Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 172–173.

1945. január 18. csütörtök

Itt vannak az oroszok! Egyelőre még csak az előőrsök járták végig a házakat, hogy nincsenek-e elbújva németek, de azt mondták, hogy délre megjönnek a megszálló csapatok. Ezt vártuk már mióta, és most olyan hihetetlennek tűnik, hogy bekövetkezett. Pedig igaz, mert láttuk őket, beszéltünk velük, kezet fogtunk, megsimogatták az arcunkat! Édes Jóistenem, hogy engedted megérni ezt a napot is. (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 175.

1945. január 24. szerda

Nehezen elképzelhető, hogy[an] fog itt megindulni a gazdasági élet. A régi Pest, Európa legszebb városa már csak a múlté. Alig van ép ház, mindegyik kapott belövést vagy bombát. Ablak csak külön csoda folytán maradt egypár helyen. A gettó elfoglalásával Pest felszabadult, Budán azonban még folynak tovább a harcok. A deszkafalak, amelyeket egy nap alatt emeltek körénk, egy-két óra alatt leomlottak, és az emberek kitódultak a városba. Hiszen a gettó se[m] nézett ki másképpen, de hogy az egész város így össze van lőve, azt nem akartuk elhinni. És hogy ki van fosztva! Ami üzletet a németek és nyilasok nem bántottak, azt most az oroszok nyitják föl. És a nép, tekintet nélkül arra, hogy zsidó vagy keresztény, hűségesen csatlakozik a fosztogatókhoz. (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 178.

1945. február 2. péntek

Villany még mindig nincs, és így – miután világítóeszközt nem lehet szerezni – alig tudok írni, mert sötétedéskor már nem lehet csinálni semmit. Nappal pedig nem lehet engem itthon találni. Állandóan futok élelmiszer és tüzelő után, néha sikerrel, de bizony sokszor sikertelenül. Sokkal könnyebb lenne a helyzetem, ha kettesben mehetnék valakivel, mert például faszerzésnél kell egyvalaki, aki vigyáz a fára, nehogy míg egyet kiszedek, a már meglévőt valaki elvigye. Ugyanis a faszerzésnek az a módja, hogy az ember valamelyik romházból kitermeli, és deszkából szánt csinál, úgy viszi haza. Élelmiszert meg csereberél, ahogy lehet. Jól nézünk ki! Ruhaneműnk és fehérneműnk egy része eltűnt. De sebaj, hisz mindig azt mondtuk, hogy a háború végét teljesen meztelenül fogjuk megérni! Ami tehát megmaradt, az tiszta haszon. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 84.

1944. december 24. vasárnap

Így virradt ránk a karácsony. Nagyon sokan voltak a [Vilma királynő úti, a mai Városligeti fasori – a szerk.] templomban – majdnem tele volt. Ágyúdörgés között folyt az istentisztelet, de én nem hallottam semmit beszéd közben az ágyúdörgésből. Még a karácsonyfa alatt a család együtt volt. A család a legnagyobb nemzet- és életfenntartó intézmény. Valóban Isten ajándéka és alkotása. Belőle jön a megújulás. Ajándékokat is tudtunk adni egymásnak. [A] gyermekeim versenyeztek benne egymással. Ádám nagyon kedves volt ajándékával. Már akkor tudtam, hogy Fehérvárnál a nagy áttörés megtörtént. Az ünnepi istentisztelet után Oláh vezérőrnagy mondta ezt. Könnyezve vettünk egymástól búcsút, mert neki mint katonának el kell[ett] mennie. (Pest)

(Szabó Imre a Budapesti Református Egyházmegye első esperese volt.)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 87–88.

1945. január 1. hétfő

Újév reggelén, negyed nyolc körül nagy dörejre ébredtünk. Három, egymást követő dörej hangzott. Tudtam, hogy az épületet érte találat. Jön is a jelentés, hogy a templom hátulsó részét, a vízcsatornát érte a lövés. Négy négyzetméter területen lecsúszott a cserép, felszakadt a csatorna két méter hosszúságban. A cserép a légópincénk kijáratára omlott. Egy erős tartóvas is leszakadt. A lelkészi lakás tetőzete is a közel eső részen megrongálódott. A másik találat a tornyot érte. Egy nagy követ letört. A kő a templom palával fedett részére esett, ott nagy lyukat vágott, és az udvarra zuhant. A palatető több helyen át van lyuggatva. Fájdalmas újévi tapasztalat volt… Híreket egymásról egyre kevesebbet hallunk. A telefon egyre ritkábban szól. Villanyszolgáltatás néha csak 2-3 óra naponta az egyenáramon. 3-án teljesen meg is szűnt. A rádióból is egyre kevesebb hírt hallunk. A budapesti harctéri helyzetről sem kapunk sem belföldi, sem külföldi megbízható híreket. Még újévig lehetett kenyeret kapni, de azóta nem. Egyre inkább a puszta létfenntartásra szorul az érdeklődés és tevékenység. Hamar dél van, és hamar este lesz – mégis hosszúak a napok. Már a légópincében lakik mindenki. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 88.

1945. január 4. csütörtök

4–5-e csendesebben telt el. Az új magyar kormány megalakulásáról hallunk Debrecenben. Végig se meri gondolni az ember, mily tenger nyomorúság lesz ebből, testünk-lelkünk kettészakadásából. De nincs más választás. Végig kell menni ezen a szenvedésen is – hogy soha többé ilyen szétszakadozott és erkölcsileg felkészületlen ne legyen a magyar. Igen rettentő árat kell fizetni, ha egy nemzet nem találja önmagát, és nem tud belül egy lenni. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 87.

1945. január 5. péntek

Öt nap óta erős ostrom alatt áll Budapest. A legerősebb légitámadás január 2-án volt. A gépfegyverezés szünet nélkül tart. A légópinceéletet éljük – sokan már hetek óta. Feleségem Piroskával már egy hónap óta. Az új év szomorúan kezdődött. E pillanatban a fejünk fölött egy erős légicsata van, lenn a templomkertben két német katona csákányozza a jeges földet, hogy sírt ásson elesett bajtársuknak. Kettőt már 3-án este eltemettek a szobor előtt, a virágágy helyére. [Az] esztendő utolsó napján, délelőtt prédikáltam, voltak 140–150-en. Jer[emiás] siralmai. „Csak az Isten nagy kegyelme… Jó dolog megadással lenni.” Ezt az üzenetet kaptam. Azóta csendes megadással várom, amit az Úr végez. A mértéknek be kell telni. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 89.

1945. január 6. szombat

Reggel hallom, hogy felmentő seregek vannak úton Budapest felé. Gondoltam, hogy nehéz nap lesz a mai. Erős ágyú- és gépfegyverszó hallatszott közelről. Korán lementem a légópincébe. Augustinus [Szent Ágoston – a szerk.] vallomásait olvasom néhány napja. Közben megtudtam, hogy a földszinti vízvezeték is ad a parókiára vizet. Nekiláttam, Ádám fiamat is mozgósítottam, és minden üres edényt telehordtunk vízzel. Újból Augustinust olvastam, majd fél kettő körül a három német katona sírjára elhozták a katonai kereszteket. Az őrmester nagy gonddal elegyengette a sírt, telerakták fenyőágakkal. Kértem, hogy [a] hozzátartozóik címét adja ide. Kérdeztem, hogy mondjak-e imádságot? Intett, hogy igen. Három német katona jelenlétében, az udvaron palástban elmondtam a Vaterunsert [Miatyánk – a szerk.] és az áldást… Alig végeztem el ezt a megrendítő temetést, egy asszony jön, hogy atyját a Hunyadi téren kell eltemetni. Adatait felvettem, és azonnal indultam a palásttal. A Király utca 78. számú ház kapuja alatt volt a koporsó. Ott sokan gyülekeztek. Palástosan átkísértem [őket] a Hunyadi téren megásott sírhoz. Szemben a Király utcában 8-9 holttest hevert. Gettóból szökötteket lőttek le, és nem temették el őket. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 91.

1945. január 9. kedd

Du. 1 órára a MÁV-kórházba mentem úrvacsorát osztani sebesült katonáknak. Fél kettőkor megkezdhettem és fél ötre befejeztem. Lenn az alagsorban és az óvóhelyen a folyosón voltak a betegek. Egy ágyban több helyen ketten is feküdtek. Aznap 3 gránátbelövés is érte a kórházat. Legalább 15–17-szer is mondtam kis beszédet és imát. Az ápolónő buzgósága meghatott. Saját kenyerét adta úrvacsorai kenyérnek, mert amit vittem, elfogyott. Csia Lajos orvos fiával is ott találkoztam, és [a] feleségével. Nagyon fáradtan jöttem haza. Hétfőn délelőtt bevásárolni mentem, mert az új évben még egy krajcárt sem adtam ki, kivéve jan. 5-én vettem 1 p[engő] 30 f[illér]ért kenyeret. A fűszeresnél csak kávépótló és WC-papír volt, azt vettem. Elmentem Heintzhez, kaptam sonkát és két kenyeret. Nagy diadallal vittem haza, 100 p[engő]t fizettem érte. Villany nem volt. Hamar besötétedett. Gyertyánk fogytán. Víz még van. Aránylag a legcsendesebb nap volt. (Pest)

Szabó Imre

Erő Zsuzsa (szerk.). Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001. 92–93.

1945. január 10. szerda

Reggel siettem Ágihoz, krumplit vittem neki… Hazafelé jövet a Király utca közepén (a Hársfa utcát elhagyva) egy ember feküdt vérében. Gránát találta el. Ha Ágitól egyenest hazajövök, engem is [el]találhatott volna. Hazajövet már nagyon erősen folyt a harc a Liget felől. Bementem Heintzhez, hoztam három kenyeret és két préshurkát. Még fent ebédeltünk… Egész nap nagy támadás volt, szinte szakadatlanul szólt az ágyú és a gépfegyver. Délután fél kettőkor két katona jött be az udvarra, és figyelmeztetett, hogy az utcára ne menjen senki, mert az oroszok már a Ligetben vannak. Több nagy csattanás hallatszott ebben az időben. Egy gránát a torony rézsisakját érte, egy rézlemezt a szobor mögött találtam lehullva. Lassan beesteledett, szitálni kezdett az eső. A sokfelé megrongált tetőn beesett a hó. Gyertyánk már elfogyott, a vastag gyertyából még nyolc centiméter van, de nincs bele. Mikor meggyújtottuk, azt mondtam, mire végig ér, valamilyen irányban meglesz a döntés. Villany már egy hete nincs. [Egykor] olyan szenvedélyes rádiós voltam, [most meg] milyen könnyen meg tudok lenni rádió nélkül. (Pest)