Délben a múzeum udvarán agyonlövette Kubacska a Puchászék lovát, mert megfázott, és ledőlt a lábáról. A húst füstölésre lesóztuk, a maradványokat igazságosan elosztottam. Délután az összes férfinak a villamossíneket kellett kiszabadítani a hó- és jégtömegektől. Késő estére végeztek. Egy rész hajnalra maradt. A lóhúsokat 4 ember leszállította a pincébe. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Szokásos módon korán reggel kelés. Reggel egy csomó apró-cseprő múzeumi dolog elintézése. 8 ó tájban egy üveg finom borral fölszerelten megjelentünk ketten: Kubacska meg én a kapu alatt orosz őreinknél. Egy-egy jó pohár borral kináltuk meg őket; koccintottunk. Mikor a bor elfogyott, elővettek egy rumos üveget és ők kínáltak bennünket. Konzerveket nyitottak, kenyeret szeltek és kentek meg számunkra zsirral, káposztát is kínálgattak. Kellemesen elbeszélgettünk a derék emberekkel. Mikor ők is jóllaktak, elővettem a Csernyisov tábornok által láttamozott három orosz kérvényt, hogy olvassák el, mi írt rájuk a tábornok, mert én nem tudom kibetűzni. Magunkban azt gondoltuk Kubacskával, hogy legalább látják, hogy a tábornok foglalkozik a múzeum ügyeivel, és jobban vigyáznak a múzeumra. Magyaráztam is nekik: a tábornok nagyon szigorú, de igazságos ember. Egy orosz századost valami bűnért saját kezűleg felpofozott egyik nap.

A Vas u. 2. [szám] alatti temetkezési vállalkozónál megtudtuk, hogy ma bőségesen érkezett koporsó… Siettünk tehát oda. Úgy is volt. Sőt, Schrank és Szilágyi rövidesen hozták is a múzeum kétkerekű, rozoga kocsiját. A hatalmas méretű, feketefenyőfa koporsóban szinte elveszett szegény, összetöpörödött teste édesanyámnak. Papírossal takarták le. Még egyszer megtekintettem arcát, a fedelet néhány hosszú vasszeggel megerősítettük, s a koporsót feltéve a kordéra, a keresztet magunkhoz véve megindultunk… A szörnyű hólében teljesen átáztunk, mire a temető túlsó végébe, a falon túlra átvergődtünk. Minél kívülebbre értünk, annál több eltemetetlen halottat láttunk úton-útfélen ruhástól, félmeztelenül és egészen meztelenül is sokat. [Az] egyik valami ruhafélébe volt takarva, [a] másik primitív, házi készítményű, ládaszerű tákolmányba volt téve. Egy nagy csoportban német katonák hullái, odébb hatalmas tömegben zsidó hullák, nők, férfiak vegyesen. A sír megásását nem várhattuk meg, holnap reggel 9 ó[rá]ra újra kimegyek, s akkor elföldeljük anyámat. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

A felköltözködés meggyorsítását a hihetetlen méreteket öltő lopások tették szükségessé. Az emberi lélek lealacsonyodásának, elállatiasodásának tünetei ezek. Élelmiszereket, szerszámokat, szappant, stb., stb. lopnak altisztek és tisztviselők és hozzátartozóik egyaránt. Az ágyam köré kezdtem gyűjteni élelmiszereim jó részét, hogy szem előtt legyen mind. Onnan lopták el a borsóm felét, stb., stb. Kubacska ma a lopások és egyéb veszély miatt a törzslakók között szétosztotta a krumplit. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

A mai egész napot a költözködés apró gondjai töltötték ki. Holnap már az egész családom fönnalszik a Mágócsy Nelli szobájában. Major Ervin nemzeti zenedei tanár a feleségével és mi négyen leszünk e szoba lakói. A volt Hillebrand-féle szobába kerültek: Nemeskériék, Mériék és Bakyék, összesen tehát heten. Kubacskáék, Molnosék, Kretzói és Huszár, valamint Gurdonék Mayer úrral együtt már korábban felköltöztek. A pincelakást rövidesen felszámoljuk, s a pincét lezárjuk. A székesfővároshoz benyújtott élelmiszerkérvényünket nagy meglepetésünkre 2 nap alatt elintézték. Egy hétre szép mennyiségű élelmiszert utaltak ki. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Délután újabb izgalom. Puchász rohan át hozzám: az összes orosz egy tiszt megjelenésére és fölszólítására hirtelen őrült csomagolásba kezdett, és egy óra alatt kivonult. Helyükbe megjelent vagy 8 új orosz, ezek járják az összes szobát, az ajtókat berúgják, a szekrényeket feltörik, és tönkrezúznak mindent. Szaladok át két kipróbált őrünkkel és a Csernyisov prikázával. Akkora már az ipsék az udvaron voltak, és legártatlanabb arccal az ott rekedt beteg autó körül foglalatoskodtak, mintha egyebet nem is akartak volna tenni a házban. Nagy sürgés támadt megjelenésünkre, a ház népe is összeröffent, mindenki egyszerre beszélt. Az oroszok látták, a botrány teljes, tagadták, hogy az épületben lettek volna. Az össze-visszakiabálás közben próbálták az autót megmozdítani. Végre az összes házilakót (férfiakat) [meg]kérték, hogy segítsék kitolni a gumi nélküli autót az utcára, hogy teherautóra rakhassák azt… Úgy látszik, az oroszok Budán nagyobb előmenetelt tettek, ezért a nagy költözködés. A mi légvédelmi tüzéreink azonban egyelőre nem mennek, mert azok a város védői, ők aknavetéssel nem foglalkoznak. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Délelőtt három csoport dolgozott a múzeumban: Bartha Ferenc vezetésével az egyik a múzeumkert elhagyott tüzérállásai mellől kocsival hordta a téglát a múzeum udvarába. Természetesen a munkát távolról sem fejezték be. Egy másik csoport Méri István vezetésével az udvart takarította, kocsiszámra hordva ki a kert bombatölcséreibe a rengeteg lóganéjt és egyéb szemetet. Egy harmadik csoport Baky Győző vezetésével a pincéből hordta az én szobámba a szakkönyvtárat. Én válogattam szét az anyagot: meg is találtam az ígért Duna-medence-térképet. Délfelé derék őreink parancsnoka, egy igen komoly, jóindulatú százados jött lovon hozzánk őrmester kísérőjével együtt: meg akart győződni, hogy az őrség teljesíti-e kötelességét. Nagyon megdicsértem őreinket, és megköszöntem, hogy ilyen derék őröket adtak a Nemzeti Múzeumnak. Csendesen megjegyezte, hogy náluk csupa ilyen emberek vannak. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)

Ezerkilencszáznegyvennégy március 18! Aznap este dr. Babics Antaléknál aludtam. Reggel öt órakor csöngött a telefon. Ilona barátnőm kapta föl a kagylót, hogy férje ne ébredjen fel, átszólt hozzám a másik szobába: „Jaj, az isten áldjon meg, téged keresnek, mi ez?” – Azt hitte, valami részeg pályatársam, haverom. Átvettem a kagylót. Egy mondat volt az egész, megismertem Németh Antal hangját; a mondat így szólt: – „A Vógel Tóniék bejöttek.”

Erről a korszakról zavarosak az emlékeim, mint a gyerekkoréi; a gyerek szinte öntudatlan lelkében is csak nagyon jelentős vagy teljesen jelentéktelen képek rögződnek; egy üveggolyó, ami a kanálisba gurul, egy tányér sárgarépa-főzelék undora, ómama köntöse és halála. A háború korszakában viszont a tudatos ember halálfélelme, vagány bátorsága, a repülőgépek bombázásának apokalipszise, a rémülettől vagy a gyilkosságtól zavaros emberi tekintetek kuszáltak össze időt és teret.

Már egy ideje Babics Antaléknál voltam. Tónit bevonultatták; a 10-es helyőrségi kórházban mint tartalékos orvos százados dolgozott. Egy 150 ágyas osztályt vezetett. Felesége, Esterházy Ilona még színésznő korából barátom volt.