Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Tomka Emil

Bene János (szerk.). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2001. 210.

1945. március 18. vasárnap

5 h-kor már erős lövöldözés volt hallható Mórtól északnyugatra, majd 6h-kor a Kisbérre vezető országút mentén lévő gépkocsioszlop pánikszerűen megfordult, mert páncéltörő ágyúval, aknavetővel és géppuskatűzzel az oroszok elvágták az utat. Északnyugati irányból viszont már támadták is Mórt. Kocsijaink elirányítása után az osztálytörzzsel és a távbeszélő szakasszal megindultam Nagyvelegre. Odaérkezésem előtt három hullámban támadták az orosz csatarepülők a tüzérségi tűz alatt álló Mór községet. Nagyvelegről kocsijainkat Bakonycsernyére meneteltettem, hol a 2. páncéloshadosztály I. a. vezérkari tisztjétől érdeklődve, azt a választ kaptam, hogy helyzetjelentést a Maszlay-csoporttól nem kaptak ma, tehát valószínűleg ott vannak, ahol voltak. (Bakonycsernye, Fejér megye)

Tomka Emil

Bene János (szerk.). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2001. 217.

1945. március 29. csütörtök

2 h-kor érkeztünk be Nagylózsra, ahol 6 h-ig hosszú pihenőt tartottunk. Itt már kétségtelen volt, hogy nyugat felé át kell lépnünk a magyar határt, ellenkező esetben orosz fogságba esnénk. Mielőtt átléptük a határt, egy uradalmi sajtgyárban több mázsa sajtot foglaltam le, és rakattam fel a járműveinkre. Számoltam ugyanis azzal – látva a nyugat felé áramló, és sok esetben már teljesen felbomlott kötelékeket –, hogy súlyos élelmezési nehézségek elé nézünk. A hosszú pihenő alatt adta ki a hadosztály a további menetintézkedést. Eszerint nekünk Weppersdorfba [Ausztria – a szerk.] kell menetelni.

Tomka Emil

Bene János (szerk.). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2001. 217–218.

1945. március 31. szombat

Hajnali indulással folytattuk menetünket Schwarzenbach–Hochwolkersdorf–Erlachon keresztül Pittenbe, hová már az oszlopunk zöme 18 h-kor beérkezett. Dr. Németh László parancsnoksága alatt álló menetoszloprész nem tudott felzárkózni a hadosztály zöméhez. A sok oszloptorlódás miatt innen is több kisebb rész szakadt le. Ez a kötelék érezte meg ezen a napon először a szétzüllött SS-csoportok garázdálkodását. A leszakadozók közül sokat meglepetésszerűen megtámadtak, lefegyvereztek és kifosztottak. Hadosztály-parancsnokságunk szintén Pittenbe települt. Osztályom a község északkeleti kijárata mellett lévő legelőn táborozott. Este a hadosztály-parancsnokságra hívattak megbeszélésre. (Pitten, Ausztria)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 57.

1944. december 27. szerda

Kialudt a villany. Egy idő múlva még felgyulladt pár órára, de azután végleg megszűnt az áramszolgáltatás. Az összes nélkülözések között ezt viseltük el a legnehezebben. Szenvedtünk a helyszűke, kenyérszűke, vízszűke miatt, de ezek nem hasonlíthatóak az általános, éjjel-nappali sötétség kínjához. Kezdetben, míg volt petróleumunk, 3 lámpa is égett. Később már csak egy, s e körül igyekezett a papság breviáriumát elmondani. Szentmise alatt még sokáig égett 1-1 karácsonyfagyertya, de a vége felé már ide sem jutott. Mindenki elégette már a gyertyavégeit, s kezdtünk a hulladékokból mécsest készíteni. Ez égett a tabernákulum előtt a szépen berendezett kis óvóhelyi szerszámkamránkban. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 58–59.

1944. december 28. csütörtök

Hosszú vonat állt meg [a] házunk előtt a villamossínen, telve innen menekülő magyar katonákkal. Mozdony húzza. Pár nappal később így szállítottak lőszert a Duna-partra, telitalálatot kapott, s az egész környék összes ablakait bezúzta a légnyomás. Hűvösvölgy felől az éjszaka orosz tankok látogattak le a Széna térre. A Pest felé visszavonuló tüzéreknek konyhánkon meleg levest főztünk, és csoportokban 300 embernek kiosztottuk. Hét nógrádi katona is meggyónt, megáldozott. Az egyházközségi kultúrházból viszont elvitték a szegények összes élelmét. Házunk újabb és újabb belövéseket kap. Katonáink bizalmasan megmondják, hogy 15 km-nyire vagyunk a nehézágyúktól. Tehát a halálvonalban. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 62.

1945. január 1. hétfő

Repülőfőhadnagyot részesítettünk elsősegélyben. Feleségével akart kirepülni az ostromlott területről, a Vérmezőről, amit most futárgépek repülőtérnek használnak. A gép azonban a túlterhelés következtében lezuhant. Teljes erővel tombol a légi harc, új és újabb harci zajokat kell megkülönböztetnünk és megszoknunk. Az iskolánál felszerelt aknavető pukkanós, köhögős rikácsolását hamar felismerjük, de az ágyúk gránát- és bombalövedékei, a küldött és érkező belövések, a légelhárító és gépágyú golyószóróinak különféle hangjai zavarba hoznak. Kérdezzük is a mechanikában jártasabb és tehetségesebb férfiakat: ez a mi lövésünk volt-e? Mire megszületik még a bombazáporban is a szellemi embert annyira jellemző humor: „A mienk az, kedves nővér, akár adjuk, akár kapjuk.” (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 70.

1945. január 6. szombat

A repülőgépágyúk tüzelése a konyhaszolgálatot életveszélyessé teszi. Az ilyen eshetőségre az óvóhelyen felállított tűzhelyen a lakók főznek. A nővérek, bár félnek, de helytállnak. Az ügyeletes kopog be ablakunkon, ha jönnek a repülők. Akkor ők is leszaladnak. Az Új Szent János Kórháznál és a Fillér utcában házról házra folyik a harc. A lakásokat, üzleteket feltörik és kirabolják. Utána felgyújtják. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 70–71.

1945. január 7. vasárnap

Egymás után jönnek az óvóhelyet kérők. Délelőtt német katonák érkeztek autókkal és kocsikkal Pestről. A 129-es udvar is tele van velük. A 125-ös udvarra is belöktek egy kis szekeret, a kapualjban egy trénkocsi áll. Hátrább egy lovas fogat indulásra készen, éjjel-nappal nyeregben vártak itt hetekig. Kezdetben még abrakot kaptak, később szénát, majd korpát és szalmát, aztán semmit. Budán nem volt takarmány tárolva, és szegény lovak is megszenvedték a folyton szűkülő ostromgyűrűt. Az összes kapunak éjjel-nappal nyitva kellett lenni. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 71.

1945. január 10. szerda

A Vöröskereszt-kórház udvarán Csaba f[ő]t[isztelendő] úr 17 halottat temetett el, volt köztük kéthetes is. A fagyos földben, folytonos pergőtűz alatt nehéz volt megásni a sírokat. Az asztalosok csak élelemért hajlandók koporsót ácsolni. A rádió a honvédelmi miniszter üzenetét közvetíti, hogy a főváros népe még csak 24 órát tartson ki. Kantner Gizi tagunk kiszökött a gettóból, és egy éjszakát a Gömbös Gy[ula] úti otthonban tölt. (Buda, Krisztinaváros)