Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 34.

1945. január 22. hétfő

Reggel 8 óta erős ágyútűz alatt állunk, 2 Volltreffer [telitalálat – a szerk.] a házban. Most már összesen 13. Zsiga ajtaja előtt az udvaron és a Ricsováry-lakásban. Egész estig bomba, gránát egymást váltja, óvóhelyünk meg-megremeg. Egy 28-as gránát az udvarba esett. Isten különös kegyelme folytán nem robbant, és most is itt fekszik. Különben alig írnám most e sorokat. Ez a fokozott ágyúzás igazolni látszik azt a hírt, hogy tegnapelőtt az oroszok ismét megadási ajánlatot tettek, melyet [a] németek visszautasítottak – ez most a megtorlás! (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 37–39.

1945. január 25. csütörtök

½ 9. Már hétkor ismét erős detonáció és megrázkódtatások, mindenki korábban kel. ½ 2. Lilivel 10-kor megindultunk, hogy egy kilátásba helyezett 10 órai misét meghallgassunk a Sztáray-ház pincéjében, de fele útról visszazavart egy becsapódás. Felhagytunk a tervvel. Ettől fogva mind sűrűbb ágyúveretésnek és légibombázásnak vagyunk kitéve. Zsiga itt járt, de nem maradt ebédre. Pont ebéd előtt egy iszonyú telitalálatot kaptunk a kapu fölé, mely az emelet középső harmadát teljesen leborotválta, s minden még ép udvari ajtót és ablakot kidöntött. Óvóhelyünk reszketett, egymás kezét fogtuk, s azt hittük itt a vég – de még nem, még ép a pincénk, és mindnyájan élünk még! Isten irgalmazz! (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 47–48.

1945. február 3. szombat

10 óra. Nyugodt éjszaka. Olvadás. Köd. Ugyanolyan közepes harcizaj, mint az utolsó két nap – semmiféle változás nem észlelhető, és az kétségbeejtő! Meddig fog ez még tartani?! Úgy látszik, kiéheztetésre van az egész fölépítve. Holnap lesz kerek 42. napja, vagyis 6 hete, hogy itt szenvedünk a föld alatt! Később [egy] német altiszt jár a házban körülnézni – [a] garage falát akarja áttörni, és [a] kapu elé gépfegyverfészket építeni, hogy a védők egyik oldalról átfuthassanak a másikra. Állítólag parancs a Führertől [a] várat és [a] Gellért-hegyet utolsó emberig tartani! Lilivel épp készülődünk, hogy kis burgonyát vigyünk Kissékhez, mikor az udvarra, [a] pinceablakba egy kis foszforgránát esett, s bűzzel, fojtó füsttel égni kezdett. Elment a kedvünk a látogatástól. (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 49.

1945. február 5. hétfő

9 óra. Erős ágyú- és gépfegyvertűz. A mai reggel katasztrofális bejelentéssel kezdődött. Vízért járt embereink üresen jöttek vissza – a mai nappal a két nagy tartányból az utolsó csöpp víz is kifogyott! Mi lesz most? Főzni, inni nem lehet, mosdani-mosogatni nem lehet! És [a]mi a fő, az ürüléket a csatornába lebocsájtani sem lehet. Hagyján még a felnőttek – pár napig kibírják, de sok ezer gyermek, beteg sat[öbbi], ezeknek halált jelent az ürülék és piszok fölhalmozódása – miazmákat és járványokat fog okozni. Néhány 100 lakó még lehet a bekerített Budán, mind sötét barlangokban összezsúfolva – mitévők legyünk? (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 50.

1945. február 6. kedd

½ 10. [Az] orosz reggel óta erősen vereti a várat. Vízhordó embereink gránáttűzbe jutottak, először [a] Kapisztrán téri tartányhoz mentek, ott pohárral merte egy katona az utolsó sáros, iszapos csöppöket, közben [egy] gránát bevert a tartányba. Onnan Országház u[tca] 8-ba mentek, ott van egy szűk, veszedelmes akna, nehéz bebújni – onnan, nagy kérésre, 6 vödör piszkos vizet meríthettek. (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 51.

1945. február 7. szerda

9 óra. Tegnap du. megjelent az udvarban egy német katona 4 orosz hadifogollyal, elkezdik a törmeléket lapátolni. Kérdésemre azt felelte, helyet csinálnak egy 2. teherautónak a kapu alatt. Különben azzal vigasztalt, hogy csak 1 ½ napig tart [még] a nyomorúság, a fölmentő sereg már Budakeszinél van. Látszik a nyavalyásnak az arcán, maga sem hiszi, de bizonyára parancsuk van a polgári lakosságban a bizakodást fönntartani. Borzasztó ez az elszigeteltség! Semmi hír, semmit sem tudunk, se posta, se hírlap, se rádió – mi van a családom többi tagjaival? Sáriék oroszok-e már? Az utcán a pusztulás képe rémes, minden képzeletet felülmúl! (Budai Vár)

Széchényi Viktor

In Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–1945. Budapest, Várbarátok Köre–Litea, 2003. 53.

1945. február 9. péntek

10 óra. Erős ágyú- és fegyverropogás a vár nyugati lejtőjén, a Sváb-hegyen. Legnehezebben a reggeleket bírom! Ismét egy oly undok nap kezdődik – barlangi sötétségben! Meddig még?! Semmi változásra nincs jel. [Az] oroszok [a] krisztina[városi] templomnál vannak. Mi van [a] leányaimmal, unokáimmal, Ferivel?! Eseménytelen és hírtelen nap. [Az] oroszok [a] Krisztina-templomban, [a] Karácsonyi utcában és [a] Déli Vasút érkezési oldalán vannak, és állítólag a sziklaközpontban (Gellért-hegy). Du. kötszert kapunk a Sziklakórházból [az] ujjam számára. (Budai Vár)

Tomka Emil

Bene János (szerk.). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2001. 206.

1945. március 16. péntek

12:30-kor – egynéhány Sztálin-orgona aknamezőjének becsapódására – mintegy vezényszóra páratlan erejű tüzérségi tömegtűz indult meg és fedte az egész védőkörlet hosszát is. Ez a pergőtűz egy fél órán belül teljes megsemmisítő tűzzé fokozódott. Vegyesen csapódtak be repesz- és nehéztüzérségi rombológránátok. A tűz a védőállásokon másfél óráig feküdt, de talán a leghevesebben a 15. kerékpáros zászlóalj állásait pusztította. Másfél óra után az oroszok a tüzet a védőállások mögé helyezték át, és ezzel egyidőben tört ránk a páncélosokkal támogatott gyalogsági tömegtámadás. Ez a támadás elsőnek a kerékpáros zászlóalj védőrendszerét törte át teljes hosszában. E csapás súlya alatt a kerékpáros zászlóalj teljesen megsemmisült, és ez a megsemmisülés végleges maradt. A mi huszárjaink támpontjaikban hősiesen a végsőkig ellenálltak, de a tág hézagokon is átözönlő orosz tömegek elől végül is hátrálni kényszerültek. (Csákberény, Fejér megye)

Tomka Emil

Bene János (szerk.). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2001. 210.

1945. március 18. vasárnap

5 h-kor már erős lövöldözés volt hallható Mórtól északnyugatra, majd 6h-kor a Kisbérre vezető országút mentén lévő gépkocsioszlop pánikszerűen megfordult, mert páncéltörő ágyúval, aknavetővel és géppuskatűzzel az oroszok elvágták az utat. Északnyugati irányból viszont már támadták is Mórt. Kocsijaink elirányítása után az osztálytörzzsel és a távbeszélő szakasszal megindultam Nagyvelegre. Odaérkezésem előtt három hullámban támadták az orosz csatarepülők a tüzérségi tűz alatt álló Mór községet. Nagyvelegről kocsijainkat Bakonycsernyére meneteltettem, hol a 2. páncéloshadosztály I. a. vezérkari tisztjétől érdeklődve, azt a választ kaptam, hogy helyzetjelentést a Maszlay-csoporttól nem kaptak ma, tehát valószínűleg ott vannak, ahol voltak. (Bakonycsernye, Fejér megye)

Tomka Emil

Bene János (szerk.). Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2001. 217.

1945. március 29. csütörtök

2 h-kor érkeztünk be Nagylózsra, ahol 6 h-ig hosszú pihenőt tartottunk. Itt már kétségtelen volt, hogy nyugat felé át kell lépnünk a magyar határt, ellenkező esetben orosz fogságba esnénk. Mielőtt átléptük a határt, egy uradalmi sajtgyárban több mázsa sajtot foglaltam le, és rakattam fel a járműveinkre. Számoltam ugyanis azzal – látva a nyugat felé áramló, és sok esetben már teljesen felbomlott kötelékeket –, hogy súlyos élelmezési nehézségek elé nézünk. A hosszú pihenő alatt adta ki a hadosztály a további menetintézkedést. Eszerint nekünk Weppersdorfba [Ausztria – a szerk.] kell menetelni.