Reggel könyörületből sétálhattunk egy keveset. Találkoztunk egy szomorú csoporttal, akiket SS-ek kísértek, éreztük, hogy ezek is politikai foglyok. Az utánuk haladó SS-őrök megkérdezték a mi őreinktől, hogy kik vagyunk, és a felvilágosítás után az egyik elénk állt mérhetetlen gyűlölettel, majdnem kiáltva mondta: miért nem lőnek agyon bennünket, mit pusztítjuk a német állam kenyerét, belénk kellene fojtani a lelket, mint a kutyákba.

Mi mindig jobban és jobban gyönyörködtünk a támadó angolszász gépekben. Szorul a szívünk, de érezzük, hogy ezek a megismétlődő konok, visszatérő támadások rövidítik ezt az undorító, embertelen és becstelen háborút.