Vörös János elmondja, hogy október 14-ről 15-re virradó éjszaka jött fel Budapestre, mert a kormányzó küldött érte gépkocsifutárt. Balatonfüreden a hadiakadémia tisztikarát tájékoztatta a németek gyalázatos erdélyi magatartásáról és figyelmeztette őket a Hadúrnak adott hűségesküjére.

11 után érkezett meg Budapestre és pár perc múlva a kormányzó kihallgatáson fogadta. A kormányzó tájékoztatta arról, hogy nem tud kitérni a német követ kérésének, mert az péntek óta naponta kér kihallgatást és valószínűleg másnap, 15-én törésre fogja vinni ezt a kérdést.

Tanú még előzőleg, 13-án jelentette a kormányzónak, hogy a városban elterjedt hírek szerint Szálasiék kormánylistája már készen áll és arról beszéltek, hogy a hatalmat rövidesen át fogják venni. A kormányzó ekkor erősebb kifejezést használt Szálasival szemben és kijelentette, nem nevezheti őt ki, mert hogyan állhatna a szövetséges hatalmak elé, amikor a megbízottai Moszkvában fegyverszünetről tárgyalnak.

A 14–15-i éjszakai megbeszélés folyamán három-négy ízben is felhívta a kormányzó figyelmét arra, hogy jobb lenne kimenni Husztra, a hadsereg körébe. Az 1. hadsereg színmagyar, a csatlakozó egységek is magyarok, úgy, hogy Uzsoktól Dornavatráig egységes magyar arcvonal áll. A kormányzó ez elől kitért. Hangoztatta, hogy mint tengerésztiszt, nem hagyhatja el a süllyedő hajót.

A koronatanács után azonnal még a kormányzó előszobájában aláírt egy fedőrendeletet, amelynek lényege az volt, hogy a csapatok álljanak át és a velük szemben álló orosz parancsnokságokkal vegyék fel az összeköttetést. A hadseregparancsnok erről a fedőrendeletről előre tájékoztatva voltak, kivéve Heszlényit, a 3. hadsereg parancsnokát, akit nem tartottak megbízhatónak és akinek leváltását régebben nem tudta keresztülvinni.

Mikor a proklamáció elhangzott, átadta Pogány ezredesnek a fedőrendeletet azzal, hogy a hírközponton át továbbítsák a hadseregparancsnoksághoz. Csak utólag tudta meg, hogy ez a rendelet a hírközpontban lévő vezérkari tisztek szabotázsa folytán nem ment ki.

Az elnök ezután felteszi a kérdést, mi az eredete annak a Vörös János nevével kiadott rendeletnek, amely szerint a fegyverszünet nem jelent fegyverletételt.

Vörös János kijelenti, hogy ez a parancs abszolúte távol állott tőle, erről nem is tudott.

• Erről a vezérezredes úr nevében beolvasott parancsról nem is tudott vezérezredes úr? – kérdezi az elnök.

Vörös János: Erről este 7 órakor hallottam, mikor 15-én visszamentem, hogy a parlamentairek kiküldéséről tárgyaljunk, akkor közölték velem segédtisztjeim és feleségem,az irodahelyiségemben. Közölték, hogy egy ilyen parancs lement a nevemben, holott egy egészen más parancsnak kellett volna lemenni. Ezt nem én szerkesztettem meg, hanem az én parancsom helyett csináltak egy hamis parancsot, amit nem is hoztak át hozzám aláírásra.

E.: Mikor vezérezredes úr meghallotta, hogy a nevében ilyen hamis parancsot adtak le a hírközponttól, nem tett ennek hatálytalanítására semmit?

T.: Este 10 órakor már nem lehetett tenni semmit. Az volt a tervem, hogy reggel megyek a kormányzóhoz. A vezérkar különben sem engedte volna leadni az én parancsomat. Ők határozták meg, hogy mi mehet és mi nem mehet. A karhatalom Hindy tábornok vezetésével ekkor már a németekhez, illetve a nyilasokhoz csatlakozott és Aggteleky altábornagyot, aki addig a karhatalom parancsnoka volt, Hindy tábornok letartóztatta.

E.: Október 15-én már alá volt írva a fegyverszünet?

T.: Az előzetes fegyverszünet, ha jól emlékszem, már október 12-én alá volt írva Moszkvában.

E.: Ezt honnan tudja, vezérezredes úr?

T.: A 14-ről 15-re virradó éjjel a kormányzótól hallottam.

E.: Arra emlékszik, hogy a kormányzó szeptemberben le akarta volna tartóztatni Szálasit és több társát?

T.: Ezt a kormányzó közölte velem, hogy elrendelte ennek a bandának a letartóztatását, mert addig az országban nem lesz nyugalom, amíg ezek szabadlábon vannak.

E.: Azt mondotta a nyomozás során, hogy a kormányzó panaszkodott, hogy a belügyminiszter és a miniszterelnök nem teljesítették ezt a parancsot.

T.: A kormányzó panaszkodott, hogy ő kiadta a kormánynak és külön a belügyminiszternek is a parancsot, hogy tartóztassák le, de hiába parancsolta, nem teljesítették.

E.: Arról nem tud vezérezredes úr, hogy Szálasi akkor német védelem alatt állott?

T.: Azt nem tudom, hogy akkor már német védelem alatt állott-e vagy nem. Lehetséges, hogy szó volt róla, és ezzel kapcsolatban említettem meg, hogy Bakay altábornagy a budapesti karhatalommal rendelkezésre áll.

E.: Vezérezredes úr katonai megítélése szerint október 25-én miért bukott el a fegyverszünet ügye?

T.: A katonai helyzet a fegyverszünet ekkor minden körülmények között meg kellett volna kötni. A fegyverszünet elbukásának oka egyéni megítélésem szerint az volt, hogy az egyik oldalon megszervezve álltak a németek, a nyilasok, a vezérkar nagy része és a tábornokok egy része, míg a másik oldalon nem volt meg az egységes irányítás és vezetés.

E.: Ezt előre nem sejtették?

T.: A katonai előkészületekkel a kormányzó személyes utasítására Vattay altábornagy volt megbízva. Én október 14-ről 15-re virradó éjszaka érdeklődtem a katonai előkészületekről a kormányzónál, aki azt mondta, hogy azokkal most nem is törődik, különben is Vattay mindent elintézett, a hadseregparancsnokokat tájékoztatta, azok tudják a dolgot.

Ezután a népbírák tesznek fel kérdéseket Vörös János tanúhoz.

Horváth népbíró: Vezérezredes úrnak van-e tudomása arról, hogy Kovareczék honnan kapták a fegyvereket?

T.: Utólag hallottam, hogy volt a hadseregnek körülbelül 25-30.000 géppisztolya készenlétben és ebből Beregfy honvédelmi miniszter annak idején állítólag 18.000 géppisztolyt a pártnak utalt ki. Erről egyébként Németh Dezső akkori hadtest anyagi vezérkari tiszt inkább tudna beszámolni.

Horváth népbíró (Beregfyhez): Elismeri ezt?

Beregfy: Most hallom először, hiszen nekem semmiféle hatásköröm nem volt. A hadseregtől visszatérve póthadseregparancsnok voltam, névleg, de a valóságban semmiféle alakulat nem volt alárendelve.

T.: Mint tényt mondották nekem.

Sípos népbíró: Vezérezredes úr meg tudná mondani, hogy Beregfy Károlyt miért váltották le az első hadseregparancsnokságról?

T.: Igen. Mikor Beregfy kiment az első hadsereg parancsnokának, külön eligazítottam, hogy vigyázzon nagyon a németek által kiadandó parancsokra, mert a németek arra törekednek, hogy a magyar haderőt minél jobban széjjelszórják és ellenőrizhessék. Mikor a támadás megkezdődött rajtaütésszerűen, a csapatoknál nagy zűrzavar támadt és akkor sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy hadseregparancsnok nem vezetett. Elment a jobbszárnyon lévő 6. hadtesthez, ahol a legnagyobb biztonság volt, a vezérkari főnököt külön felelősségre vontam. Tehát a hadseregparancsnok mint vezetési szerv teljesen kiesett és az alparancsnokoknak volt köszönhető, hogy a hadsereg balszárnya nehéz harcok árán, de mégis visszajött a Kárpátok gerincére. Azonkívül jelentős érkezett be hozzám, hogy Beregfy hadseregparancsnok még nem volt az első vonalban, ellenben az arcvonal mögött a legénységnek a gombjait igazgatja és fegyelemre tanít, kórházat látogat hátul és a vérben, gennyben fetrengő sebesülttől legelőször azt kérdezte, hogy bátor voltál-e, amikor megsebesültél? Ezek után a jelentések után Beregfynek a leváltását el kellett rendelnem. Csatay Lajossal tárgyaltunk a kérdésről és ő azt mondotta, hogy egyelőre valami beosztást kell neki adni. Éppen megy a kormányzóhoz, majd a kitüntetési ügyét is elrendezi. A mellékes beosztásból azután januárban el fog menni nyugdíjba, de rendes formák között kell elbocsátani.

Korbacsics: Amikor ön azt az ajánlatot tette a kormányzónak, menjen ki Husztra és ő azt a kijelentést tette, hogy mint tengerésztiszt a süllyedő hajót nem hagyja el, ebből arra lehet következtetni, hogy ő áldozatokat akart hozni. Már most mi a véleménye, hogy az ilyen kijelentés ellenére Lakatos első felhívására kinevezte Szálasit, illetve visszavonta proklamációját.

Tanú: Az az érzésem, hogy az csak presszió alatt történhetett. Magam sem tudom megmagyarázni. Kifejtettem neki, hogy akkor nem hagyja el a hajót, ha elmegy a frontra.

Korbacsics: Itt van bizonyos ellentét a kormányzó lemondása és viselkedése között.

Vörös: Lelkivilágát később, 15-én és 16-án nem ismertem, nem tudok hozzászólni.

Korbacsics: Azt mondta, hogy 12-én már megtörtént a fegyverszünet aláírása. (Tanú: Igen.) Tudjuk, hogy az oroszok első feltétele Magyarországgal szemben az volt, hogy a fegyverszünet következtében a magyar csapatoknak szembe kell fordulniok a németekkel, Horthy pedig proklamációjában erre nem szólította fel a csapatokat. Hogyan képzelheti akkor, hogy a fegyverszünetet megkötötték? Hiszen nem feleltek meg a fegyverszüneti feltételeknek?

Tanú: A proklamációból ez hiányzott. Ennek megfelelően ment volna ki egy parancs, amelyet nem továbbítottak, sőt később kiment egy apokrif parancs.

Mérő: Nyilvánvalóan azt akarták elkerülni, hogy a magyar csapatok német kézre kerüljenek. Az volt a fő hiba, hogy a németekkel szembefordulásra nem adtak ki parancsot.

Frank: Ön október 15-én este hét órakor szerzett tudomást arról, hogy parancsát meghamisították és egészen mást olvastak fel. Mit adott ki?

Tanú: Kiadtam egy parancsot a hadműveleti osztálynak, szerkesszenek egy parancsot, amelyik szerint a csapatok a hadseregparancsnokok intézkedései szerint a harcot bármelyik oldalról jövő támadással szemben felveszik. Ennek előzménye volt részint a szóbeli eligazítás, részint az a parancs, amelyet nem adtak tovább. Az oroszokkal az összeköttetést fel kellett venni. Az oroszok előzőleg velünk szemben az Alföldön nagyon lojálisan viselkedtek, megállították arcvonalukat. Biztos volt, hogy ellen kell majd védekezniök a magyar csapatoknak. Október 15-én reggel került asztalomra Hitler parancsa, amelyben megjegyzi, minden előkészületet megtett arra, hogy az arcvonal felbomlását megakadályozza és ha én parancsaimat vissza nem vonom, Magyarországot hadszíntérré teszi. Erre én azt válaszoltam, parancsaimat vissza nem vonom, a továbbiakra a magyar kormány fogja a német követ útján a választ megadni. Erre tehát kilátás volt. Később megtudtam, hogy tényleg kiment egy erőteljes német parancs, amely a magyar csapatok megtámadását és lefegyverzését tárgyalta.

Frank: Már most ezt a parancsot ön a rádió útján akarta adni vagy a hírközpont útján?

Tanú: A hírközpont útján, de ezt nem is fogalmazták meg.

Frank: Kinek adott utasítást ennek megfogalmazására?

Tanú: Nádas vezérkari ezredesnek.

Nagy Vince politikai ügyész: Tudomásom szerint ön vezette a kormányzóhoz titkos kihallgatásra Tildy Zoltánt és Szakasics Árpádot. Mikor volt ez? Mit határozott a kormányzó, amikor ezek az ellenzéki vezérek őt a háborúból való kilépésre szándékozik rábírni?

Tanú: A napot pontosan nem tudom. Találkoztam Tildyvel és Szakasitscsal, akikkel teljesen egy vonalon mozogtunk. Kérdeztem, akarnak-e a kormányzóhoz menni vagy nem. Azt mondották: Igen, nagyon szívesen. Ez már késő éjszaka volt, másnap délelőtt jelentettem a kormányzónak, aki azt mondta, jöjjenek még ma. Közöltem, hogy nem lehet, mert bujkálnak, előbb elő kell szedni őket. A kormányzó kívánta, hogy jöjjenek délután fél öt órakor. Mondtam, akkor nem lehet, mert még világos van. Végül a következő napon este fél kilenc-kilenc óra körül jöttek. Úgy volt elrendezve, hogy Hadácsy alezredes kísérte őket és a bejáratnál csak az alezredest igazoltatták, ők pedig eljutottak a kormányzóhoz.

• Másnap beszéltem a kormányzóval. Ő azt mondta, hogy minden lényeges kérdésben egyetértünk és az, amiben még eltérés van, nem olyan dolog, hogy rendbe ne lehetne hozni. A tárgyalás részleteitől velem nem beszélt.

Nagy Vince: A csapatoknak, a megbízhatónak tartott 1. és 2. hadseregnek milyen része fogadott szót a kormányzói parancsnak? Átállás az oroszokhoz történt-e és történt-e csapatparancsnokok vezető részéhez felhívás, hogy álljanak át?

Tanú: Az átállási vonalat a hadseregparancsnokon keresztül Vattay altábornagy irányította. Én csak azt tudtam, hogy itt-ott egy-egy zászlóalj eltűnt, ezek megadták magukat az oroszoknak.

Nagy Vince: Ez még a Horthy-féle parancs előtt volt?

Tanú: Igen. Október 17-én kiadtam egy felszólítást, amelyet később a sajtó is hozott. Malinovszkij tábornagy főhadiszállásán adtam ki, amikor már szökésben voltam.

Vörös: Beregfynek törekednie kellett volna, hogy elődénél legalább is lényeges dolgokról tájékozódjék. Én nem tudtam kimenni, mert géppisztolyok és szuronyok között voltam, ő pedig karszalaggal járhatott, tehát egész nyugodtan bejöhetett volna hozzám.

A védőnek azzal kapcsolatos kérdésére, hogy a tanú kérte Beregffyt, hogy bocsássák őt szabadon, előadja, hogy felesége két ízben telefonált Beregffynének, szóljon a férjének, hogy őt szabadítsa ki. Közben október 16-án délután megjelent nálam László altábornagy – folytatja a tanú. – Elmondtam neki, hogy milyen súlyos idegállapotban vagyok és összes irataimat, feljegyzéseimet október 15-én Balatonfüreden gondosan elrejtettem. Kértem, legalább engedjenek kialudnom, kipihennem magamat, mert szuronyok és géppisztolyok között nem tudok pihenni. Erre László azt mondta, hogy mihelyt megtalálja Beregfyt, azonnal kérni fogja, hogy adjanak nekem pihenőt. Este 9-10 óra tájban Beregffy felhívott telefonon és közölte velem, hogy mindent elkövet szabadlábrahelyezésem érdekében, hogy kipihenhessem magam és irataimat összegyűjthessem. Kijelentette, hogy ez nagyon nehéz munka, mert a németeknél igen súlyos vádak vannak ellenem és csak úgy engednek erre a pihenésre is, hogy ő garanciát vállal értem. Még aznap este nyilatkozatot írtam alá, hogy én a Szálasi-politika ellen nem dolgozom és nem szököm meg, ezt Beregfy garantálja. Az éjféli órákban az őrség elvonult, én azonban semmiféle olyan írást nem kaptam, amely szabadlábrahelyezésemet biztosította- Másnap, 17-én leutaztam Balatonfüredre és 18-án más SS-katonák és nyilasok lerohanták a házamat, ahol én már szökésben voltam. Az volt az érzésem, azért engedtek le Balatonfüredre, hogy elrejtett irataimat összegyűjtsem és így azok kéznél legyenek, hogy azután a fegyverszüneti szerződést előkészítő egész frontot felgöngyölítsék. Egyébként feleségem szüleinél is az iratok után érdeklődtek. Az én pihenésem megengedésének tehát kizárólag az iratok megszerzése volt a célja.

Dr. Zboray védőnek az átállás sikertelenségének okaival kapcsolatos kérdésére a tanú előadta, hogy az egyik oldalon teljes megszervezettség volt a német fegyverek alatt a nyilasok, a vezérkar nagy része és a tábornokok egy részének közreműködésével. A védőnek arra a kérdésére, hogy ez többség vagy kisebbség volt, a tanú kijelenti, a vezérkarnál, sajnos, többség volt.