskeresztes párttal együtt tiltakoztam az ellen, hogy nem magyar bíróság elé kerülnek. Megmondottam a németeknek, nem fogjuk megengedni, hogy a németek bármiképpen is eljárjanak velük szemben. Ez összefüggésben van azzal, miért engedik őket szabadon, tartsák őket tovább őrizetben, a magyar kormány majd intézkedik.

Elnök: Micsoda beszéd ez? Ön azt mondotta, hogy azért kifogásolta szabadon bocsátásukat, mert akkor esetleg nem magyar, hanem német bíróság elé kerülhetnek. Ha szabadon bocsátják, akkor fenyegeti őket ez a veszély?

Szálasi: Az elvről magáról van szó.

Elnök: Egészen egyszerű dologról van szó. Az ön gyávasága odáig megy, hogy saját feljegyzéseit megtagadja. Az volt a beállítás, hogy az emberek lassan nem ismerik ki magukat az érthetetlen német beállítással szemben és mit gondoljon a nyilaskeresztes „magyar”, ha a március 19-én letartóztatott politikai foglyokat szabadlábra helyezik?

Szálasi: Természetesen.

Elnök: Tehát ön azt tartotta volna helyesnek, ha továbbra is fogva tartották volna őket?

Szálasi: Nem. Én kimondottan a németek szempontjából néztem, hogy miért tartoztatták le őket, ha szabadon engedték.

Elnök: Ezért Önt még a saját párthívei is ki fogják nevetni.

Szálasi: Mindenesetre nem vagyok gyáva.

Elnök: A német vezetésnek ebből a magatartásából könnyen mindenki arra következtethet, hogy a háború utáni Európa-közösséget imperialisztikusan akarja megépíteni. Érdekes, azért önben is felcsillant néha ez a meglátás. Nyomozati vallomásában még ennél is többet mond, azt, hogy tisztában volt azzal, hogy a háború győzelmes befejezése után a németek Európát a maguk céljainak megfelelően imperialisztikus alapon szervezik be, de akkor Németországgal szemben a hungarizmus megvívja a maga győzelmes szabadságharcát. Ezen mindenkinek gondolkozóba kell esnie. Ön még most sem gondolkozik? Ön a hungarizmusnak olyan erőt és jelentőséget vél tulajdonítani, amely Németországgal szemben – tegyük fel, győzelem esetén – győzedelmeskedni tud?

Szálasi: Igen.

Elnök: Mi ez?

Szálasi: A szellem mindig erősebb, mint bárki más. Ha az igazság az életet szolgálja, akkor az igazság fog győzni és nem átmeneti hangulatok. Elnök: Van önnek lelkiismerete ilyen frázisokat mondani?

Szálasi: Ez nem frázis.

Elnök: Ez frázis. Egy olyan világhatalommal szemben, amely körülbelül 80 millió lelket számlál és az Ön feltételezése szerint legyőzi az egész világot, a szellem alapján tízmilliós népet győzelemmel hitegetni! Szörnyű lelkiismeretlenség és annál döbbenetesebb, mert maga meglátta, hogy imperialisztikus céloktól kell tartani! A napló ezt így fejezi ki: (Felolvassa.) „A pártvezető meggyőződése, hogy a háborút a németek fogják megnyerni, ellenben a békét a hungarizmus fogja megnyerni.” (Derültség.)

Az elnök ezután áttért a szeptember 28-án és 29-én Hallerrel, illetőleg Reichenbergerrel folytatott megbeszélésekre. A naplóban közölt vélemény szerint kívánatos, hogy a pártvezető ne éppen a német követségen legyen, hanem olyan biztonsági helyen, ahonnan intézkedéseit kiadhatja, de azért kiküszöbölhető az a formai gyanú, hogy a német hivatalos hatalommal a legteljesebb összhangban tette volna meg lépéseit.

Az elnök megállapította, hogy Veesenmayer már szeptember 26-án közölte vele a Führer kívánságát, hogy Szálasit helyezzék német védelem alá, amíg Veesenmayer a főhadiszállásra ment.

Szálasi kijelentette, hogy a német követség mellett lévő házban, de exterritoriális helyen kapott helyet 26-án, 28-án pedig átment a német rendőrség házába a Werbőczy-utcába.

Elnök: Emlékszik arra, hogy szeptember 26-án Veesenmayer közölte Önnel, hogy a Führer Magyarország részéről egyedül Szálasi Ferencet tekinti felelős tényezőnek minden vonatkozásban.

Szálasi: Igen.

Elnök: Magyarország mint független állam részéről egy külföldi állammal szemben felelős tényező? Mi ez?

Szálasi: Én csak rögzítettem azt, amit Veesenmayer mondott…

Elnök: Tehát Ön is érez ebben valamit?

Szálasi: Nemcsak most, hanem akkor is megmondtam Veesenmayernek, teljesen fölösleges, mert független állam vagyunk.

Elnök: Miért nincs benne a naplóban?

Szálasi: Nincs előírva, hogy mit írjak bele a naplóba.

Elnök: Szánalmas felelet az Ön részéről. Előírva nincs ugyan, de ha Ön naplót vezetett, feltételezhető, hogy abba minden lényeges állásfoglalást bevesz. Ebben a naplóban tömegével szerepelnek olyan megjegyzések, amelyek századrész annyira sem fontosak, mint az, hogy Ön tiltakozik az ellen, hogy Németország részéről velük szemben felelős tényezőként jelöljék meg.

Szálasi: Vannak viszont igen súlyos elhatározások és döntések, amelyek nem valók semmiképpen sem naplóba.

Az elnök ezután visszatért a naplóra, amely ismét a kormányzókérdéssel foglalkozik. Veesenmayer is osztotta azt a véleményt, hogy mégis fontos volna a kormányzót egyszer utoljára nyomatékosan figyelmeztetni, bár nem remél tőle semmit. Szálasi véleménye szerint a kormány tökéletesen el van szánva arra, hogy a fegyvert leteszi, de lehetőleg csak az angolszászok felé, a Szovjet felé elszántan harcolna, mindaddig, amíg garanciát nem kap. Szerinte ha a kormányzó kiesik a megoldásból, nem okoz nehézséget, mert a kormányzói szék megüresedésekor összeül a katonatanács és azonkívül az országgyűlés akaratnyilvánítását is ki lehet kérni. Veesenmayer megkérdezi, hogy a pártvezető az országgyűléstől tenné-e függővé a hatalom gyakorlását.

• Erre Szálasi Ferenc, a magyar alkotmány rajongója – állapította meg az elnök – kijelenti, hogy ez esze ágában sincs! (Derültség.) – Ön, az alkotmány őre, itt utólagos parlamenti jóváhagyásra gondolt tehát?

Szálasi: Igen.

Elnök: Az Ön lelkiismereti nyugalmát biztosította volna az a felvetés, hogy valóban az országgyűlés akarata lesz Szálasi hungarista mozgalma mellett! (Gúnyos derültség!) – Különben amikor a vasgárda szerepével való párhuzamról volt szó, Veesenmayer előtt Ön kijelentette, hogy a megoldást csak úgy tudja elképzelni és vállalni, ha ez a legszorosabb együttműködésben történik a Magyarországon lévő német erővel és e hatalom képviselőivel.

Szálasi: Igen. Természetesen. Így láttam, azzal az indokolással, amelyet elmondottam.

Elnök: Ön előzőleg azt mondotta, hogy a szeptember 13-i megbeszélés ahhoz volt szükséges, hogy biztosítsa mint negatívumot, hogy a németek részéről ellenakció Önökkel szemben bekövetkezni nem fog.

Szálasi: Igen.

Elnök: De ez negatívum, itt pedig azt mondja, csak akkor tudja elképzelni és vállalni a megoldást, ha ez a legszorosabb együttműködésben történik a németekkel. Ez az együttműködés pedig még az Ön „talajgyökér” terminológiája mellett is pozitívumot jelent.

Szálasi: Még pedig azt, hogy nem fognak beleszólni a kibontakozásba. Nem együttműködést értettem.

Elnök: De igen. A Magyarországon lévő német erőkkel együttműködés feltétlen pozitívumot jelent mindkét részről. Hogyha ez nem így van Ön vagy nem tud gondolkodni, vagy fogalmai még az elképzeltnél is zavarosabbak. Erre vonatkozólag idézek a naplóból. „A tervezett akció időpontjául azt a határidőt kell megjelölnünk, amikorra a Magyarországon tartózkodó német csapatok felzárkóznak a fronton küzdő két magyar hadsereg mögé, hogy jelenlétükkel megakadályozzák az itthoni események következtében számításba jöhető megbomlást.” – Hát mi ez? A német csapatok felzárkózása a fronton küzdő két magyar hadsereg mögé. – ez Önnek negatív közreműködés? Csodálom, Ön nem gondol arra a legalább, hogy a sötétben lapuló obskurus párthívei röstelkednének Ön miatt?

Szálasi: Nem hiszem… Az elmúltak miatt nincs okunk a restelkedésre.

Elnök: Ön szerint akkor, amikor azt a határidőt várták, ez csak azt jelenti, csak azért volt szükség a németekre, hogy ne csináljanak semmit. A veszélyt az átállással szemben a határon küzdő két magyar hadsereg jelenti. Ön megtette az intézkedéseket Beregfy révén arra, hogy adott jelre a magyar parancsnokságok leváltása megtörténjék. A két hadseregparancsnok személyét már kiválasztották. Garanciát kért arra is, hogy a fegyvereket, amelyeket megígértek, meg is kapják. Ez is negatívum? Veesenmayer e kéréseket előjegyezte.

• Október 2-án napló szerint felkereste Önt Verbőczy-utcai szállásán Kovarcz Emil és Kemény Gábor. Kovarcz jelentette, hogy a hatalom átvételére a döntés megérkezett. Kérte a pártvezetőt, hogy az előre elkészített hadparancsot rendelkezésre bocsássa. Szükség van rá, hogy Bécsbe vihessék sokszorosítás céljából, hogy a hatalom átvételének napján terjeszthessék. Igaz ez?

Szálasi: Igen, technikai előkészületek folytak.

Elnök: Ön már akkor, október elsején átadta Kovarcznak annak az úgynevezett hadparancsnak szövegét, amit azután október 15-én a rádióban felolvastak.

Szálasi: Igen.

Elnök: Itt van azután szó arról, hogy felvetődött a Nemzeti Szövetség parlamenti megállapításának gondolata. Emlékszik erre?

Szálasi: Igen.

Elnök: Ön október 2-án Veesenmayerrel találkozott, miután Veesenmayer visszajött Hitler főhadiszállásáról. Veesenmayer akkor tudomására hozta Önnek, hogy Hitler döntött, a kormányzó nem maradhat helyén, el kell távolítani. Önnek kell átvennie a miniszterelnökséget. Veesenmayer arra kérte a pártvezetőt, ne hagyja el Werbőczy-utcai szállását. Winckelmannak az volt az álláspontja, hogy a kormányzót el kell távolítani Magyarországról, amivel szemben Ön állást foglalt, még pedig a következő nagyon érdekes indokolással:

„A kormányzó Németországba való szállításával feleslegesen csinálnánk belőle vértanút. Ezzel inkább veszélyeztetnénk Magyarország belső nyugalmát, mint azzal, hogy a nagy nemzetárulási és hűtlenségi perben mint közvetlenül meghallgatott tanú szerepelhessen és önmaga felett mondjon ítéletet.”

• Persze. Ön nemzeti árulási és hűtlenségi pereknek folyamatba tételére gondolt? Sőt egészen bizonyosan következtethető, hogy ilyen vágyálmok még mindig meglehetősen szép számban bolyonganak az Ön elképzelésében. Erre enged következtetni nyilván tegnapi kijelentése is, hogy az események folyamata még mindig nem zárult le.

Szálasi: Egyáltalán nem következtethető. Én a gondolataim mellett mindig megmaradok.

Elnök: Tehát Ön belátja, hogy az események sorozata részben csakugyan nem zárult le, részben pedig csakugyan lezárult. Nem zárult le annyiban, hogy a romok, a pusztulás, amit Önök, túl az európai sorsközösség vonalán mozogva itt hagytak, azok még itt vannak és eltakarításuk a jövő eseményeinek keretébe tartozik. Csakhogy ott a tévedés, hogy amit Önök akartak, annak egyszer s mindenkorra vége. A jobboldal bukása lezárult, a jövő a baloldalé.

Szálasi: Az én felfogásom az, hogy Krisztus tana, a nacionalista és a szocialista eszmék gyakorlata… (Közbekiáltások: Tömeggyilkos csibész! Gyáva!)

Elnök: Csend legyen! Krisztus nevére rátérünk később, az Önök egész működésének értékelésénél, hogy mennyiben feleltek meg azok Krisztusnak.

Szálasi: Amióta élek, mindig szerinte élek.

Elnök: Ön megkérdezte Winckelmannt, hogy mikor fog kezdődni az akció, hogy megfelelően készülhessen rá. Az egész vonatkozásban rendkívül szánalmas szerepet játszott a pártvezető, aki megkérdezte Winckelmannt, hogy mikor kezdődik az akció.

Szálasi: Minden szövetségesnél így van. (Gyáva! Csirkefogó!)

Elnök: Kérem a karhatalmat, erélyesen gondoskodni arról, hogy ezek a közbeszólások megszűnjenek. Mit mondott?

Szálasi: Ez természetes viszony egy nagyhatalom és egy kisebb hatalom szövetségében. A kisebb hatalomnak tudnia kell a nagyhatalom elhatározásairól.

Elnök: Akkor, amikor Ön ezt ilyen tisztán látja, Ön egy győzelmes Németországgal szemben mégis a kis hatalmat győzelemre akarta juttatni.

Szálasi: Igen. A továbbiakban is fenntartom azt, hogy a szellem irányít mindent.

Elnök: Miért nem irányította a szellem Szálasit akkor, amikor kénytelen volt megalázkodni?

Szálasi: Nem megalázkodás volt.

Elnök: Az Ön fogalmai szerint.

Az elnök ezután folytatta a napló ismertetését: „A németek részéről megtörtént a döntés ennek végrehajtására, azonban függővé teszik attól, hogy lehetséges volna-e egy olyan döntést hozni, amelyből biztos módon kiolvasható lenne az, hogy a nemzet elhatározásából, utolsó alkateleméig végső elhatározásból hajtotta végre a szükséges és egyértelmű átállást Németország oldalára. A német vezetésnek erre szüksége van éspedig két okból: Európa minden népe együtt ellene fordult, akár mint megszálló, akár mint ellenség jelentkezett valamely nép földjén. A német vezetés szempontjából rendkívül fontos lenne, ha kimutatná a tényt, hogy a háború legválságosabb szakában önkéntes és teljes csatlakozást kap Délkelet-Európa vezető népe részéről. A hungarista mozgalom ezt a német szándékot tudomásul veszi és helyesnek tartja.”

Szálasi: Igen, itt domborítottam azt ki, hogy…

Elnök: Kidomborította, hogy az Önök mozgalmának teljes erkölcsi érzékhiányát és a nemzet érdekeivel való teljes szembeállítását. Ön nem vette észre abból, hogy Európa minden népében jelentkezett az életösztön, – hiszen Ön is rámutatott arra, hogy mindegyik nép szembefordult a németekkel – egyedül Szálasi Ferenc Magyarországa vállalkozott arra, hogy megadja a németeknek ezt az erkölcsi elégtételt és további alapot, hogy önkéntes támogatást kapott. Mit gondolt, hogy Európa többi népének vezetői annak megőrülve, hogy helytelenül látnak és ellene fordulnak annak a Németországnak, amelyet Ön győztesnek látott? - - - - Nem volt Önnek néha nyugtalan pillanata, hogy Ön van megőrülve? (Helyeslés.)

Szálasi: Nem kérem. Amennyiben a tanácselnök úr részéről gyanúokok merülnek fel erre vonatkozólag, megvannak az eszközök a kezében…

Elnök: Nem erről van szó, hanem arról, Ön nem gondolt-e arra, amikor leszögezi, hogy Európa valamennyi népe Németország ellen fordult, azoknak a vezetői az őrültek, vagy a magyar nép vezetői.

• Vagy az „őrültek” szó helyébe azt a szót is tehetjük, hogy gazemberek. (Lelkes helyeslés.)

Szálasi: A naplóból azonban ki lehet…

Elnök: Nem a naplóból! Arra feleljen, nem volt-e Önnek ingadozása egy pillanatig sem, hogy akkor, amikor egész Európa Németország ellen fordult, nem az a helyes út, amelyet Ön követ? Hogy merte Ön vállalni azt a rettenetes felelősséget, kockázatot nemzetével szemben, hogy egy olyan úton vigye, amivel szemben a világ minden népe szembehelyezkedik?

Szálasi: Én a német nemzetben csak eszközét láttam az új világnézetnek. Az egész világ igazságtalan lehet az eggyel szemben, különösen akkor, amikor a szellem, az új világnézetnek gyakorlati végrehajtásáról volt szó. (Gúnyos derültség.)

Elnök: Megmondtam már, hogy nem vitázunk itt a háború céljainak igazságosságáról, erkölcsösségéről, vagy erkölcstelenségéről.

Szálasi: Kétezer évvel ezelőtt az igazság hite volt a földön és Krisztust mégis keresztre feszítették.

Elnök: Szóval Ön a nemzetet úgy gondolta igazsághoz juttatni, hogy keresztre feszítteti. Ebből azonban a nemzet nem kér.

Szálasi: Egyáltalán nem. Én vállalom a szenvedést.

Elnök: Ez frivolitás.

Szálasi: Átérzem a felelősséget és minden egyes tettemért vállalom a felelősséget.

Elnök: Milyen alapon gondolta Ön azt, hogy reális eredményre lehet jutni az egész világgal szemben, amikor mindenki szembehelyezkedett a németekkel?

Szálasi: Ez nem jelenti azt, hogy akkor reménytelen volt Németország helyzete katonapolitikailag, hadászatilag, hanem jelentett ügyetlen politikai és gazdasági vezetést német részről.

Elnök: Ügyetlen vezetés és erőhiány is.

Szálasi: Erőhiány nem, a döntő a minőség.

Elnök: A világgal szemben nem mindig a minőség döntött. Az Önök propagandája elhitette azt, mintha a túloldalon minőségi fegyverek nem lennének, pedig a túloldalon is voltak legalább olyanok, mint a németeké és abban a pillanatban, amikor a materiális felkészültség ténye fennállott, bekövetkezett az, amit Churchill megjósolt. Önnek egy szándéka és egy célja volt: a hatalom!

Szálasi: Én tudtam azonban azt, hogy amikor a túloldalon minőségileg is utolérik a német fegyverkezést, Németországgal akkor már egy következő nagy lépést tesz.

Elnök: Ez csak feltételezés és vágyálom, de nem reális alapon nyugvó tudomás.

Szálasi: Igen, reális alapon nyugvó tudomás volt.

Elnök: Hol vannak a reális alapok?

Szálasi: Azért a reális alapok meglehetnek. Németország kezében megvoltak biztosan, de katonailag elvesztette a háborút.

Elnök: Megvoltak biztosan… Körülbelül azon a nívón állunk, mint amikor a vurstliba kimenő cselédlány papagájjal kihúzatja a planétát, hogy az biztosan tudja az igazságot.

Szálasi: Ha a planétában az igazság van, akkor az meg is fog valósulni. (Gúnyos derültség.)

Elnök: Október 4-én Ön újra megbeszélést folytatott Winckelmannal. A napló szerint Ön ezt mondja: „Hungarista felfogás szerint külpolitikai kérdés nem merülhet fel az egyes államok részéről az európai közösségen belül, mert ez egyetlen politikai, gazdasági és gazdaságtársadalmi egység. Csupán az európai nagytérnek vannak külpolitikai kérdései a többi nagytérrel. Ezt a külpolitikát viszont Berlin irányítja az európai közösség minden államában.” A magyar szuverenitásnak ez az értelmezése – fűzte hozzá az elnök – „magyar” hazafira vall.

Szálasi: Igen, mert az európai közösség feltétlenül meg fog alakulni, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. (Gúnyos derültség.) Akkoriban a nemzeti szocializmus mint új világnézet Berlint tette meg központnak.

Elnök: Nagyon emelkedett nívóra vall ez a következtetés. A személyi viták olyan nagyok voltak, hogy Veesenmayer még abba is beleszólt, hogyan alakítsák meg a Szálasi által létesítendő kormányt.

Ezután folytatta a napló ismertetését: Veesenmayer említést tesz Ön előtt arról, hogy nyilatkozatot adnának ki, amely szerint a kormányzó beleegyezik abba, hogy a politikai hatalom kivételével az ország katonai és gazdasági vezetése közvetlenül a tanácsadók közbeiktatásával, német kezekbe kerülne. Veesenmayer hozzáfűzte, hogy az ő véleménye szerint ez a megoldás nem járható út. A pártvezető azt mondta, hogy konkrét javaslatot fog tenni a hatalom átvételével kapcsolatban felmerülő kérdéseknek általa elképzelt megoldására. Veesenmayer ezt elfogadta. A végén a német vezetés kísérletet tett arra, hogy Magyarországot imperialista módon állítsa be a nemzeti szocialista rendbe.

• Milyen világosan látott Ön ebben az egy vonatkozásban – fűzte hozzá az elnök. – Ön szerint egyetlen csodaszer a hungarizmus, még a német imperializmussal szemben is.

Szálasi: Igen. (Gúnyos derültség.)

Elnök: Ön ebben az időpontban, október 4-e táján megszövegezte már a kormányzó által aláírandó lemondási nyilatkozatot?

Szálasi: Igen.

Elnök: Két eshetőséget említ fel a napló: a kormányzó lemond, az új kormány leteszi az esküt, összeül az országtanács és megválasztják a nádort; a másik lehetőség, hogy a kormányzó lemond, aláírja a lemondási nyilatkozatot, az új kormány tagja pedig az új miniszterelnök kezébe teszi le az esküt. A napló adatai szerint ön október 8-án beszélgetést folytatott Veesenmayerrel és felvetette azt a kifogását, hogy a kormány semmit sem csinál sem katonailag, sem belpolitikailag. A jelenlegi belpolitikai gyökeres felszámolására igen gyors időn belül sor kerül, függetlenül a katonai helyzettől. Ennek alapja az a megbeszélés legyen, amely a magyar és német mozgalom csúcsszervei között folyt le szeptember 13-án. Veesenmayer hallgatott a hatalom átvételéről.

• Meg kell tehát állapítani – mondja az elnök – hogy a napló szerint nem Veesenmayer sürgette a hatalom átvételét, hanem a hungarista mozgalom. A pártvezető szerint tényleges katonai eredményeket csak olyan kormány segítségével lehet elérni, amely teljes mértékben a háború folytatása mellett van. Amíg ilyen biztosíték nem áll fenn, katonailag kedvező helyzet nem alakulhat ki és nem várható ez a belpolitikai téren sem.

• A magyar parlament részéről azonban ilyen kezdeményezés egyáltalában nem várható – mondotta a napló tanúsága szerint a nemzetvezető Veesenmayernak – különösen, ha többség megnyeréséről is szó van, mert a többség mindenkor a mindenkori rendszer kiszolgálója volt. A parlamentben sikerre csak akkor lehetne számítani, ha a legerőteljesebb kisebbség teszi ezt az elhatározó lépést. Ha ilyen kezdeményezés elegendő arra, hogy a német vezetés közbelépjen, úgy a terv végrehajtható.

• Talán a német vezetés közbelépését ön most is megkísérli negatívumnak minősíteni? – kérdezte az elnök a vádlottól.

Szálasi: Itt egy parlamenti többség kialakításáról és nem a hatalom átvételéről van szó.

Elnök: Ön megengedhetőnek tartja, hogy a parlamenti többség kialakítása érdekében a németek közbelépjenek?

Szálasi: A német beavatkozás fennállott a szövetségközi szerződés alapján.

Elnök: Ne tagadja le a saját írását. Mit szólnak ehhez az ön hívei, ha azt látják, hogy még azt is letagadja, amit írt. Ezt még a testvérei is megállapíthatják.

Szálasi: Nem tagadok le semmit, csak magyarázom.

Elnök: Nem tagad? Hát még egyszer leszögezem. Azt mondotta ön, hogy a parlament részéről az átállítás kezdeményezését várni nem lehet, mert a különbség mindenkor szolgalelkű kiszolgálója a mindenkori rendszernek. Azt mondotta, hogy ettől a hungarista átállítás irányában kezdeményezés nem várható? Igen?

Szálasi: Igen.

Elnök: És azt mondta, legfeljebb akkor, ha igen erőteljes kisebbség teszi meg az elhatározó lépést és ha ez elegendő arra, hogy a német vezetés közbelépjen, úgy a terv végrehajtható. Vagyis azt mondotta, hogy nem a többség kezdeményezésére hajtható végre a terv, hanem erőteljes kisebbség kezdeményezésére a német segítséggel.

Az elnök ezután további részleteket olvasott fel a naplóból, amely említést tesz arról, hogy a kormányzót teljesen ki kell kapcsolni a magyar politikai életből. A pártvezetőnek az az álláspontja, hogyha Horthyt sikerül eltávolítani, olyan ütést kap az ellentábor, amely teljesen meg fogja bénítani cselekvőképességét. A pártvezető arra kéri Hallert, hogy a tervet végrehajtó tisztek minden körülmények között biztonságba kerüljenek és a német védelem minden erejét élvezzék. Olyan tisztekről van ugyanis szó, akikről nem akarja, hogy tettük alkalmával elpusztuljanak, mert a nemzetnek nemcsak halott, hanem élő hősökre is szüksége van.

Szálasi: Ugyanúgy történt ez, mint a túloldalon a hatalom átvételénél. A hatalom átvételénél mindig olyan technikai lépések történnek… Az elnök ezután a napló október 10-i feljegyzéseit ismertette. Ekkor a pártvezető Hallerral folytatott megbeszélést. Veesenmayer kijelentése szerint a pártvezető az egyetlen felelős személy Magyarországon. Ha ez így van, ebben pedig nem kételkedhetünk, mert hivatalosan adták tudomására, akkor nem tudja megérteni, hogy ennek a felelősségnek hogyan tudjon eleget tenni, amikor két napig fogságban tartották, akkor, amikor a legfelelősségteljesebben kellett volna cselekednie.

A naplónak erre a feljegyzésére az elnök gúnyosan jegyezte meg: vagyis Szálasi Ferenc kikéredzkedett a szobafogságból. Ilyen szerepet szánt a német legfelsőbb vezetés Magyarországnak…

A napló szerint a pártvezető tudni szerette volna, hogy a németek politikai és katonai harcot akartak-e folytatni Magyarországon, időnyerésből, vagy mint a Bácskát, úgy akarták beépíteni politikai és katonai háborús tervükbe. E két eshetőség ugyanis különböző végrehajtást követelt volna, különösen akkor, ha csak harcot akarnak folytatni időnyerés céljából. Ebben az esetben ugyanis a német hadvezetőség nem nélkülözhette a sokmillió harckész embert, a több millió mázsa kenyérgabonát, és az élelmezés biztosítására szolgáló állatállományt. A pártvezető szerint ezeket ebben az esetben mind át lehetne telepíteni a Dunántúl nyugati részébe, ahol fel lehetne készülni Magyarország felszabadítására úgy politikailag, gazdaságilag, mint társadalmilag egyaránt.

Elnök: Tehát Ön itt most felajánlja az emberek áttelepítését, többmillió métermázsa kenyérmagnak és élelmezést biztosító állatnak Nyugatra vitelét, amiből még csak nem is Önök éltek jól, hanem németek, ezért éhezünk és nyomorgunk most mi.

Szálasi: Nem. Egyáltalán nem.

Elnök: De hiszen Ön veti fel itt a gondolatot, ezt Ön sugallta.

Szálasi: Meg voltam győződve a háború megnyeréséről és ha tőlem függött volna, minden személyt kiürítettem volna Magyarországról és vittem volna Nyugat felé, ha lehetséges lett volna.

Az elnök a továbbiakban ismertette Szálasi naplóját, amely szerint Szálasi Haller előtt sürgette a végleges belpolitikai kibontakozást, és azt, hogy állítsák helyre a rendet német katonai igazgatással.

• Tehát Ön német katonai igazgatást kért Magyarországon, – szegezte le az elnök.

Szálasi: A németek okmányszerű bizonyítékokat akartak szerezni a kormány szerződést szegő magatartásáról. Ha ezt megkapták, tudomásom szerint maguk akartak cselekedni és úgy akarták végrehajtani a végleges kibontakozást, ahogy nekik tetszett.

Elnök: Október 11-én Veesenmayer felkereste Önt és (ismertette a naplót): kijelentette, hogy a nemzetiszocialista átállítás időpontja egyelőre még mindig nem adható meg. A német vezetés minden körülmények között magyar kezdeményezésre számít és lehetőleg a sima megoldás mellett van. Pártvezető tudomásul veszi a fejtegetéseket, de újból kijelenti, hogy szobába bezárva felelősséget nem tud vállalni a dolgokért úgy, ahogy szeretné. Tudomásul veszi Veesenmayernek azt a válaszát, hogy személyi biztonsága változatlanul veszélyeztetve van, tehát itt kell maradnia. Megismétli azonban, hogy véleménye szerint a legteljesebben elérkezett az ideje annak, hogy az átállítás azonnal megtörténjék.

• Tehát ez is csupa sürgetés az Ön részéről az állítás és a hatalom átvétele érdekében.

Szálasi: Az események sürgettek.

Elnök: Kijelentette Ön még, hogy nem is csodálja a párttagok türelmetlenségét, mert már kereken egy hónapja van annak ebben a túlfeszített állapotban. Október elseje óta minden ugrásra készen áll úgy személyi, mint tárgyi vonalon. Ebből a szempontból a végrehajtásnak semmi akadálya nincs.

• Ezután következett az október 14-e Haller felkereste Önt. A napló tanúsága szerint Ön feltette a kérdést, ki fogja megnyerni a háborút, ha Németország azt történetesen elvesztené. Az Ön véleménye szerint a háborúnak ebben az esetben csak két győztese lett volna: Moszkva és Tokió. Moszkva nem engedte volna meg a plutokrata zsoldoshadnak előrenyomulását. Ha Németország kiesett volna a háborúból, a következő 24 órában Japán a legszorosabb szövetségi szerződést kötötte volna a Szovjettel – fejtette Ön ki Haller előtt. Megjegyezte még, hogy a jelenlegi katonai helyzet ilyen lehetőség kialakulását nem teszi lehetetlenné.

• Mindebből az következik, Ön számolt azzal a lehetőséggel, hogy Németország kiesik a háborúból, csak ámította önmagát. Ekkor gondolhatott volna egy nagy magyar költő soraira, amely úgy szól: „Ha kell, tedd rá életedet, de a hazát könnyelműen kockára ne tedd.” Az elnök ezután szünetet rendelt el, majd a népbírák, és a vád és védelem képviselői tettek fel kérdéseket a vádlotthoz az 1944. október 15-ét megelőző eseményekkel kapcsolatosan.