(Az első beszélgetés után hat nappal ismét szemben ülünk vele. Állig felgombolt fekete télikabát, alatta – most már kétségtelen! – zöld ing, kezén gyapjúkesztyű, melyet most sem vet le egy percre sem, lábán csizma, térdnadrág. Arca most is feltűnően fakószínű, szeme alatt mély és sötét árok gyűrűi. Elnézést kér, hogy most nem állat rendelkezésünkre, de éppen félegy óra van, lent várja a meleg ebéd – leves s héjában főtt burgonya –, rossz a gyomra s nem bírja a hideg ételt. Félóra múlva visszajön s rendelkezésünkre áll. Nevet, aranyfogai villognak a rosszul világított szobában, amelyet most beszélgetésünk színhelyéül kijelöltek. S távozik. Félkettő előtt néhány perccel vezeti fel újból egy detektív. S most precíz udvariassággal, mosolyogva leül szemben velünk, egy íróasztal elé és minden kérdésünkre a legkészségesebben felel.)

Egy holland újságíró volt nálam ma délelőtt, ezért késtem el az ebéddel, elnézést kérek. Politikai beszélgetést folytatott velem. Aztán megkérdezte, milyen bánásmódban részesítenek. Köszönöm – feleltem –, semmi panaszom nem lehet. A bánásmód kifogástalan. Viszont az elhelyezésem igazán rossz. Megmutattam neki a cellámat, bizony nem nagyon jó. Ha nem tisztogatnám minden nap, tele volna penésszel. Ezt sem panaszképpen mondtam (nevet), csak rögzíteni akartam. A többiek már régen a Markóban vannak, fogalmam sincs, engem miért nem visznek oda, hiszen én is már az ügyészség foglya vagyok! Tévedés ne essék, én nagyon büszke vagyok, hogy itt tartanak, egyáltalában nem vágyom a Markóba! Büszke vagyok arra, hogy ebben a házban tartanak, ahonnan politikai pályafutásom elindult. Ez megtiszteltetés számomra. Viszont, ha a Markóban lennék, megengednék azt, hogy kívülről élelmiszercsomagokat kapjak, itt nem engedik meg, azt mondják, majd megfelelő kosztot fogok kapni. Írni szabad, de – sajnos – olvasnivalót nem adnak. Ez nagyon hiányzik. Ismételtem a hollandusnak, a bánásmód kifogástalan. Péter vezérőrnagy úr elragadó ember… mindenki udvarias hozzám…

Önök is ilyen udvariasak voltak azokhoz, akiket a testvérek politikai foglyokként e ház pincéibe vetettek?

Az én tudomásom szerint, igen. Ha atrocitás történt, arról én nem tudtam. Szigorú utasításom volt: a törvény betűit szigorúan alkalmazni kell.

Amíg Ön „eszmei” síkon működött, mint a múltkor mondta: az ország felépítésén és a háború megnyerésén munkálkodott, addig gyakorlati síkon rettenetes dolgok történtek az országban!

(Nevet.) Nem hiszek el mindent, amit mesélnek. Csak azt hiszem el, amit én magam tapasztalok. De egyszer megmondta nekem Vajna, a belügyminiszterem, hogy párttagok kiraboltak néhány zsidót. No – feleltem –, statárium van, ítéljék el őket, én azonnal aláírom a kivégzésüket. Néhány hét telt el, nem történt semmi. Akkor én hoztam szóba az ügyet Vajna előtt, mire ő azt mondta, hogy a dolgom mégsem tartozik statáriális bíróság elé. Rászóltam: Mit sírtok nekem, ha nem intézkedtek? Ha nem komoly az ügy, hagyjatok békén, van nekem más dolgom! Ha meg komoly, ott van a statárium!

Nem gondolja, hogy túl enyhén foglalt állást? Végre is abban az időben már az egész országban folyt a rablás, gyilkolás, fosztogatás! Nem kellett volna Vajnát felelősségre vonni?

(Néhány pillanatnyi gondolkodás után.) Lehetséges.

Annak idején sok szó esett arról, hogy Ön politikai pályafutása kezdetén felajánlkozott a Szociáldemokrata Pártnak. Igaz ez?

(Nevet.) 1932-ben a vezérkari főcsoporthoz kaptam beosztást, a Színház utcában. A vezérkari nyilvántartáshoz kerültem. Úgy volt, hogy Párizsba megyek katonai attasénak. Erre az időre esett nagy politikai összezördülésem Gömbössel, akinek honvédelmi minisztériumi gesztióit nem helyeseltem. Közben nem mentem Párizsba, hanem önálló katonapolitikai előadó lettem a vezérkarnál. Ebben a beosztásomban kötelességemnek tartottam megismerkedni a magyar politikai pártok programjával, helyzetével, céljaival és módszereivel. Minden egyes politikai pártot felkerestem, hogy tájékozódjam. Katonatiszti egyenruhában felkerestem a Szociáldemokrata Pártot is, körülbelül kétszer-háromszor. Érdeklődtem kapcsolataikról és Stromfeldről, akit a legnagyobb magyar koponyák egyikének tartok s aki a Horthy-Keresztes Fischer-Rőder-klikk áldozata. (Nevet.) Ezekből a látogatásokból következtették azután, hogy én a szociáldemokratákhoz akartam sodródni…

Legutóbbi beszélgetésünk során azt mondotta nekünk, hogy istenhívő. Vallásos is?

Igen.

És mi az álláspontja az Egyházakat illetően?

Lelkem készen van mindig Krisztus tanainak befogadására. Istenben lelkemmel és értelmemmel hiszek. De mindehhez semmi szükségem sincs az Egyházra. Ezt így hatszemközt megmondhatom. De nem mondhatom a nyilvánosság előtt. Mert a tömegeknek szükségük van az Egyházra, aminthogy szükségük van a közigazgatásra, amely közvetítő közöttük és az állam között – éppen így közvetítő közöttük és az Isten között az Egyház. A közigazgatást fel is rúghatom, átalakíthatom a mindenkori szükség szerint; az Egyházat is meg lehet reformálni bármikor –, de Krisztus tanaival ezt sohasem lehet megtenni. Az Egyház az évezredek során teljesen elanyagiasodott… Ismerik a perzsa sah meséjét? Egyszer a perzsa sah nem tudta, kit nevezzen ki pénzügyminiszternek. Egyik udvari bolondjának tanácsára táncmulatságot rendezett, amelyen a pénzügyminiszterjelölteknek egy kincsekkel telerakott folyosón kellett áttáncolniok. A bolond ott állt a sah mellett és együtt figyelték a táncolókat. Mit látsz, ó sah? – kérdezte a bolond. Táncolókat – felelte a sah. És mit látsz rajtuk? Semmi különöset. Legfeljebb azt, hogy valamennyien nagyon nehézkesen táncolnak, kivéve azt az egyet ott, azt az öreget, nézd az milyen fürgén táncol. Óh sah, ezt az öreget válaszd pénzügyminiszterül. Ezt az öreg embert ajánlod nekem? Igen, óh sah. De miért? Azért, mert ez az egyetlen, aki a kincsekkel telerakott folyosón való áttáncoltában nem rakta tele a zsebeit kincsekkel, ezért tud ilyen könnyedén táncolni, noha ő a legöregebb. Hát látják, uraim, az Egyház, miközben áttáncolt a világtörténelem „corridor de la tentation”-ján (a kísértések folyosóján), telerakta zsebeit kincsekkel… Ezt az Egyházat nem választhatom erkölcsi világom miniszterévé. (Nevet.)

Ugyebár az Ön kormányának pénzügyminisztere Reményi-Schneller volt?

Igen.

Bizonyos volt az ő zsebeinek tisztaságában?

Én koalíciós kormányt voltam kénytelen alakítani. De a belügyminiszterem Vajna Gábor volt. És benne megbíztam. Márpedig, ahol a belügyminiszter megbízható, ott a pénzügyminiszter sem tud semmit csinálni, ami erkölcsileg kifogásolható. Amilyen erkölcsileg a belügyminiszter, olyan a pénzügyminiszter.

Tudomásunk szerint nemsokára bizonyos előzmények fognak kiderülni, amelyekről mit itt nem szólhatunk. Mielőtt azonban erre sor kerül, feltesszük a kérdést: az ideológiája kizárólag az ön szülöttje?

Kizárólag. Anyanélküli gyermekem. Erre nagyon büszke vagyok. És arra is, hogy nemcsak érzelmeim, hanem értelmem útján jött a világra.

Forrásmunkákat nem használt?

A magyar történelmet, a magyar néprajzot, a magyar földrajzot, a magyar nyelvet, az Új Szövetséget, az Ószövetséget és Vierkandt professzor nagyszerű munkáját, a „Handwörterbuch der Sociologie”-t.

Egy mondatban ki tudná-e fejezni a hungarizmus célját?

(Néhány pillanatnyi gondolkozás után.) A hungarizmus Krisztus tana, a nacionalizmus és a szocializmus tényének gyakorlati összhangbahozatala, az „én” és a „mi” jólétének, életbiztonságának és megélhetésének szolgálatában.

Erkölcsi világának alapjául elfogadta a Tízparancsolatot?

Teljes egészében.

Elfogadja azt a keresztény alaptételt, hogy amit nem kívánsz magadnak, ne kívánd másnak?

Abban a pozitív krisztusi formájában, hogy mással is azt cselekedd, ami neked is jó.

Azt is, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagad?

Feltétlenül.

A Hiszekegyet?

Úgy érzelmileg, mint értelmileg. És a Miatyánkot is.

Az a meggyőződése, hogy gondolataiban, érzelmeiben és tetteiben mindig a krisztusi tanok szellemét szolgálta?

Feltétlenül.

Gyónni járt-e?

Természetesen. Most karácsony előtt is meggyóntam. Két-három évvel ezelőtt, nagy politikai munkám idején, néha elmaradtam a gyónással, ilyenkor összefoglaló gyónást végeztem.

Kényszerítő szükségét érezte a gyónásnak? Voltak feszítő erejű bűntudatérzései? Apró dolgokért is keletkeztek lelkiismeretfurdalások Önben?

Érzékeny vagyok, bűntudatérzés könnyen támad bennem. (Nevet.) Az élet integrálódási, de egyszersmind differenciálódási folyamat. Mindkettő szükséges ahhoz, hogy tudatos és szerves és jó élet jöjjön létre az emberi társadalomban. Tengely nélkül nincsen mozgás sem az emberi, sem a szervezetlen életben. A tengely minden életmegnyilvánulással együtt megváltozik. Tengelye van az integrálódásnak is, a differenciálódásnak is. De tengelye van a politikai életnek is. A liberalizmus tengelyében például annak idején a London-Párizs tengely állott. Ez a tengely azután a liberalizmus minden megnyilvánulására rányomta bélyegét. S ez természetes is. Minthogy az új világnézet lényegében más, mint a régi, természetes tehát, hogy új tengelye is van. Ez az új tengely: Berlin-Róma-Tokió. Ez a három hatalom fogja előbb-utóbb leváltani a másik tengely körül forgó három hatalmat és az új tengely körül fog az élet és a társadalom és a gazdasági rend kialakulni. Az integrálódási folyamatot rendkívüli mértékben gyorsítja a technika. A technika vívmányaival óriási területeket össze tudunk fogni. Európa, Ázsia, Afrika területeit közös tengely köré lehet alakítani. Ezért mondottam, hogy Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália nagytérségeket képez és ezt a négy világföldséget kell megszervezni. Közöttük a híd: Moszkva. Mégpedig olyan Moszkva, amelyik nem bolsevista. Én most is antibolsevista vagyok, ezt megmondottam az engem kihallgató orosz uraknak. Tehát: Berlin-Róma-Tokió, mint anyagi, Berlin-Róma, mint erkölcsi tengely. Ebben a nagy közösségben kell megalkotni Európa közösségét, amelyet az új világkonstellációt megszervező hatalmaknak: Németországnak és Olaszországnak kell kialakítani. Olaszország alatt a Vatikánt is értem. Itt a Duna medencéjében a hungarizmus gyűjti össze és fogja egészbe a népszemélyiségeket.

Milyen szerepet szánt ebben a világban önmagának?

Trialisztikus megoldásra gondoltunk: alkotmány, amely az életet jelentette volna, államfő, aki az államot reprezentálta volna és nádor, aki az államfő előtt az államot képviselte volna. Én lettem volna a nádor. A nádor és az államfő egymás mellé rendelt szervek lettek volna, éppen úgy, ahogy a Dunamedence népei is egymás mellé rendelt állapotban éltek volna. Mindegyik nép államfőt és nádort választott volna magának. A Kárpát-Duna-nagymedencében – vagyis Magyarországon – minden népszemélyiségnek meg lett volna a maga külön vezetője. Így a zsidóknak is, mindaddig, amíg a zsidók kitelepítését a világpolitikai helyzet lehetővé nem teszi. Az államfő és a nádor felett állott volna a törvényhozás, amely két házból állott volna: a népközösség és a dolgozó nemzet házából. A Népközösség Házában a politikai pártok képviselői ültek volna, a szervezetében a Felsőházhoz hasonló Dolgozó Nemzet Házában a nemzet dolgozóinak küldöttei. A nádor alatt állott volna a kormányfő és a kormány.

Ön a politikai pártok képviselőiről beszél. Hogy érti ezt?

Úgy, hogy választást tartottunk volna, mert nem vagyok híve az egypárt-rendszernek. Az Úristen csak egy-kétszáz évben egyszer ad olyan vezért a hazának, akiben a nemzet bizalma összpontosul. Ha azután ez meghal, összeomlik minden. Ezért van szükség a többpártrendszerre. Úgy terveztem, hogy mindazok a pártok, amelyek a szavazatoknak több mint 10%-át kapják, önállóan képviseltetik magukat a törvényhozásban, azok, amelyek kevesebbet kapnak 10%-nál, szabadon választhatnak maguknak pártot, amelybe beleolvadhatnak.

A Szociáldemokrata Pártot és a Kommunista Pártot is indulni hagyta volna?

De mennyire (Nevet.) Majd a választásokon meglátták volna, mennyire áll mellettük a nemzet!

És milyen választójogot adott volna?

Nemre való tekintet nélkül választhatott volna mindenki, aki a 18. életévét betöltötte. Országos lajstrom lett volna és titkos szavazás. A választást az Országbíró ellenőrizte volna. Az Országbíró alá tartozott volna minden bíróság, ügyészség, a minisztériumok minden intézkedését ellenőrizte volna abból a szempontból, hogy a törvényeket betartják-e. Ő tulajdonképpen az „Énfelség” képviselője lett volna. Én ezt az egészet úgy akartam és Isten és a nép segítségével úgy fogom lebonyolítani, hogy népszavazással megválasztom az államfő, a nádor és az országbíró személyét és a törvényhozási elnököt, akinek mindkét Ház elnöke alá volna rendelve. Hogy milyen kiterjedésű felhatalmazást és jogkört kap ezen négy tisztség viselője az attól függ, hogy a szavazatok hány százaléka esik rájuk. Más jogkört fog kapni az, akire például a szavazatoknak 90%-a esik és megint más az, akire csak 55%-a esik; 50%-ot azonban mindenképpen meg kell haladni a szavazatok számának.

Horthyt megfelelő államfőnek tartotta volna?

Nem. Viszont sokat gondolkoztam az Otto Habsburg-problémán. Gondoltam erre a megoldási lehetőségre. De ennek óriási akadályai lettek volna. Kézenfekvő megoldás volna ma egy angol vonal, minthogy Berlin ezidő szerint kiesett. Világrészünk földségének rendezését Anglia és Szovjet akarja kézbe venni.

Olvasta a Mein Kampf-ot?

1937-ben.

Milyen hatást tett Önre?

Igen csalódott voltam. Egy elkeseredett politikus kifakadásait láttam benne, semmi mást.

Magyar nemzeti szempontból nem tartotta aggályosnak?

Nem láttam benne veszedelmet.

Olvasta-e Alfred Rosenberg könyvét?

A „Mythos des 20. Jahrhuderts”-t? Borzalmas! Kritikailag feldolgoztam. Lesújtó véleményem van róla. A bölcseleti alap, amelyről elindul, félelmetes tévedés. Aki csak az anyagi alapot fogadja el az emberi és társadalmi életben, az materialista; aki csak a szellemit, az liberális polgár; aki csak az erkölcsit, az dogmatikus. Marx történelmi materializmusát bölcseleti tévedésnek tartom. Egyébként valamennyi bölcseleti elvemhez, amelyet a történelmi anyagszerűséggel szemben történelmi erkölcselvűségnek nevezek. Ez hiányzik Marxból, az erkölcselvűség és magyarázóiból, akik mindenfélét igyekeznek Marx tanaiba belemagyarázni, még inkább hiányzik. (Nevet.) Önök nevetni fognak: én Lenint sokkal magasabbra helyezem Marxnál, ő adott lelket az egész anyagnak…

Mi a véleménye Hitlerről?

Nem csalódtam abban az emberben, aki a Mein Kampf-ot írta. A Mein Kampf-ról pedig már megmondtam a véleményemet. Ő a Mein Kampf. Mint személyiség, igen maradandó benyomást tett rám, mert meg volt győződve igazáról.

Nem gondolja, hogy az elmebeteg is meg van győződve az igazáról? Nem gondolja, hogy az elvekhez való konok ragaszkodás nem kritériuma a nagyságnak és az értéknek?

Egyáltalában nem tette rám egy elmebeteg benyomását. 1944 decemberében beszéltem vele. Akkor még – éppen úgy, mint én – ő is meg volt győződve a német győzelemről. Testileg elöregedett volt, de szellemileg, lelkileg friss. Mint ideológus és szociológus kerestem benne az ideológust és szociológust, de nem találtam meg.

Mi volt a benyomása: milyen hatást tett Ön Hitlerre?

Azt mondta nekem: Nagyon örülök, hogy végre egyszer a magyar nemzet képviselőjét üdvözölhetem Berlinben és nem egy klikk kiküldöttjét. Horthyra gondolt. Elmondotta, mik az új fegyverek, beszélt az atombombáról és elmondotta, hogy 1946-ban már egy kiló szénből fogják fűteni egész Berlint.

Mi volt a véleménye Mussoliniről?

Nagyon sajnálom, hogy nem ismerkedhettem meg vele. Őt szellemileg nagyobbnak tartom Hitlernél. Hitler inkább anyagelvű politikusa volt a világnézetnek, Mussolini inkább erkölcselvű politikusa.

Mit tart Horthyról?

Elöregedett, ingadozó férfi, aki egy klikk érdekében akarta vezetni az országot.

Mi a véleménye Rooseveltről?

Róla igen rossz véleményem van. Megjegyzem, tisztában vagyok azzal, hogy hatezer kilométer távolságból alkottam magamnak véleményt róla. A New Deal-lel igen jól indult. Nagyon érdekes kezdeményezése volt. Tervszerűen akarta megszüntetni a munkanélküliséget, tervének keresztülvitele hatalmas társadalmi átalakuláshoz vezetett volna. Azonban egyrészt a nemzetközi zsidóságtól, másrészt a nemzetközi tőkétől olyan biztosítékokat kapott, amelyek garantálták, hogy a New Deal-t el kell ejtenie, ezzel szemben biztosították másodszori megválasztását az elnöki székbe. Roosevelt ebbe belement, gondolván, majd ha megválasztják újból elnöknek, ki fogja játszani őket és mégis megvalósítja a New Deal-t. De nem így történt. A New Deal a megindult új irányzatban teljesen eltokosodott és Roosevelt a plutokrácia és a zsidók kezébe került. Amikor meghalt, német részről azt mondták nekem, hogy Roosevelt halála nagy nyeresége a tengelyhatalmaknak. Én azt mondtam: ellenkezően, nagy csapás. Roosevelt halálával legfeljebb Churchill nyert sokat, mert kezébe veheti az angolszász világ politikai vezetését.

És Churchill?

Nem szívlelem őt, ellenségünk. De tisztelettel meghajlok a képességei előtt, amikkel ezt a háborút végigvezette.

Önök így köszöntötték egymást: „Kitartás, éljen Szálasi!” Ön rendelte ezt el?

(Nevet.) Én csak azt rendeltem el, hogy a testvérek köszöntése ez legyen. „Kitartás!” Az „éljen Szálasi”-t ők tették hozzá. De az én jelenlétemben sohasem. (Kérdés nélkül a pszichoanalitikus orvoshoz.) Ön a múltkor azt a megjegyzést tette rám, hogy a testvérek azt hihették, hogy én ultraidealista vagyok. Ezen sokat gondolkoztam. Naplómban is rögzítettem ezt a megjegyzést. Csakhogy… A jelenlegi technikai fejlődés sokkal nagyobb idealizmust enged meg, mint valaha. Régebben az ultraidealisták csak utópisták lehettek. Ma, a technika csodái révén, az ultraidealista eszméket is meg lehet valósítani. Ezt a gondolatomat egyébként rögzítettem.

Vajon ultraidealistának nevezhető-e az, aki nem akadályozta meg, noha hatalmában volt, az október tizenötödike után történt szörnyű gyilkosságokat és rablásokat?

(Hevesebben.) Sohasem fogok hivatkozni bizonyos dolgokra… De a zsidóság, amelyik ma él, csak nekem köszönheti életét!... Ki merte volna március tizenkilencedike után megtenni azt, amit én tettem?... Amikor meghallottam, hogy a zsidóságot kiviszik az országból külországi munkaszolgálatra, a párt vezetőségének hivatalos értekezletén ezt mondtam: Nem szabad kiengedni az országból egyetlen zsidót sem! Olyan gazdagok vagyunk mi, hogy napi négymillió munkaórát nélkülözni tudjunk? Nem szabad az egyetlen létező és komolyan felhasználható munkaerőt kiengedni az országból! Maradjanak csak itt bent, dolgozzanak nekünk! A nemzet vagyona elleni árulásnak tekintem, ha ezt a munkaerőt Németországnak ajándékozzák! A zsidó vagyonhoz sem nyúlhat senki, az a nemzet vagyona! És jöttek hozzám a rabbik, hogy segítsek a zsidóságon, ne engedjem, hogy kihurcolják az országból, tudják, hogy én igazságos ember vagyok… Miért jönnek hozzám most? – kérdeztem tőlük. – Ezelőtt kicsúfoltak, leköpdöstek és most egyszerre igazságos vagyok?... Talán legyek a Mózesük?... Később jöttek hozzám a zsidók, hogy a nyilaskeresztes párton belül alakítanának egy zsidó tagozatot. Mondtam nekik, ne lépjenek be a pártba, ne akarjanak külön tagozatot alakítani, inkább legyenek jó cionisták, a cionizmus a nemzetiszocializmussal jól meg fog férni. Kiadtam az utasítást: zsidóvagyonhoz illetéktelenekhez nem szabad hozzányúlni, mert az a nemzeti vagyon és a nemzet újjáépítéséhez szükség lesz rá. És ebből a vagyonból akartam lebonyolítani a háború végén a zsidók kitelepítését. (Az asztalra üt.) Én voltam az első, aki követelte, hogy a Németországba vitt zsidókat vegyék nyilvántartásba, minden egyes zsidó személyről elszámolást kérek! Amikor uralomra kerültem, egy gemisch Kommandó-nak [vegyes különítmény – a szerk.] kellett volna megalakulni, az én megbízottamból, a német kiküldöttből és a svájci Vöröskereszt megbízottjából. De nem lett belőle semmi, mert a németek húzták-halasztották a dolgot, nem voltak hajlandók a követelésemet teljesíteni. Megmondtam, személy szerint akarok elszámolni minden egyes zsidóról magam és Isten előtt…

És közben tudta, hogy mi történik itt bent? Hogyan mészárolják itt bent a baloldali keresztényeket és a zsidókat?

Ezt csak Augsburgban tudtam meg. De térjünk csak vissza arra, amit én csináltam és akartam csinálni a zsidók érdekében, arra, amiről előbb mondtam el a részleteket. Miért nem csinálta ezt Horthy úr? És Sztójay úr? A németek engem erélyes fellépésemért Dachauba akartak vinni. Október tizenhatodika után a németek engem megfenyegettek, én csak átmenet vagyok – mondták –, én reakciós vagyok, reakciósabb Kállaynál és még örülhetek majd, ha csak Dachauba visznek! A zsidóság egy része bízott is bennem. Jön még idő, amikor a zsidók rá fognak jönni arra, hogy a hungarizmus győzelme az ő egyetlen életlehetőségük.

Szokott-e érezni gyűlöletfellobbanásokat magában és ha igen, mit gondolt, mit tett ilyenkor?

(Nevet.) Hirtelenharagú ember vagyok, de gyorsan lecsillapodom. Az alreáliskolában egyszer diáktársamhoz vágtam egy széket, mert nem akarta abbahagyni a csúfolódást.

Mivel csúfolták Önt gyermekkorában?

Chinesernek hívtak, mert sárgás arcbőröm volt. A matematika professzorom mindig ezt mondta: „Sie sind ein wahrer Chineser! [Maga egy valódi kínai – a szerk.] Ezt azért mondta, mert a kínaiak jó matematikusok és én is az voltam.

Sakkozni szeret?

Nagyon. (Nevet.) Nagy mulatságom a lapok sakk- és keresztrejtvényeinek megfejtése.

Milyen érzése volt, ha például sakkban legyőzték?

Vegyes érzések… Volt úgy, hogy haragudtam.

Vannak-e kényszerképzetei, vagy kényszercselekedetei? Például túlzottan szereti-e a tisztaságot? Szokott-e gyakran kezet mosni? Nincs-e úgynevezett szimmetriakényszere?

Mindenben nagyon szeretem a tisztaságot, a rendet, a precizitást, a szimmetriát. A szép nálam ott kezdődik, ahol a rend. A ruháimra nagyon vigyázok.

Babonás?

Nem. Sőt. A mozgalomban a 13-as volt a kedvenc számom. (Nevet.) Senki sem akart a 13-as számú párttag lenni. Sorsot húztunk. Én húztam először. Kihúztam a 13-as számot. Azóta állandóan kísér ez a szám. Beköltöztem a Hűség Házába, a 13-as számú szoba lett az enyém. A salzburgi cellám a 13-as számú cella volt. Az istentiszteletet itt a cellában a 13-as számú cella előtt tartották meg. (Nevet.) Csak azért is szeretem a 13-as számot!

Egy kicsit ez is babona. Elébe megy a 13-as számnak.

Igen. Elébe megyek!

Múltkor említette, hogy édesanyja azt álmodta, Hitler kilenc görögdinnyét vitt ajándékba. Milyen szerep volt édesanyja életében a 9-es számnak?

Anyámnak nyolc testvére volt, együtt tehát kilencen voltak. Aztán ő a katolikus vallásban kilencedes volt, vagyis minden kilencedik hónap első napján ájtatosságot tartott.

Ugyancsak a múltkori beszélgetésünk során mondta azt, hogy azoknak a rablásoknak ás tömeggyilkosságoknak, amelyeket október tizenötödike után Budapesten és vidéken elkövettek, legfeljebb egy százalékát tartja közönséges bűncselekménynek. Hogyan érti ezt?

Ezt én csak a pártom tagjaira vonatkoztatom. A bűncselekményt elkövetők kilencvenkilenc százaléka – szerintem – nem volt párttag. Én megmondtam, hogy hajlandó vagyok személyesen felakasztani tízezer hungaristát, ha bűnösnek bizonyulnak. De tudom, hogy a párt tagjai alig vettek részt a bűncselekményekben. A pártban a legnagyobb fegyelem volt és mindenki ismerte álláspontomat.

Milyen volt általában a kedélyállapota?

Hullámzó. Igen erőteljes belső életet élek. De nagyon nehezen tudok kifejezést adni érzelmeimnek. Évek teltek el, amíg ki tudtam mondani feleségem előtt a szót: szeretlek. Mindig féltem attól, hogy az érzelem csak valami torz formában fog kibukkanni belőlem és így inkább magamba zártam. Ez azután kedélyhullámzást okozott.

Volt-e valaha öngyilkossági gondolata?

Az öngyilkosság eszméjével foglalkoztam és rájöttem arra, hogy nincs olyan ok, ami engem öngyilkosságra késztethetne. Talán, ha elmeháborodott lennék, akkor megölném magamat. Másképpen nem. (Nevet.)

Ha halálra ítélnék és a cellájába betennének egy méregpoharat: igya ki s megmenekül a nyilvános kivégzéstől – megtenné?

(Nevet.) Szó sincs róla. Mattsee-ben megszökhettem volna. Felajánlották nekem, azzal, hogy ahová visznek, sohasem fognak kiadni. Nem tettem meg. Én küldetésemet végre akarom hajtani.

Milyen érzést váltott ki Önben a homoszexualitás, ha hallott róla?

Inkább utálkozásfélét… De megértettem azokat, akik művelik. Mert az emberben nincs természetellenes hajlam. Az ember, ha valamit csinál, a benne lévő hajlamot elégíti ki. A hajlamot pedig a természet oltotta belé. (Nevet.) Minden ember bolond. Csak az egyik szabadon jár, a másiknak nincs annyi protekciója, hogy szabadon maradhasson.

Mint nyilván csinos, jóvágású fiatalemberrel próbálkozott-e Önnel valaha is homoszexuális hajlamú egyén?

Egyszer. A katonai iskolában egy diáktársam. Elhárítottam.

Monogám természetű?

Menyasszonyomat 1927-ben ismertem meg. Ettől kezdve absztinens voltam, több mint egy évtizeden keresztül.

Nehéz küzdelmébe került ez az absztinencia?

Nem. Elmerültem tanulmányaimba és menyasszonyom serkentőleg hatott rám tanulmányaim folytatásában, törekvéseiben, buzgalmamban. 1938-ig absztinens életet éltem.

Ha önmaga bíráskodhatna önmaga felett, mi lenne az ítélet?

(Nevet.) Felmenteném magamat. Legfeljebb egyért… (Hirtelen elhallgat.) De azt csak a tárgyalásomon fogom elmondani. (Nevet.) Nagyot fognak nézni!... Az én ügyem nem a Népbíróság elé való volna. Hanem egy külön fórum elé.

Kikből állna ez a külön fórum?

Horthyból, aki átadta nekem a hatalmat, aki a nemzeten keresztül kerestem a megoldást, Rákosiból, aki az oroszok felé vágja az ösvényt és Toldiból, aki a jelent képviseli…

Talán Tildyt akart mondani, nem?

(Nevet.) Persze. Tildy.

Tildyt talán nem tartja elég erősnek? Egy Toldit szeretne a helyén látni?

(Sokáig nevet.) Toldit! Igen!

Viszont a demokrácia Tildyt – Toldinak tartja. (Nem felel.)

(Felállunk, Szálasi is feláll. „Sajnálom, hogy megvárakoztattam az urakat – mondja –, nagyon örülök, hogy eljöttek, jól esett a beszélgetés.” Megbiccenti a fejét. Mögötte már a politikai rendőr, viszi vissza a cellájába. Még visszanéz ránk, nevet, keskeny ajkai közül elővillanó aranyfogai csillognak a zegzugos, homályos folyosóin annak a háznak, amely a nemzetiszocializmus történetében a Hűség Háza, az emberi szellem és a magyar történelem lapjain a Katasztrófa Háza néven fog szerepelni.)