Az elnök ezután szünetet rendelt el, aminek elteltével Kemény Gábor volt nyilas külügyminiszter kihallgatását kezdte meg a bíróság. Kemény kijelentette, hogy nem érzi bűnösnek magát. 1944. május végén lett a párt külügyének vezetője.

Elnök: Mi volt az Ön megbízatásának alapcélkitűzése a pártvezér részéről?

Kemény: Első volt a párton belül tudatosítani a párt belpolitikai felfogását a kormánnyal kapcsolatban és a külpolitikai elveket.

Elnök: Ön úgy tekintette a jelenlévő németeket, mint akiknek ingerenciájuk van belpolitikai viszonyokba is és akikkel éppen azért tárgyalnia kell? Tájékoztatta őket a belpolitikai viszonyokról.

Kemény: Nem tájékoztattam, mert ők tájékozódva voltak teljesen közigazgatási, politikai és katonai szempontból.

Elnök: Egyéb célja mi volt az Ön megbízatásának?

Kemény: Én a német követséggel is érintkezést tartottam, a pártvezető utasítása szerint.

Elnök: Ebből a célból mit kért a németektől? Miért kerülgeti, ki fog derülni. Mi volt a célja, amit Szálasi Ferenc megjelölt a küszöbönálló hatalom átvételének előkészítése körül?

Kemény: Arról volt csak szó, hogy a jelenlévő német hatalom ellene van-e vagy nem.

Elnök: Még magyarabbul megkérdezem. Talán az volt az Ön megbízatásának célja, hogy a német hatalomtól a belpolitikai állításhoz az önök hungarizmusa jegyében német támogatást kérjen?

Kemény: Egyetértést és szoros kapcsolatot csupán.

Elnök: Támogatást kértek vagy vártak a németektől?

Kemény: Nem vártunk semmi mást.

Az elnök ismerteti a naplónak azt a részét, amely a vádlott 1944. június 26-i jelentését tartalmazza Veesenmayernél tett látogatásáról. A napló szerint a nyilaskeresztes párt különböző vélt sérelmeit tárták Veesenmayer elé.

Elnök: Mi volt a célja ezzel? Ez is mutatja, hogy segítséget vártak a németektől. A naplóból kitűnik, hogy Veesenmayer fölényes, atyai, de mindenesetre jóindulatú hangon tanácsokat adott önöknek. Az ellenben egyáltalában nem tűnik ki, amit Ön állított az előbb, hogy megfenyegették volna, hogy szembetalálják magukat velük.

Az elnök által ismertetett más naplófeljegyzés a vádlott több társával június 21-én megjelent Veesenmayernél abból az alkalomból, hogy Hitler megmenekült az ellene végrehajtott merényletből és a „magyar hungarizmus vezérférfiai katonás fegyelemmel felsorakoznak Veesenmayer ellőtt”.

Elnök: Hova juttatták önök a magyarság önérzetét!

A vádlott lehajtott fejjel hallgat.

Elnök: Ön minek minősíti azt a ténykedést, hogy a kormányhatalom terveit Ön besúgja a németeknek?

Kemény: Ez nem volt a magyar kormányhatalom, hanem illegális előkészítés. Hír jött, amely általában tudott, ismert volt.

Elnök: Mit ért Ön azon, hogy „nem kormányhatalom”, Lakatosékat-e, mint az akkori kormánnyal szemben álló tényezőket?

Kemény: Igen.

Elnök: Önök hatalomra jutásukhoz miért nem kértek előre felhatalmazást?

Kemény: A háborúba való belépés és abból való kilépés a magyar parlament hozzájárulását igénylik.

Elnök: Önök itt nem tartották szükségesnek bizonyos törvényhozási intézkedéseket előre, csak a háborúból való kiválás kérdésében voltak annyira aggályosak, pedig a dolog természeténél fogva itt sokkal inkább nélkülözhető volt az alkotmányos forma, mert itt minden perc életet jelentett. Az államfői jogok gyakorlásának kérdésében egész nyugodtan bevárhatták volna az alkotmányos tényezők érvényesülését.

Kemény: Érvényesült is, viszont az azelőtti államfő mulasztásának.

Elnök: Önöknél ez egész iskola. Ön ugyanabban a stílusban kertel, mint vezére és kitér a felelet elől.

A továbbiakban az elnök kérdésére elismeri a vádlott, hogy augusztus 5-én Veesenmayernél volt és közölte vele, hogy hajlandók további koalíciós tárgyalásokra az államfővel és a nemzettel együtt, kibontakozás céljából.

Elnök: Ön átnyújtotta Szálasinak ugyanezen a napon a kormányzóhoz intézett emlékiratát?

Kemény: Úgy emlékszem, ez zárt boríték volt, tartalmát nem is olvastam, nem emlékszem rá.

A napló a továbbiakban lerögzíti, hogy Veesenmayer megbízta Keményt, köszönje meg Szálasinak, hogy a kormányzói jelentés másolatát megküldte neki. Kemény a napló e részletére megjegyzi, hogy ezek azt bizonyítják, hogy Veesenmayer részese volt a magyar belpolitikai életnek. Az augusztus 26-i feljegyzésben Kemény fölemlíti, hogy Hallernak előző nap feltett kérdése, hogy nem tudná-e megállapítani, magyar részről ki tárgyalt a szovjettel, most már közölheti, hogy értesülése szerint a francia követség kultúrattaséja közvetlenül tárgyal Moszkvával. Fölemlíti a napló azt is, hogy a beérkezett jelentések szerint az intelligenciának nem kell félni a szovjettől, mert a szovjet ezen keresztül akarja megalapítani európai politikáját.

Az elnök abban az irányban faggatja a vádlottat, kihez intézték a németek azt a kérdést, hogy a magyar részről ki tárgyal a szovjettel. A vádlott végül bevallja, hogy tőle kérdezte Haller. „Az, hogy Ön erre nem válaszolt azonnal, nem azon múlott, hogy Ön erkölcsileg lehetetlennek tartotta a választ nemzethűség szempontjából, hanem annak, hogy nem tudott akkor még többet” – állapítja meg az elnök. Kemény Gábor a szövetséggel igyekszik magyarázni tettét, az elnök azonban a hallgatóság élénk helyeslése közben oktatja ki: a nemzethűséggel szemben nem kötelez semmiféle szövetség, ha a nemzet életéről van szó, akkor pusztuljon minden szövetség, de a nemzet éljen.

Elnök: Önök szerint a katonai diktatúrának következménye lett volna a háborúból való kilépés.

Kemény: Nem, Antonescu kiirtotta a vasgárdát.

Elnök: Antonescu kiirtotta a vasgárdát, de folytatta az oroszok ellen a háborút. Önök szerint a katonai diktatúrának számba jöhető feje Lakatos volt, aki az önök saját beállítása szerint akkor már tárgyalt az oroszokkal.

Az elnök továbbolvasva a hungarista naplóból, ahhoz a részhez ér, amelynél Veesenmayer felvetette a kérdést a párt tömegtüntetésre, vagy például a rendőrség megrohanására képes volna-e. Vádlott a napló szerint megfelelő fegyverek hiányára hivatkozott. Ezeket a fegyvereket már régen kérték, most legfeljebb néhány géppisztolyuk van, a rendőrség pedig jobban fel van szerelve, mint a katonaság, így tehát összeütközés esetén a párt helyzetét nem látja biztatónak.

A napló szerint Veesenmayer megkérdezte tudna-e Szálasi 48 óra alatt akciót megszervezni. A válasz erre az volt, ha megadják a lehetőséget és Szálasi bizonyos kérdéseket előre tisztázhat, akkor igen.

A vádlott most arról beszél, hogy valamennyi délkelet-európai néppel ki akart békülni.

Elnök: Miért nem a Szovjetunióval, az angolszászokkal, az amerikaiakkal?

Kemény: Nem mirajtunk múlott. Az akkori helyzet a 38-as politikából származott.

Sokkal reménytelenebb dolog volt a magyarfaló Horia Simával kibékülni, ahogyan akartuk, mint a szövetségesekhez az utat megtalálni. Önök a magyarság legnagyobb ellenségével akartak szövetkezni. Önök olyan javaslatokat tettek, hogy a dél-erdélyi csapatokat helyezzék német parancsnokság alá. Igaz ez?

A vádlott mellébeszéléssel próbál a kérdés elől kitérni, mire az elnök erélyesen felszólítja: feleljen világosan, igennel vagy nemmel. Tettek-e ilyen javaslatokat?

Kemény: Felmerült. (Nagy zaj, derültség.)

Az elnök ezután előrebocsátja, hogy most nagyon fontos részlet következik, minthogy a naplónak ez a része a szeptember 10-éről, a fegyverszünet kérdésében tartott kormányzótanács utáni napról szól.

Kemény: A kormányzótanács nem volt alkotmányos szerv, mert nem volt azonos az országtanáccsal.

Elnök: Nem vagyok hajlandó alkotmányjogi bíbelődésekkel vesződni, pláne nem olyanokkal, akik egyszer alkotmányosdit játszanak saját céljaik érdekében, máskor pedig ugyancsak saját céljaik érdekében maguk rúgják fel az alkotmányjog legsarkalatosabb pilléreit.

Az elnök olvassa: 1944. szeptember 11-én közli Haller, hogy amennyiben a vasárnap tartott kormányzótanács határozottan fegyverszünetet kér az angolszászoktól, az amerikaiaktól és a szovjettől, Szálasi már most kijelenti, hogy a határozatot nem ismeri el a nemzet számára kötelezőnek; ettől a pillanattól kezdve a kormány és a kormányzó működését törvény- és alkotmányellenesnek bélyegzi; saját elhatározásából azonnal saját kormányát beállítva átveszi az uralmat. Ennek egyetlen előfeltétele, hogy az e szempontból lényeges politikai rendőri intézkedéseket a németek kezdeményezzék, miután mi nem tudjuk, például a miniszterelnökök letartóztatni.

Kemény: Nem így van, másik jelentésem…

Elnök: Ne kerteljen. Arról van szó, mondotta Ön ezt, vagy hamis naplót írt?

Kemény: Nem írtam hamis naplót!

Elnök: Mondotta Ön ezt?

Kemény: Nem emlékszem rá.

Elnök: Önök rengeteg dologra nem emlékszenek, különösen arra, hogy akkor mit cselekedtek.

Kemény: Az írás szerint mondottam, de nem egyezik a valósággal.

Elnök: (Erélyes hangon.) Megint gyáva, nem mer felelni. (Felkiáltások: Gyáva!)

Nagy Vince n. ü. Erdélyi fejedelmi ivadék, aki így hazudja le cselekedeteit és saját írásait!

Elnök: A bujkáló nyilasok büszkék lehetnek gyáva vezetőikre. Még egyszer azt kérdezem: két alternatíva van, vagy hamis napló, vagy hogy Ön ezt mondta?

_Kemény _(hosszas hallgatás után): A napló nem hamis.

Elnök: Tehát Ön ezt mondta.

Kemény: Ezt nem tudom, kérem felolvasni naplómnak azt a részét, ami éppen az ellenkezőjét mondja. Kérdezte Haller azt is, hogy „tehát német kezdeményezést akarunk” és azt válaszoltam, hogy nem.

Elnök: Ez nem német kezdeményezésről beszél, hanem arról, hogy Szálasi fog kezdeményezni, de ennek a kezdeményezésnek az előfeltétele az, hogy a rendőrpolitikai tényezők a németektől kapjanak támogatást.

Nagy Vince n. ü. Butábbnak akarják magukat feltüntetni, mint amilyenek!

Kemény: Mindkét helyen kezdeményezés szerepel.

Elnök: Legjobban megéri talán, ha az önök terminológiáját használom, vagyis hogy a hatalomátvételre irányuló akciónak a rendőrpolitikai intézkedések csak egyik „szelvényét” képezik. (Gúnyos derültség.)

Az elnök ezután a napló szeptember 12-i feljegyzéseit ismerteti. Eszerint szeptember 12-én sikerült semlegesíteni egy puccs-kísérletet, amikor a fegyverszünetet puccs-szerűen akarták végrehajtani.

A február 11-i tárgyaláson az elnök felolvasta Kemény értesüléseit a kormányzótanácsról. Ezen Bethlen volt a hangadó, ő követelte a fegyverszünetet, a kormányzó ehhez azonnal hozzájárult.

A napló szerint Lakatos azt a feladatot kapta, hogy néhány nap alatt készítse elő a fegyverszünet lehetőségét a németek nélkül, úgyhogy legfeljebb következtethessenek erre az akcióra. Szálasi ekkor megbeszélést kívánt a németek katonai és politikai megbízottaival, hogy beavatkozhassanak az események folyásába.

Elnök: Ön azt mondotta, hogy a németektől a segítséget nem vártak, csak negatív magatartást. Mi szükség volt akkor arra, hogy Veesenmayeren kívül, aki teljhatalmú politikai megbízottja volt Hitlernek, Greifenberggel és Winckelmannal is, tehát a katonai és a rendőri megbízottal is megbeszélést folytassanak?

• A további szöveg megint megerősíti, amit mondtam, mert Szálasi Ön szerint azt mondja (olvassa): Meg kell teremteni a politikai és politikai rendőri feltételeket, egyedül nem kezdeményezhet, ezért óhajtja a tárgyalást… - Ez is a közreműködés kieszközlésének szándékára mutat, egyúttal gyengéd figyelmeztetés kifelé, hogy ne kezdeményezzen ezúttal semmit. „Mindig azt halljuk, hogy várjunk és várjunk”… „Senki sem kívánhatja, hogy lőjem le Lakatost, miközben hátulról engem lőnek le”… „Sokkal nagyobb döntés előtt állunk. A döntés küszöbén határozott választ várunk. Nem cselekedhetünk úgy, hogy az a német szervekkel ne legyen összhangban.” – Írja a napló. – Veesenmayer azonban még három heti haladékot tart szükségesnek.

Elnök: Ha Önök negatív magatartást vártak a németektől, nem tudom, miért kellett volna német erősítések beérkezését bevárni. A németek halogatták a hatalomátvételt, a vádlottak pedig sürgették, tehát a németektől nemcsak passzív magatartás biztosítását, hanem aktív támogatást is vártak.

A vádlott azonban makacsul kitart amellett, hogy mindez a naplóból nem olvasható ki, ők csak a németek „semlegesítését” akarták biztosítani.

Elnök: A továbbiakban így szól jelentése (olvassa): Kijelentettem Hallernak, ne csodálkozzék, ha én következetesen visszatérek a dolog megismétlésére. Ez nem türelmetlenség, de a helyzet világos felismerése a parancsa. Ceterum censeo…

• Tudja Ön, hogyan folytatta annak idején minden becsületes magyar ember ezt a mondást, hogy ceterum censeo Carthaginem esse delendam. Körülbelül így: különben az a véleményem, hogy a nyilasokat el kell pusztítani. Tudja Ön egyébként, ennek a ceterum censeo mondásnak az eredetét és értelmét?

Kemény: Igen.

Elnök: Mit ért ezalatt?

Kemény: Hogy meg kell hozni a döntést.

Elnök: Honnan származik ez a mondás? Mondja, hogy kicsoda mondotta.

Kemény: A belpolitikai nyugtalanság veszélyezteti a háborús erőkifejtéseket, tehát döntést kell hozni…

Elnök: Nem ezt kérdeztem. Ki és milyen okból mondotta.

_Kemény _(hallgat.)

Elnök: Nem válaszol? Persze, mert nem tud válaszolni. (Derültség.) Művelt külügyminiszter! Mit ért Ön azalatt, hogy Szálasinak nincsenek továbbmenően gátlása, mióta a kormányzó és a kormány az alkotmányt sorozatosan megsértették?

Kemény: A megoldást illetően állandóan az volt az álláspont, hogy a nemzet és az államfő közös akaratából jöjjön létre.

Elnök: Megint másról beszél. Arról van szó, hogy Szálasinak nincsenek továbbmenően gátlásai. Ez azt jelenti, hogy nincsenek gátlásai az irányban, hogy a kormányzó ellenére is cselekedjenek. A pártvezető is közölte, hogy a kormányzó háromszor megszegte az alkotmányt: a pártok feloszlatásakor, a Lakatos-kormány kinevezésekor és a fegyverszünet mellett való állásfoglaláskor. Szeptember 21-én találkozik Ön és Haller. Ön ismét rátereli a beszélgetést arra, hogy miért nem jön már döntés a magyarországi helyzettel kapcsolatban.

• A politikai foglyok kiadásával kapcsolatban megjegyezte, mire volt akkor egyáltalán jó a márciusi fordulat. Miért fájt Önnek a magyar foglyok kiadása?

Kemény: Mint külügyminiszter magam is kértem a kiadást.

Elnök: Jelentése ezzel ellentétben áll. Szeptember 26-án Ön Szálasi jelenlétében beszélt Veesenmayerrel, aki közölte, hogy a Führer kívánságára Szálasit azonnal fegyveres német védelem alá kell helyezni. Közölte azt is, hogy Magyarország részéről egyedül Szálasit tekintik felelős tényezőnek. Szálasi kijelentette, esze ágában sincs a hatalomátvételt az országgyűlés hozzájárulásához, mint előfeltételhez kötni. Emlékszik erre?

Kemény: Nem emlékszem.

Elnök: Emlékszik-e arra, hogy Szálasi közölte, a megoldást csak úgy tudja elképzelni, ha az a legszorosabb együttműködésben történik a magyarországi német erőkkel.

Kemény: Valószínűleg vonatkozott ez a szoros együttműködés a semleges magatartásra. Mert ha nincs, akkor nem lehet. (Derültség.)

_Elnök _(Szálasihoz): Fenntartja védekezését?

Szálasi: Úgy értelmeztem, hogy a német erők és hatalmi tényezők teljesen semleges álláspontot foglalnak el.

Elnök: Szálasi közölte azt is, hogy a legnagyobb veszélyt az állítással szemben a határon küzdő két magyar hadsereg jelenti. Beregfy révén ő megtette az intézkedéseket, hogy adott jelre a magyar parancsnokságok leváltása megtörténjék. Miért jelentette ez a legnagyobb veszélyt?

• Abból, hogy csak Miklós Béla ment át, nem következik, hogy a többiek szívesen és lelkesen harcoltak Önök mellett. Ellenkezően, Önök maguk is veszélynek látták.

Kemény: Ha a hadsereg ellenünk lett volna, nem lett volna október 15-e.

Az elnök Szálasihoz: Az Ön tájékoztatásának lényeges tartalma az volt, hogy az események kedvezően fejlődnek?

Szálasi: Nem láttam olyan kedvezőnek a fejlődést, mert a késedelmet hátránynak láttam kezdeményezésünk szempontjából, mert ebből kifolyólag a németek kezdeményezhettek volna nélkülünk.

Az elnök Szálasihoz: Mi volt a Pasaréti-út?

Szálasi: A Kovarcz által összeállított csoport munkahelye.

Elnök: Mi volt ennek a célja?

Szálasi: Arra az esetre, ha bárki részéről olyan lépés jön, amely a nemzet életét veszélyezteti, hogy a hungarista mozgalom ezt a veszélyt elhárítsa.

Elnök: Tehát a hungarista mozgalom fellépésének fegyveres előkészítése volt Kovarcz célja.

• Tudott Ön erről, – kérdezi ezután az elnök Keményt.

Kemény: Nem, én csak azt tudtam, hogy találkozó lesz ott október 15-én.

Szálasi az elnök kérdésére kijelenti, egészen biztos az, hogy Kemény erről nem tudott, mert neki semmi dolga nem volt ezzel kapcsolatban. Csak az működhetett közre, aki erre vonatkozóan megkapta az utasításokat. Nemcsak Keménynek, de a többieknek sem volt közük ehhez a dologhoz.

Elnök: Tudomása sem?

Szálasi: Nem.

Elnök Keményhez: És mit talált ott?

Kemény: Mások is ott gyülekeztek. Kovarczot láttam ott, ő említette a kormányzói szózatot, mire én azt mondtam, hogy felmegyek a Várba Veesenmayerhez a követségre. Ott ültünk és vártunk.

Elnök: Önnek fogalma sem volt arról, hogy mi fog következni?

Kemény: Igen, gondoltam, hogy Szálasi Ferenc intézkedik.

• Amit megtudtam, azt a rádióból tudtam meg, körülbelül hét órakor hallottam a hadparancsot.

Elnök: Csak innen értesült a hatalom átvételéről?

Kemény: Igen.

Elnök: Mit gondolt, milyen célból gyülekeznek a nyilasok, azért, hogy a kormányzó fegyverszüneti parancsának érvényt szerezzenek?

Kemény: Nem, hogy Szálasi parancsát teljesítsék. A tárgyalások arra mentek, hogy tisztább helyzetet teremtsünk.

Elnök: A pártszolgálatosok összecsődítése azt a célt szolgálta, hogy ha kell, erőszakkal szembehelyezkedjenek a felhívással. Tudta ezt?

Kemény: Nem. Erre nézve Vajna Gábor és Szőlősi tudnának felvilágosítást adni. Én a külpolitikai szolgálatot láttam el.

Elnök: Mégis belpolitikai kérdésekről tárgyalt. Önnek tudnia kellett azt is, hogy a fegyverszüneti proklamáció elhangzásakor a nyilas összefogás az ezzel szemben való erőszakos állásfoglalását célozza. Be meri ismerni vagy nem?

Kemény: Erre a kérdésre nem tudok csak válaszolni.

Elnök: Szálasi Ferenc, lehet, hogy nem tudott róla?

Szálasi: Lehet, hogy tudott, az is lehet, hogy nem.

Elnök: Mit gondolhatott?

Szálasi: Rátartozik, hogy mit gondolhatott. Egyáltalán én sosem közöltem a dolgokat.

Elnök: Más dolog, hogy közölte vagy nem és tudta vagy nem.

Szálasi: Ez rá tartozik.

Elnök: Okos felelet, üljön le! (Keményhez fordulva: ) Október 16-án mi történt?

Kemény: Összegyűltünk a miniszterelnökségen, öt órakor megalakult az új kormány és esküt tett. Azután átmentem a külügyminisztériumba. A várostromról másnap szereztem értesülést, amikor lent a miniszterelnökségen voltunk.

Elnök: Szóval Ön nem is tudott semmit a hatalomátvétel részleteiről?

Kemény: Nem.

Elnök Szálasi Ferenchez: Mikor voltak a kormányzónál?

Szálasi: Kétszer voltunk, egyszer délelőtt, egyszer délután.

Elnök: Kemény Gábor mikor volt?

Szálasi: Mindig négyszemközt tárgyaltam a kormányzóval, Kemény csak elkísért. 16-án voltam nála, egyszer délelőtt, egyszer délután. A kormányzó írásbeli lemondása ugyancsak 16-án este jöhetett ki, ha a 17-i lapokban megjelent, tehát 16-án voltam lent kétszer nála.

Elnök: Hogy lehet, hogy ilyen lényeges dolgokra nem emlékszik Kemény Gábor? Ez kizárt dolog, hogy Ön pártja történetének mondhatni erre a legválságosabb, legszomorúbb napjának eseményeire ne emlékezzék. Nem mer vallomást tenni, mert fél a többi vádlottársa vallomásától.

Elnök: Mikor a kormányzótól kijött Szálasi Ferenc, mit szólt, mit végzett?

Kemény: A részleteket nem ecsetelte, azt mondta, hogy különböző előterjesztései voltak és a kormányzóval ellentétben volt, nem akart aláírni bizonyos rendkívüli javaslatokra vonatkozókat.

Elnök: Szálasi Ferenc! Mi a megjegyzése erre?

Szálasi: Tizenhatodikán délelőtt a szóbeli megbízást megkaptam, de az írásbelit nem akarta ideadni. Valószínűleg ezzel téveszti össze Kemény Gábor úr a dolgot.

Elnök: Várjunk! Ez új dolog. Szóval a kormányzó írásbeli megbízást nem akart adni?

Szálasi: Feleslegesnek tartotta. Különben a népügyész urak kérdéseire erre már feleletet adtam.

Elnök: Vádlott társának vallomása arra látszik utalni, hogy ellentéttel váltak el a kormányzótól, nem akceptálta az Ön javaslatát a hatalomátvétellel kapcsolatban.

Szálasi: A kormányzó azt akceptálta, a budapesti hivatalos közlönyben is megjelent.

Elnök: Akkor miért ment másodszor a kormányzóhoz?

Szálasi: Ő hívatott engem, úgy tudom, 16-án délelőtt.

Elnök: Szóval harmadszor nem volt a kormányzónál, mint Kemény mondja?

Szálasi: Nem.

Kemény: Akkor tévedtem.

Elnök (Szálasihoz): Hány órakor voltak a kormányzónál?

Szálasi: Délelőtt 11 és 2 óra között.

Elnök: Hol?

Szálasi: A Waffen-SS házában.

Elnök (Szálasihoz): Miért nem közölte Ön Keménnyel, hogy szóbelileg megkapta a felhatalmazást?

Szálasi: Mert minisztertársaimmal már a minisztertanácson közöltem. A hivatalos közlönyben is megjelent. Többször is közöltem vele.

Az elnök itt rámutat a Kemény és Szálasi kijelentései között látható ellentétre, majd tovább kérdezi Keményt, hogy miután Szálasi beszámolt a kormányalakítási megbízásról, mit mondott, mivel bízta őt még meg a kormányzó? Kemény egyáltalában nem emlékszik arra, hogy az eskütételkor valami mást mondott volna Szálasi.

Elnök: Jól gondolja meg most, utána megint fog emlékezni, majd ha a vezére elébetárja. (Derültség.) – (Szálasihoz): Ön azt állította vallomásában, hogy a kormányzó megbízta Önt az államfői jogkörnek időleges betöltésével. Közölte ezt?

Szálasi: Igen. Közöltem. Azért, mert esküt kellett a minisztereknek tenniök. (Derültség és zaj.)

Elnök (Keményhez): Most már emlékszik?

Kemény: Nem. Ennek a két napnak az eseményeire nem emlékszem vissza tisztán részletekben. Arra emlékszem, hogy az államfő felhatalmazása alapján felolvasta a kormánylistát. Egyéb közlésre nem.

A népbírák kérdeztek ezután.

Lészai: A követek részéről hallott panaszt arról, hogy a menlevelek dacára mégis összefogtak zsidókat és nyilas házakba vittek vagy deportáltak. Kapott panaszt a nunciustól vagy más követek részéről, igen vagy nem?

Kemény: Jöttek panaszok. Minden panasz ügyében az illetőnek közreműködésével folyt le a vizsgálat és elégtételt kaptak. (Derültség.) A pápai nuncius kijelentette, hogy a legteljesebb bizalma az én személyemben összpontosult. (Élénk derültség.)

Lészai: Mégis kivégeztek embereket.

Kemény: Hozzám egyetlen bejelentés nem érkezett halálos atrocitásokról. (Mozgás és zaj.) Viszont munkatáborokban is voltak bizonyos menlevelesek és állandóan kellett tárgyalni honvédelmi miniszterrel, belügyminisztériummal és a sok adminisztratív nehézség miatt időbe telt az eljárás.

Horváth népbíró veszi át a kérdezést:

• Tudatában voltak-e a háború kimenetele következményeinek?

Kemény: Nekünk első feladatunk volt a magyar reakció megdöntése. (Mozgás és zaj. Felkiáltások: Nekünk is! Derültség.)

Horváth: Hogyan lehet, hogy Ön semmit sem tud? Önt külügyminiszternek jelölték, erre készült és semmit sem tud külföldi államférfiakról, akik Magyarországra jöttek?

A vádlott szerint utólag informálódott Veesenmayer személyét illetően. Tudta, hogy járt azelőtt Magyarországon, Horvátországban, megtudta, hogy iparos ember volt, lakatos… (Zaj.)

Horváth: Szóval Ön megtudta, hogy kicsoda Veesenmayer és mégis tárgyalt vele, adatokat szolgáltatott ki neki.

Kemény: Tagadom az adatszolgáltatást. Itt megbízottként szerepelt, s a tényleges helyzetet tudomásul kellett venni.

A továbbiakban vádlott arra hivatkozik, hogy már a Sztójay-kormány idejében is beleszóltak a németek belpolitikai ügyébe, mint például lapengedélyek kérdésében.

Horváth: Ön azt hangoztatja, hogy magyar ember. Hogyan tartotta összeegyeztethetőnek, hogy csak a németek engedélyével vállalhattak valamit, hogy tőlük függött, hogy a hatalmat átvehetik.

A vádlott ismét „tényleges” helyzetre hivatkozik, arra, hogy ez a háborús helyzetből adódott. Különben is az államfő mint birodalmi megbízottat fogadta, tehát az államfőnél kezdődött a kérdés.

Horváth népbíró emlékezteti a vádlottat a Somogyi-Bacsó gyilkosságra az orgoványi eseményekre s arra, hogy Kovarcz Horthy vezérkari tisztje volt a kormányzó éves politikáján nevelkedett. Így kerülhetett sor Bárdossyn és Imrédyn keresztül Szálasi uralomra jutására. Korbacsics népbíró ezután rámutat Kemény előtt, hogy az ő politikájuk abból állott, hogy még fokozottabb mértékben akarták kiszolgálni a németeket, mint Horthyék.

Kemény: Ha mi a németeket akartuk volna kiszolgálni, akkor már 1938-ban nekünk kellett volna jönnünk, de legkésőbben 1944. március 19-én.

Korbacsics: Kinek kellettek Önök 1938-ban? A kutyának sem kellettek még 1944-ben sem. Még a németeknek sem kellettek. A németek megmondották önöknek világosan, hogy nagyobb koncepciójú dolgokat önök keresztülvinni nem képesek.

Kemény: Mert nekik nem tetszett Délkelet-Európa és nem tetszett a hungarizmus.

Korbacsics: Akkor miért tetszettek a németek olyan nagyon önöknek, hogy mindent a németek jóváhagyásával csináltak?

Kemény: Ezek tényleges helyzetek voltak. Az államfő tudtommal felhatalmazta májusban Szálasi Ferencet bel- és külpolitikai kezdeményezésre. Jelentést is kapott a tárgyalásokról.

Korbacsics: Az volt a differencia az önök és Horthy szerepe között, hogy amikor olyan utolsó aljasságot kellett elkövetni a nemzettel, amelyre Horthy sem vállalkozott, akkor önök a hatalomrajutás érdekében minden aljasságra készen voltak.

Ezután Sipos népbíró tett fel kérdéseket a vádlotthoz.

• Önök nap-nap után jártak a németeknél és kunyeráltak, hogy segítsék már végre a önöket hatalomra. Nem vették észre, hogy a németek azon az alapon támogatták önöket, hogy ha majd eljön az idő, amikor nem lesz ló, akkor legyen szamár? Rokona Önnek Kemény Zsigmond az író?

Kemény: Dédapám.

Sipos: Csodálatos elfajulás. Kemény Zsigmond nagy magyar író, akadémikus, szabad gondolkodó. Önön keresztül meg lehet állapítani, a Kemény családra is azt, amit a krumplira. A java földben van. Ami a föld felett van az csak olyan haszontalan gaz. (Derültség.)

Frank: Ön Hallerrel közölte, hogy SAS-behívója van, de a vezér intézkedése folytán az SS-hez fog bevonulni, hogy mint magyar állampolgárnak, ne kelljen katonának mennie.

Kemény: Igen.

Frank: Hány tagja volt a pártnak?

Kemény: Két-háromszázezer.

Frank: Az Ön vezére azt mondja, hogy a lakosság 1–½ százaléka. Hogyan állott akkor önök mellett a nemzet?

Kemény: A szervezési törvény szerint 2 százalék… És ha beszorzom a hozzátartozókat? (Élénk derültség.) Nem tudom, hogy volt-e olyan párt Magyarországon, amelynek ennyi tagja volt.

Frank: Hol az a törvény, hogy amennyiben egy pártnak 1–½% tagja van, akkor a párttal szimpatizálók az ország lakosságának 51 százalékát teszi ki.

Kemény: Én azt hiszem, ez vezérkari… (Szálasi bólint.)

Frank: Ön azt mondotta, hogy 1935 óta önök szenvedték a legtöbb börtönbüntetést. Annak a mozgalomnak a vezére, amely a kormányzótól jobbfelé állott, három és fél évi fegyházat kapott és annak a mozgalomnak, amely balra állott, nem is vezére, hanem egy-két aktív tagja, kötelet kapott.

Nagy Vince: Arról beszéljen, hogyan vállalta Ön azt a szerepet, amit kitűzött az Ön vezére, hogy nem egy szuverén Magyarországnak lesz a külügyminisztere, hanem külügyminiszterség címén valamit adminisztrálni fog, de ennek az egész Berlin által imperialista politikai szellemben irányított közösségnek a központja Berlin lesz. Hogyan tudta ezt a lealázó szerepet vállalni?

Kemény: Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert teljesen más beállítása az ott lefektetett elveknek.

Nagy: Mit gondolt, német győzelem esetén milyen lesz Magyarország viszonya az európai „élettérben” Németországhoz. Nyugodtan belehelyezkedhetik ebben az élettérbe?

Kemény: Igen, mert ez a magyar nemzet erejétől függ és a magyar nemzet erejében hiszek. Az volt a véleményem, hogy Németország barátságot fog fenntartani Magyarországgal és nem fogja elnyomni.

Nagy Vince ezután Kemény elé tárja Szálasinak az Andrássy út 60-ban tett vallomását, mely szerint Szálasi meg volt győződve arról, hogy német győzelem esetén Németország imperialista elnyomó politikát fog folytatni Magyarország ellen is, ami ellen nincs más védekezés, mint szabadságharc. Ezután dr. Kemény Vilmos védő intéz kérdéseket Keményhez: - Volt Önnek valami önálló elhatározó joga bármilyen cselekményre?

Kemény: Totális párt volt, a pártvezető akarata parancs volt a párt számára.

Védő: Ha Önnek más volt a véleménye, mondjuk egy kérdésben, akkor mit csinált?

Kemény: Akkor ezt jelentés formájában előterjesztettem.

Védő: És ha nem fogadták el, akkor is teljesíteni kellett?

Kemény: A pártvezető döntését végre kellett hajtani.

A védelem kérdéseinek befejeztével a bíróság szünetet tartott, majd az elnök folytatta a kérdezést.

Elnök: Arról beszéljen, hogy mint külügyminiszter mit tevékenykedett.

Kemény: A semleges államokkal való kapcsolat fenntartása volt lényege működésemnek.

Elnök: Igaz az, hogy Ön a külügyminisztérium több tisztviselőjét letartóztatta?

Kemény: Nem. Csak egyet, Papp Álmos államtitkárt, mert Zágrábban a követség feljelentette, hogy lent a háború ellen uszított.

Elnök: Ön a külügyi szolgálatban volt 18 külügyminisztériumi tisztviselőt feljelentett a honvédvezérkar főnökének a totális harcbavetés minisztériuma mellé kirendelt bíróságnál.

Kemény: Igen.

Elnök: Van egy távirat 1944. október 12-ről keltezve, az ankarai követségtől, amelyben Vörnle ezeket táviratozza: „A magyar rádió folyó hó 11-én este 8 órai hírközlésében német forrás alapján gúnyolta és becsmérelte az orosz hadsereget. Ezt aggodalommal hallottam, mert véleményem szerint Sztálin oly hatalmas ellenfél, hogy megsértése nem csak időszerűtlen, hanem felette veszélyes is." – Nyilván ez a távirat volt a Vörnlével szembeni feljelentés alapja.

Kemény: A feljelentésben ez is benne van.

Elnök: Tehát a hazájával és népével szembeni felelősségérzet és az adott jótanács szolgált alapul e példaszerű egyénnel szemben a feljelentésre?

Kemény: Nem az, hanem mert a közszolgálatot megtagadta és tudtommal novemberig, letartóztatásomig nem vette fel. Disszidáltak körülbelül hatvanan. Ebből 18-at feljelentettem.

Elnök: Ezeket az egyéneket azután hűtlenség címén kötéllel végrehajtandó halálra büntették. Ön 1944. december 4-én Szálasival és Beregfyvel Németországban volt Hitlernél.

Kemény: Igen.

Elnök: Arról volt szó, hogy Hitler a csodafegyvereket kilátásba helyezte.

Kemény: Igen. Részletesen elmondotta a hadfelszerelési programot, az akkori helyzetet és a kilátásokat.

Szálasi: Azonkívül szó volt Magyarország várható felszabadításáról és arról, hogy a hadműveletek 1945 májusában illetve tavaszán fognak ebből a célból megindulni.

Elnök: Szálasinak úgynevezett nemzetvezetővé történt választása körül Önnek mi szerepe volt?

Kemény: Nem volt semmi.

Elnök: Milyen alapon van az, hogy Önök Szálasit még mindig nemzetvezetőnek tartják? Ön az előbb is úgy említette őt, hogy nemzetvezető. Nem szóltam közbe, meghagytam ebben a privát passziójában. (Derültség.)

• Ismertetem az 1945. május elsején Mattseeben készült jegyzőkönyvet, ahol Szálasi a leghatározottabban kijelenti, hogy nemzetvezetői tisztségéről le nem mond, kényszernek nem enged. A parlament ugyanúgy elveheti tőle a méltóságot, ahogyan adta, de a parlament csinálja meg ezt a lépést, ha jónak látja megtenni az ellen, aki a nemzetet meg akarta menteni. – Mi nem láttuk ezeket a rémségeket, amikből önök meg akartak menteni. Az Ön vezére azt mondja, hogy a parlament elveheti tőle a méltóságot. Tehát még az Ön álláspontjuk szerint sem jár neki a nemzetvezetői titulus, mert nem tudom, tud-e róla, hogy Magyarországon az állampolgári jogok teljes szabadsága mellett kényszermentesen és titkosan megválasztott parlament Magyarország államformáját köztársaságban állapította meg és annak élére nem Szálasi Ferencet tette. (Derültség.)

Kemény: Nem tudom, hogy mi történt, az országtanácsnak a szerepét sem látom, amelynek hét tagja volt…

Elnök: Nem országtanácsról, hanem Parlamentről van szó, amely a nemzet mostani akarata alapján jött össze és megállapította, hogy Magyarország államformája köztársaság és köztársasági elnököt választott. Ezzel a magyar alkotmányosság kérdését véglegesen rendezte. Milyen alapon tulajdonít ezzel szemben Ön nagyobb hatályt az akkori parlamenti döntésnek?

Kemény: Nincs átmenet az egyikről a másikra.

Elnök: Miféle átmenet?

Kemény: A legitimitás, amit biztosít az országtanács.

Elnök: Nem a formai jog, hanem a nemzet és a nép akarata szentesít mindent.

Kemény: Erről nem értesültem. Nem látom a kinti helyzetet.

Elnök: A nép akarata minden kétséget kizáróan úgy döntött, hogy a köztársaság mögött áll és a népakarat ítélkezik most önök felett.

Szálasi az elnök hozzá intézett kérdésére: A zsidó munkaszolgálatosokkal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedtem, hogy azok dolgozzanak itthon és csak akkor adtam hozzájárulásomat kiszállításukhoz, amikor Veesenmayer biztosított arról, hogy a magyar hadsereg felszerelésén dolgozó gyárakban fognak munkát kapni.

Elnök Keményhez: Tudott-e arról, hogy a határokon kívül a kiszállított zsidókra milyen sors vár?

Kemény: Úgy hallottam, Németországban voltak, amikor kimentünk márciusban, találkoztunk is velük.

Elnök: Arról nem tudott, hogy már 1944 júliusában a külföldi rádiók ontották a híreket, hogy a Magyarországról kivitt zsidókat a németek egyes táborokban megölik?

Kemény: Annyit tudok, hogy Vajna Gábor decemberben kint volt Himmlernél s feltette a kérdést, igazak-e ezek a hírek. Himmler azt mondotta, hogy ez nem felel meg a valóságnak, mert a finom mechanikai munkálatokban alkalmazzák őket.

Elnök: Ha a németek ezeket az embereket munkára vitték ki, mi szükség volt az idős, munkaképtelen emberek kivitelére?

Kemény: Ezt akadályoztuk meg akkor, november 17-én az asszonyokra, gyermekekre, öregekre és betegekre külön rendelkezés ment ki.

Elnök: Naponta haladtak menetoszlopok a Bécsi-úton.

Kemény: Én magam is kimentem a Bécsi-úti téglagyárhoz, akkor azonban már nem volt ott semmi. Akkor le is állították a dolgot. Én is tiltakoztam Veesenmayernél, aki azt mondta, hogy nem tud róla. Ekkor közöltem a belügyminiszterrel és ekkor leállították. Úgy tudtam, hogy Winckelmann intézkedése volt.

Elnök: De nem a németek szedték össze a zsidókat, hanem a nyilasok. Tudja, hogy számos zsidót, különösen akik nem megfelelő tempóban haladtak, menetközben lelőttek?

Kemény: Nem tudok róla, mert énhozzám december 22-én estig nem érkezett be jelentés a követséges részéről, holott mindennap érintkeztem velük.

Az elnök ezután kérdezi a vádlottat, hogy ő írta-e a vádiratban említett sajtóközleményeket. A vádlott ezt elismeri, csak az egyik cikkről állapítja meg, hogy azt nem ő írta, hanem valószínűleg rádióbeszéde alapján írták az Új Magyarországban.

Elnök: Beismeri-e Ön, hogy ezeknek a sajtóban megjelent cikkeinek tartalma az volt, hogy az országot a háború fokozott mértékben való továbbfolytatására serkentse?

Kemény: Meggyőződésem szerint, ha egy háborúban benne vagyunk, akkor nem lehet kétfelé haladni, mert a hadsereg elvérzik.

Elnök: Milyen más helyzetbe kerültünk volna, ha október 15-én kilépünk a háborúból és nem mi maradunk a legutolsó csatlósként a küzdelemben, szemben azzal a Romániával, amellyel szemben önöknek is, azt lehet mondani, a legnagyobb területi igényeik voltak.

Kemény: Nem tudok róla, nekünk nem voltak területi igényeink, nekünk más politikánk volt.

Elnök: Önöknek nem voltak területi igényeik? Ezt most hallom először.

Kemény: A hungarizmus egészen mást hirdet. Beszédemben benne van, hogy nekünk nincsenek területi követeléseink a háború alatt.

Elnök: Önök tehát nem voltak revizionisták?

Kemény: Soviniszta és irredenta alapon nem voltunk, a történelem és az élettörvény alapján követeltük a magyarság életjogait Európától. A trianoni békeszerződés kísérőelve fenntartotta a határok módosítására a lehetőséget. Ebből a szempontból revizionisták voltunk.

Kemény e kitérő válaszára az elnök megállapítja, hogy ez nagyon „hungarista stílus.”

Kemény: Lehet, hogy száz év múlva kihal a magyarság és akkor nem lehet joga a Kárpátokban. (Zúgás.)

Elnök: Felemlítem azt a programot, amit az önök pártvezetője, Szálasi képviselt, hogy ez a háború Magyarország részéről megnyerhető. Az Ön vezére kiváló jóstehetséggel van megáldva. 1945. május 1-jén a Mattsee-ben készült jegyzőkönyvben kifejtette: „a háborút Németország vesztette el és nem a nemzetiszocializmus. Németországot nem az ellenség mennyiségi és minőségi háborús túlsúlya győzte le, hanem Németország önmagát győzte le diplomáciai, katonai és politikai ostobaságaival, amelyeket sorozatosan követett el. Németország és Japán összefogása dacára Japán nem fogja elveszteni a háborút. (Gúnyos derültség.) Mert igen kedvező politikai és hadászati konjunktúrában van és kerül különösen most.

Kemény: Közismertek voltak japán-szovjetorosz kapcsolatok.

Elnök: Itt arról van szó, hogy nincs egy pont, amiben az önök jóslása valóra vált volna.

A népbírák és a védő kérdezett ezután.

Kemény: Beszámol arról, hogy a vegyes-házas zsidók sárgacsillagos házakba költözése ellen is interveniál Szöllősinél és ezt a rendeletet vissza is vonták.

A védő megkérdezi, tud-e arról, hogy feleségét a zsidók mentesítése érdekében való közbejárásaiért le akarták tartóztatni.

Kemény: Megjelent nálam Orelli és Láday ezredes és megkérdezték, van-e tudomásom feleségem közreműködéséről. Mondtam, hogy van, és hogy ezek mindig törvényes keretek között Vörös Keresztes működéséből folynak. Közölték velem, hogy különböző politikai tényezők kifogásolják. Én vállaltam a felelősséget, kijelentve, hogy mindent jelentettem a nemzetvezetőnek, ő minden intézkedésemet helybenhagyta.

A védő kérdéseire ezután elmondja a vádlott, hogy Szálasi felhatalmazására közölte a svéd és svájci megbízottakkal, hogy amennyiben hazájukban van hely, rendelkezésükre bocsátanak bizonyos mennyiségű zsidót. Veesenmayer azonban kijelentette, hogy nincs szállítási lehetőség. Angelo Rotta pápai nuncius állandó vendége volt reggeltől estig a külügyminisztériumnak. Ennek eredménye volt az, hogy a menlevelesek létszámát általában tízszeresére felemelték és ugyanúgy a területen kívüli követségi épületek számát is. A Vatikánnak később már 16 épületét ismerték el az addigi kettő helyett s ugyanez volt az aránya többi követségnél is.

Védő: Igaz-e, hogy letartóztatott négy-hat nyilast, akik gyilkosságot követtek el?

Kemény: Nem. A Palatinus-házakban tilalom ellen pártszolgálatosok léptek be. A svájci követ kérésére Bagosy kabinetfőnök ott megjelent és az ő intézkedésére letartóztattak többeket.