Cenzúrázatlanul

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 49.

1945. január 22. hétfő

Ma reggel órákon át igen heves pergőtüzet zúdított az orosz tüzérség Buda ellen. A kertünkben felállított sok aknavetőtől zengett az egész épület. Azt hittük, megindul az általános roham a Vár ellen, pedig csak a tegnap felállított és fölszerelt aknavetők első rendszeres üzembehelyezéséről volt szó. Egész nap jóformán és most este 9 ó[ra] körül, – mikor e sorokat írom – ritkábban és sűrűbben szólnak aknavetőink, amiből tudjuk, hogy Buda még nem esett el. Orosz „látogatóink” szerint a Vár már nem sokáig tudja tartani magát. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 51.

1945. január 23. kedd

Este egy orosz tüzérőrmester látogatónkkal beszélgettünk vagy egy óra hosszáig: Ortutay, Bédy meg én. A többiek inkább csak hallgattak. Sokat és igen hangosan beszélt a háború okairól, folyásáról, várható esélyeiről, stb., stb. A gyerekeknek hozott több mint 1 kg porcukrot és kenyeret. Jóindulatú, értelmes, hatalmas erejű és idegrendszerű, himlőhelyes arcú ősember, a szláv fajtából. Mutattam neki az orosz hadifogoly-faragványok publikációját: látszólag megilletődött kissé. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 56.

1945. január 25. csütörtök

Napok óta amiatt remegek, hogy az oroszok elviszik utolsó lámpánkat, s akkor mi lesz a sötét konyhában? Tehát kiadtam a szigorú rendelkezést: ha orosz jelenik meg a láthatáron, azonnal értesítendők a konyha asszonyai, a lámpát el kell oltani és el kell rejteni. Ma azután megtörtént a katasztrófa: jött az orosz, a lámpát el is oltották, de el nem rejtették. A muszka leemelte szépen és nevetve elvitte. Most azután itt vagyunk minden nélkül a sötétben. Pár rossz mécsesünk még van, de azután…? (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 61.

1945. január 27. szombat

Az óvóhelyeken nem volt nyugtalanság. Ellenben fönn annál zajosabban lüktetett a katonaélet. Fél kettő órakor a Hóman-lakás egyik ablakán, amelynek rácsát [a] gránát kitörte, mulatozó orosz katonák hatoltak be a francia konzulátusi rész szobáiba – nőkkel együtt. Világosságot gyújtottak, és hajnalig dorbézoltak. A nők vihogását is többször világosan lehetett hallani. A bútorokat összetörték, [az] írógépeket földre dobálták, lábbal taposták. Még a múzeum távolabbi részeit is fölkeresték… Mindenesetre ezt jelenteni fogjuk az orosz városparancsnoknak. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 65.

1945. január 28. vasárnap

Egész délelőtt a Történeti Osztályban feldúlt raktáranyagokat mentettünk le a pincébe. Még mindig sok aranyat találtunk. Ezüst edényeket, evőeszközöket, kelyheket, monstranciákat kilószámra szedtünk össze. A Történeti Osztály tisztviselői közül ma sem segített senki. Ezeket [az] osztályuk anyaga egyáltalán nem érdekli. Méri Pista összeszedte a gyűrűket is. A földön szétszórt rengeteg holmi között még aranygyűrűk is szép számmal akadtak. Éppen ebédelni kezdek, mikor hallom: „minden ember föl, mert ég a lapidárium!” Rohanunk föl, valóban teljes erővel égett. Hamar elrakattam az ajtó körüli fadolgokat, a szomszédos kiadványraktárt is kiüríttettem. Azután léket vágtunk a befagyott vízmedence jegén, és vödörláncot alkotva nekiláttunk az oltásnak. Egyidejűleg azonban óriási tömeg, ládákba csomagolt muníciót kellett elhordanunk, mert a tűz pár méterre[l] odébb javában pattogott. Az utcáról is befogtunk nőket-férfiakat. Előkerítettünk egy nyomorult, kézzel hajtható fecskendőt is. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 79.

1945. január 31. szerda

Éjjel igen heves, pergőtűzszerű ágyúzás tartott bennünket ébren órákon át. A nagy dörgésben-ropogásban a legkülönfélébb fegyverek vettek részt. Még gépfegyverropogást is jól lehetett hallani. Reggelre elült a nagy zaj, és ma délután ½ 3 óra tájáig, mikor e sorokat írom, a legteljesebb csend honol. Délben a városból jövő múzeumi emberek azt a hírt hozták, hogy a Szent György térig benyomultak az oroszok, most már csak egyes háztömbök kifüstölése folyik. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 86.

1945. február 1. csütörtök

Délután katonatemetés volt: az Arany János-szobor előtt három orosz tisztet helyeztek álomra. A menet élén haladt egy tábornok, utána négy közkatona, azután a teherautó három koporsóval, melyek piros papírossal voltak letakarva. Mindegyik koporsón egy-egy papírból készült primitív csokor volt. A koporsókat követte [egy] 20–25 főből álló katonazenekar, majd cca. 40 tagú, legkülönfélébb fegyvernemhez tartozó katonai küldöttség. A Rákóczi út felől érkeztek. A koporsókat a küldöttség tagjai leemelték és a megásott sírok mellé helyezték. A küldöttség négyszögben állt föl a sírok körül. A tábornok felállt az egyik sírhányás tetejére, és egy cca. négyperces beszédet mondott, amely után díszlövéseket vezényelt… Mikor a koporsókat leeresztették, a tábornok sírva fakadt. A többiek eléggé közömbösen nézték az ünnepélyt. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 92.

1945. február 3. szombat

Este Huszár Lajos meséli, hogyan járt orosz őreinkkel. 5 óra tájban kérdi az egyik orosz, merre van a burzsuj magazin. Györke mondja, hogy itt van elég üzlet, de mind ki van fosztva. Később kettő eltávozott, és 6 ó[ra] felé visszatérve sok élelmet hozott: kenyér, cca. 1 kg füge, egy halom konzerv. Azt mondták, hogy a kenyeret, fügét hivatalosan kapták, a füge Algírból érkezett számukra. A konzervek magyar gyártmányok voltak. Ebből mindenkit megkínáltak, aki éppen ott volt: Huszárt, Gurdonékat, a magyar rendőröket. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 94.

1945. február 4. vasárnap

Egész úton sürgettem Molnost: siessünk, mert rossz előérzetem van, hosszú ideig vagyunk távol, valami baj lesz a múzeumban ennyi idő alatt. Tényleg, már a múzeumkertben hatalmas üvegcsörömpölést hallunk. Először arra gondoltunk, hogy a mi üvegező embereink szedik ki az üvegtáblákat. De közelebb érve világosan kivehettük, hogy rombolásról van szó. Rohantunk föl ketten meggyőződni a valóságról. Az előcsarnokban találtunk három orosz katonát a mi lakosaink közül. Egyik erősen ittas volt. Díszmagyar szablya volt [a] kezében. A másik egy szép barokkveretes hüvelyű szablyát forgatott. Egyenest ehhez léptem, és erélyesen rászóltam: „ez múzeumi épület, itt nem szabad járkálni, a kardokat azonnal adják vissza… stb.” Erre a siheder letérdelt, és két kézzel nyújtotta felém a díszszablyát. Intettem neki, hogy hagyja [a] fenébe a gúnyolódást, mire föl is kelt, és azt magyarázta, hogy társa be van rúgva, azért tört-zúzott. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Fettich Nándor

Bándi Gáborné (szerk.). Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2000. 99.

1945. február 5. hétfő

Délelőtt Kiss Jenő altisztünk a múzeum előcsarnokában felbontott nagy ládát talált: arany és ezüst holmik, díszfegyverek, stb., stb. hevert benne és körülötte össze-vissza hányva. Elbámultam, rögtön lehozatom a Történeti Osztályba. Véletlenül Kiss Jenő éppen abba a szobában tette le a nehéz kosarat, amelyben Tápió Szabó Gabriella dúlt-fúlt. Nézem-nézem a holmikat: ez a lánc arany! Ez a dísztoll szintén arany! stb. Ő is megerősít benne, és mondja, hogy bizony ezek Széchenyi István emléktárgyai, micsoda hallatlan dolog, hogy három hete volt a bevonulás, és most kerülnek elő ilyen dolgok! Szabad ennek lenni? Ki a felelős ezért? stb., stb. Mindezt kiabálva dobálja felém. Fölháborított a hallatlan magatartás, de azt gondoltam, hogy most nem szabad hibát követnem el. Tehát halkan mondom neki: „Kérem, tessék nyugodtan és tisztességes hangon beszélni velem.” Mivel tovább kiabált, megismételtem ugyanazon hangnemben. Harmadszor már azt is hozzátettem, hogy „tanú előtt kérem” stb. Otthagytam a dühösködőt, és vittem Kiss Jenővel együtt a kosarat. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)