Ma felszentelték a házunkat. Ablakai már eddig se[m] voltak, de ma bombát is kapott. Szerencsére az udvarra esett a bomba, és így emberéletben nem esett kár. Egyetlen sebesülés volt, szegény, szerencsétlen bajtársnőnk, Elza sebesült meg. Ahogy én láttam, nem súlyosak a sebei. A lábán több helyen megsérült, a homlokán voltak zúzódások, és eleredt az orra vére. Szegényke olyan teddide-teddoda ember, folyton ide-oda futkosott. Most is vízért szaladt le a földszintre, és biztosan nem ugrott fedél alá a nagy zajra, hanem ott maradt a helyén. Én magam is kint voltam a folyosón, mert pucoltam a cipőmet. Nemigen szoktam reagálni a repülőgépzúgásra, de most valami olyan vészjóslóan zúgott, hogy beugrottam az előszobába, és abban a pillanatban csapott be. A Jóisten vigyázott rám, ezt érzem mindig, és tudom, hogy megóv ezután is. (Pest)

Hazafelé jövet újabb menetelőkkel találkoztam, akiket hoztak be a gettóba. Védett házakat ürítettek ki, és [onnan] hozták be a rendőrök. Itt egyelőre a téren tömörítették őket. Itt aztán most ebéd után végignéztem, hogy rabolják ki őket a nyilasok. Amikor készen voltak a munkával, elengedtek mindenkit, és a zsákmánnyal megléptek. Így őrzik a „nemzeti vagyont”. Hogy[an] fogják tudni elhelyezni ezt a rengeteg embert, amikor máris túlzsúfoltság van, és mindig több ember lesz hajléktalan a bombakárosultság miatt? Szeretném tudni, hogy a nagybátyámék köztük vannak-e. Szegények, nem tudom, hogy bírják ezt a sok viszontagságot. Nagybátyámnak súlyos szívbaja van, a nagynéném pedig félig vak, szegény. (Pest)

Itt a vasárnapok se[m] különböznek a hétköznapoktól, mert nem munkaszüneti nap hat dolgos nap után. Egyformán zajlik le minden nap – sok veszekedéssel, kevés megértéssel. Kenyeret már 4. napja nem kapunk, mert egy nagy tömeg lisztet elvittek a németek és a nyilasok. Ma is bejött egypár nyilas, levették néhány emberről a télikabátjukat, és mint ki dolgát jól végezte, távoztak. Az öregek, szegények nagyon rosszul bírják az éhséget, és sokszor halnak meg. A temető a Klauzál tér. Kint a városban sincs különbül. Miután nincs víz, a WC-t nem lehet lehúzni, és hamar megtelik. Ki lett adva a parancs, hogy az udvarokban latrinákat kell csinálni. A halottakat a tereken kell eltemetni, de ha ez nem volna elegendő, akkor az udvarokon kell a sírokat megásni. (Pest)

Az éjszaka csendes volt. Erre persze reggel megindult a rémhírek tömkelege: Bicskénél visszaszorították az oroszokat. A budapesti magyar hadsereg parancsnoksága felszólította Szálasit, hogy adja fel a várost, különben leteszik a fegyvert (azt hiszem, fel se vették). Budapestet kettős orosz gyűrű veszi körül, és ma délben járt le az ultimátum – az oroszok megfenyegették a várost, hogy ha továbbra is ellenállnak, akkor az amerikai bombázók nehézbombákkal fogják tönkretenni. Én már nem is tudom, miket jöttek még mondani. Persze, ha a hír jó volt, akkor földerültek az arcok, ha meg rossz, akkor mindenki a legnagyobb kétségbe zuhant. Úgy kapaszkodik mindenki a legkisebb reménybe is. (Pest)

Nagyon vigasztaló tudat számomra, hogy rendőrök vannak a gettóban (nemcsak zsidó, de magyar királyi rendőrök is!), és a nyilasok már nem garázdálkodhatnak kedvük szerint. Tegnap is akart valahol 4 nyilas némi egyéni akciót lebonyolítani, de a rendőrök közbeléptek, és megkötözve vitték őket a gettón végig.

A barátnőmmel már kétszer kerestem érintkezést, de nem reagált rá. Nem tudom mire vélni a dolgot. Aggódom, hogy náluk is valami baj van. Szegény, ő is jókor lett állapotos! (Pest)

Itt vannak az oroszok! Egyelőre még csak az előőrsök járták végig a házakat, hogy nincsenek-e elbújva németek, de azt mondták, hogy délre megjönnek a megszálló csapatok. Ezt vártuk már mióta, és most olyan hihetetlennek tűnik, hogy bekövetkezett. Pedig igaz, mert láttuk őket, beszéltünk velük, kezet fogtunk, megsimogatták az arcunkat! Édes Jóistenem, hogy engedted megérni ezt a napot is. (Pest)

Nehezen elképzelhető, hogy[an] fog itt megindulni a gazdasági élet. A régi Pest, Európa legszebb városa már csak a múlté. Alig van ép ház, mindegyik kapott belövést vagy bombát. Ablak csak külön csoda folytán maradt egypár helyen. A gettó elfoglalásával Pest felszabadult, Budán azonban még folynak tovább a harcok. A deszkafalak, amelyeket egy nap alatt emeltek körénk, egy-két óra alatt leomlottak, és az emberek kitódultak a városba. Hiszen a gettó se[m] nézett ki másképpen, de hogy az egész város így össze van lőve, azt nem akartuk elhinni. És hogy ki van fosztva! Ami üzletet a németek és nyilasok nem bántottak, azt most az oroszok nyitják föl. És a nép, tekintet nélkül arra, hogy zsidó vagy keresztény, hűségesen csatlakozik a fosztogatókhoz. (Pest)

Villany még mindig nincs, és így – miután világítóeszközt nem lehet szerezni – alig tudok írni, mert sötétedéskor már nem lehet csinálni semmit. Nappal pedig nem lehet engem itthon találni. Állandóan futok élelmiszer és tüzelő után, néha sikerrel, de bizony sokszor sikertelenül. Sokkal könnyebb lenne a helyzetem, ha kettesben mehetnék valakivel, mert például faszerzésnél kell egyvalaki, aki vigyáz a fára, nehogy míg egyet kiszedek, a már meglévőt valaki elvigye. Ugyanis a faszerzésnek az a módja, hogy az ember valamelyik romházból kitermeli, és deszkából szánt csinál, úgy viszi haza. Élelmiszert meg csereberél, ahogy lehet. Jól nézünk ki! Ruhaneműnk és fehérneműnk egy része eltűnt. De sebaj, hisz mindig azt mondtuk, hogy a háború végét teljesen meztelenül fogjuk megérni! Ami tehát megmaradt, az tiszta haszon. (Pest)

Így virradt ránk a karácsony. Nagyon sokan voltak a [Vilma királynő úti, a mai Városligeti fasori – a szerk.] templomban – majdnem tele volt. Ágyúdörgés között folyt az istentisztelet, de én nem hallottam semmit beszéd közben az ágyúdörgésből. Még a karácsonyfa alatt a család együtt volt. A család a legnagyobb nemzet- és életfenntartó intézmény. Valóban Isten ajándéka és alkotása. Belőle jön a megújulás. Ajándékokat is tudtunk adni egymásnak. [A] gyermekeim versenyeztek benne egymással. Ádám nagyon kedves volt ajándékával. Már akkor tudtam, hogy Fehérvárnál a nagy áttörés megtörtént. Az ünnepi istentisztelet után Oláh vezérőrnagy mondta ezt. Könnyezve vettünk egymástól búcsút, mert neki mint katonának el kell[ett] mennie. (Pest)

(Szabó Imre a Budapesti Református Egyházmegye első esperese volt.)

Újév reggelén, negyed nyolc körül nagy dörejre ébredtünk. Három, egymást követő dörej hangzott. Tudtam, hogy az épületet érte találat. Jön is a jelentés, hogy a templom hátulsó részét, a vízcsatornát érte a lövés. Négy négyzetméter területen lecsúszott a cserép, felszakadt a csatorna két méter hosszúságban. A cserép a légópincénk kijáratára omlott. Egy erős tartóvas is leszakadt. A lelkészi lakás tetőzete is a közel eső részen megrongálódott. A másik találat a tornyot érte. Egy nagy követ letört. A kő a templom palával fedett részére esett, ott nagy lyukat vágott, és az udvarra zuhant. A palatető több helyen át van lyuggatva. Fájdalmas újévi tapasztalat volt… Híreket egymásról egyre kevesebbet hallunk. A telefon egyre ritkábban szól. Villanyszolgáltatás néha csak 2-3 óra naponta az egyenáramon. 3-án teljesen meg is szűnt. A rádióból is egyre kevesebb hírt hallunk. A budapesti harctéri helyzetről sem kapunk sem belföldi, sem külföldi megbízható híreket. Még újévig lehetett kenyeret kapni, de azóta nem. Egyre inkább a puszta létfenntartásra szorul az érdeklődés és tevékenység. Hamar dél van, és hamar este lesz – mégis hosszúak a napok. Már a légópincében lakik mindenki. (Pest)