Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 44.

1945. február 1. csütörtök

Sopronból szén helyett furcsa hírek jönnek. Minden házat átkutatnak, keresik a szökevény katonákat. Vattay az ágyunk fölé feszületet tesz, ilyen volt a Pasaréti úti légópincében, itt is megnyugvást, bizalmat ad a szabaduláshoz. Nagyon vágyódom haza, otthon szeretnék ülni a kandallóm mellett… Ma is itt volt Esterházy Móric fia, Marcell. Rövid ideig láthatta apját.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 45.

1945. február 6. kedd

Tegnap, mint a villám, elterjedt, hogy Vajna belügyminiszter meglátogat bennünket. El is jött este, és amint megtudtuk, Pásztóy Ámont és Rohonczyt szabadlábra helyezték, ők el is hagyták nyomban ezt a szomorú helyet. Nekünk minden ilyen szabadulás nagy lelki tortúra, hiszen mindenki vágyódik, hogy szabad lehessen. Mikor látlak megint, mikor sétálunk együtt, ahogy szoktunk, hol szépen beszélgetve, hol veszekedve? Ugye, jönnél velem, mint régen, az esőben és a nagy szelekben? Most tudom csak, mi volt akkor, csak most tudom, milyen kár, hogy nem többször jártunk és sétáltunk.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 46.

1945. február 8. csütörtök

Szakállam volt, de már nincs. Dominich őrnagy, a fegyház parancsnoka nem tűri a szakállviselést. Azt mondta: „Ez nem kínzóintézet.” Ezzel megszüntette a szakálldivatot. Ma Jeszenszky Liszt Ferencről mesélt. Bámulatos tárgyismerettel.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 47.

1945. február 12. hétfő

Ma egész nap nagy izgalom volt, ami éjfélig tartott. Ma volt Hardy Kálmán, Veres Lajos, Kuthy László és Utassy Loránd tárgyalása. Hardyt kötélre ítélték…

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 47.

1945. február 13. kedd

Az angolszászok nap mint nap felettünk húznak el. Száz és száz, ezer és ezer gép. Ma megdöbbentő dolgot láttam. Mikor az első hullámok közelednek, a fegyház galambjai nagy riadalommal ide-oda szállnak, a templomtető és a mi kis kórházunk között. Váratlanul egy vércse is megjelent, hirtelen lecsapva leszakította egy szürke galamb fejét. Ez is az örök harc egy fejezete. Tőlünk a harmadik szobába[n] két kiütéses, tífuszgyanús tisztet hoztak fel a zárkákból. Mindenki meg volt döbbenve. Új vendégek is érkeztek. Vörös vezérezredes fiának a feleségét hozták el Balatonfüredről, két aranyos csöppséggel. Az egyik húsz hónapos, a másik hat hónapos.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 48.

1945. február 15. csütörtök

Kállayt elvitték Németországba. A napokban Jeszenszky Sándorral találkozott a folyosón, akkor mondta, „könnyű nektek, ti itt maradtok, de engem elvisznek Németországba”. Délfelé jött egy német tiszt egy német diplomatával, és itt volt Gera országépítő, aki közben hangtalanul végigvizitált bennünket, sehol egy szót se szólt – ők vitték el Kállayt.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 49.

1945. február 16. péntek

Ma 12 órától kiütéses tífusz miatt carantenban vagyunk. Se kimenni, se bejönni nem szabad. Van egy naptárunk, a két ablak között lóg, amolyan örök naptár – elgyötört tavaszi olajnyomat díszíti, a számok, hónapok és napok szépen kartonra rajzolva. Ki tudja, milyen szomorú, beteg rab munkája? Mi mindennap versengünk, ha sötétedni kezd, ki tudja megelőzni a másikat: a mai napot a holnapi napra cserélni.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 50.

1945. február 22. csütörtök

A szobákat, folyosókat kimeszelték, és a tífuszzárlat megszüntetésével rendelték el. Az egész házat fertőtlenítették, rettenetes bűz volt. A tisztogatást partizánok végzik, csupa horvát, vend, mind fiatalember.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 50.

1945. február 23. péntek

Tegnap és ma olyan pokoli szél volt, hogy el sem tudtam eddig ilyet képzelni. A fegyház épületein felborzolta a cserepeket, és olyan muzsikát csapott, mintha az ördögök talpa alá húzta volna valami fertelmes banda. Egy szegény politikai rab a cellások közül, Dallos rádiómérnök felakasztotta magát. Nem bírta idegekkel.

Jávor Pál

Budapest, Akadémiai, 1987. 51.

1945. február 24. szombat

Ebéd után szilencium van, mindenki más és más pózban alszik. Aki nem alszik, az olvas, én rendszerint írok. Oly érzékenyek vagyunk, hogy idegeink a legkisebb érintésre is hevesen reagálnak, elpattan, meglazul bennünk valami. Utassy Lóránd levelet kapott, a kertben olvassa, egyszerre csak sírva fakad. Szombathelyi rosszra gondol, utánamegy.