Karácsony első ünnepe. Heves ágyúzásra ébredtünk. Az utcán alig jártak emberek. Híre jött, hogy az oroszok elfoglalták Budakeszit, és a Pasaréti útnál támadnak. Házunk körül egyre több akna robbant. Feleségem és a gyerekek szörnyen féltek. Egy-egy közeli becsapódásra, az irtózatos reccsenésre összerázkódtak. Próbáltam őket vigasztalni, de nem használt. Teljesen az arcvonalba kerültünk. Magyar ellentámadás megindulásáról beszéltek. A gyerekek tovább köhögtek. Délután kissé ritkultak a becsapódások, és a ház előtt néhány kisgyereket sétáltattak szülei. Elhatároztam, hogy Babykát levegőre viszem. A Széna téri gyógyszertárba igyekeztünk, ahol a szamárköhögés elleni gyógyszer már meg volt rendelve, csak érte kellett menni. Az Olasz fasor [1945 tavaszától Malinovszkij, ma Szilágyi Erzsébet fasor – a szerk.] elején egy 7,5 cm-es ágyú volt tüzelőállásban, és polgári lakosság állta körül a katonákat. A Térképészeti Intézetnél egy 4 cm-es és 8,8 cm-es ágyú csöve meredt az Új Szent János Kórház felé. Amikor a Retek utca közepén mentünk, irtózatos robbanás reszkette meg a levegőt, de körülöttünk nem történt semmi. A Széna térre érve láttuk, hogy a szegényház előtti járdára esett az előbb egy 12 cm-es orosz akna, és végzett kisebb rombolásokat, és a környék összes ablakait kiverte. A járda szélén egy kutya hevert élettelenül. A patikához siettünk, de nem engedtek be. Egy pillantás az üvegajtón át, és láttam, amint nagy embertömegben néhány ember feküdt a földön. Élesztgették őket, és elsősegélyben részesültek a patikában az előbbi akna áldozatai. A gyógyszert nem tudtam kiváltani. (Buda)

Karácsony másodnapján rettenetes éjszakánk volt. A szinte kibírhatatlan ágyúzás miatt felkeltünk éjjel, és a gyerekekkel lementünk a pincébe. Aludni sehogyan sem tudtunk, csak ültünk az óvóhely padjain. Éjfél után újra felmentünk a lakásba, és állandó csatazajban, géppuska- és ágyútűzben értük meg a reggelt. A nap legnagyobb részét az óvóhelyen töltöttük, csak az étkezésekre merészkedtünk fel a lakásba. Minden nagyobb robbanásra sírógörcsöt kapott [a] feleségem és Babyka. A gyerekek sírtak, köhögtek, hánytak és fuldokoltak a szamárköhögési rohamban. Állítólag Budapest teljesen be volt kerítve, és az oroszok az Új Szent János Kórházat is elfoglalták. Az Olasz fasor végén volt az arcvonal. A közelünkben felállított ágyúk dörögtek egész nap. (Buda)

Az orosz repülőtevékenység erősödött. Este 11 óra körül légitámadást kaptunk. Egymást követték a támadási hullámok. Rengett a ház. Én a lakásban próbáltam aludni, de a közeli becsapódásokra felugrottam, felöltöztem, és az előszoba sarkába húzódva vártam a fejleményeket. Minden egyes bomba fütyülését hallottam, utána pedig a robbanást, amelyre megingott a ház. Az ajtók ide oda jártak, féltem, hogy kiszakadnak tokjukból, de az épület még állt. Néhány, Csepelről hozzánk menekült férfi a szomszéd szobában aludt. Az volt a felfogásuk, hogy sorsát senki sem kerülheti ki, és a dunyhák alá bújtak. A repülőgépek közeledése, távolodása követte egymást, közben hatalmasakat rengett a ház. Egyik hullámszünetben lerohantam én is az óvóhelyre, és [a] családommal ott voltam reggelig. A légitámadás hajnalig tartott, és utána megszűnt a villanyszolgáltatás. Az óvóhelyen ettől kezdve petróleumlámpák és gyertyák világítottak halványan. Az a hír érkezett, hogy felszabadító csapatok közelednek Budapest felé, és kívülről kísérlik meg az orosz gyűrű áttörését. (Buda)

Lakásunk előtt a kertben egy fa tetején robbant egy 12 cm-es akna, ami repeszeivel teleszórta mindkét szobánkat, és az ablakokat kitörte. Testi épségünk védelmére az erkélyajtó elé húztunk egy nagy kombinált szekrényt, melyen egyes repeszek ezúttal áthatoltak, és a szekrényben függő ruhák egy része is kilyukadt. (Buda)

Szilveszter napja. Délelőtt szörnyű élményben volt részünk. 10 óra tájban aknavető pergőtüzet kapott a házunk. Körülbelül ¾ órán át egyfolytában zúdultak az aknák a házra, valószínűleg a Kis-Sváb-hegyről lőtték az Olasz fasori frontot. Az épület rengett, kémények, cserepek, üvegek hullottak, mint a jégeső, és irtózatos robbanások hallatszottak be az óvóhelyre. A lakók egy része az emeleti lakásokban rekedt, és nem tudott idejében az óvóhelyre menekülni. Az óvóhelyen riadó volt. Galambos házparancsnok összegyűjtötte a férfiakat, csákányt, ásót, lapátot nyomott kezükbe, és a bejáratnál mindenre elkészülve vártuk, hogy mikor omlik össze a ház, mikor kell menteni. Az anyák gyermekeiket magukhoz ölelve sírtak, reszkettek. Azt hittük, mindennek vége, szétlövik a házunkat. Ugyanakkor sejtettük, hogy az oroszok támadásra készülnek, és talán még ma el is foglalnak bennünk[et]. Amikor alábbhagyott a robbanások zaja, kibújtunk az udvarra, és láttuk, hogy a ház még áll, de megtépázva, és az udvar tele volt törmelékkel, üvegekkel és téglákkal. Teljesen az óvóhelyen laktunk a nagy sötétségben. A Városmajorból időnként bejött néhány fiatal magyar katona melegedni, hozott biztató híreket a felmentő csapatokról, amiket kételkedve fogadtunk. A lányok körülvették őket, tréfálkoztak, nevetgéltek. Egy kislány gitáron mélabús melódiákat pengetett, és énekelt hozzá. Szilveszter éjjelén egy kis alkohol is jutott még a készletekből, koccintottunk. A fiatalság egy földszintes lakásban gramofon mellett vigadt. Kint ezalatt dörögtek az ágyúk, ropogtak a géppuskák szünet nélkül. (Buda)

Újév napja. A Városmajorban gyalogsági harcok folytak. Ki sem lehetett lépni az utcára. Állandó légitámadások folytak, melyekből ugyan az óvóhelyen nem sokat hallottunk, mert a hatalmas ház vastag falai a hangot is felfogták, és 170 ember zsibaja, beszélgetése, veszekedése töltötte be a sötét pincét. A vízszolgáltatás is megszűnt. A lakásokban tárolt vízzel takarékoskodtunk. Az óvóhely zsúfolt volt, mert a legmerészebbek is lejöttek lakásaikból, és csak ülve lehetett aludni. A gyermekes asszonyok gyermekeikhez húzódva matracokon jutottak egy kis fekvőhelyhez. Az első helyiséget a szamárköhögéses gyermekek részére rendezték be, mert ennek volt a legtöbb levegője. Sajnos sokan elkapták tőlünk a betegséget, és szidtak is emiatt eleget. Német katonák is jöttek-mentek tele reménységgel, a felszabadításba vetett hittel, de éhesen, fagyosan. A lakók élelmiszere fogytán volt. Minket többek között a libazsír mentett meg az éhenhalástól. Kenyér is kevés volt. A tartalék lisztből sütöttünk a házmesterné tűzhelyén. Egész pékműhely volt Balainé konyhájában. (Buda)

Erős ágyútűzre ébredtünk, a ház mellett felállított ágyúk minden lövése megremegtette a falakat, mintha csak a házat érték volna találatok. Az oroszok bevették magukat a Florida-házba, és a felmentő seregek csak nem jöttek felmentésükre. Néha kimerészkedtünk az utcakapuba. Láttuk amint a 7,5 cm-es ágyút elsütötték bedugott füllel, kitátott szájjal. Egyet-kettőt lőttek, azután ponyvával letakarták az ágyúcsövet, és bementek a szomszéd házba melegedni. Időnként egy-két harcikocsi dübörgött végig az Olasz fasoron, pár lövést adott le, azután visszacammogott a Széll Kálmán tér irányába. Az élelmiszerkészletek veszedelmesen fogytak, a háborús állapot pedig állandósult, ki tudja meddig elhúzódhatnak még a harcok.

Elrendelték a közös főzést. Összeírták a házban található készleteket. Meghatározott mennyiségű lisztet, babot, borsót, burgonyát, zsírt kellett családonként leadni, és ezért naponta egyszer meleg egytálételt kaptunk. Tüzelőt is le kellett adni, és később az elhagyott lakások készleteit is lefoglalták a közösség részére. A fürdőkádakban tárolt vizet és jeget szintén a konyhában főzték el, és forralva mint ivóvizet fogyasztottuk. (Buda)

A vízhiány következtében tarthatatlan volt a helyzet az óvóhely egyetlen mellékhelyiségében is, ami vízöblítés nélkül állt. Ezért elhatároztuk, hogy az udvaron pöcegödröt ásunk. [A] hosszas munka eredménye az lett, hogy az udvaron napokon át ásott gödörben feltört a talajvíz. Nagy lett az öröm, és az agyagos, sárga víz mosás, mosakodás és öblítés céljaira megfelelt. Napi 150–200 liter vizet emeltünk ki [a] kötélen lebocsátott vödörrel. Időközben híre járt, hogy a Retek utcában valahol [a] vízvezetékből folyik a víz. Vállalkozó emberek vödrökkel és demizsonokkal jártak ettől kezdve vízért, mit sem törődve a harci veszéllyel. Vermes tanár úr bátorsága engem is magával ragadott, és én is vele mentem. Házról házra a kapuk alá behúzódva, óvatosan tettük meg az utat odáig. Az utcán szörnyű pusztulás képe fogadott. Légitámadás és aknatűz által frissen leomlott és kiégett házak, az úton keresztben fekvő fák, villanydrótok összevisszasága, leszakadt redőnyök feküdtek mindenfelé. A térképészeti intézet előtt több ágyú tüzelőállásban volt, és az Olasz fasort tankárok keresztezte. A Retek utcából balra letérve egy teljesen leégett barakktábor izzó romjai között megtaláltuk azt a szabadon álló vízvezetékcsövet, melyből széles sugárban éjjel-nappal ömlött a víz. Megtöltöttük edényeinket vízzel, és ugyanolyan óvatosan, háztól házig előrelopakodva mentünk haza. A Fillér utca sarkán, a járda szélén friss sírt találtunk. Egy anya gyermekével tegnap vízhordás közben itt kapott aknatalálatot, el is temették a helyszínen.

A házak kapuiban német katonák élesre töltött fegyverrel húzódtak meg, és kérdéseinkre halálos biztonsággal mondták el, hogy már Budakeszin vannak a felmentő seregek. (Buda)

Lakásunk újabb aknarepeszeket kapott, és a nemrég beszegezett ablakok kilyukadtak. A repülőgépek egész nap bombáztak. Vermes tanár úr [a] bátyám V. emeleti lakásában, az erkély mögül figyelte a távoli becsapódásokat. Én is kimentem az erkélyre, és egy órán át figyeltem az Erzsébet híd és Gellért-hegy környékének bombázását. Egy csoportban 17 Martin bombázó támadott, és [a] heves német légelhárítás dacára dobálta le bombáit. Nagyszerű kilátás nyílt a Gellért-hegyre. Pontosan láttuk az apró bombák hullását, a becsapódás pillanatában [a] hatalmas füstfelhőt, és csak néhány másodperc múlva ért ide a tompa dörrenés hangja, és remegett meg az erkélyajtó és az ablakok. Órával mértük az időt, és számítottuk a távolságot. A gépek mindig ugyanazt a vidéket bombázták szakadatlanul. (Buda)

Reggel bementünk a Lónyay utcába a WM [Weiss Manfréd – a szerk.] irodába. A Lánchíd környékét verték az aknák. Félelmetes volt átrohanni. Az utcán való járás életveszélyes volt, de valahogyan megszoktuk már a gondolatot, hogy előbb-utóbb úgyis elpusztulunk.

Pesten házról házra, a kapuk alá menekültünk. A belváros 5 emeletes házainak tetejéről lőttek ágyúval a front felé, és az állandóan támadó repülőgépekre. A hatalmas házak közt visszhangzott minden lövés, és sohasem tudtuk, voltaképpen saját lövés volt-e, vagy ellenséges becsapódás.

Az irodában izgatott hangulat volt. A Keleti pályaudvar és [a] Mester utca vége már az oroszok kezére került, a Lónyay utcában volt az első arcvonal. Csapkodtak az aknák. A kapu előtt bevágott, és a kapust véresen emelték be az épületbe. Visszafelé menet, az Egyetem téren és [az] Apponyi téren közelünkben robbantak az aknák. (Pest)