Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. április 12. csütörtök

Az iskolában tanítok. A főtisztelendő úr elment, közbe[n] az iskolában elbúcsúztunk egymástól. Délben az oroszainkért értük jöttek. Ők is mennek tovább. A piros orosz hozott még 3 embert, s délután vacsorát kellett adnunk nekik. Krumplit és tejet kaptak. Nagyon meg voltak elégedve. Végén a címüket leírtam, és mindenkivel kezet fogtak, és felültek a biciklire, és elmentek hál’ Istennek. Bár a kastélyból is mennének el. Erre nincs remény sajnos. (Répceszentgyörgy, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. április 13. péntek

Ma először egyedül ebédeltünk. Az oroszok elmentek tőlünk. Bár az országból menne ki mindannyi. Jóistenem, segíts meg minket, szegény magyarokat. Ellenségek lettek úrrá felettünk. Estefelé dunyhát vittek tőlünk a kastélyba. Később ugyanaz az orosz volt itt, és azt mondta, hogy 2 orosz tiszt jön, és egy éjszakára itt alszik. Nagy hurcolkodást hajtottak végre. Magas rangú orosz tiszt lehetett mind a kettő. El lehettek fáradva, mert hamar lefeküdtek. (Répceszentgyörgy, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. április 18. szerda

Szent József ünnepén Szelestén volt a mise. Reggel nekiindultunk, de csakhamar elszakadtunk egymástól. Az Imre bácsinak vissza kellett jönni, mert gyóntatni hívták Pósfára. Szelestén találkoztunk ismét. Itt sok gyónó és áldozó volt. Takácséknál voltunk. Szegényeknek mindenüket elvitték. Délután kimentünk a földre. Itt vezettem a teheneket, majd délután répát vágtam. Kétszer jól megvert bennünket az eső. Az iskolában Szelestén a nép hittanórát hallgatott. (Szeleste, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. április 28. szombat

Egy hónapja, hogy az oroszok bejöttek. Egy hónapja, hogy Mikes kegyelmes úr meghalt. Nehéz hónap volt ez. Tele megpróbáltatással. A Jóisten segítségével azonban még élünk és vagyunk. Ma Bőbe[n] voltunk. A házakon kívül disznót perzselnek. Repülőgépeket láttunk a közelünkben leszállni. Bőben a káplán úrnál elolvastuk a győri körlevelet, melyben szomorú szívvel vettük tudomásul, hogy báró Apor Vilmos győri püspök 3 golyótól találva nagypénteken, április 2-án, húsvéthétfőn belehalt sebesülésébe. Szenvedését papjaiért, egyházmegyéjéért, szeretett hazájáért és Magyarország vezetőiért ajánlotta fel. – Bizony könny szorongatta a szívemet. Nyáron még ministráltam neki. Hazafelé a damonyai malomban voltam, ahol Kovács Jóskától érdekes történetet hallottam, melynek szenvedő alanya ő volt. Elmondta, hogy Sopronból hazafelé jövet, mint állították két zsidóval egyetemben a falhoz, és akarták agyonlőni. (Bő, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. május 6. vasárnap

Mai nap az Eucharisztikus Úr Jézus diadalmenete volt Szombathelyen. Szent Flórián ünnepét, a régi fogadalmi ünnepet, a legyőzött Szombathely nagy fénnyel ünnepelte. A püspökkertben, a romok között állott az oltár. Körös-körül tele [volt] az egész kert, hatalmas tömeg szorongott. Az egész Szombathely itt lehetett. Püspök Úr mondta a misét. Az oltár előtt a székeken a vármegye vezetősége ült Laczkó főispánnal. Mellette ült Tulok volt alispán. [A] Madisz zenekar[a] rázendített [a] „Kegyességgel hívsz, ó Jézus” – énekre. Evangélium után püspök úr szentbeszédet mondott. Hosszú, kényszerű szünet után ismét itt állok előttetek, szombathelyi kedves, jó híveim! – kezdte beszédjét püspök úr. Az Úr Jézus itt jár köztünk a romokon, és egy parancsot ad: Szeressétek egymást! Ő mondta: Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. – Összehasonlította a 301 évvel ezelőtti felajánlást a mostanival. Ma nagyobbak a romok, és nagyobb a nyomor, [a] pusztítás. Most is fogadjuk, hogy ezt a várost újra felépítjük. Mint a bombától kettéhasadt fa kezd zöldellni és virágba borulni, úgy Szombathely is újjá fog épülni, és további virágzásba fog kezdeni. (Szombathely, Vas megye)

Dallos Imre

Soós Viktor Attila (szerk.). Körmend, Gyürki L., 2007.

1945. május 9. szerda

Ma egész nap szóltak a harangok. A háborúnak vége. Németország feltétel nélkül megadta magát, s letette a fegyvert. Úgy féltünk, hogy baj lesz, mert innét 30 km-re, Németországban körülzárták a 2. SS-hadosztályt és a hungarista halálfejeseket. Irtó harc tombolt itt. Állandóan ágyúztak, és mind jobban közeledtek errefelé. Már Fellbach vidékén voltak. Ezek a németek halálukig küzdöttek, mert úgyis agyonlőtték volna őket. Ma azonban letették a fegyvert. Már vasárnap nagy plakátok jelentek meg Szombathely utcáin, mely szerint Németország 14 óra 41 perckor kapitulált. Az állomáson dálnoki-katonák mentek Németország felé, ahol bevetették volna őket. (Szombathely, Vas megye)

Deák Pál

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1. 4–5.

1945. május 17. csütörtök

Wiener-Neustadtban [Bécsújhely, Ausztria – a szerk.] vagyok, a vagonban ülök, végre egyedül. S írok neked, valami őrült vágy hajt. Beszélnem kell Veled. Mi történt velünk? Hol a mi boldog jövőnk, amiről annyit álmodoztunk?! Igen, kicsi, azt keresem. Most megyek a nyomodba[n]. Holnap, ha igaz, Bécsbe megyek, a deportáltaknak „segíteni”. Igen, ilyen aljas vagyok, ezt a munkát vállaltam, hogy hírt kapjak felőled. Hírt, amitől félek, nagyon félek. De nem szabad kishitűnek lenni. Ezt hajtogatom magamban örökösen. De persze kishitű vagyok, mint mindig. Nem akartam gyereket, tudod, miért, kis Mikim? Mert féltettelek a szüléstől. A többi, amit mondtam, mind hazugság volt. Politikai helyzet, anyagiak, kivándorlás, mind csak hazugság volt. Téged féltettelek a szüléstől, de ezt már restelltem megmondani, még Neked is.

Deák Pál

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1. 11–12.

1945. május 21. hétfő

Végre sikerült egyedül maradnom; írhatok Neked. Szombaton elhagytam a vagont. Fájdalmas látvány volt, amint a rozoga teherautón tízesével hozták be a betegeket Lichtenwörthből, mely egy „jobbfajta” tábor volt tulajdonképpen. Soványak, sápadtak, fejük bekötve, hogy hajtalanságukat takarják. Mindet meg akarom kérdezni, kutatni utánad. Egyet-kettőt faggatok elszoruló torokkal. Nagy hangon felelnek, mindegyik rá akar licitálni a másikra. Szörnyűségeket hallok, de nem lep meg semmi. Auschwitzot már az újságokban olvastam. Tudom, hogy Te nem lehettél ott. Ez megnyugtat némileg. De mennyi tábor volt még! És a hajad, folyton az jár az eszemben. Mi lett a hajaddal? Nem, nem izgat igazán. Kapjalak vissza haj nélkül, s a világ legboldogabb embere leszek. Csak visszakapjalak! Mikike, kis Mikike, miért kellett ez?! (Bécs, Ausztria)

Deák Pál

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1. 17–18.

1945. május 22. kedd

Most itt volt egy 23 éves lengyel zsidó gyerek. Buchenwald-Mauthausen. Ezer magyar zsidó nőről beszélt. Most jó, most azt mondta, hogy a nők sokkal jobban bírták, mint a férfiak. Te pedig ki akartad bírni! S én mindig bíztam benned. Kis Miki, mire vállalkoztam én. Nem is tudom egészen megérteni. Tényleg erőszakot kell magamon elkövetnem, mikor hatóságokkal tárgyalok, döntök kérdésekben, s főleg felelősséget vállalok, amit igazán nem szeretek. De mi történhet velem? Baj, kényelmetlenség, mi az ahhoz képest, amin Te keresztülmentél? Mindig erre gondolok, ha elindulok valahová, úgy, mintha a fogamat húznák. Ma elindítottunk Bécsből 25 deportáltat. Debreceniek nagyobbrészt. Remélem, megjönnek baj nélkül. (Bécs, Ausztria)

Deák Pál

Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.215.1. 22–23.

1945. május 27. vasárnap

Itt ülök a K. P. előszobájában. Nagy nyüzsgés van itt. Jönnek-mennek. Csupa kisember, apró ügyes-bajos dolgaikkal. Az utóbbi napokban folyton várok valamire, vagy valakire. Most már például a borbélyra várok. Az első pár sort ugyanis még reggel írtam, a folytatás most délután 6-kor a borbélynál. (Nem tudok sohasem egyedül lenni.) Itt körülöttem, ebben az ócska külvárosi kis műhelyben nagyban szidják a nácikat. Egy kék kötényes bécsi a szónok. A kék kötényhez kemény gallért és előre megkötött masnit hord. Nagy csizma egészíti ki a számomra kissé szokatlan öltözetet. Alig értem a beszédét, de Hitlert szidja. Rólam persze nem tudják, ki vagyok, az oroszokról tartózkodóan nyilatkoznak. Persze a borbély is részt vesz a diskurzusban. Sajnos emiatt még tovább kell várni. Jeremiás jut az eszembe, a jó öreg pesti borbélyom. Míg otthon voltam, nem tudtam bemenni hozzá, pedig lett volna alkalmam. Túlságosan ismertem már a műsort: először kitörő öröm, aztán sajnálnak. Hát erre nincs szükség, s nem is bírom. Tényleg nem bírom a sajnálkozást. Ha már valamit éreznek velem kapcsolatban, inkább irigyeljenek. (Bécs, Ausztria)