Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 110.

1945. február 14. szerda

Az éjszaka sokat zaklattak az oroszok. Mindenáron nőket követeltek. Sikerült valahogy kituszkolni őket, de a 127-es óvóhelyen az egyik ápolónő, egy tiszti asszony áldozatul esett. A Márton-hegyről Szabó Kornél vezérigazgató kérte, hogy leányai visszajöhessenek, mert ott folytonos veszélyben vannak. Üzentünk, hogy szeretettel várjuk őket, de sajnos itt sem vagyunk veszélytől mentesek. Több fiatal leány és asszony tölti az éjszakát óvóhelyünkön, itt biztonságban érzik magukat. Újra oroszok jönnek, lámpával mindenkinek az arcába világítanak, de a fiatal nővérek mind ideát vannak a szuterénben, ide nemigen botlanak be, különben is szekrénnyel álcázzuk a lejáratot. A keresztutat végzik az óvóhelyen, és kérik a Szűzanya különös pártfogását. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 115.

1945. február 17. szombat

Az udvaron égettük az itt hagyott szalmazsákokat, fertőzött ruhákat és a szemetet. Napokig hordtuk a máglyára az égetnivalót. Az oroszok az utcán lévő ágyúkat és autóroncsokat elvontatták. A kirakatokat és ablakokat beraktuk téglával, hogy többé ne lehessen a nem működő redőnyök miatt bemenni az üzletekbe az utcáról. Este ismét öt orosz jött, a férfiakat kirendelték a 127-es óvóhelyet rendbe tenni. Délután telefonosok átutazóban. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 116–117.

1945. február 23. péntek

A lakók mind felköltözködtek. A kerületi elöljáróság leköltözött a várból. A polgármesteri hivatal és a rendőrség a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban lesz. Ebből látszik, hogy Budának van kezdeményező ereje, nem várja tétlenül, míg Pestről ideér a közigazgatás. A nagyháló tetejét meg kell javítani. A mi ezermester Barkónk az egész cserepet átrakja. Kedves Alice és Alexandra nővérek segédkeznek. A légótűzoltók fehér ruháját használják. 2 nap alatt elkészül az új cserepezés, és a nővérek örömmel felköltöznek. Nekik volt a legkevésbé kielégítő óvóhelyük. Másnap az ebédlő és a nappali cserepezéséhez kezdenek. Itt már léceket, sőt egy gerendát is pótolni kell. A kémény kijavításához kedves Kolumba nővér János bátyja jön kőmíveskedni. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 117–118.

1945. február 25. vasárnap

Tífusz- és vérhasjárvány fenyeget. Oltásokat rendelnek el, és a köztisztaságot sürgetik. [Egy] fiatalember cirill betűs idézéssel keresi Szecs Annát a fogházban. Felfogjuk, hogy fogházmissziónk vezetőjét, kedves Melitta nővért keresik, de nem áruljuk el. Azt mondjuk, hogy a kedves nővérek a fogházban vannak most is. A detektív visszamegy, megtalálja és felkíséri Melitta nővért a Gellért Szállóba. Délután már ki is engedték az oroszok. A kihallgatás a bírák és őrök kommunistaellenes magatartására nézve terhelő adatok gyűjtésére vonatkozott. A semleges felelettel nem voltak megelégedve, és azzal bocsátották el, hogy három heti gondolkodási időt adnak a részletesebb feleletekre. Az ügynek folytatása nem lett. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 121.

1945. március 1. csütörtök

A 129-es kapu vasrácsát bádoggal béleljük, hogy ne lehessen belátni. Régi postásunk, Károly bácsi ma először kézbesített levelet, már működik a posta. A nővérek bútorszállítás fejében szmirnaszőnyeget szereztek a kápolnának. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 121.

1945. március 5. hétfő

A közellátási minisztérium budai kirendeltsége nálunk talált hajlékot. Orosz tisztek újból teherautókkal jöttek az Áldássy-berendezésért. A nővéreket kiküldték. Elszaladtunk az elöljáróságra, a polgármester telefonált az orosz parancsnokságra, de nem érkezett senki megakadályozni a rablást. Már a harmadik autót is megrakták. Azt a tanácsot adták, zárjuk rájuk a kaput, de ezt nem lehetett [keresztül]vinni. Az újságban azt olvastuk, hogy az 507 m hosszú Horthy Miklós [ma Petőfi – a szerk.] hídból 398 m, a 331 m hosszú Ferenc József [ma Szabadság – a szerk.] hídból 148 m, a 374 m hosszú Erzsébet hídból 352 m, a 367 m [hosszú] Lánchíd egésze, a 607 m [hosszú] Margit hídból 288 m vált a robbanás miatt használhatatlanná. A helyreállításhoz 37 ezer tonna vasra volna szükség. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 121.

1945. március 6. kedd

Az országos szervezet hivatalának ablakait a képkeretekből kiszedett üvegekkel raktuk be. A Vérmezőn dolgozó orosz tűzszerészek működése folytán a légnyomás másnap mind bezúzta. A népkonyhán már 300 személynek főznek. Kedves Edina nővér Simon Ilonával kiskocsin költöztette ide Dubay atyát. Kedves Alice, Alexandra és Kolumba nővérek két bombát, négy gránátot és több kisebb aknát hordtak ki a Vérmezőre. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 122.

1945. március 6. kedd

A lelkigyakorlat befejeződött. A páternek a közös reggelinél szépen megköszöntük a fáradságát. Ebédre libacombot és almás rétest kapott. Reméljük, felfogta, hogy ez milyen nagy dolog volt, s nem fogja azt gondolni, hogy a missziós nővérek így élnek. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 123.

1945. március 14. szerda

Holnap nagy ünnep lesz a plakát szerint. 1848–1945, tehát szabadságünnep. Nálunk is ötféle kommunista falragaszt kellett kifüggeszteni. Szegény Kossuth apánkat és Petőfit gyakran idézik. De Krisztina, az idős dáma csak nem akar lelkesedni. Nem akar tudomást venni a változásokról, nem akar felébredni. Néha ki-kinyitja szemét, de bántja őt a sok vörös folt, az élénkpiros, megborzad, mert vérre gondol. Fülét bántják az idegen zajok. Ezt a gondolatot öntötte szellemes jelenet formájába az egyik elvtársnő a mi öreg Krisztinavárosunkról. Az I. kerületi pártiroda többször járt nálunk szívességet kérni. Viszont Pécsy elvtárs is szolgálatkész volt, amikor Csapkay kiszabadításához kellett kommunista ajánlás. Leszögezte ugyan, hogy csak azokat tudják vörös csillagos pecséttel igazolni, akik párttevékenységet fejtettek ki. Mi pedig feltételeztünk annyi emberi és hazafias érzést bennük, hogy egy tisztességes családapát és itteni kereskedőt kiszabadítsanak a hadifogságból, ha módjukban áll. Talán, ha biztosítékuk volna arra, hogy az illető beiratkozik párttagnak, mire a nővér azt felelte, azt nem fogja tenni. És Pécsy mégis kiállította az igazolványt. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 124.

1945. március 18. vasárnap

A vasárnap csendesnek ígérkezik. A Ferenc József [ma Szabadság – a szerk.] hídon még kockázatos az átkelés, a civil lakosság részére gyakran lezárják a forgalmat, és csak orosz járművek közlekedhetnek. Elmentünk a Déli Vasút és a Győri út mellett a Lejtő útra. Irtózatos kép tárult elénk. A fényképezőgépet magunkkal vittük, de nem mertük használni. Újból be kellett adnunk a házban lakók jegyzékét. 97 nő és 23 férfi a létszám. A tisztiorvos a halottak névsorát és helyrajzát kérte. (Buda, Krisztinaváros)