Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Shvoy Kálmán

Perneki Mihály (szerk.). Budapest, Kossuth, 1983. 321–322.

1945. március 24. szombat

Egész nap gyönyörű, szép idő volt. Riadó, gép nem volt. Este jött a hír, hogy Veszprém, Zirc elesett. Az oroszok nagy offenzívát visznek előre a Bakonyban, [a] Balaton és [a] Duna között, a németek Komáromnál ellentámadást hajtanak végre, de kérdés, fel tudják-e tartóztatni [őket]. Győrt és Pápát [ki]ürítik. (Székesfehérvár)

Shvoy Kálmán

Perneki Mihály (szerk.). Budapest, Kossuth, 1983. 322.

1945. március 27. kedd

Az oroszok közeledésének hírére nagy a riadalom és idegesség a városban. A németek pánikszerűen menekülnek, és a legképtelenebb hírek keringenek, így pl. hogy Szálasi lemondott, és József fhg. [főherceg – a szerk.] vette át az uralmat. Lehetetlen! Az oroszok állítólag elérték Marcalit és a Rába folyót, és Sárvár előtt állnak. A zárdában lévő kórházat [ki]ürítik, a legénységet elbocsátják, [a] betegeket Németországba viszik, de hogy kapnak-e vagont, azt nem tudják. [A] kormány állítólag már elment, [a] képviselő- s felsőház holnap megy. Kőhidáról elviszik a védőőrizeteseket, de ez is halasztódik. Sokat gondolkozunk és beszélünk erről, hogy mi lesz velünk, elvisznek-e, vagy itt maradunk. (Székesfehérvár)

Shvoy Kálmán

Perneki Mihály (szerk.). Budapest, Kossuth, 1983. 324.

1945. március 31. szombat

A II. emeleti ablakból nézem, s látom a sok vörös, zöld és fehér világító jelzéseket. [A] német üteg elhallgatott, állást változtat, rövidesen az orosz ütegek Szőlőhegyen, Lővéren, a mi magasságunkban megnyitják a tüzet. Mindez oly gyorsan játszódott le, hogy alig vettük észre, és már az élelmezési raktár magasságában jártak, s megkezdődött a tankok előrenyomulása. Tank tank után, az ütegek tüzelnek, s a világító rakéták egyik a másik után.

Éjjel 1h-kor jelent meg az első orosz járőr, de csak a katonakórházat nézte meg, mert úgy lett vezetve, hogy ne mehessen le az óvóhelyre. Német katonát keresett. Egy magyarul tudó orosz fogoly nagyszerűen tolmácsolt. A sebesültek is nagyon féltek, azt hitték, hogy agyonlövik őket. Az oroszok 2 sebesültet láttak az ajtóban ülve kuporodni, kérdezték, miért nem fekszenek ágyba, s felemelve őket, ágyba vitték. (Székesfehérvár)

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. március 1. csütörtök

Este gyümölcsíz, és ami szinte hihetetlen a magyar hadseregnél, tejeskávé a vacsora. Ma érdekes híreket hallottam. Egyik, hogy a törökök a magyar katonaság és [a] leventék hazaszállítását kívánják, és akkor ők szállnák meg az orosz helyett az országot. A másik, hogy Svájc abban az esetben, ha a német és az angol megegyezik, hadat üzen az orosznak. A vacsora gyümölcsíz. A fiúknak az a gyanúja, hogy a fejesek zsiványkodnak, mert mint az egyik hadapród elszólásából kitűnt, este vaj kellett volna vacsorára. Most alighanem a reggelire járó lekvár másik felét kapjuk. Ezzel szemben, amint a suttogó propaganda mondja, Pribék zászlós felesége, egy dísznőstény vajas dzsemet óhajtott reggelire. A családok kihozásának más oldalról is jelentkezik következménye. Két úriasszony összeszólalkozott az óvóhelyen, és az egyik azzal torkolta le a másikat, hogy ő érettségizett. (Friedrichshafen, Dél-Németország)

(A háromgyermekes Somfai János a bakonybéli római katolikus elemi népiskola tanítója volt, amikor 1944 novemberében behívták katonának. Egy gyors és felületes kivégzést követően Németországba vezényelték.)

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. március 4. vasárnap

Ebéd 4 körül. Fél 5-kor sorakozó. A tűzoltólaktanya közelében levő templomba megyünk esti misére. Modern stílusú, gyönyörű, hatalmas épület. Mellette a plébánia romokban. A templom sarkát is megbontotta a bomba. A hatalmas orgona sípjai sajátosan, burkolat nélkül sorakoznak az evangéliumi oldalon. Néhányat kiütött a szilánk. A templom gótikus boltíveire dongaboltozat simul. Az oltáron csak két gyertya ég. Férfit alig látni, csak nők vannak. A mise egyes részeit németül olvassák. A latin feleleteket a nép is énekli. A latint torzítják. Énekük kellemes, összetanult. Mindig különös meghatottság fog el, ha először vagyok egy templomban. Ma fokozottan érzem ezt. Úgy látom, nemcsak engem fog el imádságos hangulat, a többiek is meghatódtak. Érdekesek ezek a fiúk! Otthon mosdatlan szájúak, itt meg Istenhez fordulnak. Mise után prédikáció. Háborús prédikáció az otthontalanok, szétszórtak, szétszakítottak vigasztalására… (Friedrichshafen, Dél-Németország)

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. március 18. vasárnap

Ma ünnepnap van, nem foglalkozunk. Egy kicsavart villanydúcra ülünk Nemere Jóskával, és hosszasan beszélgetünk. Hiába, a tanítók jobban meg tudják érteni egymást, mint a más foglalkozásúak. Közben a társaság többi része valahonnan egy fo[o]tballt kerít, és buzgón rúgják a bombatölcsérekkel tarkított pályán. Én a naplót kezdem írni. Mikor azt is megunom, egy ideig nézem a játékot, majd összeverődünk néhányan komolyabb falusi emberekkel, és beszélgetünk az otthoni problémákról és az itteni tapasztalatokról. Érdekes, hogy mint falusi ember milyen könnyen megtalálom hozzájuk a hangot. Igaza volt Geráthnak, hogy a tanítók inkább a falusi emberekből összeverődött gyalogsághoz, semmint a túlnyomóan iparosokból és városi stricikből összeállított tüzérséghez valók. Beszélgetés közben elmosódik a válaszfal, ami úr és paraszt között van. Már ők is kezdik érezni, hogy vannak közös magyar kérdések is. Legnagyobb sérelmük, hogy „a szegény népet elnyomják”. Ez azt jelenti, hogy hivatalos helyen nem veszik figyelembe járatlanabb voltukat, nehézkes kifejezési módjukat, és kurtán elutasítják őket. Most, hogy én is alárendelt helyzetben vagyok, meg tudom érteni ezt a megalázó érzést, amely eltölti őket. Kevés jóindulattal, egy-két jó szóval ezt is meg lehetne oldani. (Friedrichshafen, Dél-Németország)

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. március 26. hétfő

Az összebombázott nürnbergi pályaudvaron írom. […] Két nap híján öt hetet töltöttünk a romok és fegyverek városában. Megismertem közelebbről a németség fejlettebb kultúrájának alkotásait, közelről szemléltem a háború borzalmait. Ez az öt hét sorsdöntő volt. Először jártam külföldön, gyakoroltam német nyelvtudásomat, de a legnagyobb az a szomorú esemény volt, hogy Pápa és Zirc eleste után Bakonybél is az oroszok kezére került, és bizonytalan időre elszakadtam enyéimtől. (Nürnberg, Dél-Németország)

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. március 28. szerda

Hajnalban jön egy szerelvény. Zsúfolva van utasokkal. Kiss őrmester úr bemászik az ablakon. Lázasan adogatjuk a sok csomagot. Két padsor között [egy] egész csomaghegy van. Utána én is bemászom. Mikor végre, nagy keservesen behúzzuk Károlyi Jancsit is, kiadják a parancsot: kiszállni! [Az] őrmester úr káromkodik. Gyors kimászás, aztán repülnek a csomagok. Nem értjük ezt a fejetlenséget. Később úgy mondják, hogy az egész zűrzavarnak az az oka, hogy közös menetlevél van, és ezért kell sok csomaggal egy helyre szállnunk. Nem is tudunk továbbmenni. Valószínű, visszafordulunk. […] Később aztán Malonyai hadapród gépészmérnök megsúgja, hogy az éjjel jelentették távbeszélőn, hogy egy angol ék már csak 60–70 kilométerre van. Félő, hogyha továbbmegyünk, elvágják a visszatérés útját. Most már mindent értek. A mi további huzavonánk célja csupán az időnyerés. (Fürth, Dél-Németország)

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. március 29. csütörtök

Augsburgban ismét van egy kis várakozási idő. Most a szét nem bombázott városrész előtt állunk meg. A hatalmas pályaudvaron kis villamos targonca szállítja a csomagokat. Még pótkocsit is akasztanak utána. A vezető harsányan kiabál: Vorsicht! [Magyarul: Vigyázat!] A mi katonáink is kerítenek egy kiskocsit. Megrakjuk csomagokkal, és az átszállóhelyre toljuk. Jó magyarjaink hamar „lefordítják” a figyelmeztetést: Porzik! – kiabálják nagy vígan. A németek félre is húzódnak. (Augsburg, Dél-Németország)

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. április 5. csütörtök

A délutáni séta valahogy feloldotta bennem a napok óta tartó lelki feszültséget. Este a tantervet olvasgatom. Otthon soha nem volt rá időm. Szeretném, ha Isten szerencsésen hazasegít, újra az első év komolyságával végezni a tanítást. A sok, rám sózott munka egy részét majd lerázom. A családomnak, otthonomnak és az iskolának szeretnék több időt szentelni. Milyen mesebeli álomnak tűnik: együtt lenni a barátságos otthonban, beszélgetni, rádiót hallgatni, játszadozni a gyerekekkel, dolgozgatni a magam örömére, nyugodtan élni. Szeretnék a békés időben teljes munkakedvvel dolgozni úgy, hogy ne a kurta eszű felettesek rágják számba gyatra mondanivalóikat. Szeretném, ha nem kellene mindig futásra készen lenni, ha a terveimhez szükséges eszközöket, anyagokat beszerezhetném. Esténként ilyen gondolatokkal foglalkozom. (Friedrichshafen, Dél-Németország)