Reggel társaimmal bementem a laktanyába, és ott ácsorogtunk hanyag sorba állítva délig, amikor is az alagsorban szentmisén vettünk részt. Délutánra reméltük hazabocsátásunkat, de nem úgy történt. Este 6-kor az udvaron sorakozó volt, és a Horthy hídfőhöz rendeltek ki éjszakai erődítési munkára. Persze gyalog indultunk el 8–10 °C hidegben, havas csúszós utakon, libasorban, hangtalanul. Nem lehetett a Duna-parton menni, mert azt a pesti oldalról tűz alatt tartották. Nagy kerülőt, a Déli Vasút mögötti útvonalat választottuk. Minduntalan tankárkokon kellett átkelni. A Vérmezőn szükségrepülőtér volt. Piros és zöld jelzőlámpák gyulladtak ki időnként, hogy tájékoztassák a német utánpótló repülőgépeket. A levegőben állandóan zúgtak a német szállítógépek, és suhogtak a tehervitorlások, melyek a sötétség leple alatt ejtőernyőn dobták le a lőszer-, benzin- és élelmiszer-utánpótlást. Mindenfelé hullottak az ejtőernyők. A németek rengeteg energiát fektettek ezekbe a vállalkozásokba, mert a bekerített csapatok csakis légi úton juthattak utánpótláshoz. (Buda)

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 59–60.