Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 54.

1944. december 30. szombat

Lakásunk előtt a kertben egy fa tetején robbant egy 12 cm-es akna, ami repeszeivel teleszórta mindkét szobánkat, és az ablakokat kitörte. Testi épségünk védelmére az erkélyajtó elé húztunk egy nagy kombinált szekrényt, melyen egyes repeszek ezúttal áthatoltak, és a szekrényben függő ruhák egy része is kilyukadt. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 54–55.

1944. december 31. vasárnap

Szilveszter napja. Délelőtt szörnyű élményben volt részünk. 10 óra tájban aknavető pergőtüzet kapott a házunk. Körülbelül ¾ órán át egyfolytában zúdultak az aknák a házra, valószínűleg a Kis-Sváb-hegyről lőtték az Olasz fasori frontot. Az épület rengett, kémények, cserepek, üvegek hullottak, mint a jégeső, és irtózatos robbanások hallatszottak be az óvóhelyre. A lakók egy része az emeleti lakásokban rekedt, és nem tudott idejében az óvóhelyre menekülni. Az óvóhelyen riadó volt. Galambos házparancsnok összegyűjtötte a férfiakat, csákányt, ásót, lapátot nyomott kezükbe, és a bejáratnál mindenre elkészülve vártuk, hogy mikor omlik össze a ház, mikor kell menteni. Az anyák gyermekeiket magukhoz ölelve sírtak, reszkettek. Azt hittük, mindennek vége, szétlövik a házunkat. Ugyanakkor sejtettük, hogy az oroszok támadásra készülnek, és talán még ma el is foglalnak bennünk[et]. Amikor alábbhagyott a robbanások zaja, kibújtunk az udvarra, és láttuk, hogy a ház még áll, de megtépázva, és az udvar tele volt törmelékkel, üvegekkel és téglákkal. Teljesen az óvóhelyen laktunk a nagy sötétségben. A Városmajorból időnként bejött néhány fiatal magyar katona melegedni, hozott biztató híreket a felmentő csapatokról, amiket kételkedve fogadtunk. A lányok körülvették őket, tréfálkoztak, nevetgéltek. Egy kislány gitáron mélabús melódiákat pengetett, és énekelt hozzá. Szilveszter éjjelén egy kis alkohol is jutott még a készletekből, koccintottunk. A fiatalság egy földszintes lakásban gramofon mellett vigadt. Kint ezalatt dörögtek az ágyúk, ropogtak a géppuskák szünet nélkül. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 55.

1945. január 1. hétfő

Újév napja. A Városmajorban gyalogsági harcok folytak. Ki sem lehetett lépni az utcára. Állandó légitámadások folytak, melyekből ugyan az óvóhelyen nem sokat hallottunk, mert a hatalmas ház vastag falai a hangot is felfogták, és 170 ember zsibaja, beszélgetése, veszekedése töltötte be a sötét pincét. A vízszolgáltatás is megszűnt. A lakásokban tárolt vízzel takarékoskodtunk. Az óvóhely zsúfolt volt, mert a legmerészebbek is lejöttek lakásaikból, és csak ülve lehetett aludni. A gyermekes asszonyok gyermekeikhez húzódva matracokon jutottak egy kis fekvőhelyhez. Az első helyiséget a szamárköhögéses gyermekek részére rendezték be, mert ennek volt a legtöbb levegője. Sajnos sokan elkapták tőlünk a betegséget, és szidtak is emiatt eleget. Német katonák is jöttek-mentek tele reménységgel, a felszabadításba vetett hittel, de éhesen, fagyosan. A lakók élelmiszere fogytán volt. Minket többek között a libazsír mentett meg az éhenhalástól. Kenyér is kevés volt. A tartalék lisztből sütöttünk a házmesterné tűzhelyén. Egész pékműhely volt Balainé konyhájában. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 55–56.

1945. január 4. csütörtök

Erős ágyútűzre ébredtünk, a ház mellett felállított ágyúk minden lövése megremegtette a falakat, mintha csak a házat érték volna találatok. Az oroszok bevették magukat a Florida-házba, és a felmentő seregek csak nem jöttek felmentésükre. Néha kimerészkedtünk az utcakapuba. Láttuk amint a 7,5 cm-es ágyút elsütötték bedugott füllel, kitátott szájjal. Egyet-kettőt lőttek, azután ponyvával letakarták az ágyúcsövet, és bementek a szomszéd házba melegedni. Időnként egy-két harcikocsi dübörgött végig az Olasz fasoron, pár lövést adott le, azután visszacammogott a Széll Kálmán tér irányába. Az élelmiszerkészletek veszedelmesen fogytak, a háborús állapot pedig állandósult, ki tudja meddig elhúzódhatnak még a harcok.

Elrendelték a közös főzést. Összeírták a házban található készleteket. Meghatározott mennyiségű lisztet, babot, borsót, burgonyát, zsírt kellett családonként leadni, és ezért naponta egyszer meleg egytálételt kaptunk. Tüzelőt is le kellett adni, és később az elhagyott lakások készleteit is lefoglalták a közösség részére. A fürdőkádakban tárolt vizet és jeget szintén a konyhában főzték el, és forralva mint ivóvizet fogyasztottuk. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 56.

1945. január 5. péntek

A vízhiány következtében tarthatatlan volt a helyzet az óvóhely egyetlen mellékhelyiségében is, ami vízöblítés nélkül állt. Ezért elhatároztuk, hogy az udvaron pöcegödröt ásunk. [A] hosszas munka eredménye az lett, hogy az udvaron napokon át ásott gödörben feltört a talajvíz. Nagy lett az öröm, és az agyagos, sárga víz mosás, mosakodás és öblítés céljaira megfelelt. Napi 150–200 liter vizet emeltünk ki [a] kötélen lebocsátott vödörrel. Időközben híre járt, hogy a Retek utcában valahol [a] vízvezetékből folyik a víz. Vállalkozó emberek vödrökkel és demizsonokkal jártak ettől kezdve vízért, mit sem törődve a harci veszéllyel. Vermes tanár úr bátorsága engem is magával ragadott, és én is vele mentem. Házról házra a kapuk alá behúzódva, óvatosan tettük meg az utat odáig. Az utcán szörnyű pusztulás képe fogadott. Légitámadás és aknatűz által frissen leomlott és kiégett házak, az úton keresztben fekvő fák, villanydrótok összevisszasága, leszakadt redőnyök feküdtek mindenfelé. A térképészeti intézet előtt több ágyú tüzelőállásban volt, és az Olasz fasort tankárok keresztezte. A Retek utcából balra letérve egy teljesen leégett barakktábor izzó romjai között megtaláltuk azt a szabadon álló vízvezetékcsövet, melyből széles sugárban éjjel-nappal ömlött a víz. Megtöltöttük edényeinket vízzel, és ugyanolyan óvatosan, háztól házig előrelopakodva mentünk haza. A Fillér utca sarkán, a járda szélén friss sírt találtunk. Egy anya gyermekével tegnap vízhordás közben itt kapott aknatalálatot, el is temették a helyszínen.

A házak kapuiban német katonák élesre töltött fegyverrel húzódtak meg, és kérdéseinkre halálos biztonsággal mondták el, hogy már Budakeszin vannak a felmentő seregek. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 57.

1945. január 11. csütörtök

Lakásunk újabb aknarepeszeket kapott, és a nemrég beszegezett ablakok kilyukadtak. A repülőgépek egész nap bombáztak. Vermes tanár úr [a] bátyám V. emeleti lakásában, az erkély mögül figyelte a távoli becsapódásokat. Én is kimentem az erkélyre, és egy órán át figyeltem az Erzsébet híd és Gellért-hegy környékének bombázását. Egy csoportban 17 Martin bombázó támadott, és [a] heves német légelhárítás dacára dobálta le bombáit. Nagyszerű kilátás nyílt a Gellért-hegyre. Pontosan láttuk az apró bombák hullását, a becsapódás pillanatában [a] hatalmas füstfelhőt, és csak néhány másodperc múlva ért ide a tompa dörrenés hangja, és remegett meg az erkélyajtó és az ablakok. Órával mértük az időt, és számítottuk a távolságot. A gépek mindig ugyanazt a vidéket bombázták szakadatlanul. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 57–58.

1945. január 12. péntek

Reggel bementünk a Lónyay utcába a WM [Weiss Manfréd – a szerk.] irodába. A Lánchíd környékét verték az aknák. Félelmetes volt átrohanni. Az utcán való járás életveszélyes volt, de valahogyan megszoktuk már a gondolatot, hogy előbb-utóbb úgyis elpusztulunk.

Pesten házról házra, a kapuk alá menekültünk. A belváros 5 emeletes házainak tetejéről lőttek ágyúval a front felé, és az állandóan támadó repülőgépekre. A hatalmas házak közt visszhangzott minden lövés, és sohasem tudtuk, voltaképpen saját lövés volt-e, vagy ellenséges becsapódás.

Az irodában izgatott hangulat volt. A Keleti pályaudvar és [a] Mester utca vége már az oroszok kezére került, a Lónyay utcában volt az első arcvonal. Csapkodtak az aknák. A kapu előtt bevágott, és a kapust véresen emelték be az épületbe. Visszafelé menet, az Egyetem téren és [az] Apponyi téren közelünkben robbantak az aknák. (Pest)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 58.

1945. január 14. vasárnap

Az óvóhelyen szentmisét olvastak fel, és imaórát tartottunk pap nélkül. Egész nap bombáztak. Pesten nagy tüzek égtek. A Széll Kálmán tér is súlyos légitámadást kapott. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 58.

1945. január 14. vasárnap

Nem tudtunk a gyermekeknek gyógyszert venni, mert minden patika romokban hever. Alig lehetett a gyerekek rohamai mellett aludni. Feleségem kimerült és rettenetesen ideges. Ők ki sem mozdulhatnak az óvóhelyről. A pincében mindenki veszekszik. Az élelmiszer fogytán van. Újból összeírta Galambos a készleteket. Bátyám élelmiszerét is felkutatták és lefoglalták. A burgonya fele megfagyott a konyhán. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 58.

1945. január 18. csütörtök

Világító eszközeink kifogytak. Felmentem a lakásba, és lázas munkával egy dinamógépemre kézi hajtást szereltem, hogy legalább kisegítésképp pillanatokig legyen fényforrásunk, és ne pazaroljuk minduntalan a gyufát. Babykához újból orvost hívtunk, de szerencsére nem konstatált komolyabb betegséget.

Budapest órái meg voltak számlálva. Azt beszélték, hogy minden katonai felmentés érvényét vesztette, és falragasz útján minden fegyverfogható férfit behívtak a kaszárnyákba. Sejtettem, hogy én sem bujkálhatok már tovább az óvóhelyen, hanem előbb-utóbb meg kell válnom családomtól, és a háború elsodor magával, úgy, mint annyi szerencsétlen más férfit is.

Összecsomagoltam hátizsákomba a legszükségesebb holmit, számolva egy esetleges hadifogságba jutás lehetőségével is, amikor hosszú évekig távol lennék családomtól. (Buda)