Szünet után került sor Veesenmayer kihallgatására. Tanú érdektelennek vallotta magát s kijelentette, hogy noha mint német követ a kötelességét teljesítette és ilyen szempontból részese volt az eseményeknek, ez nem befolyásolja abban, hogy az igazat mondja.

Emlékezete szerint április első felében lépett érintkezésbe Szálasival, április 8-a vagy 9-e táján.

E.: Ki tette az iniciativát erre a találkozásra?

Tanú: Tőlem indult ki, azonban mindkét fél részéről megnyilvánult a kívánság.

E.: Mi volt az első megbeszélés tartalma?

Tanú: Alapvető elvi megbeszélés volt. Nem jött létre kifejezett megállapodás. Abban állapodtunk meg, hogy egy összekötő tartja fenn köztünk a kapcsolatot arra az esetre, ha kapcsolatunk később szorosabbra fűződnék.

E.: Miből gondolta, hogy szorosabb együttműködés jöhet létre később?

Tanú: A Sztójay-kormány létrejövetelének körülményei nem nyújtottak biztosítékot arra, hogy hosszú életű lesz a kormány.

E.: Tehát arra gondolt, hogy Szálasinak nagyobb szerepe lesz, ha a Sztójay-kormány megbukik.

Tanú: Akkor még inkább arról volt szó, hogy Szálasi és csoportja belépjen a kormányba. Szálasi azonban visszautasította a kompromisszumot. Azon az állásponton volt, hogy csak akkor vállalhatja a felelősséget, ha valóban beleszólása lesz a kormány ügyeinek vitelébe és ezt nem látta biztosítottnak, ha két-három minisztert delegál a kormányba.

E.: Ha az volt a benyomása, hogy kompromisszumról nem lehet szó, mi célját látta a Szálasival való összekötés további fenntartásának?

Tanú: Arra kellett számítani, hogy egyes erők gyengítik vagy esetleg meg is buktatják a Sztójay-kormányt és erre az esetre kellett mérlegelnem, van-e másik nemzeti irány, amely adott körülmények között hajlandó lenne a felelősséget vállalni.

E.: Mikor érlelődött meg önben az a meggyőződés, hogy a Szálasi-irányzat alkalmas a hatalomátvételre.

Tanú: Tulajdonképpen csak a Lakatos-kormány idején.

E.: Addig nem tartotta alkalmasnak?

Tanú: Egyrészt nem ismertem eléggé, másrészt a polgári irányzatoktól olyan információt kaptam, amelyek kételyeket támasztottak bennem.

E.: Amikor meggyőződött, hogy Szálasi alkalmas arra, milyen indokok váltották ki ezt a meggyőződését?

Tanú: Különböző okok voltak. A Sztójay-kormány után Lakatos lanyhább irányzatba tolódott el és Szálasi csoportja mutatkozott az egyedüli olyan csoportnak, amely alkalmas a hatalom átvételére.

E.: És ennek a csoportnak mik voltak azok a célkitűzései, amelyek őket a német szempontok alapulvételével a hatalom átvételére alkalmassá tették?

T.: Az alapelv az volt, hogy látszólag a nemzeti szocialista irányzathoz elvben csatlakoztak és minél intenzívebben vesz részt Magyarország a háborúban, annál nagyobbak lesznek az előnyök, amelyekhez esetleges győzelem esetén Magyarország jut.

E.: Szálasi, illetve Kemény Gábor vagy esetleg mások is nyilvánították azt az álláspontjukat, hogy Magyarországnak minél intenzívebben részt kell venni a háborúban s amennyiben ők hatalomra jutnak, akkor Magyarországot totálisan akarják belevonni a háborúba?

T.: Igen, ez volt az alapvető beállítottságuk. Arra nem emlékszem, hogy ezt kitől hallottam, Szálasitól vagy Keménytől, de fontos kérdésekben másokkal nem álltam összeköttetésben.

E.: Emlékszik-e arra, hogy mikor történt az, amikor ön közölte Szálasiékkal, hogy Hitler hozzájárult ahhoz, hogy a hatalmat ők fogják átvenni?

T.: Az időpontot nem tudom pontosan megmondani, szeptember közepén vagy második felében lehetett, azt az üzenetet hoztam Szálasinak, hogy elvárják tőle, hogy felelősséggel átvegye a hatalmat.

E.: Azt a választ is, hogy Hitler egyedül őt tekinti Magyarországon felelős tényezőnek.

T.: Ilyen pontosan sem kint nem mondták, sem itt nem mondtam, mert nem lehetett áttekinteni akkor a helyzet további fejlődését.

E.: Közölte-e akkor azt, hogy Hitler döntése szerint a kormányzó nem maradhat helyén, helyéről el kell távolítani?

T.: Ebben a formában nem, de azt közöltem, hogy a birodalmi kormánynak információi vannak, hogy a kormányzó a közös akcióból esetleg kilép.

E.: Kapott-e ön Hallertől olyan jelentést, hogy Szálasi őt, általában a németek meggyőzni igyekszik az ő hatalomátvétele szükségességéről és kívánatosságáról.

T.: Igen, ilyen jelentések jöttek, mert természetes igyekezet volt a hatalom átvétele.

E.: Milyen német együttműködésre számított Szálasi?

T.: Itt ismeretlen tényezők jöttek számba. Nem lehetett tudni, Horthy hogyan viselkedik, a honvédség hogyan viselkedik. Mindezek a tényezők szükségessé tették, hogy a német hatalom által való elintézést nyerjenek.

E.: Tehát nyilvánvaló volt, hogy a hatalomátvételhez a nyilaspárt nem lesz elegendő és a német karhatalom támogatására lesz szükség.

T.: Teljes mértékben az volt a benyomásom.

E.: Ne benyomásról beszéljen, ott volt a megbeszélésen?

T.: Ilyen megbeszélések csak az utolsó fázisban történtek.

E.: Arról tud, hogy mindenesetre a megbeszélések olyan irányban folytak, hogy a német karhatalom segítsége szükség esetén rendelkezésre áll?

T.: Igen.

E.: Feltételezetten, hogyha október 15-e előtt Szálasi részéről nincsenek felajánlkozások, a kormányzó félreállása után ők tették volna oda? Voltak más jobboldaliak is.

T.: Igen, őt.

E.: Miért éppen őt?

T.: Ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt a felelősséget ilyen szörnyű körülmények között vállalni.

E.: Október 15-e előtt tudott-e valamit a fegyverszüneti proklamációról?

Veesenmayer kijelenti, pontosan nem, de ismeretes volt Faraghó eltűnése. Azt hiszi, ezt a német hírszolgálatból tudta. Szálasival bizonyára szóba került ez is, de ő úgy emlékszik, hogy előbb tudott a dologról, mint Szálasiék. A proklamáció váratlanul érte. De nem teljesen. Néhány nappal azelőtt már bejelentette magát a kormányzónál, hogy a birodalmi kormány nevében megkérdezze, mi igaz a szállongó hírekből. Látogatását nem vették tudomásul, de a látogatás időpontjául 15-e déli 12 óráját tűzték ki. Ebből gondolhatta, hogy vasárnap történik valami.

Az elnök folytatólagos kérdéseire elmondja, hogy 15-én 12 órakor jelent meg a kormányzónál. Először a kormányzó fiának ügye került szóba. A kormányzó szemrehányást tett és igen izgatott volt. Ezután közölte, hogy ellenséges hatalmaktól fegyverszüneti feltételeket kért. Veesenmayer emlékezete szerint négyen-öten voltak jelen, közöttük Lakatos is, másra név szerint nem emlékszik.

E.: Ön mit válaszolt?

Veesenmayer: Sajnálom, hogy ilyen fontos kijelentéssel kapcsolatban magam nem tudok állást foglalni. Azonnal jelentenem kell az esetet a birodalmi kormánynak.

Ezután visszahajtott a követségre. Meg kell jegyeznie, hogy amikor a helyzet kiéleződése ismeretessé vált, Rahm követet különleges megbízatással Magyarországra küldték, hogy igyekezzék Horthyt befolyásolni, nehogy kiugorjék a közös frontból. Ezt a tényt kihallgatása alkalmával közölte a kormányzóval és kérte, hogy fogadja Rahmot. Ehhez a kormányzó hozzájárult és közvetlenül utána fogadta is.

E.: Tudja-e, hogy mi történt ezen a megbeszélésen?

Tanú: Rahm közölte velem, hogy a megbeszélés háromnegyed óra hosszat tartott. A kormányzó nagyon meg volt rendülve és hangoztatta, most látja csak be, tulajdonképpen mit csinált. Megkísérli az egész dolgot visszacsinálni. Ugyanekkor azonban már elhangzott a rádióban a proklamáció.

E.: Erre mi történt?

Tanú: Kötelességszerűen jelentettem a főhadiszálláson. Onnan közölték velem, hogy most már hatalmi úton fogják elintézni az ügyet a következő napon.

E.: A következő napon?

Tanú: Igen, a következő napon, hétfőn. Reggel hat órára volt kitűzve az időpont.

E.: De már előbb, vasárnap is történt valami úton való beavatkozás.

Tanú: Erről csak utólag értesültem. Különösen is csak vasárnap délután lehetett.

E.: Ki adta ki erre a rendelkezést?

Tanú arról beszél, hogy páncélököl fedőnév alatt kifejezetten erre az esetre létesült egy karhatalmi szervezet.

E.: Ez a Panzerfaust szervezet közvetlenül a főhadiszállástól kapta meg az utasításokat?

T.: Igen.

E.: Ki volt ennek a szervezetnek a parancsnoka?

T.: Von der Bach. Az előkészületek már valamivel korábban megtörténtek és amikor Rahm beszélt a kormányzóval, mialatt beszéltek, a proklamációt beolvasták, ebből arra következtettem, hogy a kormányzó nyilatkozata csak látszatnyilatkozat.

E.: Arra is következtethetett volna, hogy a proklamáció beolvasása a kormányzó korábbi lépésének következménye.

T.: Lehetséges, de egy ilyen dolgot már nem igen lehet visszavonni.

E.: Tett a kormányzó valamit a visszavonás érdekében?

T.: Tudomásom szerint nem.

E.: Milyen lépések történtek vasárnap délután a német csapatok részéről?

T.: Csak a rádió megszállásáról tudok. Tudtam arról, hogy Esztergomnál páncélos haderők állnak készenlétben, de ez egyébként katonai rendészeti ügy volt, amelyet velem nem közöltek s amire nekem nem is volt befolyásom.

E. Szálasival azonban már ezen a délután összeköttetésbe lépett.

T.: Igen, hozzám jött, vagy magamhoz hívattam.

E.: Szálasi Ferenc volt ez?

Szálasi: Winckelmann jött értem és fél 3 tájban átvitt a követségre.

E.: Miről beszéltek Szálasival?

T.: Keveset, mert az első zűrzavarban nem volt idő és legfőbb feladatomat abban láttam, hogy megakadályozzam az összetűzést a német és magyar haderő között. Egész igyekezetem a Lakatossal való megbeszélésre koncentrálódott.

E.: Mi volt akkor a helyzet. A nyilaspárt elég erős volt-e a helyzet biztosításához, vagy német csapatokra volt szükség?

T.: Német segítség nélkül nem ment volna.

E.: Éjjel mi történt?

T.: Nyolc óra tájban kétórás megbeszélésem volt Lakatossal és Hennyeyvel. Lakatos kijelentette, hogy a kifejlődést ilyen formában nem akarta és a maga részéről mindent el fog követni, hogy elhárítsák a katonai összetűzést. Az volt a felvetésem, hogy a kormányzó küldte őt. Megállapodásra nem jutottunk, mert közben megtudtam, hogy a Vár környékét aláaknázták és a magam részéről elutasítottam a további megbeszéléseket addig, amíg ezt az állapotot meg nem szüntetik. Lakatos nem hitte el, hogy alá van aknázva a Vár környéke. Telefonon felhívta Lázárt, aki igazolta, hogy ez az aláaknázás felsőbb parancsra megtörtént. Közölte, hogy beszélni fog a kormányzóval és meglátja, van-e valami lehetősége az erők összecsapásának elkerülésére. Később telefonon értesített, hogy beszélt a kormányzóval, majd Feine útján ajánlatot tett, hogy a kormányzó hajlandó német védelem alá helyezni magát, hajlandó lemondani és olyan kormányt kinevezni, amely bírja a Német Birodalom bizalmát.

Ezután sor került Lakatos és Veesenmayer szembesítésére.

E.: Ennek következményeképpen mentek aztán Horthyék reggel?

T.: Igen. Azonnal telefonon beszéltem a főhadiszállással körülbelül 1-1 és félóra hosszat. Nagyon sürgős volt már a dolog, mert reggel hat órára volt kitűzve a Vár területének megszállása. Lakatos körülbelül húsz perccel hat óra előtt jött a követségre és vele együtt mentem gépkocsin a kormányzóhoz. A záróvonalakon keresztül mentünk be a Várba egészen az udvarig. Ott volt már a kapun belül néhány úr és közölték, hogy a kormányzó azonnal jön. Valóban egy-két perc múlva teljesen felöltözve, felsőkabátban meg is jelent a kormányzó. Közöltem vele, hogy ajánlkozását felfelé jelentettem és hogy megvan a Führer hozzájárulása. Személyes biztonsága érdekében kértem, hogy jöjjön velem együtt a Hatvani-palotába.

E.: A kormányzó ment?

T.: Igen, még karon is fogtam, nem azért, hogy kényszerítsem, hanem udvariasságból segítettem neki. Ez két perccel hat óra előtt történt.

Az elnök kérdésére elmondja ezután Veesenmayer, hogy a következő délelőtt megjelent nála Szálasi.

Korábbi vallomásához hozzáfűzve elmondja ezután, hogy Lakatos miniszterelnök útján Lázár Károly altábornagyhoz olyan utasítás ment, hogy a lövési parancsot ne adják ki.

Lakatos: Ez lehetett fél hat órakor reggel.

E.: Szálasi miért kereste fel a kormányzót október 16-án délelőtt?

Veesenmayer: Az én kérésemre és abból a célból ment oda, mivel meg volt az ajánlat, hogy a kormányzó visszalép és most új kormányhatalmat kellett alakítani. És mivel

Szálasi nagy súlyt helyezett arra, hogy legális úton kerüljön hatalomra. Ezt csak a kormányzó útján lehetett lebonyolítani.

E.: Szálasi mennyi idő múlva jött vissza a német követségre?

Tanú: Húsz perc múlva.

E.: Mit szólt?

Tanú: Nem tudok pontosan visszaemlékezni.

E.: Mire emlékszik vissza?

Tanú: Arra, hogy kudarcot vallott és semmi sem jött létre. (Nagy Vince közbekiált: Még a német cimborája is meghazudtolja magát).

E.: Szóval lényegileg azt mondotta, hogy nem kapott megbízást Horthytól?

Tanú: Akkor tudomásom szerint nem.

E.: Mit szól ehhez Szálasi?

Szálasi: Fenntartom, amit mondottam. Csak annyit mondottam, hogy a kormányzó írásban nem akarja ideadni a meghatalmazást, nekem azonban nincs időm, megyek és megalakítom a kormányt.

E.: A tanú szerint ön azt mondotta, hogy sikertelenül járt el, mert Horthy önnek nem adott megbízást.

Szálasi: Valószínű, hogy ez lehetett a benyomása, én ezt nem mondottam neki.

E.: Azok az emberek, akiknek akkor a helyzet kulcsa a kezében volt, ilyen kérdésben kizárt dolog, hogy félreértették volna.

Az elnök felszólítja Veesenmayert, mondja Szálasi szemébe, hogy Szálasi a kormányzótól visszajövet vele azt közölte, hogy sikertelenül járt el, mert kormányalakításra megbízást nem kapott. A szembesítés nem sikerül, mert Szálas megint fenntartja vallomását és németül azt mondja tanú szemébe, hogy szóbeli megbízást kapott s csak arról volt szó, hogy írásbeli megbízást nem kapott.

Tanú: Hogy lehetséges ez akkor, amikor egy vagy két órával később újból elmentem Horthyhoz és Horthy saját maga mondotta nekem, hogy esze ágában sincs kinevezni Szálasit.

Tanú: Közöltem vele, hogy most már valamilyen megoldásnak kell jönnie. Szálasi volna az az ember, aki számításba jöhetne s aki bírja a német kormánynak a bizalmát. Akkor azt mondotta, hogy Szálasit nem.

E.: Szóval, akárki mást?

Tanú: Bárki mást igen, de Szálasi Ferenc iránt érzett ellenszenvét egészen erősen kifejezte.

E.: Miben maradt ez a megbeszélés ön és a kormányzó között?

Tanú: Aztán Lakatos miniszterelnökkel voltak megbeszéléseink, aztán Horthyval folytattam a tárgyalásokat és valamikor másnap jutottunk valamilyen írásbeli megállapodásra.

E.: Ne menjünk ilyen gyorsan! Emlékszik-e arra, hogy Lakatos miniszterelnökkel megbeszélésre jöttek össze este hét óra tájban?

Tanú: Igen.

E.: Aznap, amikor a megbeszélés hármas irányban volt, hogy Horthy vonja vissza a proklamációt, mondjon le és adjon kormányalakításra megbízást Szálasinak?

Tanú: Igen ez volt a három fő pont.

E.: Ebben a vonatkozásban Lakatos Géza vállalkozott arra, hogy a kormányzónál ezt a dolgot közvetíti?

Tanú: Igen.

E.: És még aznap elment a kormányzóhoz?

Tanú: Azt hiszem, talán kétszer is.

E. (Lakatoshoz): Vezérezredes úr azt vallotta, hogy akkor már a kormányzó hajlandónak mutatkozott mindhárom kívánság teljesítésére azzal, hogy visszakapja a fiát.

Lakatos: Igen, így volt.

E. (Veesenmayerhez): Tehát Lakatos Géza át is ment a kormányzóhoz és ő hozta a kormányzó beleegyezését mind a három ponthoz. Emlékszik erre?

Tanú: Igen. Nehézség volt a fiával.

E.: Szóval, éppen a fiára való tekintettel járult hozzá mindhárom ponthoz?

Tanú: Ez előbb kívánság volt, később feltétel.

E.: Arra emlékszik-e, hogy a proklamáció visszavonását illetően Lakatos Géza azt mondotta, hogy ilyen visszavonásba a kormányzó nyilván nem fog beleegyezni, csak abba, hogy semmisnek nyilvánítsa.

Tanú: Igen, ez így van.

E.: A kormányzónak azt a nyilatkozatát, amelyben semmisnek mondja a proklamációt, Lakatos hozta a kormányzótól délután.

Tanú: Kicsit másképpen történt. Együtt voltam Lakatossal a Várban Horthynál és akkor írta alá.

E.: Az a kérdés, hogy egy időben került-e aláírásra a mindhárom kérdés tárgyában tett nyilatkozat?

T.: Emlékezetem szerint szétválasztották a két ügyet.

E.: Hogyan született meg a kormányzó állítólagos lemondó nyilatkozata és a Szálasi részére szóló kormányalakítási megbízás?

T.: Egyes fázisokra pontosan már nem tudok emlékezni.

E.: Nem is ez a lényeg. Együtt mentek fel Lakatossal a kormányzóhoz? Előre elkészítették a formulát? Veesenmayer kijelenti, hogy ezt a nyilatkozatot Rahm ő maga, Lakatos és Rajnis fogalmazták meg előre. Tartalma lényegileg az volt, hogy a kormányzó visszalép. Különben is ennek az írásnak meg kell valahol lennie, ő átadta Szöllősinek később.

Az elnök megállapítja, hogy ez az írás nincs meg, s felteszi a kérdést, lemondott-e vagy visszalépett a kormányzó?

Veesenmayer hosszabb gondolkodás után kijelenti, hogy ilyen finomságokra már nem tud visszaemlékezni.

E.: Ezek nem finomságok. Erre emlékeznie kell. Szálasit megbízta a kormányalakítással?

Veesenmayer kijelenti, hogy igen s az iratot ő vette át Lakatos jelenlétében.

E.: Mi volt a benyomása, hogy a kormányzó minek következtében változtatta meg elhatározását, mikor nemrégiben még azt mondta, hogy Szálasiról szó sem lehet.

T.: Személyes benyomásom az, hogy a fiáról volt szó.

E.: Ki követelte a kormányzótól, hogy Szálasit bízza meg?

T.: Én.

E.: Szálasi tudta azt, hogy Veesenmayer kívánja a megbízást?

T.: Igen, természetesen, ismerte ilyenirányú igyekezetemet.

E.: Tett ön olyan kijelentést Horthy előtt, hogy az aláírás ellenében visszakapja a fiát?

T.: Igen, ehhez megkaptam a külügyminiszter felhatalmazását.

E.: Ez volt tehát a feltétel?

T.: Igen, ez volt a feltétel.

E.: Mikor tett Veesenmayer Szálasinak közlést a történtekről.

Veesenmayer kifejti, hogy valószínűleg közvetlen ezután még aznap este.

E.: Talán most oszlathatjuk el az ellentéteket. Amiről most beszél, az aláírt lemondó és megbízó nyilatkozat aláírása mikor történt? 16-án este, vagy csak másnap? Veesenmayer úgy emlékszik, hogy 17-én. A további kérdésekre azonban ő maga is beismeri, hogy itt akkor olyan időbeli űr van, amit emlékezetből sem tud kitölteni, tehát lehet, hogy mégis 16-án történt.

Az elnök ezután megkérdi Veesenmayert, mi a véleménye Szálasiról mint vezérlő egyéniségről. Alkalmasnak tartotta-e?

Veesenmayer arról beszél, hogy Szálasi olyan időkben vette át a hatalmat, amikor emberfeletti nehézségekkel kellett megküzdeni.

Az elnök megkérdezi, hogy az adott helyzetben volt-e valami remény reális elgondolások alapján?

T.: A német csodafegyverek talán nem jelentettek teljesen üres reményt és olyan férfiú, mint Szálasi, esetleg építhetett erre. (Derültség.)

E.: Ön hitt a csodafegyverekben?

T.: Reménykedtem bennük.

E.: De hinni nem hitt?

T.: Nem! Túl sokat tudtam és láttam, mert igen reális életiskolán mentem keresztül, semhogy illúzionista lehettem volna.

E.: Szálasi tehát illúzionista volt?

T.: Úgy érezte, hogy misszionáriusa elveinek. A magam részéről a háború évei folyamán megtanultam józanul nézni, de rá kell mutatnom, hogy bár a végletekig teljesítettem, vagy teljesítettem volna kötelességemet, vannak az életben dolgok, pl. az eskü, amelyek többet jelentenek, mint a tiszta ész mérlegelése. Úgy gondolom, hogy a német nép százezrei és milliói ugyanígy gondolkodtak és cselekedtek.

E.: A vezérnek tett esküről beszél?

T.: Igen.

Lészai: Tudja, hogy a magyar SS-csapatok Hitlerre és Szálasira esküdtek?

T.: Csak hallottam. A magam részéről helytelennek tartottam volna az ilyesmit s ezt a kettősséget a legjobb barátok között is helytelenítettem volna.

Lészai: Becsületével össze tudott volna egyeztetni egy ilyen esküt?

T.: El sem tudom képzelni.

Horváth: Kinek volt az eszméje a kormányzó fiának elfogása?

T.: Ezt a biztonsági szolgálat intézte.

Mérő: Beregfy milyen személy volt az ön szemében?

Tanú: Beregfyt csak futólagosan ismertem és nem érzem magam illetékesnek arra, hogy katonai szempontból bíráljam. Csak annyit tudok mondani, vezérének, Szálasinak száz százalékig híve volt. Politikai szempontból határozottan németbarát volt. A nyilas fronton is megbízható volt.

Mérő: Ifj. Horthy Miklós elfogatása nem abból a célból történt-e, hogy Horthyt ezzel megzsarolhassák.

Tanú: Bizonyos mértékig igen. Ennek két oka volt. Az egyik az, hogy a biztonsági szolgálatnak tudomása volt arról, hogy ifjabb Horthy külföldi hatalmakkal áll összeköttetésben és a német hatóságok részére nem közömbös, ha ilyen fontos személyiség, mint ifj. Horthy, ilyen lépésre határozza el magát. A másik ok az volt, hogy az apa és fiú politikailag szorosan együttműködnek és annak feltételezése, hogy amit a fiú csinál, az az apa beleegyezésével és tudatával történik. Az elfogatás részleteiről nem tudok, tudomásom szerint Soorzeniék fogták el. Hogy magyar személyek is részt vettek volna ebben, nem tudom elképzelni.

Korbacsics: Tud-e arról, hogy Szálasiék mozgalmát anyagilag vagy fegyverrel előmozdították-e?

Tanú: Ezt nem tudom elképzelni. Német politikai körök nagy része hosszú ideig bizonyos óvatosságot tanúsított Szálasi iránt és a birodalomban hosszú ideig határozott tartózkodást mutatkozott irányában.

Korbacsics: Lényegében a Führer meg volt elégedve Horthyval egészen az utóbbi időkig, amíg Horthy segédkezet nyújtott a háborús erőfeszítésekhez?

Tanú: Igen, meglehetősen bent a háborúban is. Nem száz százalékig, de mindenesetre.

Sipos népbíró: Ha Szálasi nem vállalkozik erre a szerepre, volt valami más megoldási lehetőség is a németek számára?

Tanú: Pillanatnyilag nem tudom megmondani, de valamilyennek lennie kellett volna.

Sipos: Akkor a németek nem tudták volna magukat ilyen sokáig tartani Magyarországon és az ország nem lett volna ekkora pusztulásnak kitéve.

Tanú: Nem hiszem, hogy ez valamit változtatott volna a helyzeten, mert a másik oldalon ott állt volna a Nemzeti Szövetség, amely tartalékot képviselt.

Sipos: Mindenesetre azok után, ami bekövetkezett, nem valószínű, hogy a helyzet úgy alakult volna, ahogy a tanú mondta, mert ennek ellenére elég gyorsan takarodtak ki a németek az országból. Hát még akkor, ha a magyar hadsereg nemhogy semleges marad, hanem ellenük fordul.

Tanú: Akkor lényegesen hamarabb ment volna.

E.: Ha nincs se Szálasi, se Nemzeti Szövetség mint rezervoár és a magyar csapatok engedelmeskednek a kormányzói felhívásnak, akkor mindenesetre egészen más lett volna a helyzet. Mi erről a tanúnak a véleménye?

Tanú: A németek részére mindenesetre lényegesen rosszabbodott volna a helyzet.

Nagy Vince: Mi volt a meggyőződése, hogy ha nem teljesítette volna a német kormány Horthy kérését fiával kapcsolatban, Horthy aláírta volna a lemondását és Szálasi kinevezését.

T.: Igen.

Nagy Vince: Miért?

T.: Családja és saját személye biztonságáért való aggódásból.

Arra kérdésre, hogy az ittlévő német csapatok elegendőek lettek volna-e, egy esetleges összetűzés esetén a magyar csapatok leverésére, Veesenmayer kijelentette, hogy nézete szerint nem.