Reggel újra rapport, mindenkit beosztottak munkára. Vannak favágók, trágyadomb-takarítók, van klozetinspekciós, én utcaseprő vagyok.

Barcsay irántam való gyűlölete határtalan volt, Perlaky csendőrőrmesterrel rám üzentetett, hogy a kockás kabátomat ne lássa többé rajtam, mert velem együtt eltüzelteti. Így ölte és gyilkolta Reisinger Ferit, Boért, Pollkot, Simon Palit és Beökönyi Lacit. Majd azzal szórakozik, hogy a fát, amit felraktunk valahova, egy másik helyre kell átrakni, a pöcegödröt pedig, amit ástunk, be kell takarni, és egy másik helyen kell újat ásni. Szóval minden rossz volt, amit eddig csináltunk. Csak ilyen éhesek ne volnánk. Az éhségtől még aludni se[m] tudunk.

Debreceni őrmester úgy beszél velünk, úgy szid bennünket, mint utolsó csirkefogókat. Valami krumplit szereztek, de ezt úgy adják elénk, mint az állatoknak.

Budapest, Akadémiai, 1987. 67.