Az elnök elrendelte ezután Lázár Károly altábornagy tanú kihallgatását, aki 1944. október 14-én a testőrség parancsnoka volt. Az akkori eseményekről 14-én délután szerzett először tudomást. A kormányzó magához hivatta s azt a parancsot adta, készítse elő a Vár védelmét.

Az elnök további kérdéseire Lázár kifejti, hogy csak félhivatalosan szerzett tudomást a készülő deklarációról. Ő megtette az intézkedéseket, vagyis összpontosította az egész testőrséget a Várhegyen részben a palotában, részben a Nádor-laktanyában. A régi azelőtti daravont-testőrség létszáma 200 fő volt, s felszerelése meglehetősen korszerűtlen. Csak 50 géppisztolyuk volt és néhány légvédelmi géppuskájuk. Ezenkívül volt egy frontcsapatnak számító önálló zászlóalj, amely már korszerűen volt felszerelve. Ennek létszáma sem volt teljes, 643 fő. Ezenkívül ott volt az őrzászlóalj, amelynek egy páncélkocsi-százada is volt, hét páncélkocsival, továbbá páncéltörői és aknavetői is. Az őrzászlóalj létszáma kb. 800 főt tett ki. Géppuskákat a zászlóalj csak az utolsó napokban kapott, amikor már zavargásoktól kellett tartani.

Jankó elnök a másnapról, tehát október 15-ről tesz fel kérdéseket.

T.: Reggel egy testőrfedezet melletti kocsit bocsátottam rendelkezésére ifjú Horthy Miklósnak, aki előző este már kért, hogy ugyanazt a kocsit bocsássam rendelkezésére, amelyet előzőleg használt. Én figyelmeztettem, hogy másnapra események várhatók, jobb lenne, ha a Várban maradna. De azt mondta, hivatalos ügyben dolga van Pesten, tárgyalnia kell és rövidesen visszatér. Erre a kocsit rendelkezésére bocsátottam három testőrrel. Reggel fél tíz előtt lehetett, amikor valami robbanást hallottam. Nem is gondoltam, hogy ez kapcsolatban áll ifjabb Horthy Miklóssal. Telefonon érdeklődtem. Ezután feljött az egyik testőr, aki a kocsit kísérte és jelentette, hogy megtámadták őket lent a Piarista épületénél vagy az Eskü-térnél.

Lázár: Kérdeztem, ki támadta meg őket. Azt a választ kaptam, sok német is volt, de civilek is voltak. A készültség azonnal útnak indult. A követ úr felment az emeletre. A testőr elmondotta, hogy két német katona jött oda és a bokrok között is voltak német SS-emberek. Elment a telefonállomáshoz, tárcsázni akart, azonban sárgacsillagos civilek megtámadták és leütötték. Ekkor egy autó jött oda, amelyből németek lövéssorozatot adtak le a gépkocsira. Erre a testőrök kiugráltak a gépkocsiból és felvették a harcot. Az egyik tüdőlövést kapott, a másik veselövést és haslövést. Ekkor a szomszéd ház sarkán túlra vonultak vissza. A testőr sebesülten, földön fekve dobta ki a kézigránátot. A mentők elvitték. A másik testőr meghalt. A sofőr karján sebesült meg. Elmondta még, hogy erre a jelentésre két harckocsi és egy készültségben levő különítmény azonnal elindult. Ez az eset a Galamb utca és a Piarista utca sarkán történt. Ifj. Horthy Miklós ott ment be az egyik házba. Arról, hogy ez összefüggés lehet a készülő eseményekkel, őt nem tájékoztatták. Egyszer már tárgyalni akart valakivel körülbelül egy héttel azelőtt, de azt mondta, hogy az illetők nem voltak ott. Egyebekben nem nyilatkozott a dologról a követ úr. Jelentették azután azt is, hogy Horthy Miklós eltűnt, nem jött vissza az épületből. Rövidesen, körülbelül félóra múlva egy rendőralezredes és egy rendőrezredes jött, ezeket felkísértem a szárnysegédi szobába. Ők az első kézből jelentették az esetet. Ez körülbelül tizenegy órakor volt.

E.: Hogyan magyarázta ön az akkori helyzetet, hogyan volt összeegyeztethető a Vattay főhadsegéd által közölhető helyzet azzal, ami a Vörös János-féle rádióbemondásban jelentkezett.

Tanú: Mindenesetre meglepő volt, gondoltuk, hogy esetleg illegális dolog történt. Vörös János egy órakor fentjárt és azt mondotta, hogy a helyzet nem változott. Ezt követőleg átküldtem egy tisztemet a hadtestparancsnokságra Aggtelekyhez azzal, hogy tájékoztatást kérek a helyzetről. A főhadnagy nem jött vissza csak másfél vagy két óra múlva tudott kiszabadulni, hét óra után. Azt mondta, hogy nem engedték el, azt mondták, hogy várjon és nem engedték telefonálni. A hadtest velem közölte a Vörös János-féle parancsot. Arról nem kaptam értesítést, hogy Hindy letartóztatta Aggtelekyt. A katonai helyzet tekintetében teljes elszigeteltségben és bizonytalanságban voltam.

A tanú ezután az elnök kérdésére elmondja, hogy este a helyzet kezdett súlyosbodni. Nyolc óra tájban Latorczay ezredes hívta fel az Andrássy-laktanyából. Latorczayt még a nyár folyamán rendelték fel Pestre karhatalom ellátására. Két könnyű zászlóalja volt és a Ceglédi úti hídfőben foglalt állást, amikor az orosz ék már betört Kecskemétre. Latorczayt ekkor berendelték Pestre és oda este érkezett meg. Telefonon felhívott és kérdezte, hogy tulajdonképpen mi a helyzet. Jelentkezett a hadtestnél és ott nagyon furcsa választ kapott. Telefonon azonban többet nem tudott mondani, csak azt kérdeztem, hogy mérvadó-e az eskü. Erre azt a választ adta, hogy csak részben. Ő azonban ragaszkodik tett esküjéhez és ezt fogja végrehajtani. Közöltem vele, hogy kap majd parancsot a rádió visszavételére. Ez körülbelül nyolc óra tájban volt. Fél tíz órakor lelőtték őt, valamint még két alezredest és két utászfőhadnagyot. Latorczay meg is halt, három lövést kapott.

E.: Kik lőtték le?

T.: Az első pótezred parancsnoka, nem személyesen, hanem az alantasaival. Betörtek a laktanyába.

T.: Még délután körülbelül hat óra tájban adtam parancsot a Várhegynek lezárására és aknák lerakására. A feladatom nem volt ugyan csak az, hogy a palotát és a vidékét megvédjem, azonban a helyzet úgy hozta magával, hogy az egész Várhegyet lezárattam, miután ez egy előbbi terv volt, amit még Bakay altábornagy kidolgozott. A kampók már régen le voltak rakva. Az alárendelt Gál ezredes még saját elhatározásból a budai telefonközpontot is megszállta.

E.: Így érte el az este. Éjszaka történt valami jelentős dolog?

T.: Felrobbant két akna. Egy nyilas főhadnagyot széjjeltépett. Ez az Ostrom utcában történt, a másik a Palota téren. Az aknazárat piszkálták. Azután hét-nyolc óra volt, amikor Bach altábornagy német páncélos tábornok telefonált nekem, ultimátumot adott, hogy 11 órára szedjem fel az aknákat, különben páncélosaival megindul. Hosszadalmas beszélgetés volt, mire a végén azt mondottam, hogy én csak parancsot teljesítek és majd holnap reggel talán felszedjük az aknát. Tíz órakor lent a kabinetiroda egyik főnöki helyiségében voltam, ott volt egész biztosan Csatay, Hatz Ottó szárnysegéd, Ambrózy, Lakatos és Hennyey. Azt mondotta valamelyik az urak közül, hogy a német követ tiltakozott, mert szabad mozgásában meg van akadályozva az aknák miatt. Tudniillik a német követség és az SS-parancsnokság is a zárógyűrűn belül volt. Valamit kell csinálni. Én megjelentettem legfelsőbb helyen, a kormányzó úr azt a parancsot adta, kérdezzem mega német követtől, hol akar távozni, azon a helyen az aknát felszedik. Erre elmentem a kabinetirodába és onnan telefonáltam a német követségre. A német követtel beszéltem, megkérdeztem, hol akar távozni. Veesenmayer szó szerint azt mondotta, amióta itt vagyok, mindent az ön országa érdekében cselekedtem. Azt kívánta, hogy ne gyalog kelljen neki távoznia.

E.: Mi indokolta ezt a helyzetet? Ez furcsaság, hiszen akkor nyilván látszott már, hogy kenyértörésre került a sor a németek és Magyarország között, hiszen a németek elfoglalták a rádiót. Hogy lehetett szó egy ilyen helyzetben, hogy a német követnek mozgási szabadságot biztosítsanak? Ez a tragédiának még nehezítése volt. Mi indokolta ezt a helyzetet, határozatlanság? Az, hogy a szabad mozgást megadják, még rosszabbítja a helyzetet.

T.: Csak mozaikszerűen tudom összerakni az eseményeket. A német követnek például szüksége volt arra, hogy beszéljen a Führerrel, ezt mondotta.

E.: A Várban nem beszélhetett volna?

T.: Nem tudom. Mannerheim is hónapokig tárgyalt és a németeknek határidőt szabtak, hogy 15 napon belül ürítsék ki az országot. Különben is hallottam privátim, hogy Weichs marsall azt az indítványt tette, hogy ürítsék ki a Balkánt és Magyarország nagy részét. Veesenmayer ezután a Bécsi-kapun távozott, ment, jött is, nem tudom hányszor.

E.: Mikor került sor az összeütközésre?

T.: Reggel 4 órakor kaptam jelentést, hogy egész éjjel harcfelderítés folyik a németek részéről. Jelentést kaptam, hogy csoportosulnak a támadáshoz. Ezt feleségem által jelentettem a kormányzónak. Öt órakor összeült az egész család az előcsarnokban, lent a bejáratnál. Az előbbi terv szerint a család nőtagjainak a nunciatúrára kellett menniök. A kormányzóné először nem akart menni.

E.: Altábornagy úr beszélt ekkor a kormányzóval?

T.: Igen. Öt óra tájt.

E.: Mit szólt ő az éjszaka eseményeiről? Szólt ő arról, hogy az éjszaka folyamán Vattay altábornagy ott volt nála Ambrózy kíséretében? S ott felmerült az a kérdés, hogy esetleg ő német védelem alá helyezi magát?

T.: Nem szólt, sőt mondotta, hogy itt ellenáll, történjék bármi.

Ezután a tanácselnök emlékeztette Lázár Károlyt Lakatos tegnapi vallomására, amely szerint a kormányzó hozzájárult a német védelem alá való helyeztetéséhez.

Lázár: Nem. Erről semmit sem tudok.

E.: És valószínűnek tartotta szemben azzal, hogy a kormányzó másfél órával ezelőtt azt mondotta: ellenállunk.

T.: Én tudom, hogy tárgyaltak, de hogy mit, azt nem.

Lázár a továbbiakban elmondja, hogy a 92. zászlóalj Mészáros ezredes parancsnoksága alatt átállott. Így látta, hogy csak saját csoportjára támaszkodhatik. Erre elhatározta, hogy rövidebb vonalra vonja vissza a védelmet. A németek az ultimátumban előző nap ugyanis azt követelték, hogy vonja vissza csapatait, mert nekik az a parancsuk, hogy a német követséget és SS-épületet felszabadítsák. A kormányzó hozzájárult ahhoz, hogy a csapatokat rövidebb vonalra vonják vissza. Erre eltávozott az irodából.

• Alig érkeztem oda, egy testőraltisztem telefonált, aki a Várpalota déli kertjében volt állásban. Jelentette, hogy a németek feszegetik a kaput és készülnek a támadásra. Mondottam: Tud németül?, kiáltson nekik oda, ha belép valaki a kertbe, a tüzet megnyitjuk. Az altiszt egy idő múlva megint telefonált. Segédtisztem vette fel a kagylót. Hallottam, amint mondja: Már megkapta a parancsot, hajtsa végre maradéktalanul. Ez negyed hatkor volt és itt indult meg a harc.

• Utána rögtön Lakatos telefonált nekem. Én előzőleg kiadtam a parancsot az északi csoportnak a visszavonulásra. Utána Lakatos telefonált, még pedig azt, hogy egy lövésnek sem szabad esnie, mert a megállapodás megvan a németekkel. Azt feleltem, ez lehetetlen, mert a csapatok mozgásban vannak visszafelé. Közben hallottam, hogy Lakatos németül fordítja a választ valakinek, aki mellette áll és németül beszélget vele. Erre megint megismételte, hogy nem szabad egy lövésnek sem eldördülnie, mert borzasztó dolgok történnek. Én kijelentettem, hogy így nem vállalhatom a felelősséget. Ha a csapatok már visszavonultak és elfoglalták állásaikat, akkor ki lehet adni a parancsot.

E.: Akkor nem érdeklődött, honnan érkezik ez a parancs? Nem látott ellentmondást a kormányzó előző kijelentésével szemben?

Tanú: Olyan gyorsan pergett le minden. Én visszahívtam öt perc múlva Lakatost, mert a helyzet zavaros volt. A miniszterelnökségen azt mondták, a német követségen van. Felhívtam. Azt mondták nincs itt. Elmondtam, sürgősen akarok vele beszélni, nehogy a németek előrenyomuljanak, mert különben harcra kerül a sor. Nem tudom, kivel beszéltem. Az illető erre azt mondotta: Látom, hogy a kapott parancsot maga nem teljesíti. Látom az ablakból, hogy egy zárt osztag teljes rendben halad visszafelé. Azt feleltem: Igen, az én parancsomra. Amíg vissza nem érkeznek, nem lehet más parancsot adni.

• Akkor a németek még nem nyomultak előre. Letettem a kagylót, ebben a pillanatban hallottam, hogy elhangzik a díszjel és az őrség fegyverbe lép. Nem tudtam, ki jött, talán a nuncius. A nyitott ablakból láttam, hogy két autó távozik a Várból. Rövid idő múlva cseng a telefon és jelentik, hogy a kormányzó eltávozott Lakatos miniszterelnök és a német követ kíséretében. Ez reggel háromnegyed hat után volt.

Az elnök megkérdi, hogyan hozta összefüggésbe a két ellentmondó dolgot.

Tanú kijelenti, utólag értesült arról, hogy Lakatos a német követtel együtt a palota elé hajtatott. Lakatos, aki talán a lépcsőn állott, odaszólt az őrségnek, hogy ő a miniszterelnök, egyenruhában is volt és erre beengedték. A kormányzót valószínűleg lehívták, talán telefonon, rövid ideig tárgyaltak, majd beszálltak a kocsiba és elhajtattak. A kormányzó még odaszólt az ott állóknak, hogy ellenállás nincs.

Az elnök megállapítja, hogy a kormányzó reggel öt órakor még azt jelentette ki: Ellenállunk. Háromnegyed hatkor pedig azt: „Nincs ellenállás.” Mi történhetett a háromnegyed óra alatt?

Lázár erre nem tud feleletet adni, mire az elnök Lakatos volt miniszterelnököt szólítja a mikrofon elé.

Lakatos is ellentmondást lát tegnapi vallomása és Lázár mostani vallomása között. Ezt csak úgy tudja megmagyarázni, hogy őt és az egész kormányt akkor félrevezették.

Az elnök ezután azt kérdezi Lázár Károlytól, hogy ha a Budapesten állomásozó katonai erők kitartottak volna a kormányzói eredeti parancs mellett, sikerült volna-e a német seregekkel és a nyilasokkal szemben helytállni?

A tanú kijelentette, hogy a nyilasokkal szemben nagyon könnyen, az őket támogató németekkel szemben azonban feltétlenül csak egy ideig. Ott kellett volna egyébként lenni az érdi és az óbudai folyamőrségnek is.

Elnök: Tulajdonképpen altábornagy úr szerint min bukott meg az ügy, a szervezettségen?

Lázár: Átálláson és áruláson feltétlenül! Tele volt a hadsereg árulókkal!

Elnök: És ezek az árulók hol találkoztak különösképpen, a legénységben, vagy a tisztikarban?

Lázár: A legénység jó volt, a vezérkarban elsősorban!

E.: Tele volt a vezérkar svábokkal…

Korbacsics népbíró kérdezi ezután Lázár tanút:

• Ön azokat a vezérkari tiszteket, akik október 16-án a kormányzó álláspontja ellenére – átálltak a németekhez és Szálasihoz, hazaárulónak tartja?

Lázár: Feltétlenül!

Korbacsics: Akkor ön Beregfy vezérkari tisztet is hazaárulónak tartja?

Lázár: Hogyne!

Frank: A németeknek mennyi lehetett a veszteségük?

T.: Azt jelentették nekem, hogy 17 embert vesztettek.

Frank: A németek jöttek-e fel tankokkal?

T.: A Bécsi-kapu tér felől jöttek a legmodernebb párducokkal.

A tanú ezután elmondotta, hogy a németek a Vár körül négy hadosztályt csoportosítottak. Ezután Nagy Vince megkérdezte, hogy mi történt a Várat védő tisztekkel és legénységgel?

A tanú elmondotta, hogy a legénységet lefegyverezték. Tost alezredes szárnysegéd 16-án hajnalban agyonlőtte magát, mert összeköttetésben volt Moszkvával. Nála volt a chiffre-kulcs. Attól tartott, hogy a németek elteszik láb alól.

Nagy Vince: A többi tiszt urak közül öngyilkos lett valamelyik?

T.: Földes százados, aki meghasonlott önmagával. Eleinte németbarát volt. Akkor, amikor megtudta azt, hogy itt harcra került a sor a németekkel s kiadtam a parancsot, láttam, könnyei végigszántják arcát és a parancsot végrehajtotta. Azután felesküdött Szálasira s később agyonlőtte magát. Keresztes nevű régi testőrtisztje szintén felesküdött Szálasira, s később agyonlőtte magát.