Nem lehet segíteni az abszolút levegőtlenségen, mely – különösen mióta az ostrom második szakaszában a Lovas úti bejáratot befalazták – egészen elviselhetetlen kezd lenni, hozzáadva az állandó, 30 fok körüli hőmérsékletet, genny, vér, hulla és egyéb bűzt. Szabad levegőről jövet az ember pillanatokig nem jut lélegzethez. Mindezt tűrhetetlenségig növelte három körülmény: üzemanyag hiányában a hűtőkészülék nem működik, a szabad tér felől jövő szellőzés az ostrom miatt lehetetlenné válik, a teljes vízhiány miatt a betegek tisztán tartásáról egyáltalán nem lehet gondoskodni (9 nap alatt Gyurkát egyetlenegyszer nem mosták meg). A vízhiány leírhatatlan mértékben súlyosbította a betegek szenvedéseit is. Az élelmezés is hagy kívánni valókat, de hát ezen az adott körülmények között igazán nem lehet csodálkozni, inkább megint az a rettenetes, ahogy az a betegekhez kerül. Többórás késéssel, nem egy ízben végre megkapja a szerencsétlen azt a bögre levest vagy főzeléket (lehetőleg bab vagy borsó), amit letesznek az ágya mellé, és elmennek. Ha a beteg megissza, jó, ha nem, akkor is. Van úgy azonban, hogy a beteg meg is inná, még ha súlyos állapotában semmiképpen nem is való neki ez az eledel, de fizikailag képtelen lebonyolítani az evést. Ez senkit nem izgat. Így fordulhat elő, hogy vannak, akik formálisan éhen halnak. Számunkra, akik örökös sötétségben tengődünk, felbecsülhetetlen az állandó villanyfény, de hogyan pótolhatná ez a napfényt! A betegek nem bírnak meggyógyulni, sebeikből felépülnek és meghalnak levegő és napfény hiányában. Ez a környezet, ilyen körülmények közé kerül Gyurka súlyos sebesülten január 31-én este.