Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 47–48.

1945. február 3. szombat

10 óra. Nyugodt éjszaka. Olvadás. Köd. Ugyanolyan közepes harcizaj, mint az utolsó két nap – semmiféle változás nem észlelhető, és az kétségbeejtő! Meddig fog ez még tartani?! Úgy látszik, kiéheztetésre van az egész fölépítve. Holnap lesz kerek 42. napja, vagyis 6 hete, hogy itt szenvedünk a föld alatt! Később [egy] német altiszt jár a házban körülnézni – [a] garage falát akarja áttörni, és [a] kapu elé gépfegyverfészket építeni, hogy a védők egyik oldalról átfuthassanak a másikra. Állítólag parancs a Führertől [a] várat és [a] Gellért-hegyet utolsó emberig tartani! Lilivel épp készülődünk, hogy kis burgonyát vigyünk Kissékhez, mikor az udvarra, [a] pinceablakba egy kis foszforgránát esett, s bűzzel, fojtó füsttel égni kezdett. Elment a kedvünk a látogatástól. (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 49.

1945. február 5. hétfő

9 óra. Erős ágyú- és gépfegyvertűz. A mai reggel katasztrofális bejelentéssel kezdődött. Vízért járt embereink üresen jöttek vissza – a mai nappal a két nagy tartányból az utolsó csöpp víz is kifogyott! Mi lesz most? Főzni, inni nem lehet, mosdani-mosogatni nem lehet! És [a]mi a fő, az ürüléket a csatornába lebocsájtani sem lehet. Hagyján még a felnőttek – pár napig kibírják, de sok ezer gyermek, beteg sat[öbbi], ezeknek halált jelent az ürülék és piszok fölhalmozódása – miazmákat és járványokat fog okozni. Néhány 100 lakó még lehet a bekerített Budán, mind sötét barlangokban összezsúfolva – mitévők legyünk? (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 50.

1945. február 6. kedd

½ 10. [Az] orosz reggel óta erősen vereti a várat. Vízhordó embereink gránáttűzbe jutottak, először [a] Kapisztrán téri tartányhoz mentek, ott pohárral merte egy katona az utolsó sáros, iszapos csöppöket, közben [egy] gránát bevert a tartányba. Onnan Országház u[tca] 8-ba mentek, ott van egy szűk, veszedelmes akna, nehéz bebújni – onnan, nagy kérésre, 6 vödör piszkos vizet meríthettek. (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 51.

1945. február 7. szerda

9 óra. Tegnap du. megjelent az udvarban egy német katona 4 orosz hadifogollyal, elkezdik a törmeléket lapátolni. Kérdésemre azt felelte, helyet csinálnak egy 2. teherautónak a kapu alatt. Különben azzal vigasztalt, hogy csak 1 ½ napig tart [még] a nyomorúság, a fölmentő sereg már Budakeszinél van. Látszik a nyavalyásnak az arcán, maga sem hiszi, de bizonyára parancsuk van a polgári lakosságban a bizakodást fönntartani. Borzasztó ez az elszigeteltség! Semmi hír, semmit sem tudunk, se posta, se hírlap, se rádió – mi van a családom többi tagjaival? Sáriék oroszok-e már? Az utcán a pusztulás képe rémes, minden képzeletet felülmúl! (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 53.

1945. február 9. péntek

10 óra. Erős ágyú- és fegyverropogás a vár nyugati lejtőjén, a Sváb-hegyen. Legnehezebben a reggeleket bírom! Ismét egy oly undok nap kezdődik – barlangi sötétségben! Meddig még?! Semmi változásra nincs jel. [Az] oroszok [a] krisztina[városi] templomnál vannak. Mi van [a] leányaimmal, unokáimmal, Ferivel?! Eseménytelen és hírtelen nap. [Az] oroszok [a] Krisztina-templomban, [a] Karácsonyi utcában és [a] Déli Vasút érkezési oldalán vannak, és állítólag a sziklaközpontban (Gellért-hegy). Du. kötszert kapunk a Sziklakórházból [az] ujjam számára. (Budai Vár)

Szirmai Rezső

Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Pelikán Kiadó, Budapest, 1993. 189-194.

-1. november 30. hétfő

Negyvenkilenc éves vagyok, 18 éve nős. Makón születtem, apám napszámos volt, anyám kenyeret sütött, 1922-ben doktoráltam a budapesti egyetemen. Szülész, nőgyógyász és gyermekorvos vagyok. Makón praktizáltam. A Stefániát vezettem lent, OTI-orvos voltam, OTBA-orvos, vasutas-orvos. 1941-ben politikai okokból több havi börtönre ítéltek, akkor kizártak az Orvosi Kamarából, elvesztettem a diplomámat. Kereset nélkül maradtam, ezért kellett a nyilaskeresztes pártban fizetéses állást vállalni. (Nyelvét állandóan forgatja a szájában.) Már gyermekkoromban elhatároztam, hogy orvos leszek. Színjeles tanuló voltam. Az egyetemen Tellyesniczky mellett dolgoztam. Néhai Návay Lajos, az ellenforradalmár támogatott. Két évig a Tóth-klinikán, két évig a Bókay-klinikán dolgoztam. (Kezét megszakítás nélkül dörzsöli.) Kötelességtudó ember voltam mindig, inkább szorgalmas, rendszerető, mint önállóan tehetséges. Egyetemista koromban nem politizáltam, de persze szívem inkább az úgynevezett jobboldal felé vonzott. Akkor még voltak zsidó barátaim, de akadtak később is. Soha semmiféle atrocitásban, sem egyetemista koromban, sem később, nem vettem részt. (Széles gesztus, széles mosoly.) Hiszen ez természetes is, orvos vagyok, humanista…

Szirmai Rezső

Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Pelikán Kiadó, Budapest, 1993. 181-185.

-1. november 30. hétfő

Páter, Ön pap volt. Miért elegyedett a napi politikába?

Nem vettem részt a napi politikában. Isten és ember előtt tagadom a vádat. Közönséges koholmány minden ellenem szóló vallomás.

Páter, miért állít olyasmit, ami köztudomás szerint nem felel meg a valóságnak?... Hiszen filmet készítettek Önről, amikor a gyilkosok élén vezérkedett!

Nem gyilkoltam meg soha senkit. Nem is tudok arról, hogy mások, testvéreim, gyilkoltak volna.

Szirmai Rezső

Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Pelikán Kiadó, Budapest, 1993. 199-217.

-1. november 30. hétfő

(Hiába kínáljuk székkel, nem ül le, szigorú arccal áll szemben velünk.)

Az urak hivatalból akarnak vizsgálni engem?

Szó sincs róla. Az igazságügyminisztérium engedélyével…

Engedélyével. Helyes. De nem hivatalosan?

Nem hivatalosan.

Mert én fenntartom minden személyi jogom valóságát.

Ez természetes.

Elismerik az urak?

El.

Akkor miben lehetek mégis rendelkezésükre?

Mi kérdéseket szeretnénk feltenni Önhöz s Ön arra válaszol, amelyikre válaszolni kíván. Ha néhány perc múlva kényelmetlennek találja, abbahagyjuk. Hajlandó rá?

Tessék. (S most végre leül. Sötét puha kalapját térdére helyezi. Fekete télikabátját nem gombolja ki. Száján ömlik a szó.)

Szirmai Rezső

Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Pelikán Kiadó, Budapest, 1993. 217-228.

-1. november 30. hétfő

(Az első beszélgetés után hat nappal ismét szemben ülünk vele. Állig felgombolt fekete télikabát, alatta – most már kétségtelen! – zöld ing, kezén gyapjúkesztyű, melyet most sem vet le egy percre sem, lábán csizma, térdnadrág. Arca most is feltűnően fakószínű, szeme alatt mély és sötét árok gyűrűi. Elnézést kér, hogy most nem állat rendelkezésünkre, de éppen félegy óra van, lent várja a meleg ebéd – leves s héjában főtt burgonya –, rossz a gyomra s nem bírja a hideg ételt. Félóra múlva visszajön s rendelkezésünkre áll. Nevet, aranyfogai villognak a rosszul világított szobában, amelyet most beszélgetésünk színhelyéül kijelöltek. S távozik. Félkettő előtt néhány perccel vezeti fel újból egy detektív. S most precíz udvariassággal, mosolyogva leül szemben velünk, egy íróasztal elé és minden kérdésünkre a legkészségesebben felel.)

Tomka Emil

Bene János (szerk.). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2001. 206.

1945. március 16. péntek

12:30-kor – egynéhány Sztálin-orgona aknamezőjének becsapódására – mintegy vezényszóra páratlan erejű tüzérségi tömegtűz indult meg és fedte az egész védőkörlet hosszát is. Ez a pergőtűz egy fél órán belül teljes megsemmisítő tűzzé fokozódott. Vegyesen csapódtak be repesz- és nehéztüzérségi rombológránátok. A tűz a védőállásokon másfél óráig feküdt, de talán a leghevesebben a 15. kerékpáros zászlóalj állásait pusztította. Másfél óra után az oroszok a tüzet a védőállások mögé helyezték át, és ezzel egyidőben tört ránk a páncélosokkal támogatott gyalogsági tömegtámadás. Ez a támadás elsőnek a kerékpáros zászlóalj védőrendszerét törte át teljes hosszában. E csapás súlya alatt a kerékpáros zászlóalj teljesen megsemmisült, és ez a megsemmisülés végleges maradt. A mi huszárjaink támpontjaikban hősiesen a végsőkig ellenálltak, de a tág hézagokon is átözönlő orosz tömegek elől végül is hátrálni kényszerültek. (Csákberény, Fejér megye)