Irtózatos ágyúzásra ébredtünk, a ház falán dörögtek a gránátok, és szakadatlanul kattogtak a géppuskák. A gyermekek betegsége kissé javult, élelmiszerünk azonban egyre csökkent. Cigarettáért és dohányért cseréltünk, és szereztünk itt-ott egy üveg lekvárt vagy lisztet. Gyufakészletemet is áruba bocsátottam, és nagyon jó cserecikknek bizonyult. (Buda)

Nyugtalan éjszakánk volt. Magyar katonák és nyilasok jöttek a házunkba és az óvóhelyre, s mindent elárasztottak. Már néhány éjszakán át nem aludtak. Kútvölgyiék lakását, ami alattunk volt 2 emelettel, gránátbecsapódás érte, és súlyosan megrongálódott. A Trombitás és Nyúl utcában folytak a harcok. A ház ostrom alatt állt. (Buda)

Hajnalban a magyar és német katonák kivonultak a házból, és reggel 6 óra után megjelentek az oroszok. Megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy nem lőtték szét a házat, de szorongó szívvel vártuk az orosz megszállást és a vele járó megpróbáltatásokat. Történelmi pillanat volt, amikor az első géppisztolyos orosz katonák beléptek az óvóhelyre. Aggházy ezredes háztömbparancsnok és Lupkovics Brúnóné mint tolmács fogadták őket. Az oroszok először csak fegyvert és német katonákat kerestek az óvóhelyen. Hamarosan egy orosz sebesültet is hoztak be, és a mi nyugágyunkra fektették. Szörnyen vérzett a karján, és félő volt, hogy elvérzik majd. A házunk előtt sebesült meg, mielőtt belépett, valami német géppisztoly lyukasztotta végig a karját. Feleségem és mások nagy gonddal ápolták. Azután következett a lakások felnyitása. Én is feltártam lakásomat, ott is csak német katonát kerestek, de nem találtak. A harc odakint még tartott, és a mi lakásunk is gránáttalálatot kapott. Több belövés is érte [a] lakásunkat. A Trombitás utca végén orosz ágyú állt, és folyton lőtte a házunkat, végig a földszinttől az emeletekig. Néhány találat az ablakon bejövet átfúrta a szembenső falat, és a konyhán is keresztülhatolt, majd a szomszéd lakásba ment át. Óriási lyukak tátongtak a falakon. Egyik gránát az ebédlőnkben robbant szét, és okozott súlyos károkat. (Buda)

Egész nap jöttek-mentek az oroszok, és bár tarkólövés és elhurcolás nem történt, megismerkedtünk a zabrálás és davaj fogalmával. Az óvóhelyen is folytonosan órákat követeltek, és elvitték a hosszú bőrkabátomat, este pedig álmatlan éjszakát rettegtünk végig, amikor nőket követeltek. (Buda)

Reggel aknatalálat érte a Rüdiger-lakást. Két, Csepelről idemenekült fiatalember, Rausz és Kósa éppen vízért voltak fönt a lakásban. A becsapódás után hullott az üveg és cserép a IV. emeletről az udvarba, a lépcsőházból pedig valaki segítségért kiabált. Az elsők között rohantam fel én is a Rüdiger-lakásba. Ott feküdt vérbe fagyva a két szerencsétlen fiatalember az előszobában, a földön, a törmelék között. Hordágyakat is hoztak fel hamarosan. Egy kis tétovázás után én vonszoltam rá az egyik szerencsétlent a hordágyra, azután ketten megfogtuk, és futottunk vele le a lépcsőn, miközben a tetőn újabb akna robbant. Amikor az óvóhelyre értünk, már nem volt élet benne. A másik áldozatot rokonai azonnal az Új Szent János Kórházba cipelték hordágyon. A műtőbe érve ő is kiszenvedett. Két sógor volt. Feleségeik és az egész rokonság, akik a Rüdiger-lakásban laktak az ostrom óta, körülállták a szerencsétlent, és ájulások, összeesések után rettenetes sírással és jajgatással töltötték be az óvóhelyet. A kertben temették el az egyiket. Vermes tanár úr készített egyszerű deszkából keresztet [a] sírjára. A másikat az Új Szt. János Kórházban helyezték örök nyugalomra. Délután a férfilakosságot kirendelték az utcára havat lapátolni. Több ízben igazoltatások voltak. (Buda)

A lakásokba oroszok költöztek be. Bátyám V. emeleti lakásába telefonisták telepedtek, és az erkélyen megfigyelő állás volt. A Mohácsi-lakásban is oroszok laktak, és átjöttek a mi lakásunkba is. A Széll Kálmán téren még folytak a harcok. A Retek utcát kiürítették. A szerencsétlen lakosság kofferokkal és batyukkal vándorolt Hűvösvölgy felé, ahol már nem voltak harcok. Az Olasz fasor kiürítése is tervbe volt véve. Ettől rettegtünk állandóan. Lakásainkat feltúrták az oroszok, és elvittek, amit akartak. (Buda)

Délelőtt katolikus pap jelent meg az óvóhelyen, és elhozta az Oltáriszentséget. A legtöbben gyóntak és áldoztak a szentmise alatt, amit egy rögtönzött oltárnál, az óvóhely belsejében mondott a pap. Elcsigázott, agyonszenvedett lelkünknek végtelenül jól esett a vigasztalás, hosszú idők után újra szentmisét hallgatni. (Buda)

Néhány közömbös nap után délután 5 órakor irtózatos ágyúzás kezdődött, és a Városmajorban felújultak a harcok. Az oroszok észrevétlenül eltűntek házunkból, és egy SS-katona futott be izgatottan az óvóhelyre. Én éppen a kijáratnál álltam. Közölte velem, hogy kitörésben vannak, és ellentámadást hajtanak végre a németek. A felmentő seregek Budakeszin lehettek. Ők három csoportban törtek ki a várból. 8000 ember az Olasz fasor felé, 8000 a Bécsi úton át, 8000 pedig a Farkasréti temető, illetve Budaörs felé tört előre. Az utcán harcikocsik zaját hallottuk. A német katona érdeklődött, nem lehetne-e az óvóhely vészkijáratán át messzebbre jutni, mert az utcát az oroszok tűz alatt tartják. A páncélosok előrerohantak, a gyalogság pedig utánuk igyekezett. Az óvóhelyen nagy izgalom támadt. Nem örültünk, mert akkor már hallottuk, milyen szörnyű az, ha egy helység a harcok során többször gazdát cserél. Ismertük már az oroszok hatalmas harci felszerelését, és az orosz túlerő megállítása valószínűtlen volt, ha Sztálingrádtól Budapestig nem sikerült. Az este és éjszaka rengeteg német és magyar katona, nyilas és civil, férfi és nő menekült be [a] házunkba. Hozták a sebesülteket. (Buda)

Aggházy nyug[almazott] ezredes háztömbparancsnok azt tanácsolta a házunkba menekült katonáknak, hogy reggelre tegyék le a fegyvert. A legtöbben tényleg belátták, hogy a helyzet reménytelen, és reggel az udvar közepén letették fegyvereiket. Egész hegyet képezett a rengeteg géppisztoly, lőszer, páncélököl, kézigránát. Ezzel még sokáig lehetett volna harcolni, de nem a nyomasztó túlerővel szemben. Fehér zászlót tűztünk a bejárat fölé megadásunk jeléül, nehogy az oroszok újból ostromolják a házat. Egész nap vártuk vissza az oroszokat, de nem jöttek. (Buda)

Reggel megjelentek az oroszok. A német katonákat felsorakoztatták az udvaron, és mint hadifoglyokat elhajtották őket. A magyar katonákkal barátságosan kezet fogtak. Aggházy ezredes vállalta a felelősséget, hogy senkinél nem akad fegyver, és minden katona megadta magát. A lakásokból még egész nap cipeltük le a fegyvereket és hadianyagot, és az udvar közepén halmoztuk fel, később pedig ruhakosárral az utcára vittük ki, és a kocsiút szélére kiborítottuk a hóba. A sebesülteket nekünk kellett hordágyon a kórházba juttatni. Egy súlyosan sebesült német őrnagyot, ki nem tudott volna saját lábán a foglyokkal menni, a helyszínen agyonlőtték. Általában csak magyar sebesülteket szabadott hordágyon szállítani, a németeket géppisztollyal intézték el. Egy haslövéses súlyos sebesültet én segítettem hordágyon a kórházig. [A] havas, jeges úton borzasztó nehéz volt cipelni. Az Olasz fasoron orosz teherautóoszlop vonult egész nap kifelé a dunántúli frontra, a gyalogjárdán pedig orosz lovaskocsik vonultak, és ágyúkat vontattak. Mi az út szélén, a hóban botorkáltunk. Kerülgettük a hullákat, melyek változatlanul ott hevertek a kitörés óta. Az autók nagy zökkenővel hajtottak rajtuk keresztül. Mi már semmin sem csodálkoztunk. Az Új Szent János Kórház tele volt sebesültekkel. Betegünket átvették az ápolók, mi pedig visszasiettünk. A Szilágyi Erzsébet fasoron foglyok végeláthatatlan tömegét hajtották. Futólépésben mentek, alighanem lóval vagy autóval kergették őket. Vigyáztunk, nehogy közéjük keveredjünk, a meggyötört arcú, rongyos ruhás alakok közé, akik alig vonszolták magukat a kimerültségükben. Javarészt németek voltak. (Buda)