Ma van a születésem napja. Amikor születtem, biztos nagyobb szeretet vett körül, mint a mai napon, nagyobb melegségben, és nem gondolt senki arra, hogy kőhidai rab leszek. De ezt a rabságot nem kell szégyellni.

Sopronból szén helyett furcsa hírek jönnek. Minden házat átkutatnak, keresik a szökevény katonákat. Vattay az ágyunk fölé feszületet tesz, ilyen volt a Pasaréti úti légópincében, itt is megnyugvást, bizalmat ad a szabaduláshoz. Nagyon vágyódom haza, otthon szeretnék ülni a kandallóm mellett… Ma is itt volt Esterházy Móric fia, Marcell. Rövid ideig láthatta apját.

Tegnap, mint a villám, elterjedt, hogy Vajna belügyminiszter meglátogat bennünket. El is jött este, és amint megtudtuk, Pásztóy Ámont és Rohonczyt szabadlábra helyezték, ők el is hagyták nyomban ezt a szomorú helyet. Nekünk minden ilyen szabadulás nagy lelki tortúra, hiszen mindenki vágyódik, hogy szabad lehessen. Mikor látlak megint, mikor sétálunk együtt, ahogy szoktunk, hol szépen beszélgetve, hol veszekedve? Ugye, jönnél velem, mint régen, az esőben és a nagy szelekben? Most tudom csak, mi volt akkor, csak most tudom, milyen kár, hogy nem többször jártunk és sétáltunk.

Szakállam volt, de már nincs. Dominich őrnagy, a fegyház parancsnoka nem tűri a szakállviselést. Azt mondta: „Ez nem kínzóintézet.” Ezzel megszüntette a szakálldivatot. Ma Jeszenszky Liszt Ferencről mesélt. Bámulatos tárgyismerettel.

Ma egész nap nagy izgalom volt, ami éjfélig tartott. Ma volt Hardy Kálmán, Veres Lajos, Kuthy László és Utassy Loránd tárgyalása. Hardyt kötélre ítélték…

Az angolszászok nap mint nap felettünk húznak el. Száz és száz, ezer és ezer gép. Ma megdöbbentő dolgot láttam. Mikor az első hullámok közelednek, a fegyház galambjai nagy riadalommal ide-oda szállnak, a templomtető és a mi kis kórházunk között. Váratlanul egy vércse is megjelent, hirtelen lecsapva leszakította egy szürke galamb fejét. Ez is az örök harc egy fejezete. Tőlünk a harmadik szobába[n] két kiütéses, tífuszgyanús tisztet hoztak fel a zárkákból. Mindenki meg volt döbbenve. Új vendégek is érkeztek. Vörös vezérezredes fiának a feleségét hozták el Balatonfüredről, két aranyos csöppséggel. Az egyik húsz hónapos, a másik hat hónapos.

Kállayt elvitték Németországba. A napokban Jeszenszky Sándorral találkozott a folyosón, akkor mondta, „könnyű nektek, ti itt maradtok, de engem elvisznek Németországba”. Délfelé jött egy német tiszt egy német diplomatával, és itt volt Gera országépítő, aki közben hangtalanul végigvizitált bennünket, sehol egy szót se szólt – ők vitték el Kállayt.

Ma 12 órától kiütéses tífusz miatt carantenban vagyunk. Se kimenni, se bejönni nem szabad. Van egy naptárunk, a két ablak között lóg, amolyan örök naptár – elgyötört tavaszi olajnyomat díszíti, a számok, hónapok és napok szépen kartonra rajzolva. Ki tudja, milyen szomorú, beteg rab munkája? Mi mindennap versengünk, ha sötétedni kezd, ki tudja megelőzni a másikat: a mai napot a holnapi napra cserélni.

A szobákat, folyosókat kimeszelték, és a tífuszzárlat megszüntetésével rendelték el. Az egész házat fertőtlenítették, rettenetes bűz volt. A tisztogatást partizánok végzik, csupa horvát, vend, mind fiatalember.

Tegnap és ma olyan pokoli szél volt, hogy el sem tudtam eddig ilyet képzelni. A fegyház épületein felborzolta a cserepeket, és olyan muzsikát csapott, mintha az ördögök talpa alá húzta volna valami fertelmes banda. Egy szegény politikai rab a cellások közül, Dallos rádiómérnök felakasztotta magát. Nem bírta idegekkel.