Az egész héten mindennap reggel 8-tól du. 3-ig nagy körutakat tettem, melyekből ide jegyzek egy napot, mert azt hiszem, ha a villamos megindul, el se hiszem, hogy ezeket gyalog tettem meg, és én tettem meg. Sok mindent sikerült megvalósítani és elérni, de sok hiábavaló út is volt. Az orosz parancsnokságra egész héten mindennap elmentem a Bethlen-nyomdáért és a Ref[ormátus] Életért. Szerdán este jöttek meg szegény Váróczyék is Nyékről. Kedden Csanádyék már jelezték, hogy a budai hídnál vannak egy kis kocsival és szamarakkal. Őket is meg kellett látnom így a menekülők útján, javaikból kifosztva. Laci erős embernek és keresztyénnek bizonyult ezekben a napokban, és igazán családjáért élő embernek. (Pest, húsvétvasárnap)

A magyar kormány végre Budapestre érkezett, és a mai nap megtartotta Pesten az első minisztertanácsot. Istenem, ha sorsunkat a magunk kezébe adod, tudunk-e eléggé élni az alkalommal? Vagy csak [a] látszatért van mindez? Mi van rólunk megírva [a] sors könyvében? Merre fejlődik az európai népek sorsa – és hazánké? Szovjet tagállam felé, vagy más fordulat is lehetséges? A szovjet tagállammá való tételünkig még sok mindennek össze kell törni nálunk és bennünk. Vagy a gyomrunkon keresztül el lehet végezni menetrendszerű pontossággal mindent? Minthogy nem vetettek az országban, állat nincs, gép alig van, és csak a szovjet az egyetlen, aki megközelíthet bennünket, igen könnyen hihető, hogy az ájult, elalélt, meggyötört, igazi lelkületében megnyilatkozni nem tudó, mert sem szabadsággal, sem bátorsággal nem rendelkező nemzet sodródtatik tovább, tovább. De nem halt meg azért a magyar lélek. Rólunk a jövő télen gondoskodni kell valakinek, mert akkor következnek el a legnehezebb hónapok. De még októberig sok minden történhetik. (Pest)

Megint elrepült 8 nap, alig tudok róla számot adni. 15-én prédikáltam: „istenkeresés – Istenre találás” témáról (Jeremiás alapján). El tudtam mélyedni, és a gyülekezet is elmélyedt. A rákövetkező hét a cserépszállítással, a fuvarok után való futkározással telt el. Ezenkívül 18-án egész napos parókusértekezlet volt bő programmal. Hétfőn-kedden a lacházi ember hozott 850 cserepet. A szerdára ígérkező kocsis cserbenhagyott. [Az] utcán állítgattam meg fuvarosokat. Így sikerült kettőt is megfogni, s 23-án az egyik 2000 cserepet 2400 p[engő]ért , kedden egy másik 1600-at 2000 p[engő]ért hozott be. Mind a kettő, amikor a cserepet behozta, még túlkövetelést támasztott, pedig úgy egyeztem [meg velük], hogy 1000 cserép 1000 p[engő]. 24-én még künn maradt 500 cserép és 200 gerinc. Ma, 24-én még szereztem 500 palát, azért is magam mentem el, és segítettem rakni. Még léc is kell a templomra, 150–200 m. (Pest)

Az egész hét a váltakozó hangulatok, a csüggedés és az égig szárnyaló reménység érzéseivel volt tele. Éjjel felébredek már két órakor. Ilyenkor reám nehezedik a kilátástalanság, magyar sorsunk reménytelensége, a menetelő magyar munkaszolgálatosok, a letartóztatottak, a népbíróság elé állítottak arca és sorsa. Mintha éppen a múlt esztendő áprilisa–májusa ismétlődne meg – csak fordítva. Akkor láttam vagonokba rakott zsidó családokat, amint búsan néztek ki a Kelenföldi pályaudvaron. Az is megbosszulta magát – ebből sem jön ki a végén jó. Akkor érlelődött már bennem a tiltakozás az embertelenség ellen – most is érlelődik. Akkor sem lehetett a tényeket tisztán látni, ma sem lehet még, hogy kit, miért tartóztatnak le. (Pest)

Az első szabad május jelszavával vonult fel Budapest és Pest-környék népe Budapest utcáira. A ház- és tömbmegbízottak útján, s bizonyosan a szakszervezetek útján is előre értesítették a lakókat, hogy kötelesek reggel fél hatig a megjelölt kiindulási pontokon megjelenni. A megfélemlítésnek enyhe eszközeivel is éltek a pártok, hogy a nagy demonstrációt megrendezzék – amely, úgy látom, teljes mértékben sikerült is. Budapest népét kihozták az utcára, és a felvonulásba belesodorták, akár akarta, akár nem akarta. A tömeghipnózis nagy napja volt ez. Az eucharisztikus kongresszus óta nem mozgott ekkora tömeg az utcákon. (Pest)

A német hadsereg felbomlóban. Hitler halála hírét közlik, Mussolini kivégzését [is említik]. A háborúnak végén vagyunk. Irtózatos elgondolni is, mit éltünk át hat év alatt, mi minden pusztult el és ment tönkre, s mi az utolsó félévben lettünk a háború rokkantjai. Miért nem lehetett elkerülni s miért nem lehetett megakadályozni a háború kitörését? Tegnap jött a hír, az egyik újságban [írták], és a külföldi rádió is közölte, hogy kormányzónk él – angol [valójában amerikai – a szerk.] fogságba esett. (Pest)

Zavarórepülés, légiveszély, légiriadó…

Cserkész-mentőállomás a Mária Valéria telepen, önkéntes tűzoltói szolgálat, motoros kármegfigyelés a SHELL olajkutak szőnyegbombázása alatt, egymásba torkolló nappalok és éjszakák a légoltalmi szolgálatban – ez volt diákéletünk háttere 1934–44 között.

A helyzet komolyodik

Hogy ne érezzem magam tétlennek, de nehéz munkától még kíméljenek, reggel a teniszpartik előtt bemelegítő „ütögetést” végeztem a vendégekkel.

Nehézséget csak az okozott, hogy harmatosak voltak a reggelek, és amikor a parkba léptem, a három kutya (egy vadász-vizsla, a Borcsa, egy puli és egy foxi – rangsor szerint – örömét nem lehetett elhárítani, úgyhogy a fehér „porcellán” nadrágom rövidesen változatos mancs-mintás szövetté nemesült. A foxiból még az ingemre is jutott.

Furcsa történetkék az ostromlott Budapestről

1944 novembere. Már szeptember óta viselem az „angyalbőrt”, mint a IX/2-es KISKA század SAS behívóval mozgósított katonája, akit, a kerületben lakó érettségizendő diákokkal és azonos korú más fiatalokkal együtt, a „Kormányzó úr őfőméltóságára” eskettek fel. Nemrégen besoroltak minket egy műszaki zászlóaljba, ahol jelenleg a félig már bekerített Budapest budai Duna-partját erődítjük – a német stratégák parancsára.

Kenyereim története

Éjfél után értünk vissza a Berzsenyibe. Az óvóhelyen találtam egy üres hordágyat. Öreg darab volt, itt-ott vérfoltos, a vászna lelógott a földig. Ráfeküdve fáztam a hideg földön, de mégis elnyomott az álom. Rövid idő múlva arra riadtam fel, hogy valaki rázza a vállamat: „Ébredj, fiam, a nyilasok a sötétben körülvették a szállásunkat, két harckocsit állítottak ránk! Kettőnket letartóztatnak és visznek a városparancsnokságra!” – hadarta el idegesen a főhadnagyunk.