Wiener-Neustadtban [Bécsújhely, Ausztria – a szerk.] vagyok, a vagonban ülök, végre egyedül. S írok neked, valami őrült vágy hajt. Beszélnem kell Veled. Mi történt velünk? Hol a mi boldog jövőnk, amiről annyit álmodoztunk?! Igen, kicsi, azt keresem. Most megyek a nyomodba[n]. Holnap, ha igaz, Bécsbe megyek, a deportáltaknak „segíteni”. Igen, ilyen aljas vagyok, ezt a munkát vállaltam, hogy hírt kapjak felőled. Hírt, amitől félek, nagyon félek. De nem szabad kishitűnek lenni. Ezt hajtogatom magamban örökösen. De persze kishitű vagyok, mint mindig. Nem akartam gyereket, tudod, miért, kis Mikim? Mert féltettelek a szüléstől. A többi, amit mondtam, mind hazugság volt. Politikai helyzet, anyagiak, kivándorlás, mind csak hazugság volt. Téged féltettelek a szüléstől, de ezt már restelltem megmondani, még Neked is.