Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. május 29. kedd

Egy hónapja estünk fogságba. Fél éve vonultam be, most pedig megkezdem az élelemért és lakásért való munkát, és ezzel végleg elszakadok a katonaságtól, csupán a ruháját viselem. Van igazolványom, mellyel szabadon mozoghatok. Napi 8 órát dolgozom, 8-tól 12-ig és 1-től 5-ig. Még a barakkban reggeliztünk, és az üde reggeli napsütésben elindultunk. A barakk-konyha előtt egy halom burgonyát hámoz sok ember. Mi is közéjük állunk. Később a Hoffer is hoz 11 mázsát. Egész nap hámozunk, és krumplit válogatunk. Az étel több, egyharmad a kenyérjárandóság. Az emberek egy csoportja a mester épületét építi, néhányan szanaszét dolgoznak, a 34 levente a reptéren és valahol egy kis krumpliföldön munkálkodik nem nagy kedvvel. (Friedrichshafen, Dél-Németország)

Somfai János

In Tóth Dezső (szerk.): Veszprém megyei honismereti tanulmányok XX. Veszprém, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, 2001. 37–61.

1945. május 31. csütörtök

A Hirsch-vendéglő felé megyünk. Két francia kísér négy német katonát. A géppisztolyos, fehérsisakos vezényel: Állj! Az egész társaság bemegy a vendéglőbe. Az őrök meg a foglyok is söröznek. Poharukat egymásra köszöntik. Vajon a németek megtették-e ezt a franciákkal? Kételkedem. De egy oroszt, aki beszélni akart a foglyokkal, az őr kizavart. Nem kedvelik őket. Sok galibát csinálnak, fegyveresen fosztogatnak. (Friedrichshafen, Dél-Németország)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 115.

1944. december 26. kedd

Este tényleg visszagyalogolt a tizi [tizedes – a szerk.], és elmondta, hogy sajnos a plakát igaz, csak nem pont olyan a szövege, mint ahogy hallottuk. Az a tény, hogy 31-én déli tizenkét óráig minden, csillagviselésre kötelezett zsidó köteles bevonulni a gettóba. Tudomásunk van arról, hogy sokan járnak a városban keresztény papírokkal, csillag nélkül, és azokat is felszólítják a bevonulásra. A védett házakban bent maradhatnak, de a házmestereknek listát kell csinálniuk a lakókról, és internálás terhe mellett senkit be nem fogadhatnak. Tehát lélek az ajtón se be, se ki. A hadiüzemes főnököknek pedig a rendelet megjelenésétől számított 48 órán belül be kell jelenteniük, hogyha zsidó munkásokat foglalkoztatnak. Erre aztán ismét fellángolt a „télachmánia” [szökésmánia – a szerk.]. Hova menjünk, mit csináljunk, maradjunk, bújjunk, legyünk, ne legyünk, stb., stb. (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 130–131.

1944. december 30. szombat

Már reggel volt egy vitám Magdával. Elképzelheted, hogy nem találtunk paradicsomi állapotokat itt. Közel 50 ember egy lakásban, egy konyhában, egy fürdőszobában! Mindegyik kikaparná a másik szemét, marják egymást, örökké szitkozódnak, mindenki a másikra tol mindent. Ez tény, hogy így van, de ezt se Magda, se én nem tudjuk egypár perc alatt megváltoztatni. Minket eddig még senki se[m] bántott, sőt mint jövevényhez mindenki nagyon kedves volt hozzánk. Magda ma reggel mégis igen kemény hangon kikelt mindenki ellen, és kijelentette, hogy ha neki bárkivel összeütközése támadna, felhívja az első nyilast, és az majd elintézi. Ezt már nem tudtam szó nélkül hallgatni, és rászóltam, hogy ne ilyen módon nyilvánítsa [ki a] véleményét, jó szóval talán többre menne, és főleg senkit se fenyegessen nyilasokkal, van éppen elég bajunk. (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 133.

1944. december 31. vasárnap

Nagyon sok sajnos a bomba általi sebesülés és halál is, mert a repülőgépek bizony nem válogatnak, hova dobják le terhüket. Itt, a közelben van felállítva két légelhárító ágyú, és így állandó légi harcban élünk. Az ágyúkat is szakadatlanul halljuk, de a vége még mindig nem jött el. A villany tegnap délután elaludt, és azóta még nem gyulladt ki. A gáz csak pislákol, azt is csak néha-néha. A legszomorúbb, hogy az emberek nem is törik magukat, hogy tisztálkodhassanak, mert sokan vannak, és bizony nem kerül mindenkire reggel a sor. Más időpontban pedig nem hajlandók mosakodni, inkább kiélik magukat abban, hogy egymást és a sorsot szidják. (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 134–135.

1945. január 1. hétfő

Az éjjel nagyon keveset aludtam. Miután villanyunk nem volt, és gyertyánk igen kevés van, nem akartam égetni, és már 6 órakor lefeküdtem. Hamar elaludtam, és már 11 órakor felébredtem. Nem is tudtam azontúl már elaludni. Próbáltam mindenfélére gondolni, de minduntalan a gettóra terelődtek gondolataim. Az este azt mondták, hogy keddtől kezdve nem lesz víz. Itt még csak ez hiányzik! Úgyis elég piszok van, hátha még víz se lesz. A repülőgépek egész éjjel cirkáltak a fejünk felett, de olyan furcsa volt, egyetlen ágyúlövés sem dördült. Valahogy az volt az érzésem, hogy az éjjel folyamán átadják a várost, és a repülőgépek azért cirkálnak pont felettünk, hogy vigyázzanak ránk. Sajnos nem így volt. Korán reggel megkezdődött az erős légózás. A raták állandóan szólnak, a légelhárítók működnek, és időnként egy-egy bomba hullik. Ma reggel a Goldmark-terembe becsapott egy bomba, és négy munkaszolgálatos fiú meghalt. (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 137–138.

1945. január 2. kedd

A legjobban a háziállatoktól félek. Nagyon sok lakásban megtermettek már a tetvek, és soha nem tudhatja az ember, hol szed föl valamit. A légópincék olyanok, mint a nyomortanyák, éjjel-nappal vannak benne az emberek, de kb. öt-hatszor annyian, mint amennyi a férőhely. Képzelheted, mi folyik ott, mennyi szenny és piszok gyűlik föl ilyen föld alatti katakombákban! (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 139.

1945. január 3. szerda

Ma felszentelték a házunkat. Ablakai már eddig se[m] voltak, de ma bombát is kapott. Szerencsére az udvarra esett a bomba, és így emberéletben nem esett kár. Egyetlen sebesülés volt, szegény, szerencsétlen bajtársnőnk, Elza sebesült meg. Ahogy én láttam, nem súlyosak a sebei. A lábán több helyen megsérült, a homlokán voltak zúzódások, és eleredt az orra vére. Szegényke olyan teddide-teddoda ember, folyton ide-oda futkosott. Most is vízért szaladt le a földszintre, és biztosan nem ugrott fedél alá a nagy zajra, hanem ott maradt a helyén. Én magam is kint voltam a folyosón, mert pucoltam a cipőmet. Nemigen szoktam reagálni a repülőgépzúgásra, de most valami olyan vészjóslóan zúgott, hogy beugrottam az előszobába, és abban a pillanatban csapott be. A Jóisten vigyázott rám, ezt érzem mindig, és tudom, hogy megóv ezután is. (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 144–145.

1945. január 4. csütörtök

Hazafelé jövet újabb menetelőkkel találkoztam, akiket hoztak be a gettóba. Védett házakat ürítettek ki, és [onnan] hozták be a rendőrök. Itt egyelőre a téren tömörítették őket. Itt aztán most ebéd után végignéztem, hogy rabolják ki őket a nyilasok. Amikor készen voltak a munkával, elengedtek mindenkit, és a zsákmánnyal megléptek. Így őrzik a „nemzeti vagyont”. Hogy[an] fogják tudni elhelyezni ezt a rengeteg embert, amikor máris túlzsúfoltság van, és mindig több ember lesz hajléktalan a bombakárosultság miatt? Szeretném tudni, hogy a nagybátyámék köztük vannak-e. Szegények, nem tudom, hogy bírják ezt a sok viszontagságot. Nagybátyámnak súlyos szívbaja van, a nagynéném pedig félig vak, szegény. (Pest)

Szabó Borbála

Budapest, Magvető, 1983. 151.

1945. január 7. vasárnap

Itt a vasárnapok se[m] különböznek a hétköznapoktól, mert nem munkaszüneti nap hat dolgos nap után. Egyformán zajlik le minden nap – sok veszekedéssel, kevés megértéssel. Kenyeret már 4. napja nem kapunk, mert egy nagy tömeg lisztet elvittek a németek és a nyilasok. Ma is bejött egypár nyilas, levették néhány emberről a télikabátjukat, és mint ki dolgát jól végezte, távoztak. Az öregek, szegények nagyon rosszul bírják az éhséget, és sokszor halnak meg. A temető a Klauzál tér. Kint a városban sincs különbül. Miután nincs víz, a WC-t nem lehet lehúzni, és hamar megtelik. Ki lett adva a parancs, hogy az udvarokban latrinákat kell csinálni. A halottakat a tereken kell eltemetni, de ha ez nem volna elegendő, akkor az udvarokon kell a sírokat megásni. (Pest)