Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007. 88.

1945. január 21. vasárnap

A megindult orosz támadás mind nagyobb és nagyobb területet nyer. Már Németországban bent vannak az oroszok. 300 km-re vannak Berlintől. Magyarországon pedig mi megyünk előre. A szobában mi is hallgattuk. Ma volt öreganyámnak neve napja. Ma a szentmisét és a szentáldozást érte ajánlottam fel. Kértem a Jóistent, hogy éltesse sokáig erőben, egészségben. A jövő évben békében élhessük meg ezt az ünnepet. (Szombathely, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007. 134.

1945. február 14. szerda

Ma ismét Kőszegen dagasztjuk a sarat. Mindig többen és többen dolgoznak. Érdekes dolgokat láttunk. Filmhíradót csinálnak, robbantanak és rohamsisakos katonák mennek, zsidók feltartott kezekkel jönnek előre a lövészárokból. Lovakat egrecíroztatják. Angol repülők nagyon sokat köröztek felettünk. Este a zsidók mellett jöttünk el, kenyeret kértek. Itthon este mondták, hogy egyelőre nem kell menni. (Szombathely, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007. 135.

1945. február 17. szombat

Érdekes vendége van Szombathelynek. Egy angol, illetve orosz gép minden este felkeresi, és 8 bombát le-ledob. Az érdekesség abban van, hogy mindig 6:20 után jön. Egészen alacsonyan repül. Kivilágítva jön, sőt, a reptérre jelzést is ad. Egyet-kettőt fordul úgy, majd sötétségbe lesz, és a bombákat kidobja. A riadót utána fújják. Este és éjjel minden órában fújnak már. (Szombathely, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007. 136.

1945. február 21. szerda

Ma ismét bombák hullottak Szombathelyre. 1 órakor még nem volt semmi. Lementünk és ebédeltünk. Felmentünk ebéd után a kápolnába, ahol adorációnkat végeztük. Egyszer csak megremegnek az ablakok, majd a pad mozdult meg szabályosan. Erre egyszerre felkelt mindenki. Egyenesen a pincébe siettünk. Lent aztán még éreztünk háromszor földrengést. Imádkozzunk, kiabálják a civilek, s mi belekezdtünk a rózsafüzérbe. Nagyobb bombázás nem történt. 3 repülő szórta el a terhét. Rákóczi út, Deák Ferenc út és a teherpályaudvar kapott bombát. Jézusom, segíts meg e nehéz napokban. Az esténkénti repülő pedig jön, és kisebb bombákat dobál. Éjjel állandóan szirénáznak. (Szombathely, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. március 4. vasárnap

Életem legborzalmasabb napját éltem át. Szörnyű bombázást kapott Szombathely. Reggel 10 órakor még püspöki mise volt a székesegyházban, s ünnepélyes Tedeum a pápa koronázási évfordulójára. Hatalmas embertömeg szorongott a templomban. Különféle küldöttségek foglaltak helyet a stallumban. Semmi baj. Délben riadó. Lemegyünk a pincébe. Rossz előérzetem van. Pincénk tele van. Önképzőköri gyűlést tartunk. Egyszer csak megkezdődött a szőnyeg[bombázás], s a villany kialszik. Hatalmas csapások döngetik a földet. A föld fölemelkedik, hullámzik minden. Egy hatalmas csattanás és hatalmas megrázkódás. Vészkijáratunkat valami baj érte. Tele van porral [a] pincénk. Puskaporszag. A hullám véget ért. Fellélegzünk. Kimennek egyesek. Mi imádkozunk. Ki érettünk vérrel verejtékezett! Egyszer csak ismét elkezdődött a szőnyeg[bombázás]. Ripeg-ropog minden. A halál torkában érezzük magunkat. Szent Márton, könyörögj érettünk, most már mindenki zokog. Vége a hullámnak. Kívülről jönnek azzal a szörnyű hírrel, hogy a székesegyház telitalálatot kapott, s mellettünk egy bomba. Kiss kanonok úr háza szintén telitalálatot kapott. Pintér kanonok úr már meghalt. Most felfutottam a második emeletre. Jönnek a gépek, kiáltják. Csak úgy csúsztam a lépcsőkön le, be az óvóhelyre, tele félelemmel. Ismét reng a föld, ripegnek-ropognak a bombák. Kitartóan imádkozunk. Nyakunkat behúzzuk, hiszen közeledik a hupogás. Istenem csak még egyszer ments meg engem! Itt-ott a pincében ájuldoznak. Most hoznak el előttem egy ájultat, és itt locsolják. Közben a hullámszünetben hírek érkeznek. Egy kis szünet és ismét hupog minden. Megkezdődött ismét a bombázás. Borzasztó helyzet. Már mindenki térdel a pincében. Uram, ments meg minket. Kis szünet és ismét egy újabb hullám. Sohasem akar véget érni. Uram, Istenem, ments meg. Nem reméltem, hogy még egyszer felkerülök. Végre mindennek vége. (Szombathely, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. március 5. hétfő

Délelőtt az óvóhelyünket szabadítjuk ki. Nehéz munkánk között bizony sokan elvágták a kezüket. Én is. Majd a Kiss helynök úrnál segítettünk, ablakoztunk itthon. Átmentem a székesegyházba. Szörnyű dolgot láttam. Az ember nem is akarja elhinni. A püspökvár is borzalmas állapotban van. Térdeplő embereket láttam, akik sírtak. Majd autó járt a városon keresztül, és hirdetéseket tett, és mindenkit jelentkezésre szólított a munkára. Püspökvárban voltam, és ott néztem meg a belső berendezést, mely szinte romokban hever. (Szombathely, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. március 23. péntek

Kezdünk mind nehezebb és nehezebb napokat élni. Ma is kétszer volt riadó, illetve az éjfél utánival háromszor. Norberttől a Himnuszok című könyvet kaptam. Nehéz napokat élünk. A front közeledik felénk. Szörnyű bizonytalanság mindenfelé. A minap – tegnap – 5 nagy riadó volt. Riadók alatt kint voltam a város határában. Éjfélkor robogtam egy katonai kocsin ki a városból. Szörnyű éjjel volt. A lovak trappban futottak. Elgondolkoztam a mellettünk hatalmas tömegben rohanó emberekről, kik szintén a városból igyekeztek. Hatalmas áradat ez. (Szombathely, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. március 28. szerda

Erős ágyúzásra ébredtünk. Ruhástól fekszünk. ½ 6-kor a pincében voltunk már. Délelőtt a szalmába bújtunk, mert a németek minden férfit el akartak vinni. Az egész falu [Répceszentgyörgy] férfi lakossága elfutott. Délután merészkedtek elő néhányan. Híreket hoznak, hogy bekerítettek bennünket. Istenem, csak ments meg bennünket. Itt volt délután a bíró, [a] jegyző. Beszélgettünk. Pincénk tele van emberrel. Kegyelmes Úr kint ül a templom előtt, és fogadni akarja a lakosság nevében a katonákat. Engem hivatott, de rosszul érezte magát, és mondta, hogy másnap menjek át. Este a faluban járkálunk az Imre bácsival, és egyszer csak két katonát látunk, s hozzák a hírt, hogy nem tudják német, vagy orosz katona van a majorban géppisztollyal. Most hazajövünk. Egyszer csak autózúgás üti meg fülünket és orosz kiabálás. Hozzánk is bejön két orosz géppisztollyal, és német katona után érdeklődik. Nincs – mondjuk – dobre – és elmennek. Az orosz parancsnokságra megyünk, ahol misére engedélyt adnak, s itt borzalmas borral kínálnak. Egy pohárral meg kellett inni. (Répceszentgyörgy, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. április 8. vasárnap

Szombathelyről gyalog megérkezett a Barabás plébános úr. Beszélt a szombathelyi helyzetről. Kevés az élelem. De jó, hogy én hazajöttem. Van polgármester, a volt főjegyző személyében. Ma hallottuk azt a hírt, hogy Magyarország bíboros hercegprímása, Serédi Jusztinián meghalt. Nagypénteken feküdt halva ő is, mint kegyelmes úr. Kovács püspök urat is elvitték a városba egy házhoz este 8-kor, de másnap 11 órakor elengedték. A papságnak semmi baja sem történt. Délután Tima grófnővel elmentem Damonyára, és helyet kerestem. Nem találtunk. (Répceszentgyörgy, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. április 9. hétfő

A templomból az egyik orosz elvitt két oltárterítőt és a szószéken való függönyt. Egy asszony hozta a hírt délután ½ 4 körül. Az Imre bácsi mindjárt kifutott, és átszaladt a kastélyba utána. De már nem talált semmit sem. Később tisztek jöttek át a templomba, és megnézték. Majd megígért[ék], hogy ad[nak] holnap helyette ruhát. Az egyik nem vette le tányérsapkáját, a többi igen. Azt mondták, hogy náluk szebb a templom. Ez is szép, különösen a struktúrája. (Répceszentgyörgy, Vas megye)