Az óvóhelyen szentmisét olvastak fel, és imaórát tartottunk pap nélkül. Egész nap bombáztak. Pesten nagy tüzek égtek. A Széll Kálmán tér is súlyos légitámadást kapott. (Buda)

Nem tudtunk a gyermekeknek gyógyszert venni, mert minden patika romokban hever. Alig lehetett a gyerekek rohamai mellett aludni. Feleségem kimerült és rettenetesen ideges. Ők ki sem mozdulhatnak az óvóhelyről. A pincében mindenki veszekszik. Az élelmiszer fogytán van. Újból összeírta Galambos a készleteket. Bátyám élelmiszerét is felkutatták és lefoglalták. A burgonya fele megfagyott a konyhán. (Buda)

Világító eszközeink kifogytak. Felmentem a lakásba, és lázas munkával egy dinamógépemre kézi hajtást szereltem, hogy legalább kisegítésképp pillanatokig legyen fényforrásunk, és ne pazaroljuk minduntalan a gyufát. Babykához újból orvost hívtunk, de szerencsére nem konstatált komolyabb betegséget.

Budapest órái meg voltak számlálva. Azt beszélték, hogy minden katonai felmentés érvényét vesztette, és falragasz útján minden fegyverfogható férfit behívtak a kaszárnyákba. Sejtettem, hogy én sem bujkálhatok már tovább az óvóhelyen, hanem előbb-utóbb meg kell válnom családomtól, és a háború elsodor magával, úgy, mint annyi szerencsétlen más férfit is.

Összecsomagoltam hátizsákomba a legszükségesebb holmit, számolva egy esetleges hadifogságba jutás lehetőségével is, amikor hosszú évekig távol lennék családomtól. (Buda)

Előző napi készülődésem nem volt hiábavaló. Délelőtt nyilasok őrjárata jött be a házba, és minden férfit igazoltatott. Felmentésemet érvénytelennek mondta, és az udvaron abba a csoportba sorakoztattak, ahol azok a férfiak voltak, kiket magukkal visznek. Csak az öregek maradhattak otthon. Annyi időm volt, hogy az óvóhelyről kihozhattam hosszú bőrkabátomat, hátizsákomat, és feleségemtől s gyermekeimtől életem legkeserűbb búcsúját vettem, nem tudtam, látom-e őket valaha az életben.

[A] házunkból valami tízen mentünk fegyveres nyilas kíséretben. A kapuig kísértek síró hozzátartozóink. Az utcán csapkodtak az aknák, és halálra szántan meneteltünk libasorban végig a Retek utcán és a szétbombázott Margit körúton. A nyilasok gúnyolódtak, hogy katonaszökevények vagyunk, mert nem jelentkeztünk önként, hanem az óvóhelyen bujkáltunk.

A Keleti Károly utca sarkán hatalmas, modern 5 emeletes ház pincéjébe vezettek bennünk[et], ez volt a hungarista légió székhelye. A pince rettenetes sötét, alacsony és dohos volt, majd megfulladtunk a füstben, amikor egy kémény nélküli kályhába begyújtottak. (Buda)

Azt mondták, hogy reggel átkísérnek bennünk[et] a Radetzky-laktanyába. Újabb civil csoportokat hajtott be az őrség, és közénk préselődtek be. Délelőtt bombáztak, mi rettegve álltunk a pinceablak mellé támaszkodva. Délben sorakozó volt. A nyilas párttagok kiléphettek a sorból, és irodai beosztást kaptak, a többieket orvosi vizsgára a Radetzkybe utalták. Elindult a menet hosszú libasorban. A falhoz simulva sietve kiértünk a Fő utcára. Pest már az oroszok kezén volt, onnan állandó géppuskatűzzel pásztázták a Duna felé nyíló utcákat. Sivítottak a puskagolyók körülöttünk. Nem mertünk kimenni a Bem József utcába, hanem visszakanyarodva egy bérház udvarán, 2 méteres kőkerítésen másztunk át egyenként, és befutottunk a Tölgyfa utcába. Újabb, halálra szánt nekirugaszkodással, sűrű golyósivítás között egyenként futottunk be a Radetzky-laktanya oldalsó kapuján. Itt hallottuk, hogy Pestet tényleg feladtuk, és a Duna-hidakat felrobbantották a németek. (Buda)

Reggel társaimmal bementem a laktanyába, és ott ácsorogtunk hanyag sorba állítva délig, amikor is az alagsorban szentmisén vettünk részt. Délutánra reméltük hazabocsátásunkat, de nem úgy történt. Este 6-kor az udvaron sorakozó volt, és a Horthy hídfőhöz rendeltek ki éjszakai erődítési munkára. Persze gyalog indultunk el 8–10 °C hidegben, havas csúszós utakon, libasorban, hangtalanul. Nem lehetett a Duna-parton menni, mert azt a pesti oldalról tűz alatt tartották. Nagy kerülőt, a Déli Vasút mögötti útvonalat választottuk. Minduntalan tankárkokon kellett átkelni. A Vérmezőn szükségrepülőtér volt. Piros és zöld jelzőlámpák gyulladtak ki időnként, hogy tájékoztassák a német utánpótló repülőgépeket. A levegőben állandóan zúgtak a német szállítógépek, és suhogtak a tehervitorlások, melyek a sötétség leple alatt ejtőernyőn dobták le a lőszer-, benzin- és élelmiszer-utánpótlást. Mindenfelé hullottak az ejtőernyők. A németek rengeteg energiát fektettek ezekbe a vállalkozásokba, mert a bekerített csapatok csakis légi úton juthattak utánpótláshoz. (Buda)

Reggel bementünk a laktanyába, természetesen aknatűz közepette. A laktanya meglehetősen szétlőve, helyenként lerombolt lépcsőházzal már nem nyújtott elég biztonságot, és túlságosan felfedezték már az oroszok. Költözködés folyt a Fő utcai pestvidéki törvényszék hatalmas, erős épületébe. Repülőtámadás közben átmentünk mi is oda. Ott a mérnököket kiválogatták, és különleges beosztást ígértek. Örültem, hogy talán nem kell csákányozni és lapátolni, hanem valami szakmába vágó munkát kapunk. Rengeteg ismerőssel találkoztam a törvényszék pincéjében, akiket az ostrom óta nem láttam, és akiket szintén a nyilasok tereltek ide. Egy 8 főből álló mérnökcsoportot egy vezetővel a Toldi utcai iskolába irányítottak. Én is ide lettem beosztva. Azt beszélték, hogy a Toldiban kosztot is kapunk, naponta főznek gulyást az akna sújtotta lovakból. Állandó bombázás mellett valahogyan eljutottunk a Toldi-reálba. Kiábrándító volt az ottani zsúfoltság és szervezetlenség. Utasítást kaptunk, hogy menjünk fel a várba, és a sziklapincében valami magas parancsokság dönt majd további beosztásunkról. (Buda)

Reggel a nagy lövöldözés miatt nem léphettünk ki a kapun, s nem mehettünk be a laktanyába. Este 6-ra a Lukács fürdőhöz mentem, és ott találtam a munkaszolgálatosok 100 főnyi csoportját fűrésszel, csákánnyal, lapáttal felszerelve. Heves aknatűz között kimentünk a Duna-partra. Esett a hó. A fagyos földet csákányoztuk, és a vasúti talpfák szélét kellett lefűrészelni, hogy a sínek és a járda között árkot áshassunk. A Margit-sziget felől és Pestről géppuskatüzet kaptunk. Fél óráig hasaltunk a hóban. Amikor kissé elcsendesedett, tovább dolgoztunk. Éjféltájban szörnyű pergőtüzet kaptunk. 8–10 °C hidegben a földhöz lapulva feküdtünk másfél óra hosszat. Fütyülve repültek el fölöttünk az aknák, és mindegyiknél azt hittem, hogy engem talál. Állandó halálfélelemben reszkettünk, de többnyire a Lukács fürdő házai előtt robbantak az aknák. Istenem, csak most jussak ki ebből a pokolból, sóhajtoztam, és állandóan [a] családom lebegett [a] szemem előtt. A saját szempontomból nem sajnáltam volna [az] életemet. Később a géppuskatűz lanyhult, mire vettük szerszámainkat, és visszavonultunk az épületek közé. Az őrszemek derékig a földbe ásva továbbra is ott maradtak az éjszakában, és figyelték a pesti oldalt, hogy a Duna felől nem támadnak-e [az] oroszok. Fáradtan értem haza, és csak hosszas dörömbölésre engedtek be a kapun. (Buda)

Az oroszok előretörtek, a házunk körül is harcok folytak, és heves tüzérségi tűz alatt álltunk. Pánikhangulat uralkodott. Számolni lehetett bármikor azzal, hogy az oroszok elfoglalják házunkat. Éjjel a felnőtteknek nem szabadott elaludni. Felöltözve, legszükségesebb csomagjainkkal útra készen vártunk. Fogalmunk sem volt, mit hozhat az orosz megszállás, nem hajtják-e rögtön el a lakosságot, a férfiakat nem cipelik-e azonnal fogságba, nem veszik-e el minden ruhánkat. (Buda)

Komisz éjszaka után reggel német katonák szállták meg a házat, és innen harcoltak az oroszok ellen. Az erkélyen és háztetőn géppuskákat állítottak fel. Féltünk, hogy a házat védeni fogják, és velünk együtt lövik szét az ostromló oroszok, vagy alacsonytámadásban szétbombáznak. Veszedelmes és gondterhes nap volt ez. Nehéz leírni azt a lelkiállapotot, amelyben voltunk. Szegény feleségemért és a gyermekekért aggódtam, számolva közeli fogságba jutásommal, ha ugyan életben maradunk. (Buda)