Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 93–94.

1945. január 11. csütörtök

Reggel vízért mentem át az iskolába. Alig tudtam visszajönni, olyan nagy volt az ágyúzás és gépfegyverezés. Klára sem jött át a szanatóriumból, Ádám sem az iskolából. Délelőtt a lakásunk padlásáról hánytuk le a havat. Az eső miatt a hó nagy része a tetőről lecsúszott és leolvadt. Ha beázik is a plafon, nem sok víz csorog be. A tornyot ma megint egy lövés találta [el]. Nagy kő van a torony alatt az utcán. Egy másik darab nagy rézlapot is találtam a szanatórium előtt a kertben, áthoztam azt is. Egy gránát ütötte [át] a Lövölde tér 1. számú nagy ház 4. emeleti ablaka alatt a falat. Ma senki sem volt künn az utcán. Én akartam a szanatóriumba átmenni, de jöttek a repülők. Itt volt Gáncs, piros karszalagot hozott, azt mondotta, hogy a Keletinél vannak az oroszok. Igen veszélyes most már a künttartózkodás. Tegnap Bandit nem eresztettem el a Rózsák terére temetni a szeretetotthon halottjait. Ma délben az ebédet is az óvóhelyen főztük meg. Eddig még minden reggel mosakodtam és borotválkoztam... Tegnap este hangszóróval kiáltottak át az oroszok, hogy adjátok meg magatokat, lesz villany, víz, élelem. Most délután három óra van, nagy becsapódások. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 95–96.

1945. január 13. szombat

Délután nagy csendesség támadt. Lehetett úgy délután kettő, fél három óra, mikor a ház előtt, nem az utcáról, hanem a kertben a szanatórium felől egy csomó orosz katona tűnt fel. András is velük volt. A vezetőjük bizonyos barátságos hangon kérdi, hogy van-e német. Intek, hogy nincs. Megmotoznak, hogy nincs-e nálam fegyver. Valami olyat mondott, hogy engem tesz felelőssé azért, hogy van-e itt német vagy nincs. Átkísértem őket (miután a mi légópincénkbe mentem velük) a Julianna-iskola óvóhelyére. Ott a testvérek közül az egyik szláv nyelven szólt hozzá. Nagyon örül neki. Átvilágították a helyiségeket. Annus testvér iránt különös érdeklődést kezdett tanúsítani ez a drabális, kaukázusi, erős arccsontú őrmester, akiben sok jóakarat volt. Az otthonban sem ijedtek meg… De valami szorongatta lelkemet. Hirtelen azt mondtam, hogy Liló, Annus és Pintyő menjen át az iskolába. Pintyő eddig még sohasem aludt ott. Át is kísértem őket. Rosszat sejtettem. Amint a gyerekek, Pirkó és Magdi lefeküdtek, egy kissé elszunnyadtak. Nem vetkőztem le. András is az óvóhelyen maradt. Egyszer csak nagy dörömbölésre ébredek. Gyertyát gyújtok. Künn az óvóhely ajtaja előtt ott áll négy diakonissza [az] orosz katonák közt. Feléjük tartok. Az őrmester visszanyom az óvóhelyre, és berántja az ajtót. Ettől kezdve rám borult a borzalom, a sátán művének fokozása. Hallom felhangzani az éneket: „Ameddig Jézus él” a másik pincéből. [Az] egész strófát hallottam, majd hangos női beszédet és éles, fájdalmas sikoltást. Aztán csend lett, őrjítő csend. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 92–93.

1945. január 14. vasárnap

A szláv lélek sötét mélységei ülték meg a várost és a lelkünket. A szilveszterező és újévező, győzelemittas és vodkaittas katonáknak volt kiszolgáltatva Budapest. Mindenütt ugyanaz, és mindenütt rémület, fosztogatás. Órát, ételt és „barisnyát” [nőt – a szerk.] követeltek. Tudtuk, hogy a város elestekor [az] ilyen fosztogatás elkerülhetetlen, de hogy az ilyen méretű, azt nem gondoltuk. Akiben eddig az oroszok iránt szimpátia élt, abban ez az éjszaka irtózatos csalódást támasztott. Az alattomosság és az erőszak – e kettő váltogatták egymást…

Délelőtt nem volt istentisztelet. Ez az első vasárnap az életemben, amelyen nem volt templomi istentisztelet, de nem is tudtuk, hogy vasárnap van. Délelőtt 11 órakor új csapat jött, a régi elment. Azonnal lejöttek az óvóhelyre. Künn a legnagyobb ágyú-, gépfegyver- és repülőgéptámadás dúlt. Az óvóhelyről mindnyájunkat kiparancsoltak, de előbb már egy kosarat megraktak a pincében sonkával, befőttel. Andrással ugyanis az asszonyoknak a krumplispincében éjjeli fekvőhelyet akartam berendezni. Míg ezzel el voltunk foglalva, leptek meg és jöttek be az óvóhelyen át a kis pincefülkékbe. A kis család menekült. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 98.

1945. január 15. hétfő

Egész délelőtt azzal voltam elfoglalva, hogy a szanatóriumba fekvőhelynek faágyat, matracot, takarót, élelmiszert s ruhát, fehérneműt vigyek át darabonként. Ekkor már az új csapat volt beszállásolva. Nagy teherautók álltak az első udvaron. Rajtuk keresztül kellett a szanatóriumba átlopakodni. Délelőtt lementem az óvóhelyre és a pincébe. Láttam, hogy megmaradt három sonka. Felhoztam, és néhány befőttet is. Egész nap dolgoztam. Kezemben fazék, hónom alatt egy vöröskereszttel ellátott vattacsomó és egy darab penészes kenyér. Mellemen a vöröskeresztes védőlap, orosz nyelvű. Egy orosz katona le is tépte, többen elolvasták, de attól kezdve szabadabban mozoghattam. Olyan fáradt voltam, hogy estére meggörbültem, nem tudtam kiegyenesedni. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 97.

1945. január 16. kedd

Délután újabb trén jött. Lovaikat bekötötték a lelkészi hivatalba és tanácsterembe. Ezek felforgattak az irodában és a lakásomban mindent-mindent, de nem vittek el semmi lényegest. Este sokáig fenn voltam a lakásban, addig még épségben megvolt. Sokáig leselkedtem, hogy ki tudjak szökni… Hallottam, hogy orgonán játszik valaki kivehető dallamot. A tiszt volt ott, és egy orosz nő, akik másnap a lakásomba költöztek be. Visszajövet a szanatóriumból, ahova többször átmentem, a tanácsteremben hallottam zongoraszót. Bemegyek. Egy alacsony orosz el volt merülve a zongorázásban. Ő is kihozta valami nóta melódiáját. Kijött velem az udvarra, mondtam, hogy a bunkerba megyek, de nem akartam sem a mi, sem az iskola óvóhelyét megmutatni. Átmentem vele a templomon, aztán a szomszéd ház óvóhelye felé mentem, majd ismét megfordultam, erre ő gyanút fogott, és elkezdett hangosan beszélni és mutogatni, hogy az ő eszén nem lehet túljárni. S mondogatta, hogy fasiszta, hitlerista vagyok. Tiltakoztam, és elmentem tőle az iskola felé. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 99.

1945. január 17. szerda

Délelőtt látom, hogy a házunk kéménye füstöl. Lina néni mondja, hogy orosz tiszt és egy orosz nő van benne. Délelőtt elmentem Ágiért a Hársfa utcába. Szerencsésen odaértem. Nem érte őket semmi baj. Nagy kő esett le a szívemről. Haza akartam hozni Ágit, akkor vitték el a férfiakat igazoltatásra, és ekkor kezdődött meg a fosztogatás. Kettesével jöttek [a] katonák. Két leányt a folyosón el is ragadtak, és egy szobába vitték őket. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 99.

1945. január 21. vasárnap

Kaptam egy meghívót a kommunista párttól (Teréz krt. 15.), hogy délután 1 órakor kérnek, menjek fel. Kissé késve felmentem. Az előszobában, akinél jelentkeztem, már tudott rólam. Nagyon előzékenyen bevezetett három-négy szobán át a titkárhoz, Holicska úrhoz, aki egy karosszékbe ültetett, míg valakivel valamit tárgyalt. Majd hozzám jött, és elmondta, hogy a VI. Ker[ületi] Nemzeti Bizottságot a kerületben meg kell szervezni. Kért, hogy vegyek részt benne. Azt az információt kapták rólam, hogy én jó magyar ember vagyok… Azt feleltem, hogy én nem tartozom egyik politikai párthoz sem, mint pap meg is akarom tartani ezt a pártonkívüliségemet, de az újjáépítésben azon az alapon, amit mondott, hogy jó magyar ember vagyok – mivel ennek érzem magam – készséggel részt veszek, párt- és felekezeti különbség nélkül. Holicska azt mondotta, hogy ő katolikus. A kommunista párt belső megbízottja, elő van írva neki, hogy mit tegyen. Egy egyszerű, jóindulatú ember, nem politikus. Bizalommal, kölcsönösen jó benyomással váltunk el egymástól. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 101.

1945. január 26. péntek

26-ra újból kaptam meghívót. Megjelentem. Akkor már a három pártból (kommunista, szocdem, kisgazda) jelen volt négy-négy ember és egy katolikus káplán is. Rövidesen üléssé alakultunk át. A jelenlévők egy része intelligens ember. Holicska terjesztette elő, hogy a kommunista párt volt az első, amely megmozdult az újjáépítésre. Ismertette (kissé zavarosan), hogy miért jöttünk össze, és hogy mit akarunk, s javasolta, hogy alakuljunk meg, válasszunk elnököt, titkárt stb., és meglepetésemre engem nevezett meg, mint akit elnöknek javasol. Még nagyobb volt a meglepetésem, mikor mindnyájan helyeselték elnökké választásomat. Azt a választ adtam, hogy az újjáépítésben, az élet megindításában félre kell tenni a régi különbségeket. Elvállalom az elnökséget, hogy bizalom ébredjen sok csüggedt lélekben, hogy az újrakezdés megindult. Isten segítségét kértem munkánkhoz. Hangsúlyoztam, hogy mi tanácsadó szerv vagyunk, mely a VI. ker[ület] szükségeinek kíván hangot adni, és az erőket megszervezni. Belecseppentem ebbe a munkába, akaratom ellenére. Engem pártonkívüli, közéleti embernek tekintenek. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 101.

1945. január 29. hétfő

Január 29-re hívtam össze a már megalakult nemzeti bizottságot az elöljáróságra, mert szocdem részről az az indítvány hangzott el, hogy ne egy párthelyiségben tartsuk a gyűlést, [a] félreértés elkerüléséért. A kommunista párt is nagy politikai önmérsékletet tanúsít, nem akarja pártszempontból a maga számára kiaknázni a kezdeményezést. Összefogást hangoztatnak. Nem tudom még, mi a pártok között a különbség. Ma még mindenki az orosz katonai összefogdosás veszélyének van kitéve. Azt hallom, hogy a polgármester előszobájából vittek el embereket. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 102.

1945. február 13. kedd

Ma egy hónapja, hogy az oroszok az udvarunkon megjelentek. Ha ekkor eleshetett volna az egész város, fele részében megmenekül. Ma jött a híre, hogy Buda elesett. Nem tudjuk, hogy ez az egy hónap milyen rettenetes károkat és szenvedéseket okozott népünknek. Azt sem tudjuk, mi van Budán. Rémhírek érkeznek… Naponta megteszek sok kilométer utat, [a] Kálvin térre, [az] iskolába (Lónyay), amely a legsúlyosabb sebet az utolsó ágyúzási napon, 4-én vagy 6-án kapta, mert akkor még mindig voltak belövések. Kiss Józseftől lisztet, szilvapálinkát, Balázséktól is lisztet kaptam. A korpát elhozattam a gimnáziumból, már kenyeret is sütöttünk belőle (40%-ban). Igen jó volt. A gabonaőrlő is megindult. 10 kg kukoricát őröltünk meg Nagyéknál. (Pest)