Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 63.

1945. április 2. hétfő

Reggel könyörületből sétálhattunk egy keveset. Találkoztunk egy szomorú csoporttal, akiket SS-ek kísértek, éreztük, hogy ezek is politikai foglyok. Az utánuk haladó SS-őrök megkérdezték a mi őreinktől, hogy kik vagyunk, és a felvilágosítás után az egyik elénk állt mérhetetlen gyűlölettel, majdnem kiáltva mondta: miért nem lőnek agyon bennünket, mit pusztítjuk a német állam kenyerét, belénk kellene fojtani a lelket, mint a kutyákba.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987.

1945. április 3. kedd

Hajnalban menetoszlopba állítanak, indulás a kompon keresztül Emmersdorfba. Embercsoportok mellett megyünk el, akik papírt nem tűrő kifejezéseket kiabálnak utánunk, és leköpdösnek bennünket. Összeszorított foggal, némán megyünk el mellettük.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 66.

1945. április 14. szombat

Barcsay reggel rapportot tartott, gyűlölettel szidott bennünket, majd megjegyezte, hogy Vajna miniszter itt lesz szombaton, és átnézi ügyeinket. Lesz, akit szabadon engednek. A tanítónő valami titkos érzés nyomására becsempészett hozzánk egy kis krumplit. A hölgyek titokban a mosókonyhában megfőzték, egy kísérő őrünk is segített nekik, mert már ő is megutálta kínzásunkat. Így végre egy kis meleg étel jutott a gyomrunkba. Egész nap zárva tartanak bennünket, csak délután járhatunk egy órát körben, mint a fegyencek, az iskola előtt, erős őrizet mellett. Teljesen le vagyunk rongyolódva, a fehérnemű, ami rajtunk van, ragad a koromtól és a piszoktól.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 67.

1945. április 21. szombat

Barcsay a szomszédos Trifternben lakó dr. Dambeck teológiai tanár többszöri sürgetésére megengedi, hogy misét szolgáltasson nekünk a csöppnyi bajor templomban. Vallásra való tekintet nélkül mind ott vagyunk, csak a betegek nem. Rabok és csendőrök.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 67.

1945. április 24. kedd

Rettenetesen csúnya az idő, hol hódara, hol záporeső zuhog. Az őrség is háborog, hogy éhesek.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 67.

1945. április 25. szerda

Reggel újra rapport, mindenkit beosztottak munkára. Vannak favágók, trágyadomb-takarítók, van klozetinspekciós, én utcaseprő vagyok.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 68.

1945. április 26. csütörtök

Megkértem az őrmestert, hogy elmehessek gallyat vágni seprűnek. Amikor vágtam ezeket a kis nyírfákat, elfacsarodott a szívem. A házam előtt levő nyírfák jutottak eszembe, amiket én ültettem, s amiknek a növését oly sok gonddal figyeltem. De hát le kellett vágni a gallyakat, mert sok trágyát hordó szekér haladt el előttünk, s amit lehullattak, én sepertem össze. Kézzel mégsem tudtam volna összeszedni. Az az érzésünk, hogy dr. Dambecknek igaza van: nem hiába ástuk a gödröket, onnan foglyuk folytatni következő életünket.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 69.

1945. április 27. péntek

Öt órakor keltettek. Az őrmester felolvasta azok névsorát, akik nem velünk jönnek, hanem Trifternbe, a kórházba [mennek]. Így a sorakozásnál fájó szívvel elszakadtunk egymástól. Elkezdtünk bandukolni a kanyargó bajor utakon, patakokon keresztül, erdő mellett úgy, ahogy a mesében van. Mentünk, mendegéltünk… A távolságot a csoportok között szigorúan be kellett tartani. Hogy hova megyünk, nem tudtuk, azt csak a menet élén utazó kis törpe rendőrhadnagyocska tudta, ő viszont hallgatott. Tulajdonképpen nem is kérdezte senki, ő autón jött utánunk, s csak amikor megálltunk valahol pihenni, akkor nyargalt előre kocsijával, s űzött tovább bennünket. Fejünk felett megint angolszász gépek zúgnak, olykor meg-megbillennek, mintha kíváncsiak lennének ránk, aztán tovább száguldanak, mintha sejtenék, hogy velük érzünk.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 72.

1945. április 28. szombat

Tizenegy óra lehetett. Barcsay eltűnt, berobog egy teherautó, öt vezérkari tiszttel, géppisztollyal felfegyverkezve, és kihívják a pajtából Szombathelyit. A rendőrhadnagy ugrál, ágál és ellenszegül. De a megmozduló géppisztolyok elhallgattatják.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 75.

1945. május 1. kedd

Állandóan figyeltük a londoni rádiót. A hírek szerint élénken tárgyaljuk a fegyverszünetet, ami órák, esetleg percek kérdése.