Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 59–60.

1945. január 21. vasárnap

Reggel társaimmal bementem a laktanyába, és ott ácsorogtunk hanyag sorba állítva délig, amikor is az alagsorban szentmisén vettünk részt. Délutánra reméltük hazabocsátásunkat, de nem úgy történt. Este 6-kor az udvaron sorakozó volt, és a Horthy hídfőhöz rendeltek ki éjszakai erődítési munkára. Persze gyalog indultunk el 8–10 °C hidegben, havas csúszós utakon, libasorban, hangtalanul. Nem lehetett a Duna-parton menni, mert azt a pesti oldalról tűz alatt tartották. Nagy kerülőt, a Déli Vasút mögötti útvonalat választottuk. Minduntalan tankárkokon kellett átkelni. A Vérmezőn szükségrepülőtér volt. Piros és zöld jelzőlámpák gyulladtak ki időnként, hogy tájékoztassák a német utánpótló repülőgépeket. A levegőben állandóan zúgtak a német szállítógépek, és suhogtak a tehervitorlások, melyek a sötétség leple alatt ejtőernyőn dobták le a lőszer-, benzin- és élelmiszer-utánpótlást. Mindenfelé hullottak az ejtőernyők. A németek rengeteg energiát fektettek ezekbe a vállalkozásokba, mert a bekerített csapatok csakis légi úton juthattak utánpótláshoz. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 60–61.

1945. január 23. kedd

Reggel bementünk a laktanyába, természetesen aknatűz közepette. A laktanya meglehetősen szétlőve, helyenként lerombolt lépcsőházzal már nem nyújtott elég biztonságot, és túlságosan felfedezték már az oroszok. Költözködés folyt a Fő utcai pestvidéki törvényszék hatalmas, erős épületébe. Repülőtámadás közben átmentünk mi is oda. Ott a mérnököket kiválogatták, és különleges beosztást ígértek. Örültem, hogy talán nem kell csákányozni és lapátolni, hanem valami szakmába vágó munkát kapunk. Rengeteg ismerőssel találkoztam a törvényszék pincéjében, akiket az ostrom óta nem láttam, és akiket szintén a nyilasok tereltek ide. Egy 8 főből álló mérnökcsoportot egy vezetővel a Toldi utcai iskolába irányítottak. Én is ide lettem beosztva. Azt beszélték, hogy a Toldiban kosztot is kapunk, naponta főznek gulyást az akna sújtotta lovakból. Állandó bombázás mellett valahogyan eljutottunk a Toldi-reálba. Kiábrándító volt az ottani zsúfoltság és szervezetlenség. Utasítást kaptunk, hogy menjünk fel a várba, és a sziklapincében valami magas parancsokság dönt majd további beosztásunkról. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 62.

1945. január 24. szerda

Reggel a nagy lövöldözés miatt nem léphettünk ki a kapun, s nem mehettünk be a laktanyába. Este 6-ra a Lukács fürdőhöz mentem, és ott találtam a munkaszolgálatosok 100 főnyi csoportját fűrésszel, csákánnyal, lapáttal felszerelve. Heves aknatűz között kimentünk a Duna-partra. Esett a hó. A fagyos földet csákányoztuk, és a vasúti talpfák szélét kellett lefűrészelni, hogy a sínek és a járda között árkot áshassunk. A Margit-sziget felől és Pestről géppuskatüzet kaptunk. Fél óráig hasaltunk a hóban. Amikor kissé elcsendesedett, tovább dolgoztunk. Éjféltájban szörnyű pergőtüzet kaptunk. 8–10 °C hidegben a földhöz lapulva feküdtünk másfél óra hosszat. Fütyülve repültek el fölöttünk az aknák, és mindegyiknél azt hittem, hogy engem talál. Állandó halálfélelemben reszkettünk, de többnyire a Lukács fürdő házai előtt robbantak az aknák. Istenem, csak most jussak ki ebből a pokolból, sóhajtoztam, és állandóan [a] családom lebegett [a] szemem előtt. A saját szempontomból nem sajnáltam volna [az] életemet. Később a géppuskatűz lanyhult, mire vettük szerszámainkat, és visszavonultunk az épületek közé. Az őrszemek derékig a földbe ásva továbbra is ott maradtak az éjszakában, és figyelték a pesti oldalt, hogy a Duna felől nem támadnak-e [az] oroszok. Fáradtan értem haza, és csak hosszas dörömbölésre engedtek be a kapun. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 62.

1945. január 26. péntek

Az oroszok előretörtek, a házunk körül is harcok folytak, és heves tüzérségi tűz alatt álltunk. Pánikhangulat uralkodott. Számolni lehetett bármikor azzal, hogy az oroszok elfoglalják házunkat. Éjjel a felnőtteknek nem szabadott elaludni. Felöltözve, legszükségesebb csomagjainkkal útra készen vártunk. Fogalmunk sem volt, mit hozhat az orosz megszállás, nem hajtják-e rögtön el a lakosságot, a férfiakat nem cipelik-e azonnal fogságba, nem veszik-e el minden ruhánkat. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 62.

1945. január 27. szombat

Komisz éjszaka után reggel német katonák szállták meg a házat, és innen harcoltak az oroszok ellen. Az erkélyen és háztetőn géppuskákat állítottak fel. Féltünk, hogy a házat védeni fogják, és velünk együtt lövik szét az ostromló oroszok, vagy alacsonytámadásban szétbombáznak. Veszedelmes és gondterhes nap volt ez. Nehéz leírni azt a lelkiállapotot, amelyben voltunk. Szegény feleségemért és a gyermekekért aggódtam, számolva közeli fogságba jutásommal, ha ugyan életben maradunk. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 62.

1945. január 28. vasárnap

Irtózatos ágyúzásra ébredtünk, a ház falán dörögtek a gránátok, és szakadatlanul kattogtak a géppuskák. A gyermekek betegsége kissé javult, élelmiszerünk azonban egyre csökkent. Cigarettáért és dohányért cseréltünk, és szereztünk itt-ott egy üveg lekvárt vagy lisztet. Gyufakészletemet is áruba bocsátottam, és nagyon jó cserecikknek bizonyult. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 63.

1945. január 29. hétfő

Nyugtalan éjszakánk volt. Magyar katonák és nyilasok jöttek a házunkba és az óvóhelyre, s mindent elárasztottak. Már néhány éjszakán át nem aludtak. Kútvölgyiék lakását, ami alattunk volt 2 emelettel, gránátbecsapódás érte, és súlyosan megrongálódott. A Trombitás és Nyúl utcában folytak a harcok. A ház ostrom alatt állt. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 63.

1945. január 30. kedd

Hajnalban a magyar és német katonák kivonultak a házból, és reggel 6 óra után megjelentek az oroszok. Megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy nem lőtték szét a házat, de szorongó szívvel vártuk az orosz megszállást és a vele járó megpróbáltatásokat. Történelmi pillanat volt, amikor az első géppisztolyos orosz katonák beléptek az óvóhelyre. Aggházy ezredes háztömbparancsnok és Lupkovics Brúnóné mint tolmács fogadták őket. Az oroszok először csak fegyvert és német katonákat kerestek az óvóhelyen. Hamarosan egy orosz sebesültet is hoztak be, és a mi nyugágyunkra fektették. Szörnyen vérzett a karján, és félő volt, hogy elvérzik majd. A házunk előtt sebesült meg, mielőtt belépett, valami német géppisztoly lyukasztotta végig a karját. Feleségem és mások nagy gonddal ápolták. Azután következett a lakások felnyitása. Én is feltártam lakásomat, ott is csak német katonát kerestek, de nem találtak. A harc odakint még tartott, és a mi lakásunk is gránáttalálatot kapott. Több belövés is érte [a] lakásunkat. A Trombitás utca végén orosz ágyú állt, és folyton lőtte a házunkat, végig a földszinttől az emeletekig. Néhány találat az ablakon bejövet átfúrta a szembenső falat, és a konyhán is keresztülhatolt, majd a szomszéd lakásba ment át. Óriási lyukak tátongtak a falakon. Egyik gránát az ebédlőnkben robbant szét, és okozott súlyos károkat. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 63.

1945. január 31. szerda

Egész nap jöttek-mentek az oroszok, és bár tarkólövés és elhurcolás nem történt, megismerkedtünk a zabrálás és davaj fogalmával. Az óvóhelyen is folytonosan órákat követeltek, és elvitték a hosszú bőrkabátomat, este pedig álmatlan éjszakát rettegtünk végig, amikor nőket követeltek. (Buda)

Pentelényi János

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 63–64.

1945. február 1. csütörtök

Reggel aknatalálat érte a Rüdiger-lakást. Két, Csepelről idemenekült fiatalember, Rausz és Kósa éppen vízért voltak fönt a lakásban. A becsapódás után hullott az üveg és cserép a IV. emeletről az udvarba, a lépcsőházból pedig valaki segítségért kiabált. Az elsők között rohantam fel én is a Rüdiger-lakásba. Ott feküdt vérbe fagyva a két szerencsétlen fiatalember az előszobában, a földön, a törmelék között. Hordágyakat is hoztak fel hamarosan. Egy kis tétovázás után én vonszoltam rá az egyik szerencsétlent a hordágyra, azután ketten megfogtuk, és futottunk vele le a lépcsőn, miközben a tetőn újabb akna robbant. Amikor az óvóhelyre értünk, már nem volt élet benne. A másik áldozatot rokonai azonnal az Új Szent János Kórházba cipelték hordágyon. A műtőbe érve ő is kiszenvedett. Két sógor volt. Feleségeik és az egész rokonság, akik a Rüdiger-lakásban laktak az ostrom óta, körülállták a szerencsétlent, és ájulások, összeesések után rettenetes sírással és jajgatással töltötték be az óvóhelyet. A kertben temették el az egyiket. Vermes tanár úr készített egyszerű deszkából keresztet [a] sírjára. A másikat az Új Szt. János Kórházban helyezték örök nyugalomra. Délután a férfilakosságot kirendelték az utcára havat lapátolni. Több ízben igazoltatások voltak. (Buda)