A szláv lélek sötét mélységei ülték meg a várost és a lelkünket. A szilveszterező és újévező, győzelemittas és vodkaittas katonáknak volt kiszolgáltatva Budapest. Mindenütt ugyanaz, és mindenütt rémület, fosztogatás. Órát, ételt és „barisnyát” [nőt – a szerk.] követeltek. Tudtuk, hogy a város elestekor [az] ilyen fosztogatás elkerülhetetlen, de hogy az ilyen méretű, azt nem gondoltuk. Akiben eddig az oroszok iránt szimpátia élt, abban ez az éjszaka irtózatos csalódást támasztott. Az alattomosság és az erőszak – e kettő váltogatták egymást…

Délelőtt nem volt istentisztelet. Ez az első vasárnap az életemben, amelyen nem volt templomi istentisztelet, de nem is tudtuk, hogy vasárnap van. Délelőtt 11 órakor új csapat jött, a régi elment. Azonnal lejöttek az óvóhelyre. Künn a legnagyobb ágyú-, gépfegyver- és repülőgéptámadás dúlt. Az óvóhelyről mindnyájunkat kiparancsoltak, de előbb már egy kosarat megraktak a pincében sonkával, befőttel. Andrással ugyanis az asszonyoknak a krumplispincében éjjeli fekvőhelyet akartam berendezni. Míg ezzel el voltunk foglalva, leptek meg és jöttek be az óvóhelyen át a kis pincefülkékbe. A kis család menekült. (Pest)