Holnap nagy ünnep lesz a plakát szerint. 1848–1945, tehát szabadságünnep. Nálunk is ötféle kommunista falragaszt kellett kifüggeszteni. Szegény Kossuth apánkat és Petőfit gyakran idézik. De Krisztina, az idős dáma csak nem akar lelkesedni. Nem akar tudomást venni a változásokról, nem akar felébredni. Néha ki-kinyitja szemét, de bántja őt a sok vörös folt, az élénkpiros, megborzad, mert vérre gondol. Fülét bántják az idegen zajok. Ezt a gondolatot öntötte szellemes jelenet formájába az egyik elvtársnő a mi öreg Krisztinavárosunkról. Az I. kerületi pártiroda többször járt nálunk szívességet kérni. Viszont Pécsy elvtárs is szolgálatkész volt, amikor Csapkay kiszabadításához kellett kommunista ajánlás. Leszögezte ugyan, hogy csak azokat tudják vörös csillagos pecséttel igazolni, akik párttevékenységet fejtettek ki. Mi pedig feltételeztünk annyi emberi és hazafias érzést bennük, hogy egy tisztességes családapát és itteni kereskedőt kiszabadítsanak a hadifogságból, ha módjukban áll. Talán, ha biztosítékuk volna arra, hogy az illető beiratkozik párttagnak, mire a nővér azt felelte, azt nem fogja tenni. És Pécsy mégis kiállította az igazolványt. (Buda, Krisztinaváros)