A Vas u. 2. [szám] alatti temetkezési vállalkozónál megtudtuk, hogy ma bőségesen érkezett koporsó… Siettünk tehát oda. Úgy is volt. Sőt, Schrank és Szilágyi rövidesen hozták is a múzeum kétkerekű, rozoga kocsiját. A hatalmas méretű, feketefenyőfa koporsóban szinte elveszett szegény, összetöpörödött teste édesanyámnak. Papírossal takarták le. Még egyszer megtekintettem arcát, a fedelet néhány hosszú vasszeggel megerősítettük, s a koporsót feltéve a kordéra, a keresztet magunkhoz véve megindultunk… A szörnyű hólében teljesen átáztunk, mire a temető túlsó végébe, a falon túlra átvergődtünk. Minél kívülebbre értünk, annál több eltemetetlen halottat láttunk úton-útfélen ruhástól, félmeztelenül és egészen meztelenül is sokat. [Az] egyik valami ruhafélébe volt takarva, [a] másik primitív, házi készítményű, ládaszerű tákolmányba volt téve. Egy nagy csoportban német katonák hullái, odébb hatalmas tömegben zsidó hullák, nők, férfiak vegyesen. A sír megásását nem várhattuk meg, holnap reggel 9 ó[rá]ra újra kimegyek, s akkor elföldeljük anyámat. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)