Ma reggel órákon át igen heves pergőtüzet zúdított az orosz tüzérség Buda ellen. A kertünkben felállított sok aknavetőtől zengett az egész épület. Azt hittük, megindul az általános roham a Vár ellen, pedig csak a tegnap felállított és fölszerelt aknavetők első rendszeres üzembehelyezéséről volt szó. Egész nap jóformán és most este 9 ó[ra] körül, – mikor e sorokat írom – ritkábban és sűrűbben szólnak aknavetőink, amiből tudjuk, hogy Buda még nem esett el. Orosz „látogatóink” szerint a Vár már nem sokáig tudja tartani magát. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Este egy orosz tüzérőrmester látogatónkkal beszélgettünk vagy egy óra hosszáig: Ortutay, Bédy meg én. A többiek inkább csak hallgattak. Sokat és igen hangosan beszélt a háború okairól, folyásáról, várható esélyeiről, stb., stb. A gyerekeknek hozott több mint 1 kg porcukrot és kenyeret. Jóindulatú, értelmes, hatalmas erejű és idegrendszerű, himlőhelyes arcú ősember, a szláv fajtából. Mutattam neki az orosz hadifogoly-faragványok publikációját: látszólag megilletődött kissé. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Napok óta amiatt remegek, hogy az oroszok elviszik utolsó lámpánkat, s akkor mi lesz a sötét konyhában? Tehát kiadtam a szigorú rendelkezést: ha orosz jelenik meg a láthatáron, azonnal értesítendők a konyha asszonyai, a lámpát el kell oltani és el kell rejteni. Ma azután megtörtént a katasztrófa: jött az orosz, a lámpát el is oltották, de el nem rejtették. A muszka leemelte szépen és nevetve elvitte. Most azután itt vagyunk minden nélkül a sötétben. Pár rossz mécsesünk még van, de azután…? (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Az óvóhelyeken nem volt nyugtalanság. Ellenben fönn annál zajosabban lüktetett a katonaélet. Fél kettő órakor a Hóman-lakás egyik ablakán, amelynek rácsát [a] gránát kitörte, mulatozó orosz katonák hatoltak be a francia konzulátusi rész szobáiba – nőkkel együtt. Világosságot gyújtottak, és hajnalig dorbézoltak. A nők vihogását is többször világosan lehetett hallani. A bútorokat összetörték, [az] írógépeket földre dobálták, lábbal taposták. Még a múzeum távolabbi részeit is fölkeresték… Mindenesetre ezt jelenteni fogjuk az orosz városparancsnoknak. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Egész délelőtt a Történeti Osztályban feldúlt raktáranyagokat mentettünk le a pincébe. Még mindig sok aranyat találtunk. Ezüst edényeket, evőeszközöket, kelyheket, monstranciákat kilószámra szedtünk össze. A Történeti Osztály tisztviselői közül ma sem segített senki. Ezeket [az] osztályuk anyaga egyáltalán nem érdekli. Méri Pista összeszedte a gyűrűket is. A földön szétszórt rengeteg holmi között még aranygyűrűk is szép számmal akadtak. Éppen ebédelni kezdek, mikor hallom: „minden ember föl, mert ég a lapidárium!” Rohanunk föl, valóban teljes erővel égett. Hamar elrakattam az ajtó körüli fadolgokat, a szomszédos kiadványraktárt is kiüríttettem. Azután léket vágtunk a befagyott vízmedence jegén, és vödörláncot alkotva nekiláttunk az oltásnak. Egyidejűleg azonban óriási tömeg, ládákba csomagolt muníciót kellett elhordanunk, mert a tűz pár méterre[l] odébb javában pattogott. Az utcáról is befogtunk nőket-férfiakat. Előkerítettünk egy nyomorult, kézzel hajtható fecskendőt is. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Éjjel igen heves, pergőtűzszerű ágyúzás tartott bennünket ébren órákon át. A nagy dörgésben-ropogásban a legkülönfélébb fegyverek vettek részt. Még gépfegyverropogást is jól lehetett hallani. Reggelre elült a nagy zaj, és ma délután ½ 3 óra tájáig, mikor e sorokat írom, a legteljesebb csend honol. Délben a városból jövő múzeumi emberek azt a hírt hozták, hogy a Szent György térig benyomultak az oroszok, most már csak egyes háztömbök kifüstölése folyik. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Délután katonatemetés volt: az Arany János-szobor előtt három orosz tisztet helyeztek álomra. A menet élén haladt egy tábornok, utána négy közkatona, azután a teherautó három koporsóval, melyek piros papírossal voltak letakarva. Mindegyik koporsón egy-egy papírból készült primitív csokor volt. A koporsókat követte [egy] 20–25 főből álló katonazenekar, majd cca. 40 tagú, legkülönfélébb fegyvernemhez tartozó katonai küldöttség. A Rákóczi út felől érkeztek. A koporsókat a küldöttség tagjai leemelték és a megásott sírok mellé helyezték. A küldöttség négyszögben állt föl a sírok körül. A tábornok felállt az egyik sírhányás tetejére, és egy cca. négyperces beszédet mondott, amely után díszlövéseket vezényelt… Mikor a koporsókat leeresztették, a tábornok sírva fakadt. A többiek eléggé közömbösen nézték az ünnepélyt. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Este Huszár Lajos meséli, hogyan járt orosz őreinkkel. 5 óra tájban kérdi az egyik orosz, merre van a burzsuj magazin. Györke mondja, hogy itt van elég üzlet, de mind ki van fosztva. Később kettő eltávozott, és 6 ó[ra] felé visszatérve sok élelmet hozott: kenyér, cca. 1 kg füge, egy halom konzerv. Azt mondták, hogy a kenyeret, fügét hivatalosan kapták, a füge Algírból érkezett számukra. A konzervek magyar gyártmányok voltak. Ebből mindenkit megkínáltak, aki éppen ott volt: Huszárt, Gurdonékat, a magyar rendőröket. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Egész úton sürgettem Molnost: siessünk, mert rossz előérzetem van, hosszú ideig vagyunk távol, valami baj lesz a múzeumban ennyi idő alatt. Tényleg, már a múzeumkertben hatalmas üvegcsörömpölést hallunk. Először arra gondoltunk, hogy a mi üvegező embereink szedik ki az üvegtáblákat. De közelebb érve világosan kivehettük, hogy rombolásról van szó. Rohantunk föl ketten meggyőződni a valóságról. Az előcsarnokban találtunk három orosz katonát a mi lakosaink közül. Egyik erősen ittas volt. Díszmagyar szablya volt [a] kezében. A másik egy szép barokkveretes hüvelyű szablyát forgatott. Egyenest ehhez léptem, és erélyesen rászóltam: „ez múzeumi épület, itt nem szabad járkálni, a kardokat azonnal adják vissza… stb.” Erre a siheder letérdelt, és két kézzel nyújtotta felém a díszszablyát. Intettem neki, hogy hagyja [a] fenébe a gúnyolódást, mire föl is kelt, és azt magyarázta, hogy társa be van rúgva, azért tört-zúzott. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Délelőtt Kiss Jenő altisztünk a múzeum előcsarnokában felbontott nagy ládát talált: arany és ezüst holmik, díszfegyverek, stb., stb. hevert benne és körülötte össze-vissza hányva. Elbámultam, rögtön lehozatom a Történeti Osztályba. Véletlenül Kiss Jenő éppen abba a szobában tette le a nehéz kosarat, amelyben Tápió Szabó Gabriella dúlt-fúlt. Nézem-nézem a holmikat: ez a lánc arany! Ez a dísztoll szintén arany! stb. Ő is megerősít benne, és mondja, hogy bizony ezek Széchenyi István emléktárgyai, micsoda hallatlan dolog, hogy három hete volt a bevonulás, és most kerülnek elő ilyen dolgok! Szabad ennek lenni? Ki a felelős ezért? stb., stb. Mindezt kiabálva dobálja felém. Fölháborított a hallatlan magatartás, de azt gondoltam, hogy most nem szabad hibát követnem el. Tehát halkan mondom neki: „Kérem, tessék nyugodtan és tisztességes hangon beszélni velem.” Mivel tovább kiabált, megismételtem ugyanazon hangnemben. Harmadszor már azt is hozzátettem, hogy „tanú előtt kérem” stb. Otthagytam a dühösködőt, és vittem Kiss Jenővel együtt a kosarat. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)