Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Kincs Aurélné

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.79.1.

1945. május 24. csütörtök

1945. május 24-én megérkeztünk a józsefvárosi pályaudvarra, ahol Benedek professzor várta ezt a vagont.

Kónya Lajos

Budapest, Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület, 2014. 318.

1945. március 3. szombat

A hír szerint új kormány alakult Pesten, kommunista. Mások szerint már angolok vannak Pesten. Az oroszok kivonulnak. Gyulán máris magyar p[arancsnok]ság van. Itt van immár a sorozó tiszt, sorozni fognak. (Szeghalom, Békés megye)

Kónya Lajos

Budapest, Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület, 2014. 319.

1945. március 21. szerda

Megjelent a földreformrendelet, azonnali hatállyal, márc. 15-i dátummal!!! Volt-e ilyen eredményes, szép március 15-e? Tagja vagyok a Nemzeti Parasztpártnak. (Szeghalom, Békés megye)

Kónya Lajos

Budapest, Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület, 2014. 320.

1945. március 25. vasárnap

Földreform. Írjuk az igényléseket. Vészjósló jövendölések: nem kell a föld. Az összeírás megcáfolja őket, délben már 320 igénylő. 5000 hold áll rendelkezésre, még holnap egész nap lehet igényelni. Pedig most igazán nincs fölszerelés!

Délután lázam van, éjjel izzadok. Földosztásról álmodom. (Szeghalom, Békés megye)

Kónya Lajos

Budapest, Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület, 2014. 320.

1945. április 3. kedd

A múlt héten beteg voltam. Húsvéti szünet. A hírek szerint csak Sopron és közvetlen környéke van még német kézen. Majd a német határnál megállítják őket! – mondják a tökéletlen eszű németbarátok. Nem vesznek tudomást arról, hogy Berlin közelében tombol a háború. Ha bent van az ellenség Németországban, akkor szerintük „beengedték”, sőt „becsalták”. Mekkora korlátoltság! – Földigénylő bőven van, nehezen indul a munka, nincs igaerő. Fánk sincs megint. Tegnap találkoztam Sz. Gyurkával. (Szeghalom, Békés megye)

Kónya Lajos

Budapest, Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület, 2014. 320.

1945. május 9. szerda

Béke!!! A németek letették a fegyvert. Európa csendes, újra csendes. 1938 óta. Kidobolják. Délután 4-kor ünnepély a piactéren. Emelvény, nagy fehér táblán kék felírás: Éljen a béke! Örök békét! Soha többé háborút! Örülni kellene, tombolni. Reggelig tartó tánc lesz három helyen. Beszédek. Zászlós, zenés felvonulás.

Dr. Major Ákos

Minerva, Budapest, 1988. 111–129.

-1. november 30. hétfő

Újpestről a Tisza Kálmán térre felejthetetlen volt az utunk. A Chinoin gyár mellett vágtunk át a vasúti síneken, végig a Szent László, majd az Aréna úton a Keletiig és onnan a Városi Színházhoz. Négyünk közül kettő ismert újpesti párttag volt, a harmadik dr. Szabó Ferenc hadbíró főhadnagy, aki Budán csellengett, majd hozzám csatlakozott és velem került át Újpestre. Még folyt az ostrom, de a pesti oldal már felszabadult. Az ide-oda süvítő gránátok nem zavarták a kedélyünket, az ilyesmi már megszokott volt. A felszabadulás érzése töltött el mindenkit, ismerősök bandukoltak pesti búvóhelyükről a fél éve elhagyott otthonba. Volt, aki újjongva integetett nekem és én vissza, de volt olyan is, aki szovjet katonákat figyelmeztetett, hogy polgári ruhába bújt „fasiszta tiszt” vagyok s egyszerre hárman kezdtek igazoltatni minket. A velünk jött párttagok közül az egyik törte az orosz nyelvet. Nem tagadhatta, hogy mi ketten szökevény katonatisztek vagyunk, mire a szovjet katonák magukkal akartak vinni. Az elvtársak azonban megmagyarázták nekik, hogy „fontos személyek” vagyunk, várnak bennünket a pártházban. Így azután ha nehezen is, de elengedtek. Így úsztam meg a hadifogságot.

Mitsch János

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.108.1.

1945. május 18. péntek

EMLÉKEZZÜNK.

Emlékezzünk Buchenwaldra.

A haláltáborban eltöltött küzdelmes időkre. Száz halálon keresztül vittük a munkát, a párt munkáját. Annak a pártnak a harcát, amely maga alá gyűrte a fasiszta fenevadat, és megmentette a világ kultúráját. Ebben a dicsőséges harcban mi is megszereztük a dicsőség egy parányát, a Vörös Hadsereg örök dicsőségének egy atomját. Ez a gondolat, ez a múlt összetart bennünket az idők végéig. Közös szenvedéseink, közös harcaink dicsőséges pártunk kötelékében egy életre tart össze bennünket.

Erre emlékezzünk!

Buchenwald, 1945. május 18.

(Mitsch János által készített, több fogoly által aláírt kiáltvány.)

Ney Klára Mária

Szerk.: Buzinkay Géza. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 74–75.

1944. december 1. péntek

A víz! Még akik Pesten élték át az ostromot, azoknak sincsen sejtelmük arról, mi igazán az ostrom, mert volt vizük. Nekünk már az első napoktól kezdve [a] legsúlyosabb problémánk a víz[hiány]. A vízvezetékek működésének megszűnése után 2 vízgyűjtő ciszterna és 5-6 barlangpincében működő kút szolgáltatja a vár összlakosságának egész szükségletét. A két ciszterna közül az egyik körülbelül 600 m2 nagyságú betonmedence a Mátyás-templom mellett, a volt barakkiskola helyén, a másik a Helyőrségi templom mellett készült még a múlt év folyamán légó célokra. Mindez azonban elenyészően csekély mennyiség volt, hat hétre és körülbelül 10–12 ezer ember számára, akik az ostrom alatt a várban tartózkodtak. Még ha csak egy fél liter vizet számítunk is ivásra, főzésre, mosdásra, mosásra, mosogatásra, ami pedig soha nem elég, még a legszigorúbb korlátozás mellett sem – akkor is micsoda mennyiség kell egy napra! Tartalékolni is kell azonban állandóan, hiszen jöhetnek napok, amikor egy csöppet sem tudunk pótolni. Már a kora reggeli órákban megindulnak a karavánok minden házból. Többnyire csak nők vesznek részt benne, mivel a férfiak alig mernek az utcára kimenni: lépten-nyomon elfogják őket, viszik munkára, vagy kezükbe nyomnak egy puskát, és bevetik őket a tűzvonalban.

Ney Klára Mária

Szerk.: Buzinkay Géza. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 67–69.

1944. december 1. péntek

Egy tál ételnél többet úgysem lehet enni, hiszen már az ostrom előtti időkben is igen keveset, az ostrom kezdete óta pedig egyáltalán semmit nem kapni. Egyedül kenyér van még egy ideig, de ezt is milyen keserves beszerezni! …sorban állás a péknél. Itt azután már igazán csak a Jóisten különös kegyelme őrzi meg az embert bombától és aknától, de legalábbis egy alapos tüdőgyulladástól, melyet a huzatos, félig bedőlt kapu alatt ingyen és bérmentve szerezhettünk volna mindnyájan. A hosszas torúra eredménye azután legjobb esetben 10, néha 5 dekagramm kenyér, fejenként. Ettől eltekintve az egész ostrom ideje alatt mindössze a gyermekek kaptak egy kevés zsírt és lisztet, mi pedig egy ízben lóhúst. Ilyen körülmények között aztán nem csoda, hogy akinek nem volt semmi tartaléka, az lopott, ahol tudott, vagy éhen halt.