EMLÉKEZZÜNK.

Emlékezzünk Buchenwaldra.

A haláltáborban eltöltött küzdelmes időkre. Száz halálon keresztül vittük a munkát, a párt munkáját. Annak a pártnak a harcát, amely maga alá gyűrte a fasiszta fenevadat, és megmentette a világ kultúráját. Ebben a dicsőséges harcban mi is megszereztük a dicsőség egy parányát, a Vörös Hadsereg örök dicsőségének egy atomját. Ez a gondolat, ez a múlt összetart bennünket az idők végéig. Közös szenvedéseink, közös harcaink dicsőséges pártunk kötelékében egy életre tart össze bennünket.

Erre emlékezzünk!

Buchenwald, 1945. május 18.

(Mitsch János által készített, több fogoly által aláírt kiáltvány.)

A víz! Még akik Pesten élték át az ostromot, azoknak sincsen sejtelmük arról, mi igazán az ostrom, mert volt vizük. Nekünk már az első napoktól kezdve [a] legsúlyosabb problémánk a víz[hiány]. A vízvezetékek működésének megszűnése után 2 vízgyűjtő ciszterna és 5-6 barlangpincében működő kút szolgáltatja a vár összlakosságának egész szükségletét. A két ciszterna közül az egyik körülbelül 600 m2 nagyságú betonmedence a Mátyás-templom mellett, a volt barakkiskola helyén, a másik a Helyőrségi templom mellett készült még a múlt év folyamán légó célokra. Mindez azonban elenyészően csekély mennyiség volt, hat hétre és körülbelül 10–12 ezer ember számára, akik az ostrom alatt a várban tartózkodtak. Még ha csak egy fél liter vizet számítunk is ivásra, főzésre, mosdásra, mosásra, mosogatásra, ami pedig soha nem elég, még a legszigorúbb korlátozás mellett sem – akkor is micsoda mennyiség kell egy napra! Tartalékolni is kell azonban állandóan, hiszen jöhetnek napok, amikor egy csöppet sem tudunk pótolni. Már a kora reggeli órákban megindulnak a karavánok minden házból. Többnyire csak nők vesznek részt benne, mivel a férfiak alig mernek az utcára kimenni: lépten-nyomon elfogják őket, viszik munkára, vagy kezükbe nyomnak egy puskát, és bevetik őket a tűzvonalban.

Egy tál ételnél többet úgysem lehet enni, hiszen már az ostrom előtti időkben is igen keveset, az ostrom kezdete óta pedig egyáltalán semmit nem kapni. Egyedül kenyér van még egy ideig, de ezt is milyen keserves beszerezni! …sorban állás a péknél. Itt azután már igazán csak a Jóisten különös kegyelme őrzi meg az embert bombától és aknától, de legalábbis egy alapos tüdőgyulladástól, melyet a huzatos, félig bedőlt kapu alatt ingyen és bérmentve szerezhettünk volna mindnyájan. A hosszas torúra eredménye azután legjobb esetben 10, néha 5 dekagramm kenyér, fejenként. Ettől eltekintve az egész ostrom ideje alatt mindössze a gyermekek kaptak egy kevés zsírt és lisztet, mi pedig egy ízben lóhúst. Ilyen körülmények között aztán nem csoda, hogy akinek nem volt semmi tartaléka, az lopott, ahol tudott, vagy éhen halt.

Még égnek a gyertyák, még szól az angyali ének, amikor az első aknabecsapódások megrendítik az öreg vári falakat. Pest napok óta tűz alatt áll. Karácsonyi bevásárlásainkat egyik kapu alól a másikig futva, állandó detonációk és üvegcsörömpölések között végezzük el. Mindeddig csak keleti irányból, a pesti oldal felől jött a támadás, december 24-én azonban a Duna jobb partján is váratlanul elvágják az oroszok a még szabadon lévő összes, Budapest felé vezető utat. Bent vagyunk az egérfogóban. Ettől a pillanattól kezdve lélek Budapest területére se be, se innen ki, pedig éppen az ünnepekre való tekintettel igen sokan akaratukon kívül kinn- vagy bennrekednek.

25-én már olyan méreteket ölt a bombázás, hogy karácsony első ünnepének ellenére sem merünk a templomba elmenni. Szomorú ünnepeket élünk át együtt. Összezsúfolva, idegesen, munkával agyonhajszoltan. Apám, anyám és én már október utolsó napjaitól kezdve Kati húgom és férje, Gyurka földszinti, négyszobás lakásában laktunk velük együtt. Első emeleti lakásunkat ugyanis átadtuk a Nemzetközi Vöröskereszt egyik gyermekotthona számára abban a reményben, hogy általa az egész ház területenkívüliséget fog élvezni. A németekkel szemben sikerült két ízben elhárítani betelepülésük veszedelmét.

Nem lehet segíteni az abszolút levegőtlenségen, mely – különösen mióta az ostrom második szakaszában a Lovas úti bejáratot befalazták – egészen elviselhetetlen kezd lenni, hozzáadva az állandó, 30 fok körüli hőmérsékletet, genny, vér, hulla és egyéb bűzt. Szabad levegőről jövet az ember pillanatokig nem jut lélegzethez. Mindezt tűrhetetlenségig növelte három körülmény: üzemanyag hiányában a hűtőkészülék nem működik, a szabad tér felől jövő szellőzés az ostrom miatt lehetetlenné válik, a teljes vízhiány miatt a betegek tisztán tartásáról egyáltalán nem lehet gondoskodni (9 nap alatt Gyurkát egyetlenegyszer nem mosták meg). A vízhiány leírhatatlan mértékben súlyosbította a betegek szenvedéseit is. Az élelmezés is hagy kívánni valókat, de hát ezen az adott körülmények között igazán nem lehet csodálkozni, inkább megint az a rettenetes, ahogy az a betegekhez kerül. Többórás késéssel, nem egy ízben végre megkapja a szerencsétlen azt a bögre levest vagy főzeléket (lehetőleg bab vagy borsó), amit letesznek az ágya mellé, és elmennek. Ha a beteg megissza, jó, ha nem, akkor is. Van úgy azonban, hogy a beteg meg is inná, még ha súlyos állapotában semmiképpen nem is való neki ez az eledel, de fizikailag képtelen lebonyolítani az evést. Ez senkit nem izgat. Így fordulhat elő, hogy vannak, akik formálisan éhen halnak. Számunkra, akik örökös sötétségben tengődünk, felbecsülhetetlen az állandó villanyfény, de hogyan pótolhatná ez a napfényt! A betegek nem bírnak meggyógyulni, sebeikből felépülnek és meghalnak levegő és napfény hiányában. Ez a környezet, ilyen körülmények közé kerül Gyurka súlyos sebesülten január 31-én este.

A súlyos sebesültek száma ugrásszerűen megnőtt. A kórház nemcsak hogy megtelik, de háromszorosan túlterhelődik, a fekvőbetegek száma az ostrom második szakaszában 300. Tekintettel arra, hogy földalatti, természetesen meglehetőségen szűkre szabott helyiségekről van szó, ahol például a kórtermekben az ágyak már addig is részben egymás fölé vannak helyezve, ez hihetetlen zsúfoltságot idéz elő. Nemcsak hogy lent is, fönt is a páronként egymás mellé tolt ágyakon fekszik mindenütt két-két személy helyett három-három, de sebesültek fekszenek az ágyak között földre tett matracokon, hordágyakon, minden talpalatnyi helyen a kórtermekben, folyosókon, fürdőszobákban, kötözőkben. Ez utóbbi helyeken már az asztalokra, padokra, sőt a puszta kőre terített kabátokra és takarókra is betegek kerülnek. Elképzelhető, hogy ez a tömeg, mely kizárólag a legsúlyosabb sebesültekből tevődik össze – hiszen mást nem is vesznek fel –, micsoda feladatokat ró a kórházra.

Mindnyájan együtt vagyunk a kis krumplis pincében. Ott kuporgunk a ládák tetején, és beszélgetünk. Gyurka fölkel közülünk, és elmegy vízért. A Mátyás-templom melletti ciszternához megy, hiszen ilyenkor már nem lehet máshol vizet találni… Először visszajön, „ehhez is idegek kellenek – mondja Katinak –, most is egy fej nélküli hulla fekszik ott”. Mégis újra elmennek ketten. Házmesternénk, Majorné tizenkét éves kisfiát küldi utánuk. „Szaladj csak, Árpikám, ha Gyurka nagyságos úr kimegy, akkor mehetsz nyugodtan!” Hárman mentek el, és egy sem jött vissza közülük. Fél óra múlva szegény kis Árpit holtan hozzák haza, Hásznét ugyancsak holtan, Gyurkát halálos sebekkel viszik a Sziklakórházba.

Minden házban nagy gondot okoz a nyilas hatóságok állandó razziái ellen való védekezés. Elsősorban a 18–48 éves férfiakat keresik. Néha futótűzként terjed a hír pincéről pincére, hogy jönnek. Ilyenkor aztán ki-ki úgy védekezik, ahogy tud.

Kedves Elemér!

Tudom, hogy mennyire várod már a három leveledre a választ. Hidd el, leg­nagyobb örömmel írtam volna már az első leveled után, de az ügy annyira kényes, hogy minden szót meg kell fontolni, amit ebben a dologban kimondok vagy leírok. Az itteni magyar követség első titkára már kétszer látogatott meg lakásomon a hazatérésemmel kapcsolatos kérdések megbeszélése miatt. Ezeknek a megbeszéléseknek az anyagát, tudtommal, az otthoni illetékesek már ismerik. Gallai titkár úr második látogatása alkalmával, ami kb. két héttel ezelőtt volt, -(a fehér borítékban lévő leveledet is ekkor adta át nekem)-, elmondta, hogy közölte kormányával az előző megbeszélésünkkor elhangzott aggodalmaimat és nemleges válaszomat. Újólag igyekezett meggyőzni. Válaszom újra nemleges volt.